2014. április 29., kedd

A bárány

François Mauriac (1885–1970) Nobel-díjas francia katolikus író hőseire jellemző, hogy tudatosan rosszindulatúak, gonoszak, gyűlölködők, hitetlenek, s körülöttük gyakran csak pusztulás van. A hívőket igyekeznek letéríteni útjukról, ármánykodnak, végül lelki gyötrődések után, bűneiktől megtisztulva, a kegyelem révén mégis eljutnak a krisztusi szeretet közelébe.

Egy papnak készülő fiatalember, Xavier Dartigelongue és a hitetlen Jean de Mirbelle véletlen találkozásával indul a történet, amelynek cselekménye mindössze néhány napig tart, mégis számtalan drámát magában hordoz. Xavier épp a papi szemináriumba igyekszik, amikor a vonaton beszélgetésbe elegyednek Jeannal. Azonnal kiderül, hogy másképp gondolkodnak az életről. Amíg Jean igyekszik eltéríteni hivatásától Xaviert, addig a fiú Jean válságba került házasságát próbálja megmenteni.

– Holnap este bevonulok a karmeliták szemináriumába.
– Maga karmelita lesz? – A férfi mintha zavarba jött volna.
– Nem, nem, a katolikus intézet szemináriumába, a Vaugirard utcában…
Rögvest hozzátette:
– Még semmi sem dőlt el, a hivatásomban fogok elmélyülni. Még nem köteleztem el magam.
Az ismeretlen felugrott, majd megint leült, egyik lábát maga alá húzva előrehajolt, mintha közelebbről akarná szemügyre venni Xaviert. Vér tolult az arcába, élettel telítette, hirtelen igen fiatal színt kölcsönzött neki.
– Ez nem lehet. Ugye nem teszi meg? – kérdezte, majd parancsoló hangon hozzáfűzte:
– Még van idő, maga ártatlan fiú, ezeknek a gyilkosoknak a markába pottyant, jól ismerem őket, ha tudni akarja! Segíteni fogok, hogy megszabaduljon tőlük, ki fogom tépni a karmaik közül, majd meglátja!  

A hitetlen Jean – hogy megakadályozza a fiatalembert a szemináriumba vonulásban – alkut ajánl Xaviernak, miszerint nem hagyja el a feleségét, Michelet, amennyiben Xavier vele tart az otthonába. Xavier egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a látókörébe került emberek leküzdhetetlen érdeklődést keltenek benne, belép a történetükbe, így Jean és Michele életébe is. Xavier minden erejével arra törekedik, hogy Krisztust szolgálja: „Senkié se lenni, hogy mindenkié legyünk. Teljes mivoltunkban másoknak adni magunkat, s ezzel nem árulni el senkit” – vallja, s belemegy a játékba. Lemond papi tanulmányairól, hogy kövesse újonnan szerzett „barátját” annak otthonába, és kibékítse feleségével. Házigazdái azonban gonosz játékot űznek vele: azon munkálkodnak, hogy eltérítsék a papi pályától, s megöljék őszinte hitét.

Xavier környezetében mindenki csak a látszat alapján ítélkezik, negatív, életunt, pesszimista személyiségek szinte mindannyian. Saját szülei sem lelkesedéssel beszélnek fiuk döntéséről, miszerint szeminarista szeretne lenni: „Vállukat vonogatták, színlelték, hogy nem veszik komolyan, biztosak voltak benne, hogy három hónapig sem bírja ki a szemináriumban. »Főleg ne beszélj róla senkinek! Nevetségessé teszed magad, amikor otthagyod. Mintha eddig bármiben is kitartó lettél volna! Belefogtál a jogba, aztán bölcsész lettél. Ismerlek, soha nem fogsz semmit végigcsinálni, és nem is fogsz elérni semmit.«” Kemény szavaik ellenére szülei vallásosnak mondták magukat, hiszen ünnepnapokon áldoztak, valójában azonban vasárnapi keresztények voltak.

Xaviert különböző hatások érik Larjuzonban. Beleszeret Dominiquebe, a fiatal tanítónőbe, szerelmük azonban nem bontakozik ki, mivel Jean idős mostohaanyja, Brigitte – aki Xavier édesanyjának is barátnője – közbeavatkozik. A tanárnő az idős asszony titkárnője, s mielőtt történhetne valami a fiatalok között, Brigitte elutazik a lánnyal. A nyolcvanéves nő úgy gondolja, „ahhoz, hogy imádkozzunk, nem kell hinnünk. Azért kell imádkozunk, hogy higgyünk.” Ő épp ellentéte Jeannak, aki szentfazéknak nevezi őt.

Ám nemcsak a szerelem lobban fel Xavier szívében, hanem a féltő gondoskodás is, mégpedig vendéglátói mostohagyermeke, Roland iránt. A fiút ugyanis szülei elhanyagolják, miután rájöttek, hogy egy gyermeket nemcsak babusgatni kell, hanem számtalan tennivaló, megoldásra váró probléma is adódik körülötte. Vissza akarják vinni az árvaházba, ám újdonsült barátjuk ezt megakadályozza.

Nemcsak vendéglátói sorsa nyugtalanította Xaviert, hanem a buzancai plébánosé is, aki már évek óta elvesztette igazi hitét, s csak megszokásból végzi papi teendőit. Számára lelkipásztornak lenni már nem hivatást jelent. Kiábrándult, pesszimista ember, aki így jellemzi magát: „Egyébként meg az vagyok, akit jó papnak neveznek. Soha semmi botrány. Soha semmi felróható... Semmi!” A hívőkről is rossz véleménnyel van, aminek hangot is ad. Nemtörődömséggel és passzivitással vádolja őket. „Kár azt hinni, hogy falvaink népe többet kíván, minthogy megkereszteljék, összeadják és eltemessék. De engem szeretnek.” Azt mondja Xaviernek: „Mondjon bárki bármit, nem is olyan rossz mesterség ez: megvan az élelem, hol egy szárnyas, hol egy nyúl, nem beszélve a zöldségről meg a gyümölcsről. Az egyházközségben nem vágnak le úgy disznót, hogy ne kapnék kóstolót belőle. Végül is valahogy él az ember. De hosszú évek agóniájába került, hogy eljutottam a béke, mondhatnám, a lelki nyugalom e fokára.”

A plébános hite hanyatlóban van: „Szerethetünk valakit, aki kétezer éve halott, ez igaz. Én vagyok az élő bizonyíték rá, én és mások. Becsapott engem, becsapott minket, évszázadokon át!... Mennyit imádkoztam, mennyit könyörögtem! A maga korában kérdéseket gyártunk, meg válaszokat, és azt hisszük, Isten beszél. Nem tudjuk, hogy nincs senki.” Xavier döbbenten képzeli el, hogy ez a pap tanítja-neveli keresztény hitre a gyerekeket, a következő generáció keresztényeit. Noha nem ért egyet vele, nem ítélkezik felette, hanem barátilag felajánlja segítségét: „Azért jöttem, hogy segítsek vinni a keresztjét… vagy talán hogy ön helyett vigyem... ön az életemben van. Nem téphetem ki az életemből. Senkinek nincs a hatalmában elhagyni senkit.”

Jean és Michele házassága Xavier önzetlen közbenjárásának köszönhetően időközben rendeződik, ők mégis hálátlanok, s továbbra is azon mesterkednek, hogy letérítsék a fiút a krisztusi útról. Végül odáig fajul a helyzet, hogy Jean Xavier halálát okozza. Ez a dráma szembesíti a hitetlen házaspárt addigi elhibázott életükkel, s indítja el őket – Xavier önfeláldozásának köszönhetően – a hit útján. Xavier a címben szereplő bárány, aki áldozatosan magára veszi mások keresztjét lelkük megmentése érdekében. Jean rádöbben Xavier önfeláldozására és rendkívüli emberszeretetére, s így vall róla: „számára csak egy lény létezett testestül-lelkestül, aztán egy másik mellett kötött ki, mintha keresné, kiért halhat meg… Egész valónkkal mindenkié lenni, egyszer s mind minden egyes emberé: először a tied, aztán az enyém, aztán mindenkié, akit csak Larjuzonban talál (...)  A szerző azt sugallja, hogy a megtérés egy életen át tartó küzdelemmel teli folyamat, amelyre a házaspár is rádöbbent, így a regény végül – Xavier halála ellenére is – pozitív végkifejlettel zárul. „Létezik a szeretet e világban, de ezért őt keresztre feszítették, és vele együtt minket is.”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2014. április 22., kedd

A belső zarándoklat imakönyve

Modern kivitel, sok-sok mai, színes (néhol egész oldalas) kép, közvetlen stílus, kérdés-válaszok, imádságok, versek, idézetek, elmélkedések. Ezek jellemzik a mai ajánlóban bemutatandó könyvet, melynek címe: Ugye lángolt a szívünk...?

A modern élet pergő ritmusa nem hagy időt arra, hogy megpihenjünk Isten közelében, pedig mindenkinek szüksége van az ő szeretetének megtapasztalására. A belső ima annak megismerési folyamata, hogyan lehet Isten szerető jelenlétében megpihenni és felfrissülni. Ez a lelki zarándoklatról szóló könyv megismerteti velünk a belső ima lényegét. Ezt az imaformát mindenki megkaphatja a Szentlélektől, aki vágyakozik utána. Rajtunk múlik, hogy ezt az ajándékot elfogadjuk-e. Jézus magához hívja az embert: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítelek titeket”. (Mt 11,28)

A pihenés ideje – minőség és mennyiség
Sokaknak talán az okoz nehézséget, hogy napjuk mely szakában és mennyi időt szenteljenek az imádságra. A szerző a következőt tanácsolja: „Az imaidővel ne stresszeld magad. Tartsd szem előtt, hogy az imaidő egyben a pihenés és a felüdülés ideje is. Az imában a Szentlélek a testet, a szellemet és lelket gyógyító egyensúlyba hozza. Minden munkát és elfoglaltságot hagyj magad mögött. Engedd el magad, légy, aki vagy. Rakd le Isten elé az élet terheivel teli hátizsákodat, és fürödj meg szeretete napsugarában. Az imaidő az az idő, amikor tudatosan begyakorlod Isten jelenlétének érzékelését, és elidőzöl benne. Minden nap minőségi időt szánj az Istennel töltendő randevúdra, ne légy fukar, ami a mennyiséget illeti, ajándékozz neki egy finom darabot, mintha idő-süteményedből adnál. Kezdd 20–30 perccel!”

Hordozható remetelak
Az imádságnak mindig megfelelő helyet kell keresni, ahol nyugalomban lehetünk és csak Istennek szentelhetjük perceinket. Gyakran adódik azonban olyan élethelyzet, amikor nincs alkalmunk a templomban vagy szobánk csendes zugában leülni. Képzeljük el, hogy a szupermarket kasszája előtt kígyózó sorban állunk, s látjuk, hogy még jó néhány percet várakozással kell töltenünk. Ilyenkor a mindig hordozható remetelakunkba bújhatunk vissza. „Isten zseniálisan teremtett. Legbelül, bensődben van hely, ahol ő maga lakik benned. Vonulj vissza szívedbe, és lehetőleg ne hagyd el többé. Ott mindig elidőzhetsz, anélkül, hogy attól kéne tartanod, hogy elidegenedsz az emberek örömeitől, bajaitól.”

A szerző egy-két tippet is ad ahhoz, hogy nyugalom árasszon el bennünket. Szerinte érdemes kikapcsolni a telefonunkat vagy kiírni ajtónkra, hogy ne zavarjanak bennünket. Már imádság előtt érdemes kiírni egy cetlire a ránk váró teendőket, hogy az elvégzendő feladatok közben ne motoszkáljanak a fejünkben.

Példa egy imarituáléra – nyitó ima
Kezdjük az imát nyugodt meghajlással – buzdít a szerző –, majd imádkozzuk: „Istenem, itt vagy. Látsz és szeretsz engem. Köszönöm.” Ezután hívjuk a Szentlelket a következő imával: „Jöjj, Szentlélek, töltsd el a szívem! Gyújtsd fel bennem és minden emberben szereteted tüzét!”

Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, töltsd be gondolataim, hogy csak rád gondoljak. Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, légy az ajkaimon, hogy mindig téged dicsérjelek. Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, költözz a szívembe, hogy mindenkor szeresselek.

A keresztvetés után a következőt imádkozhatjuk: „Uram, óvj meg a bűntől, és ajándékozd neved dicsőítéséhez a szüntelen ima kegyelmét: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

Testtartás és az imaidő lezárása
A szerző azt javasolja, hogy az imára készülő olyan testtartást vegyen fel, amely segít teljesen jelen lennie. Csukjuk be szemünket, érezzük testünket és köszönjük meg Istennek, hogy a jelenlétében lehetünk és örülünk a vele töltött időnek. Az imaidőt rövid hálaadással (hálaadó, kérő, dicsőítő) zárjuk, majd kinyitjuk szemünket és keresztet vetünk.

A könyv több imaformulát is közöl, majd gyakorlati tanácsokkal, konkrét formulákkal, idézetekkel és versekkel kifejti azokat.
  1. gyakorlat: Isten jelenlétébe helyezkedni
  2. gyakorlat: Tárd Isten elé az életed
  3. gyakorlat: Időzés Istennél
  4. gyakorlat: Szomjazni Istenre
A könyvben számos elgondolkodtató idézettel, gondolattal találkozik az olvasó. Ezek közül Avilai Szent Teréz gondolatait idézzük elsőként: „Imádkozni nem más, mint elidőzni egy olyan barátunknál, akivel magányunkban szívesen találkozunk, hogy elbeszélgessünk, vagy egyszerűen csak azért, mert biztosak vagyunk benne, hogy szeret minket (...) Egyetlen ember sem olyan nagy, hogy ne lenne rá szüksége, hogy néha gyerekként csüggjön anyja keblén (...) Felszabadító, hogy Jézus közelségében átélhetjük a titkot: milyen érzés egészen kicsinek lenni.”

S hogy kik lehetnek útitársaink a lelki zarándoklatok során? A szerző erre a kérdésre is választ ad. Így ír Ábrahámról: Ő volt az igazi zarándok, követte Isten szavát, hitte a hihetetlent és minden hívők atyja lett. A Szűzanya szintén nem kételkedett, hanem hitte a hihetetlent: »Történjék velem szavaid szerint.« A szerző ajánlott olvasmányként, ráhangolódásként a Teremtés könyvének, a Kereszt könyvének és a Könyvek könyvének egyes részleteit kínálja.

„Az ima hazalátogatást jelent Istenhez, találkozást vele, aki téged mindig is szeretett, és aki azt mondta magáról: »Én vagyok«, azaz érted vagyok. Mindig veled volt, veled van, és veled is marad. Ez az Isten az, aki az örökkévalóságtól akart és szeretett téged. Ide vágnak Avilai Szent Teréz következő gondolatai: „Ne keress engem a végtelen távolban, hisz mindig a közeledben vagyok. Nekem elég vágyakozó hívásod és már meg is találsz. Sehol máshol ne keress, csak Benned.”

Végül pillantsunk bele a lelki nyugalom 10 pontjába, melyet XXIII. János pápa fogalmazott meg:
  1. Csak a mával foglalkozom, a napot megélem anélkül, hogy életem nagy problémáit egyszerre akarnám megoldani.
  2. Csak a mai napon, a legnagyobb gondot fordítom a másokkal való kapcsolatomra és viselkedésemre. Senkit sem kritizálok. Nem arra törekszem, hogy másokon javítsak, hanem magamra figyelek, hogy jobb legyek.
  3. Csak ma boldog leszek a bizonyosságban, hogy a boldogságra teremtettem, nemcsak a túlvilági, hanem az evilági boldogságra is.
  4. Csak ma alkalmazkodom a körülményekhez, és nem várom el, hogy a körülmények igazodjanak hozzám.
  5. Csak ma tíz percet fordítok egy jó olvasmányra, mert ahogy e testnek is szüksége van jó táplálékra, úgy a jó olvasmány élteti a lelket.
  6. Csak ma véghez viszek egy jócselekedetet, és senkinek sem mesélem el.
  7. Csak ma tenni fogok valamit, amihez semmi kedvem sincs, még ha gondolataim háborognának is ellene, és ügyelek rá, hogy senki ne vegye észre.
  8. Csak ma egy pontos tervet állítok fel. Lehet, hogy nem tartom majd magam hozzá, de azért felállítom, és óvakodom majd beleesni a kapkodás vagy a határozatlanság hibájába.
  9. Csak ma szilárdan hiszek abban, hogy Isten jóságos gondoskodása vesz körül, úgy, mintha rajtam kívül senki más nem volna a világon.
  10. Csak ma nem fogok félni, hanem örülni mindennek, ami szép és jó, és hinni fogok a jóságban. Rendelkezek 12 órával, hogy jótettekkel töltsem meg, de ha arra gondolnék, hogy egész életemben így kellene élnem, elbátortalanítana.
Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2014. április 16., szerda

Pápák szentté avatására készülünk

Elsősorban gyerekeknek, de nemcsak nekik szólnak a Tiszták, hősök, szentek sorozat kötetei, amelyekből immár napvilágot látott a 7. és a 8. rész is. A könyvek idő közben arculatot is váltottak, mivel az utóbbi két kötetet már Sváb József illusztrációi színesítik. A sorozattal már találkozó olvasók tudják, hogy minden kötet – kivéve a Szent Márton történetét bemutatót – öt szent életét ismerteti meg a gyerekekkel.

Minden szent más-más utat jár be. Valaki a betegek ápolásában, valaki kolostorok alapításában, valaki a böjtölésben, mások pedig a szegények megsegítésében vagy életük feláldozásával érdemlik ki, hogy szentként tiszteljük őket. Közös bennük, hogy mindannyian teljes odaadással és feltétel nélkül szolgálják Istent. A 7. kötet Szent Cecília, Szent Miklós, Páduai Szent Antal, Avilai Nagy Szent Teréz és Limai Szent Róza történetével foglalkozik. A könyvből kiderül, hogy kitől ered a december 6-i ajándékozás hagyománya, ki alapította a legtöbb női és férfikolostort, és az is, hogy ki az, aki férjét és sógorát is a katolikus hitre térítette.

Tudod-e, hogy kik Szent Péter utódai, és mi a feladatuk a Katolikus Egyházban? Hallottad-e már azt a szót, hogy zsinat, nuncius, egyháztanító vagy pápai jelmondat? – érdeklődhetnénk a gyerekektől mi, felnőttek, de akár ők is intézhetnének hozzánk hasonló kérdéseket. Mit is válaszoljunk nekik, hogy kielégítsük információéhségüket? Ebben segít a sorozat 8. kötete.

„Szent Péter utódai a pápák. A pápa a Vatikánban él, amely egy miniállam Olaszországban. Ő a Katolikus Egyház feje és Róma püspöke. Hatalma és ítélete megkérdőjelezhetetlen. Legfőbb feladata a világon élő katolikusok szolgálata, ezért is hívják őt úgy, hogy az „Egyház szolgáinak szolgája”. A pápai cím betöltéséről a konklávé dönt, amely a bíborosokból áll. A Szentlélek segítségével ők választják meg maguk közül Szent Péter következő utódát. A Szentatyára saját testőrsége, a díszes ruhába öltözött Svájci Gárda vigyáz.”

S hogy miért éppen a pápák élettörténetét kínáljuk a legfiatalabb olvasóknak? Azért, mert közeleg az Isteni Irgalmasság vasárnapja, április 27-e, amikor is az Egyház nagy ünnepre készül: Boldog II. János Pál és XXIII. János pápák szentté avatására. A Tiszták, hősök, szentek sorozat 8. kötetében az ő élettörténetük mellett Nagy Szent Gergellyel, Nagy Szent Leóval és Szent X. Piusszal is megismerkedhetnek kicsik és nagyok egyaránt. A könyvszerdában ezúttal a két „legfiatalabb”, április 27-én szentté avatásra váró pápák életébe olvashat bele. Elsőként XXIII. János pápa életéről olvashat el részleteket:

„Angelo Giuseppe Roncalli néven született 1881-ben, Olaszországban, egy tízgyermekes parasztcsalád harmadik gyermekeként. Papi tanulmányait Bergamóban kezdte, majd Rómában tanult tovább, ahol teológiai doktor lett.

1904-ben szentelték pappá. Lelkesen végezte lelkipásztori teendőit, és sokat foglalkozott a szemináriumban tanuló fiatalokkal. Pár évvel később a Lateráni Egyetemen is tanított. Az első világháború idején kórházlelkésznek nevezték ki, és a betegek lelki gondozásával bízták meg. A háború után a harcmezőkről visszatérő kispapok lelki vezetője lett…

Bár csak rövid ideig, mindössze öt évig volt Péter apostol utóda, nevét mégis megjegyezte az utókor. Ő hívta össze és nyitotta meg a II. Vatikáni Zsinatot 1962-ben a római Szent Péter-bazilikában. A zsinat, vagyis egyházi gyűlés három éven át tartott. Körülbelül 2500 püspök vett részt rajta, hogy döntsenek az Egyházat érintő fontos kérdésekről és új rendelkezéseket hozzanak.

XXIII. János pápa a zsinat egyik céljául tűzte ki az Egyház belső életének megújítását. Megújították a szerzetesi életet és a papképzést. Fontosnak tartották az elszakadt keresztény testvérek visszahívását az Egyházba, az ökumenizmust és az Egyház más vallásúakkal való kapcsolatának rendezését is. A modern világgal folytatott jó párbeszéd miatt a hírközlő eszközök használatáról is rendelkeztek. XXIII. János volt az első Szentatya, aki kamerát engedett be a pápai lakosztályba.”

•     •     •

Minden idők legnépszerűbb pápája minden bizonnyal II. János Pál volt. Az ő élettörténetéből is szemezgethet:

„Karol Józef Wojtyła néven született 1920-ban a lengyelországi Wadowicé-ben. Hívő katolikus családból származott. Édesapja, Karol Józef Wojtyła katonatiszt volt az Osztrák–Magyar Monarchiában, édesanyja, Emilia Kaczorowska pedig tanítónő. A kis Karol korán, kilencéves korában elveszítette édesanyját, majd 1932-ben meghalt a bátyja, Edmund. Huszonegy éves volt, amikor édesapját is elveszítette.

Fiatal korában színjátszó iskolába járt, szabadidejében pedig szívesen síelt, kajakozott, úszott, focizott és túrázott. 1938-ban beiratkozott a krakkói Jagelló Egyetemre. Tanulmányait a háború miatt egy időre meg kellett szakítania, majd egy kőfejtőben és egy vegyi gyárban is dolgozott.

1946-ban szentelték pappá Krakkóban, nem sokkal később pedig Rómába küldték tanulni…

Pio atya megjósolta neki, hogy egy napon övé lesz »a legmagasabb tisztség az Egyházban«, ami így is történt. I. János Pál halála után, 1978-ban ugyanis őt választották pápává. Elődje iránti tiszteletből a II. János Pál nevet választotta. Október 22-én a Szent Péter-bazilika előtti téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét. II. János Pál pápa Szent Péter 263. utóda lett. Ő volt a harmadik leghosszabb ideig, 27 évig hivatalban lévő pápa. Jelmondata a következő volt: Totus tuus, ami azt jelenti: »Egészen a tiéd.« Ez Máriának való odaadottságára utal.”

Akik komolyabban érdeklődnek a szentté avatás témája iránt, a fent említett életrajzokon kívül utánajárhatnak az eljárás pontos menetének, s akár erről is beszélgethetnek közösen a gyerekkel, unokákkal.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2014. április 9., szerda

Emlékezzünk régiekről

A Szombathelyi Egyházmegye egykori püspökeinek mindennapjaiba, közösségért végzett tevékenységébe nyerhet bepillantást, ha kezébe veszi Tóth József Emlékezzünk régiekről című új köntösbe öltöztetett könyvét, amelynek eredetijéből ma már mindössze néhány darab lelhető fel.

A szerző, dr. Tóth József apátkanonok, püspöki titkár, pápai prelátus a megszokott, hivatalos formától eltérően vidám, anekdotázó stílusban ír az egyházmegye főpásztorairól és a környezetükben élőkről. Emberibb, életszerűbb helyzetekben mutatja be őket, amelyhez adatait részben paptársaitól gyűjtötte, részben pedig saját, István Vilmos püspök mellett töltött éveinek élményeiből merítette. Szemezgessünk a történetekből!

A könyv az egyházmegye első püspökével, Szily Jánossal foglalkozik elsőként. Szily püspök idejében egy alkalommal megáradt a várost átszelő Perint-patak. A püspök jószívűségére utal, hogy főpásztorként ő is kivette részét a mentési munkálatokból. 

„Erélyére és egyben jószívűségére vonatkozólag érdemesnek tartom felemlíteni, hogy az ő idejében a rakoncátlan Perint-patak annyira megáradt, hogy hullámai a Nagykar utcát elöntve, egészen a püspöki sörházig felhatoltak s a Kiskar utcán át hömpölyögtek tova. A hidat elragadta az ár, s a nagy jégzajlás igen sok kárt okozott mindenfelé. A püspök maga sietett a vész színhelyére, s némelyek elbeszélése szerint szekerén állva, a hullámok között intézte a mentési munkálatokat, mások szerint csónakba ülve más bátor férfiakkal együtt mentette, ami menthető volt. Egyébként itt megjegyzem, hogy 1879-ben magam is szemtanúja voltam, hogy minő garázdálkodást tud véghezvinni a jámbor Perint-patak, ha megárad. Ez évben is elöntötte a Nagykar utcát s a mélyebben fekvő házak ajtain és ablakain keresztül hatolt a piszkos áradat.”

Perlaki Somogyi Lipót püspök is gyakran tett tanúságot tettekkel segítőkészségéről, Szily püspökhöz hasonlóan ő sem átallott kimenni az emberek közé, ha az élet úgy hozta. Szentmárton és Óperint ma már Szombathely részei, Lipót püspök idejében azonban még külön jobbágyhelységek voltak, ahol sok szegény élt. A jószívű püspök éjszakánként gyakran vitt fát az ott lakóknak a saját udvarából, így a fa gyorsan fogyott, s ez a várhajdúnak is feltűnt. Jelentette is a titokzatos esetet a főpásztornak, aki csak ennyit mondott:

„– Hát vigyázz rá jobban!
 A hajdú szót fogadott és jobban vigyázott. De uramfia, mi történt? Egyik este a hajdú tetten érte a tolvajt. És ki volt a tolvaj? A püspök maga. A jó püspök látva a hajdú zavarát csak ennyit mondott neki:
Meg ne mondd ám senkinek, hogy a püspök lopott.”

Tóth József leginkább humoros történeteket idéz könyvében, felvillantva az egyházmegye vezetőinek humoros oldalát, amely magánemberként őket ugyanúgy jellemezte, mint bármelyikünket. Lipót püspök így reagált egy hirtelen balesetre:

„Ő is, mint Szily naponkint figyelemmel kísérte az építkezést. Rendesen a titkárával szokott a templom körül sétálgatni. Egyik ilyen alkalommal egy kőműves leesett az állványról s összezúzta magát. A püspök nagy megdöbbenésében és izgatottságában fájdalmasan kiáltott fel: Jézus, Mária, hamar hívjatok papot!”

Nemcsak a humor jellemzi a püspököket. Hivatali méltóságuk ellenére  időnként bizony ők is kerülhetnek kellemetlen helyzetekbe. Ez Bőle Andrással is megtörtént, igaz, még plébános korában. A történet így szól: „Mikor szombathelyi plébános volt, az akkori pannonhalmi főapát Szombathelyen járván, korán reggel misézni ment a székesegyházba. Hét óra volt, mikor a sekrestyés belépett. Köpenyébe burkolva, alázatos tartással az éppen ott levő Bőle Andráshoz fordult, ki mint plébános, a 7 órai szentmisét volt mondandó. A főapát mint idegen pap, engedélyt kért tőle a misézésre.
– Hát hová való, főtisztelendő uram? – kérdi a plébános.
– Én Pannonhalmára való vagyokfelelte a kérdezett.
Hát mondja csak, főtisztelendő uram, él-e még az a goromba főapátjuk, Novák?
Köszönöm, plébános úr, szíves kérdését, él és egészséges.
Közben hétre harangoztak, s a plébános kiment szentmisére. Mikor a főoltártól bejött, látja ám, hogy a káptalani sekrestye ajtajában egy fényesen öltözött urasági huszár áll feszes tartással.
– Hát ez ki? Mit keres itt? kérdi a sekrestyéstől.          
– A pannonhalmi főapát úr huszárja – felelé a sekrestyés. 
De ez aztán már kivette sodrából a plébános urat.
Uramfia! A pannonhalmi főapát! Azt a gorombaságot vele szemben jóvá kell tenni.
Megvárta a főpásztort. Mikor ez kijött a kanonoki sekrestyésből, hol misézett, odament hozzá és bocsánatot kért a gorombaságért, mellyel a főpásztort egy félórával ezelőtt illette. A főapát egészen kedélyesen csak ennyit mondott a zavarba jött plébánosnak:
– Hagyja csak, főtisztelendő plébános úr! Én igen örülök, hogy nálam gorombább emberre is akadtam.”

A főpásztorok legjellemzőbb tulajdonságait minden bizonnyal a hozzájuk legközelebb állók ismerték. Szabó Imre püspök egy alkalommal hű szolgálóját, Tunák Jánost tréfálta meg:

„Istenben boldogult Horváth István nagyprépost volt hosszabb időn át Szabó Imre püspök titkárja. Egyszer ebéd alatt a titkár úr szokása ellenére nagyon kedvetlen volt. Észreveszi ezt a püspök s kérdi tőle:
– Hát neked mi bajod?
– A fejem nagyon fáj – felelte a titkár.
Sohase búsulj! Az az okos emberek betegségevigasztalta a püspök a titkárját.
Természetesen ezt a beszélgetést hallotta a püspök komornyikja, a jó Tunák János, ki mellesleg mondva nagyon kedves, hű embere volt Szabó püspöknek. Egy alkalommal Tunák János nagyon kedvetlen arccal szolgált az asztal körül. Észreveszi ezt a püspök.
Hát János – szólítja meg a komornyikot –, magának meg mi a baja?
Nagyon fáj a fejem, könyörgöm – felelte János, ki már számított rá, hogy ugyanígy vigasztalja majd a püspök, mint minap a titkárt.
Csodálkozom – felelte a püspök mosolyogva –, csodálkozom János, mert az csak okos emberek betegsége.
Sohasem panaszkodott többé János bácsi fejfájásról.”

•     •     •

Szenczy püspök idejében és részben Szabó püspök első éveiben is a mai püspöki iskola helyén és udvarán egy füves tér volt, ahol általában két vízhordó szamár szokott legelészni. Éppen ezért szamártérnek nevezték a szombathelyiek. Szabó püspök erre a térre építtette a püspöki iskolát. Több tréfás megjegyzést és célzást hallott a szamártérre, és ezekre reagálva egyszer a következőket mondta: Most iskolatér lesz, hol a szamarak bölcsességet fognak legelni.”

István Vilmos püspökről úgy tartották, hogy nagyon takarékos és egyszerű ember volt, és örült, ha papjainál is egyszerűséget, takarékosságot és jótékonykodást tapasztalt. Persze nem minden településen nyílt lehetősége a plébánosnak a jótékonykodásra.

„Egyszer B. J. akkor boncodföldi plébános tisztelgett nála. Ez a plébános nagyon híres volt, és ma is az szellemes ötleteiről. A püspök beszélgetés közben egyszer csak azt kérdezi tőle:
– Te, János, hát már tettél-e félre valamit magadnak?
– Igen is, méltóságos uramhangzott a felelet –, ha jó kedvem volt néha, a  kalapomat.
A püspök elnevette magát s nem firtatta tovább a plébánost, mert hát Boncodföldén nemigen lehetett más valamit félretenni.”

Tóth József könyve amellett, hogy jelentős forrásértékkel bír, bővelkedik humorban, rendkívül olvasmányos, könnyed hangvételű, s egy-egy vidám, tanulságos vagy éppen megrendítő történet kapcsán garantáltan magával ragadja az olvasót. Az 1925-ben megjelent mű a Martinus Kiadó gondozásában újra kiadásra került.

Csuti-Mátyás Zsófia

2014. április 1., kedd

Ferenc pápa gondolatai az év minden napjára

Hiszem, hogy bankárok, politikusok és – miért ne mondanánk ki? – papok, főpapok is kezdik magukat rosszul érezni fényűző palotáikban, luxusruháikban, sokfogásos vacsoráik mellett. Ferenc pápa szó nélkül is tanít azzal, hogy ő maga csak annyit tesz a tányérjába, amennyi neki elég. Azt mondja: te se végy többet – még ha meg is tehetnéd –, mint amennyi jólesik, a többit pedig oszd meg testvéreiddel. A gondviselő Isten bőségesen kirendeli mindazt, amire szükségünk van (…) Lám egy egyszerű vasúti munkás fia becsületes, kitartó munkával a világ legfontosabb székébe ülhetett! – írja Ferenc pápáról Böjte Csaba atya.

Mindenki számára ismertek a különböző lelkipásztorok egész évre szóló tanításait tartalmazó kiadványok. Egész évre szóló útmutatót ajánlunk olvasóinknak. Ferenc pápa néhány soros gondolatai között bizonyára mindenki megtalálja a maga kedvencét vagy olyat, ami újdonságként hat rá. A könyv különlegessége, hogy a szentatya értékes gondolataihoz Kránitz Mihály atya fűz magyarázatokat, segítve az olvasót az elmélkedésben.  Elsőként Ferenc pápa akár nagyböjthöz is kapcsolható gondolatát idézzük.

A bűnösökről nem szükséges túl sokat beszélni, mert mindannyian azok vagyunk. Ismerjük magunkat belülről, és tudjuk, hogy mit is jelent bűnösnek lenni. Ha valaki ezt nem érzi, tegyen látogatást egy lélekgyógyásznál, mert valami nincs rendben nála.

Bármerre járunk, rengeteg panaszt és siránkozást hallunk személyes problémákról, a világ helyzetéről vagy az Egyház magatartásáról. A jajveszékelés azonban nem visz előre. A ténymegállapítást, hogy bűnös vagyok, kövesse cselekedet: a megtérés, a szentgyónás, az Istennel való örömteli találkozás, mert Isten a bűnbánó bűnöst szereti – olvashatjuk Kránitz atya magyarázatát.

•     •     •

Mintha „kettős életet” élnénk: az egyiket az táplálja, amit Jézus mond, a másikat pedig az, amit a világ hirdet.

A mai modern világ minden igyekezete sem tud vigasztalást adni az ember mindennapi élettapasztalatára, amelyben a felületes időtöltés ellenére mindig jelen van az elmúlás, a bűn és a halál, véli Kránitz atya, majd kifejti, hogy mindezekkel szemben válaszút előtt állunk. Nekünk az életre, az igazságra és Isten örök szeretetére kell igent mondanunk.

•     •     •

Legyetek szabadok! Nem úgy, hogy azt teszitek, amit akartok. A szabadság nem a mámor határainak kipróbálása, hanem az a képesség, hogy figyeljetek arra, amit csináltok, hogy tudjátok felmérni, mi a jó nektek, és hogy tudjátok mindig a jót választani.

A szabadság és a szabadosság két külön dolog. A lelki szabadságot a Szentlélektől kapjuk. A világ szabadsága, bár először örömtelinek tűnik, ürességet hagy maga után, mert nincs meg benne a megtisztult szeretet. Hangozzék bármilyen furcsán, de Krisztus keresztje tesz szabaddá bennünket, mert ő az egyetlen igazság – elmélkedik Mihály atya.

•     •     •

Az Isten élő Isten, Isten az élet forrása, aki a teremtéskor életet lehel az emberbe. Ez a lehelet tart fenn bennünket életünk útján. Igaz tehát Istennek Mózeshez intézett szava: Ő Ábrahám, Izsák és Jákob, az élők Istene.

Az élet a legnagyobb titok. Amikor jól érezzük magunkat, nem tapasztaljuk hiányát. Ha pedig gyengék és elesettek vagyunk, azonnal az élet jobb minőségéért kiáltunk. Életünket azonban nem magunktól kaptuk, hanem a Teremtőtől, aki az élet ura. Legyünk hálásak minden percért, és legyünk tanúi az eljövendő örök életnek.

Ezeket a hosszabb-rövidebb tanításokat Ferenc pápa különböző alkalmakkor, nagy liturgikus ünnepeken, hivatalos levelekben vagy különleges csoportok fogadásakor mondta. A könyvben található gondolatok egy részét a szentatya a Twitter közösségi oldalon is közzétette, így a legmodernebb technikát használó generációhoz is elérnek gondolatai. A következő sorok az élet védelmének jelentőségéről szólnak.

Isten ajándékozza az életet. Tartsuk tiszteletben és szeressük az emberi életet, különösen is az anyai méhben lévő védtelen életet.

Az élet a legnagyobb titok, s ezt akkor érezzük igazán, amikor nincs – hangsúlyozza magyarázatában Kránitz atya. Isten alkotta a világot, s mindazt, ami benne van, de legfőképpen magát az embert, akit saját képére és hasonlatosságára teremtett. Mi nem vagyunk az élet urai. Az életet tisztelni kell, az életet óvni és szeretni kell, s az életet védeni kell a természetes fogantatástól egészen a földi halálig.

•     •     •

Olyan sokan eltávolodtak az Egyháztól. Tévedés volna másokra hárítani a hibát, sőt nem is lehet hibáról beszélni. Felelősség hárul az Egyház történelmére, tagjaira, bizonyos ideológiákra és az egyénekre.

Az egyén soha nem választható el a közösségtől, ahogy egy gyermek sem választható el szüleitől, rokonaitól. Ugyanígy a keresztények a legszorosabban hozzá tartoznak az Egyházhoz, mert ők építik az Egyházat. De ők is formálják, ők is alakítják – véli Kránizt atya. Az Egyház szent és szeplőtelen, mert az Úr Jézus ilyennek alkotta, de mi, az egyháziak mindig rászorulunk Isten szeretetére és irgalmára. Felelősséggel, méghozzá tanúságtevő felelősséggel kell élnünk, mert az Egyházat és Krisztust képviseljük.

Mi a titka Ferenc pápának? Leginkább talán az, hogy Jézushoz hasonlóan az emberek között jár. E könyv segítségével, gondolatain keresztül most Ön is találkozhat vele az év minden napján.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat: