2016. február 23., kedd

Vasárnapi gondolatok

Hazánkban egyre több olyan település van, ahol vasárnaponként – lelkipásztoraink csökkenő létszáma és túlterheltsége miatt – világi lelkipásztori kisegítők végeznek igeliturgiát. A szentbeszédek összeállítása nem könnyű feladat, ezért a Szombathelyi Egyházmegye egykori lelkipásztora, Róka Márton atya jó pár évvel ezelőtt három évre elegendő anyagot állított össze az igeliturgiások és természetesen a plébános atyák nagy örömére. A három évre szóló homíliák most egybegyűjtve, a Vasárnapi gondolatok (A, B, C év) című kötetben lelhetők fel. A kiadvány összeállításában segédkező és annak sajtó alá rendezését figyelemmel kísérő Gyürki László atya a világi lelkipásztori kisegítők, a hívek és a papság figyelmét egyaránt felhívja e nagyszerű kiadványra, amit minden imádkozni vágyó gazdag lelki haszonnal forgathat.

Nagyböjt lévén lássuk Márton atya nagyböjt 2. vasárnapjára szánt homíliáját, amelyben a következőket olvashatjuk: „A mai vasárnapon Krisztus dicsőségét villantja fel egyházunk a Tábor-hegyi színeváltozás titkában, hogy megerősítse hitünket Jézus istenségében, és reménységet adjon a szenvedés idejére. Jézus életének minden eseménye követőinek életében is megvalósul. Tehát nekünk is lehet színeváltozásunk, lelkünk ragyoghat a dicsőség fényében a kegyelem által, így valósulhat meg bennünk a megváltás szent titka.”

Márton atya a „Felvitte őket egy magas hegyre” gondolatot kiemelve a hegy szimbólumáról elmélkedik. Isten szereti a hegyeket, melyek kiemelkednek a lapos világból, és az ég felé emelnek. Ott tisztább a levegő, szélesebb a látóhatár, csendesebb az élet, és a lélek könnyebben emelkedik fel Istenhez, s üdvtörténet legfontosabb eseményei is hegyen történtek – állapítja meg a plébános.

Jézus életében is gyakran szerepelnek a hegyek: az országának alaptörvényeit kihirdető beszédet Hegyi beszédnek nevezzük, vérrel verejtékezése és mennybemenetele az Olajfák hegyéhez kapcsolódik, kereszthalála pedig a Kálvária hegyén következett be. „Az égi dicsőség feltárása is hegyen történik, a hagyomány szerint a Tábor-hegyen. Az élet zajában nem könnyű Istenre gondolni, vele beszélni, benne elmerülni. Lelkileg nekünk is hegyre kell felmennünk, kizárva az élet forgatagát.”

Az élet forgatagának kizárása Márton atya szerint a tudatos befelé fordulással és az elmélyült imádsággal érhető el: „Sokszor azért nem sikerül az imánk, mert nem zárjuk be lelkünk ajtaját, hogy kitárhassuk szívünket Istennek. Széteső a lelki világunk, átjáróház a szívünk, zaklatott a lelkünk. A templom csendjében, az éjszaka nyugalmában, a szabad természetben könnyebb a lelkünket Istenhez emelni. De bárhol imádkozunk is, ha tudatosan befelé fordulunk, rátalálunk Istenre, és az imádság perceiben felragyog szívünkben a kegyelem fénye. Ez a fény fog felragyogni a húsvéti éjszakában is: Krisztus világossága.”


Csuti-Mátyás Zsófia

2016. február 9., kedd

Ne hagyjuk elszáradni a fügefát!

Gyakran talán nem is gondolnánk, hogy egy-egy szent tanításai, gondolkodása milyen sok fogódzót jelenthet saját életvezetési stratégiánkban, és hogy egy-egy jól ismert példázat újbóli értelmezése új kapukat nyithat meg számunkra. Mi köze a fügefának a mindennapjainkhoz? Többek között ez is kiderül Thomas Keating trappista szerzetes az Átalakulás Krisztusban című könyvéből.

A kiadvány lapjain a szerző arról ír, hogy Lisieux-i Szent Teréz miként vélekedett Jézus példabeszédekben megjelenő tanításairól. A trappista szerzetes sorra veszi a vámos és a farizeus, a tékozló fiú, valamint az irgalmas szamaritánus történetét, továbbá bemutatja a mustármag, a kovász és az elszáradt fügefa mindenki előtt jól ismert példázatát.

„Egy embernek volt egy fügefa a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: »Íme, három esztendeje, hogy idejárok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?« De az így felelt neki: »Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.« (Lk 13,6–9)”

A példázat kapcsán a trágya, gané kifejezéseket emeli ki a szerző. Hangsúlyozza, hogy a gané nem mást szimbolizál, mint a mindennapi életünket, valamint újra és újra átélt fogyatékosságainkat. Időnként bizonyára mindenkivel előfordul, hogy tehetetlennek érzi magát, úgy gondolja, a mindennapi élet kellemetlenségein semmivel sem lehet javítani. A hétköznapi életben adódó „fájdalmak” enyhítésére szolgáló eszközeink gyakran nem megfelelőek, véli Keating atya, aki a következőket javasolja az elszáradt fügefa példázata kapcsán: „Az a leghelyesebb, ha elegyengetjük a trágyát a fa körül – vagyis elviseljük hiányosságainkat, és közben folyamatosan bízunk Istenben. Persze a világ valamennyi trágyája sem fogja megváltoztatni ezt a fát. De ha kitartóan lapátoljuk a trágyát, Isten egyszer csak életet lehel a fába – nem a gané miatt, hanem azért, mert állhatatosságunk annyira megérinti. ”

Szent Teréz így vall minderről: „Eleven örömöt érzek, nemcsak akkor, amikor tökéletlennek ítélnek, hanem legfőképpen akkor, amikor annak is érzem magam. Ez az öröm édesebb számomra a dicséretnél, amely valójában csak fáraszt.”

Szent Teréz és a szerző véleménye kapcsán leginkább az gondolkodtatott el, hogy nem kell mindig a legjobb formánkat hoznunk. Hibázhatunk. A fő, hogy mindig törekedjünk arra, hogy helyesen döntsünk, cselekedjünk. Bízzunk Istenben, és keressük a hozzá vezető helyes utat. S hogy a többi példázat kit mire tanít, kiderül az Átalakulás Krisztusban című könyvből.

Csuti-Mátyás Zsófia