Vasárnapi gondolatok

Hazánkban egyre több olyan település van, ahol vasárnaponként – lelkipásztoraink csökkenő létszáma és túlterheltsége miatt – világi lelkipásztori kisegítők végeznek igeliturgiát. A szentbeszédek összeállítása nem könnyű feladat, ezért a Szombathelyi Egyházmegye egykori lelkipásztora, Róka Márton atya jó pár évvel ezelőtt három évre elegendő anyagot állított össze az igeliturgiások és természetesen a plébános atyák nagy örömére. A három évre szóló homíliák most egybegyűjtve, a Vasárnapi gondolatok (A, B, C év) című kötetben lelhetők fel. A kiadvány összeállításában segédkező és annak sajtó alá rendezését figyelemmel kísérő Gyürki László atya a világi lelkipásztori kisegítők, a hívek és a papság figyelmét egyaránt felhívja e nagyszerű kiadványra, amit minden imádkozni vágyó gazdag lelki haszonnal forgathat.

Nagyböjt lévén lássuk Márton atya nagyböjt 2. vasárnapjára szánt homíliáját, amelyben a következőket olvashatjuk: „A mai vasárnapon Krisztus dicsőségét villantja fel egyházunk a Tábor-hegyi színeváltozás titkában, hogy megerősítse hitünket Jézus istenségében, és reménységet adjon a szenvedés idejére. Jézus életének minden eseménye követőinek életében is megvalósul. Tehát nekünk is lehet színeváltozásunk, lelkünk ragyoghat a dicsőség fényében a kegyelem által, így valósulhat meg bennünk a megváltás szent titka.”

Márton atya a „Felvitte őket egy magas hegyre” gondolatot kiemelve a hegy szimbólumáról elmélkedik. Isten szereti a hegyeket, melyek kiemelkednek a lapos világból, és az ég felé emelnek. Ott tisztább a levegő, szélesebb a látóhatár, csendesebb az élet, és a lélek könnyebben emelkedik fel Istenhez, s üdvtörténet legfontosabb eseményei is hegyen történtek – állapítja meg a plébános.

Jézus életében is gyakran szerepelnek a hegyek: az országának alaptörvényeit kihirdető beszédet Hegyi beszédnek nevezzük, vérrel verejtékezése és mennybemenetele az Olajfák hegyéhez kapcsolódik, kereszthalála pedig a Kálvária hegyén következett be. „Az égi dicsőség feltárása is hegyen történik, a hagyomány szerint a Tábor-hegyen. Az élet zajában nem könnyű Istenre gondolni, vele beszélni, benne elmerülni. Lelkileg nekünk is hegyre kell felmennünk, kizárva az élet forgatagát.”

Az élet forgatagának kizárása Márton atya szerint a tudatos befelé fordulással és az elmélyült imádsággal érhető el: „Sokszor azért nem sikerül az imánk, mert nem zárjuk be lelkünk ajtaját, hogy kitárhassuk szívünket Istennek. Széteső a lelki világunk, átjáróház a szívünk, zaklatott a lelkünk. A templom csendjében, az éjszaka nyugalmában, a szabad természetben könnyebb a lelkünket Istenhez emelni. De bárhol imádkozunk is, ha tudatosan befelé fordulunk, rátalálunk Istenre, és az imádság perceiben felragyog szívünkben a kegyelem fénye. Ez a fény fog felragyogni a húsvéti éjszakában is: Krisztus világossága.”

Csuti-Mátyás Zsófia

Ne hagyjuk elszáradni a fügefát!

Gyakran talán nem is gondolnánk, hogy egy-egy szent tanításai, gondolkodása milyen sok fogódzót jelenthet saját életvezetési stratégiánkban, és hogy egy-egy jól ismert példázat újbóli értelmezése új kapukat nyithat meg számunkra. Mi köze a fügefának a mindennapjainkhoz? Többek között ez is kiderül Thomas Keating trappista szerzetes az Átalakulás Krisztusban című könyvéből.

A kiadvány lapjain a szerző arról ír, hogy Lisieux-i Szent Teréz miként vélekedett Jézus példabeszédekben megjelenő tanításairól. A trappista szerzetes sorra veszi a vámos és a farizeus, a tékozló fiú, valamint az irgalmas szamaritánus történetét, továbbá bemutatja a mustármag, a kovász és az elszáradt fügefa mindenki előtt jól ismert példázatát.

„Egy embernek volt egy fügefa a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: »Íme, három esztendeje, hogy idejárok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?« De az így felelt neki: »Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.« (Lk 13,6–9)”

A példázat kapcsán a trágya, gané kifejezéseket emeli ki a szerző. Hangsúlyozza, hogy a gané nem mást szimbolizál, mint a mindennapi életünket, valamint újra és újra átélt fogyatékosságainkat. Időnként bizonyára mindenkivel előfordul, hogy tehetetlennek érzi magát, úgy gondolja, a mindennapi élet kellemetlenségein semmivel sem lehet javítani. A hétköznapi életben adódó „fájdalmak” enyhítésére szolgáló eszközeink gyakran nem megfelelőek, véli Keating atya, aki a következőket javasolja az elszáradt fügefa példázata kapcsán: „Az a leghelyesebb, ha elegyengetjük a trágyát a fa körül – vagyis elviseljük hiányosságainkat, és közben folyamatosan bízunk Istenben. Persze a világ valamennyi trágyája sem fogja megváltoztatni ezt a fát. De ha kitartóan lapátoljuk a trágyát, Isten egyszer csak életet lehel a fába – nem a gané miatt, hanem azért, mert állhatatosságunk annyira megérinti. ”

Szent Teréz így vall minderről: „Eleven örömöt érzek, nemcsak akkor, amikor tökéletlennek ítélnek, hanem legfőképpen akkor, amikor annak is érzem magam. Ez az öröm édesebb számomra a dicséretnél, amely valójában csak fáraszt.”

Szent Teréz és a szerző véleménye kapcsán leginkább az gondolkodtatott el, hogy nem kell mindig a legjobb formánkat hoznunk. Hibázhatunk. A fő, hogy mindig törekedjünk arra, hogy helyesen döntsünk, cselekedjünk. Bízzunk Istenben, és keressük a hozzá vezető helyes utat. S hogy a többi példázat kit mire tanít, kiderül az Átalakulás Krisztusban című könyvből.

Csuti-Mátyás Zsófia

Barsi Balázs Breviárium

Barsi Balázs atya a sümegi Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplom igazgatója, a sümegcsehi Newman-kegyhely gondozója, lelkigyakorlat-vezető lelkipásztor. Nagy népszerűségnek örvend hazánkban, sokan, nagy távolságokról is, csak azért utaznak el Sümegre, hogy részt vegyenek az általa bemutatott szentmisén és meghallgassák szentbeszédét.

A tavalyi esztendő végén - Balázs atya 70. születésnapjára - eddig megjelent könyveiből, cikkeiből, elhangzott konferenciabeszédeiből és megjelenésre váró kéziratos anyagaiból készült el egy reprezentatív válogatáskötet. A kiadványban 70 címszó alatt, tematikus elrendezésben találhatóak a 70 különböző forrásműből vett szemelvények, megkönnyítve az életműben való tájékozódást és a téma szerinti keresést.

Az ünnepi kötet születéséről és Balázs atya igehirdetésről a szerkesztő, Telek Péter-Pál így ír: „Barsi Balázs atya igehirdetésének sajátos keresztmetszetét tartja kezében a Kedves Olvasó, mely egyszerre szeretne reprezentatív összegzés és a mindennapokban jól használható tematikus gyűjtemény lenni. Lévén azonban egyben születésnapi meglepetés is, összeállításában magának a szerzőnek – mint ünnepeltnek – nem lehetett beleszólása. [...] Balázs atya igehirdetése nemcsak többszólamú, de konzisztens, koherens egész is, hiszen a ma országos hírű igehirdetőként, a jelenkori magyar ferencesség meghatározó alakjaként számon tartott Barsi Balázs témái, megközelítésmódja, hangsúlyai szinte kivétel nélkül megtalálhatók már a fiatal szerzetestanár igehirdetésében is. És fordítva: frissessége, lendülete, lobogása mit sem változott az évtizedek folyamán.”

A rendkívül szép kivitelű, 544 oldalas, keménytáblás, könyvjelzővel ellátott kiadvány nem hiányozhat egy, az igényes, magával ragadó lelkiségi írásokat kedvelő, vallásos ember könyvespolcáról sem.

Kegyelem és bűn szőttese

Miként vélekedik – az amerikai Time magazin és a francia Le Monde által is az Év emberének választott – Ferenc pápa életről és halálról, isteniről és emberiről, kétkedésről és hitről, boldogságról vagy félelemről? Mi a véleménye korunk kihívásairól és nehézségeiről, az önismeretről, a kommunikációról, a családról, háborúról és békéről? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kap az olvasó, ha kézbe veszi a Karikó Éva által szerkesztett Ferenc pápa az élet kérdéseiről – Kegyelem és bűn szőttese című kötetet. A füves könyvnek is nevezhető könyvben olyan gondolatokat olvashatunk, amelyek iránymutatóak lehetnek az „értékek mai sivatagában”.

Szentatyánk gyakran elmélkedik és tanít a közösségről, az egyházról és a keresztényekről. „Az egyház mi vagyunk mindnyájan!” – vallja a Szentatya az egyházról és annak tagjairól gondolkodva. Ezekből a gondolatokból is idéz Karikó Éva. „Az egyház látható valóságát sok férfi és nő alkotja, világszerte azok a megkeresztelt emberek, akik hisznek, reménykednek és szeretnek.  Sokszor halljuk: »De az egyház nem teszi ezt vagy azt.« Mondd meg, ki az egyház?  »A papok, a püspökök, a pápa...« Nem, az egyház mi vagyunk mindnyájan! Minden megkeresztelt az egyházat alkotja, Jézus egyházát. Mindenki, aki azt teszi, amit az Úr megparancsolt, vagyis a legutolsók, a szenvedők mellé áll, és próbál vigaszt és békét nyújtani nekik.”

Rohanó világunkban érdemes elmélkednünk azon, hogy mit is jelent számunkra az ünnep. Melyek az igazi értékei az ünnepnek? Meg tudjuk fogalmazni magunknak? Ferenc pápa a következőképpen vélekedik: „A pihenés idejének, főképp a vasárnapi pihenésnek az a rendeltetése, hogy tudjunk örülni annak, amit nem lehet előállítani, sem elfogyasztani, nem lehet megvenni, sem eladni. Azt látjuk azonban, hogy a fogyasztás ideológiája az ünnepet is fel akarja falni: időnként az ünnep is »üzletté« silányul, alkalommá, hogy pénzt keressünk vagy pénzt költsünk. De vajon ezért dolgozunk? (...) Az ünnep nem azt jelenti, hogy lustán hátradőlünk a karosszékben vagy átadjuk magunkat a világtól való ostoba menekülés mámorának. Az ünnep mindenek előtt az, hogy szeretettel és hálával végigtekintünk a jól végzett munkánkon, egy munkát ünnepelünk.”

Kezdetben szorongva, izzadó tenyérrel álltam a gyóntatószék előtt várakozva. Izgultam, hogy miként reagál lelkipásztorom a bűneimre, hogy valamit elhibázok, nem jól csinálok. A gyónásról szóló gondolatok között lapozgatva akadtam az alábbi sorokra: „Akadnak olyan emberek, akik félnek a gyónástól, mert elfelejtik, hogy ott nem egy szigorú bíróval találkozunk, hanem a végtelenül irgalmas Atyával. Igaz, amikor gyónni megyünk, van bennünk egy kis szégyenkezés. Ez így van mindenkivel, mindnyájunkkal, de emlékeznünk kell arra, hogy ez a szégyenérzet is kegyelem, amely felkészít minket az Atya ölelésére, aki mindig megbocsát és mindig mindent megbocsát. (…) Nagyon sokszor a gyónás csak automatikus felsorolásnak, puszta formalitásnak tűnik: Ez meg ez, meg ez, meg ez... Akkor ez, meg ez, meg ez... Mehetsz! Mechanikus az egész. De ez így nem jó. Hol marad a találkozás? A találkozás az Úrral, aki kiengesztel, magához ölel téged és ünnepet rendez neked.” A füves könyvben nemcsak a gyónásról, hanem a parancsolatokról, a bűnbánatról és a bűnbocsánatról is elolvashatjuk a Szentatya gondolatait.

Ferenc pápa gyakran tanít bennünket a hitről, a reményről, az örömről, a lelkiismeretről és az igazságról. Engem leginkább az alábbi tanítás ragadott magával: „Hit nélkül élni, olyan örökség nélkül, amelyet megvédelmezünk, anélkül élni, hogy szüntelenül küzdenénk az igazságért, nem élet, hanem csak éldegélés. (…) A reménység annak az erénye, aki miután megtapasztalta a konfliktust, az élet és a halál, a jó és a rossz közötti mindennapi küzdelmet, hisz Krisztus feltámadásában, a Szeretet győzelmében.”

Mint ismeretes, a Szentatya kedveli a labdajátékokat, ő maga is futballozott. Ebben a válogatáskötetben olyan könnyed témákkal is találkozunk, mint például a sport, ahol Ferenc pápa saját élményeiről is beszámol. Összességében vallja, hogy „a sport egyik nagy érdeme, hogy lojalitásra, a másik melletti kiállásra tanít akár saját érdekeink ellenében is. Emellett pedig arra buzdítja a sportolókat, hogy „ne hanyagolják el hitéletüket, tanulmányaikat, baráti kapcsolataikat, a szegények segítését.”

Végül az év elején járva egy buzdítás Ferenc pápától a jövőre nézve, amely mindannyiunk számára követendő: „Ne elégedjünk meg egy középszerű, jelentételen élettel, hanem hagyjuk, hogy mindig magával ragadjon bennünket az, ami jó, ami igaz, ami szép, vagyis Isten, aki mindezt magába foglalja.” Az pedig mindenkinek a saját feladata, hogy észrevegye környezetében a szépet, a jót, Isten szeretetét.

Csuti Mátyás-Zsófia

Gyógyító erő – a várakozás

Gyökössy Endre az Adventi utaink című könyvében arra hívja fel az olvasó figyelmét, hogy a várakozás gyógyító erőként hathat, hiszen akkor hal meg lélekben valaki, ha már senkitől és semmitől nem vár semmit. Aki ebből az állapotból ki tud mozdulni, s újra remél istentől, embertársaitól és önmagától – az meggyógyul. Várakozzon és elmélkedjen Gyökössy Endrével!

Advent harmadik hetének vasárnapján többek között egy kis „önismereti tréningre” hív a szerző:

„...minden szakadékot töltsetek fel...!

Vajon mi az egyik legmélyebb, legveszélyesebb szakadék? Amikor valaki önmagával hasonlik meg, önmagát gyűlöli, veti meg, önmaga miatt kesereg. Nem tud megbékélni azzal a valakivel, aki ő maga. Sok embert ismertem, aki halálos haragban állt önmagával, és emiatt embertársaival sem tudott boldogulni. (...) Isten Szentlelke itt valami nagyon-nagyon fontos dolgot kér tőlem és tőled: Legyen egy kis időnk arra is, hogy rendbe jöjjünk önmagunkkal!”

December 25-én egy ide illő, rövid történettel (ahogy még a könyvben számtalan helyen) kedveskedik a szerző. „1945 karácsonyán egy német lelkész épp egy ismerős családnál járt látogatóban. Onnan a gyermekkórházba készülődött, mert aznap sok olyan beteg gyermeket vittek oda, akiknek a háborúban, a keleti tartományokban szinte mindenkije elpusztult. Szét akart ott nézni, hátha valamit tehetne az érdekükben. Ezt hallva a család négy-ötéves kislánya gyorsan odalépett a karácsonyfa alatt álló betlehemhez, kiemelte a kis Jézus-figurát a jászolból, és odanyújtotta a lelkésznek...”

Vajon hogyan folytatódik a történet? Kiderül az Adventi utaink című könyvből, amelyben a szerző további kedves, megható, olykor szomorú történettel és számos hozzájuk kapcsolódó elmélkedéssel várja olvasóját.

Csuti-Mátyás Zsófia

Ismeri karácsonyi szimbólumainkat? Mind az ötvenet?

A november elején beköszöntő hosszú és sötét téli esték borongós hangulatában sokan várják már az adventet. Gyakran úgy tapasztalom, hogy a nem hívők is örömmel készülnek erre az időszakra, talán ők is megsejtenek valamit a várakozás öröméből és izgalmából, s titkon vágynak is az ünnep tárgyiasított, harsogó, valótlan tartalma helyett annak igazi, mélyebb jelentésének átélésére.

Anselm Grün a Karácsony – az újrakezdés reménye című könyvében  50 darab karácsonyhoz kapcsolódó szimbólumot mutat be két-két oldalban tömören, saját nézőpontja mellett más szakemberek és korábbi, mérvadónak tekintendő művek meghatározásait is idézve. Ha valaki december 1-jétől kezdve minden nap kettőt elolvas (mindössze négy oldal!), december 25-ére éppen végez vele. Ez is lehet egyfajta készület adventben!

Szemezgessünk a szimbólumok közül! Számomra keveset mondott a fogalom: Borbála-ágak. „A Borbála-ágak reményünket akarják erősíteni, hogy telünk közepette új élet szeretne kivirágozni.” A szerző azt tanácsolja: „Keress a kertedben ágakat, cseresznye vagy aranyfa ágakat. Tedd azt a szobádban Szent Borbála napján egy nagy vázába. Advent egész ideje alatt arra emlékeztet majd, minden fagyos benned először, a tél közepette mégis egy virág nyílik ki benned.”

A karácsony legismertebb jelképe a karácsonyfa. „A keresztény hagyományban a fának örökzöldnek kell lennie, és csillogó faként Krisztust kell az otthonokba vinnie, hogy ezzel kiűzze onnan a félelem, ellenségeskedés és féltékenykedés minden démonát (…) A fenyőfagömbök (…) a paradicsom egészének és teljességének szimbólumai.”

Csuti-Mátyás Zsófia