2015. március 25., szerda

Miért üres a sír?

Tervezz érmét! Írj egy imát! Számold meg! Rajzolj zászlót! – húsvéthoz kapcsolódóan ezúttal a gyerekeknek szeretnénk kedveskedni egy színes foglalkoztató füzettel. Betűrengeteg; két egyformának tűnő kép összehasonlítása és a különbségek megkeresése; találós kérdések; útvonalkeresők; kivágható képeslapminták; számolós feladatok; hiányzó betűk pótlása; igaz-hamis játékok és sorba rakós feladványok várják a kicsiket, akik rövid történetekhez kapcsolódó kreatív játékok segítségével sajátíthatják el a húsvéthoz kapcsolódó eseményeket.

Kik ünnepelték Jézust virágvasárnap, és húsvétkor kik árulták el? Hogyan halt meg, és miért nem találtak a barátai senkit a sziklasírban, ahová temették? A jeruzsálemi bevonulástól pünkösdig világraszóló események történtek. A vonzó, színes foglalkoztató füzetben a húsvéti eseményeket elbeszélő 22 bibliai történet és hozzájuk kapcsolódva rengeteg rejtvény várja a gyerekeket.

A 22 történet közül ezúttal Az utolsó vacsorába pillantunk be!

– Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket! – mondta Jézus.
– Bármit megtennék érted! – kiáltotta Péter.
– Csakugyan, Péter? – csóválta meg Jézus szomorúan a fejét. – Mire felvirrad a reggel és megszólal a kakas, háromszor fogod letagadni, hogy ismersz engem.
– Már nem sokáig leszek veletek – folytatta aztán. – Elmegyek atyám mennyei házába. –  Ha megérkeztem, nektek is helyet készítek majd, mert nagyon sokan elférnek ott.
Mialatt Jézus beszélt, Júdás kisurrant a szobából. Elhatározta, hogy harminc ezüstpénzért cserébe elárulja Jézust a templomi vezetőknek.
Jézus a kezébe vett egy kenyeret meg egy pohár bort, és együtt fogyasztotta el a barátaival.
– Ez az én testem, ez pedig a vérem – mondta nekik. – Mindig emlékezzetek majd rám, ha így együtt vacsoráztok.

Mi van vacsorára?
Mit evett és ivott Jézus a tanítványokkal?
....................................

Igaz vagy hamis!
Pipáld ki (√) az igaz állításokat, és rajzolj x jelet (X) a hamis állítások mellé!

    Jézus az anyjához készült.   .....
    Jézus Isten mennyei házába készült. .....
    A mennyben nincs hely mindenki számára.   .....
  
Sorba rakó
Kik hagyták cserben Jézust?

JDÚSÁ    ............
ETPRÉ    ............

Tervezz érmét!
Írd rá, hogy mennyit ér és mikor készítették!

Az utolsó vacsorához hasonlóan a többi 21 történet is röviden, tömören, párbeszédekkel színesítve számol be a legfontosabb eseményekről. A hangsúly mindig a szövegek körül található egész oldalas képeken és a foglalkoztató, kreatív feladatokon van. Lássuk, milyen feladványokkal találkozhatnak a gyerekek a foglalkoztatóban?

Mit tudsz róluk?
Poncius Pilátus...   ...dühös volt
A tömeg...   ...ártatlan volt
Barabás...   ...római kormányzó volt
Jézus...   ...gyilkos volt

Tudod-e a választ?
Hány sebe volt Jézusnak?
Mit evett reggel Jézus a tanítványokkal?
Mit láttak és mit hallottak a tanítványok, amikor megérkezett közéjük a Szentlélek?

Betűrengeteg: Hányszor szerepel a HAL szó a betűrengetegben?

L    H    H    A    L    A    H
H    A    L    A    H    L    A
A    L    H    A    H    A    L
L    H    A    L    A    L    H

Kösd össze!
Nagyon sokan látták Jézust,...   ...és felment a mennybe Istenhez.
Amerre csak jártak...   ...és segíteni fogok nektek.
Én mindig veletek leszek,...   ...kereszteljétek meg az embereket!
Jézus elköszönt a tanítványoktól,...   ...hogy szeressék egymást.
Jézus arra tanította a tanítványokat,...   ...miután feltámadt a halálból.

A kiadvány végén megoldókulcs is található, így a gyerekek ellenőrizhetik magukat. De talán nincs is szükség az önellenőrzésre, ha a kicsik mellé szüleik is leülnek, és segítve őket együtt fejtik meg a rejtvényeket. Jó szórakozást kívánunk hozzá!

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2015. március 18., szerda

Szingli lét vagy házasélet?

„Az egymáshoz illő emberek összehozása mindig óriási élmény volt számomra. A baráti szolgálat egy módjának tekintem, ha a társkeresőknek egy kicsit a hóna alá nyúlhatok, hogy hamarabb találják meg egymást. Érzékem van ahhoz, hogy megállapítsam, ki kihez illik” – írja Gudrun Kugler, aki számára a hobbija hivatássá vált, amióta a kathTreff.org nevű katolikus online társkeresőt vezeti. Mint írja, a virtuális téren kívül valódi találkozókat szerveznek a házasságra vágyódóknak.

Idősebb ismerőseimtől gyakran hallom azt a fiatalokat érő kritikát, miszerint nincs elég kitartás és türelem a házasfelekben egymás iránt, ezért nem tudnak a párok hosszútávon együtt maradni. A szerző következő gondolata azért fogott meg engem, mert úgy gondolom, a korábbi generációk is valami hasonlót vallhattak. „Kedves olvasók, az igazit nem megtalálni kell! Döntenünk kell valaki mellett, aki ezáltal az igazi lesz. A kérdés nem úgy hangzik, hogy ki az igazi: Roland vagy Robert, hanem, hogy én az egyikkel vagy a másikkal élnék-e szívesebben. Ehhez az elhatározáshoz azonban szükséges a helyes ismérvek ismerete és felhasználása” – írja a szerző, s könyvében ehhez ad praktikus tanácsokat. Először is kifejti, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyek birtokában már nagy eséllyel sikeres párkapcsolatban élhetünk. Lány még, vagy már nő? – teszi fel a kérdést a szerző, s így fogalmaz: „Amíg egy nő még fiatal lány, tetszeni akar. Örül az irigy pillantásoknak, és szeretné magát fölényben érezni. A nőnek kapcsolati igénye van, a fölényes helyzet győzelmi érzése már nem kell neki. Az értelmet saját létében találta meg. A létből jelenlét lesz, és a jelenlétből otthon.” Fiú még, vagy már férfi? Ezt a következők alapján dönthetjük el valakiről: „A fiú játszik, a férfi felelősséget vállal. A férfinak a feleség számára biztonságot kell nyújtania. A fiú még önmagát keresi. A férfi már megbízható, biztos lábakon áll. Tudja, mi a feladata, bízik magában és aszerint cselekszik.”

Belülről jövő attraktivitás
Mi az az attraktivitás, ami belülről jön, s szükséges a sikeres kapcsolatok kialakításához, párkapcsolat létrehozásához? – tette fel a kérdést Kugler a Facebookon, s nagy meglepetésére olyan válaszok érkeztek, amelyek az attraktivitást teljesen belső indíttatású, kifelé sugárzó minőségnek tekintik. Az attraktivitás vonzerőt jelent. Íme néhány vélemény:
  • Olyan pólust alkot, amelyhez mások jól tudnak kötődni.
  • Olyan ember, aki egyedül is jól el tudja tölteni az időt, ezt alkalmasint meg is teszi, de azért a társaságot is élvezi, és megnyílik mások felé.
  • Akinek van saját véleménye, és ezt meg is tudja védeni, de azért nem veszett ki belőle a meghallgatás képessége.
  • Aki kész és nyílt arra, hogy egy életen át tanuljon, tapasztalatokat szerezzen, fejlessze önmagát.
  • Aki jól ismeri, és a gyengeségei ellenére elfogadja önmagát.

Jól használd ki az időt, amíg szingli vagy!
Erre biztat Kugler. Napjainkban egyre többen egyedülállók, s gyakorta hallani a két szélsőséges véleményt, miszerint ez a legnagyszerűbb létállapot, vagy éppen az ellenkezőjét, mégpedig, hogy bármi áron párt kell találni, mert egyedül elviselhetetlen az élet. A szerző hasznos tanácsokat ad a szingli lét minél pozitívabb megéléséhez és ahhoz, hogy nyitottak legyünk egy közben alakuló új kapcsolat kialakítására. „Vidáman nézz szembe az élettel! Szingliként teljesen normális életet élsz. Végzettséged és hivatásod van. Olyan kötelezettségeid vannak, amik nem esnek nehezedre, és pompásan jól teljesíted is azokat.” Figyeljünk a lelkünkre: „Fontos, hogy az időbeosztásodban ne feledkezz meg a lelki wellnessfürdőkről. Jó beszélgetések, jó irodalom, és az Istennel való csendes együttlét tisztán tartják, lakályossá teszik a belső világodat. Akkor egészen szívesen leszel otthon magadnál, és nem kell azt mondanod: Magamba fordultam: Ott se volt semmi.” Azután pedig pedig a következőket kérdezi és az alábbiakra buzdít a szerző: Elég gyakran mész el otthonról? Gondolj a testedre! Ne ragaszkodj megszokott rituálékhoz! Az utóbbira Kugler a saját történetét hozza példaként. Tizenöt éves korától harmincéves koráig mindig ugyanazokkal a barátaival szilveszterezett együtt, majd idővel mindenki megházasodott, s lassacskán a hagyomány nyomasztóvá vált a szerző számára, akinek az élete akkor még a párkeresés fázisában volt, s új ismeretségek megkötésére vágyott. Ilyenkor meg kell törni a korábbi hagyományt, rituálét, s újat kialakítani.

Szerződés helyett szövetség: a keresztény házasság
A szerző hosszabb fejezetet szentel a házasság témájának körüljárásához, hiszen ahogy írja, a párkapcsolatnak ide kell eljutnia, s nem is érdemes túl sokáig halogatni a házasságkötést. „A keresztények tudják, hogy nem a házastársuk lesz az, aki értelmet és kiteljesedést ad nekik. Boldogságukat nem a világnak a dolgaiban keresik, hanem először Isten országát, és minden mást ajándékba kapnak hozzá. A minden életben előforduló nehézségeket könnyebben legyőzik: úgy értelmezik, mint felszólítást a lélek és szeretet növelésére.”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2015. március 11., szerda

Csendben születik az élet

Ahhoz, hogy napjaink információáradatában a megszerzett tapasztalataink valódi tudássá válhassanak, szükséges, hogy teljesen jelen tudjunk lenni. „Teljesen jelen lenni. Ott, ahol vagyok. Egy találkozásban, egy beszélgetésben, amikor valakit meghallgatok, olvasásba belefeledkezve – az imában. Számomra mindig fontos volt jelen lenni ott, ahol vagyok. Életem során ez minden gondolkodásnál, ténykedésnél fontosabbnak bizonyult. Gyerekkoromban tanultam ezt. Ültem a kertben a virágok között, és ott jó volt csak úgy lennem. Szerettem azt az állapotot, amikor nem a szavak voltak lényegesek, hanem az, hogy figyelmesen jelen vagyok testemmel-lelkemmel. Otthon voltam a létben” – írja a Csendben születik az élet – A belső ima tapasztalata című könyvében a szerző. Itt lenni, figyelmesen jelen lenni. Ezt kutatja Mustó Péter az imádkozásban is. Ehhez nyújt segítséget, gyakorlati útmutatót ez a könyv.

A jelenlét imáját meditációnak, belső imának nevezi a szerző, s ahogy a zongorázás vagy az úszás élménye is csak megtapasztalva válik valódi élménnyé, úgy a meditáció lényegére is meditálás közben érez rá az ember. A következő feladat segítségével tanít meditálni a szerző: „fülelsz egy távolodó zajra, kezedet tölcsérként a füled mögé teszed. Légzésed olyan csendes és nyugodt lesz, mintha megállt volna. Teljesen ébren vagy. A tested minden porcikája figyel. Mozdulatlanná válsz, mert érzed, hogyha megmoccannál, az zajt okozna benned, amely megakadályozná, hogy észlelhesd a finom rezdüléseket... az éber figyelem nyugalmi állapotában vagy. Befogadásra készen. Fülelsz. Hallószerveddel együtt minden porcikád érzékennyé válik. Fülelsz valamire, amiről nem tudod biztosan, hogy hallod-e még vagy már nem.” A szerző úgy véli, ebben az állapotban észleljük, hogy jelen vagyunk, észrevesszük, ami körülöttünk történik, figyelmünk arra irányul, ami hallhatóvá válik számunkra, ami érint bennünket, ami hat ránk. Ilyen állapotban képesség válunk arra, hogy intenzívebben közelítsük meg a valóságot.

„Aki meditál, nem töpreng a léten, nem töpreng problémáinak megoldásán, nem akarja megváltani a világot, hanem igyekszik tudomásul venni azt, ami van. (…) A meditációs imában azt gyakoroljuk, hogy elidőzzünk annál, ami van. Anélkül, hogy jónak vagy rossznak nyilvánítanánk valamit, előbb ítélet nélkül szemügyre vesszük.”

Előfordul, hogy valamit nem tudunk elfogadni, nem tudunk megbékélni vele. Mustó Péter szerint ami van, az akkor is hat ránk, ha tiltakozunk ellene. Azonban, ha nem ítéljük el érte önmagunkat vagy másokat, akkor az is áldássá válhat, mitől megijedünk. Ami rossznak tűnk számunkra, annak is van szerepe az egész összefüggésében, hiszen a sötétben születik a világosság. „A káoszt is Isten teremtette, s abban tett rendet. A sötét, kaotikus helyzetek csak minket ijesztenek meg. Istennek »a sötétség sem homályos, s az éj világos, akár a nappal (Zsolt 139)«. Életfeladatunkhoz tartozik, hogy át kell jutnunk a sötét, kaotikus helyzeteken is.” A félelmek kapcsán a szerző rámutat arra, hogy a sikertelenség és a kudarc arra figyelmeztet bennünket: igazi értékünk és méltóságunk az életünk, a létünk.

A szerző hangsúlyozza a csend szerepét a meditáció során: „A csendben kozmetikázás nélkül megmutatkozhat az, ami benned van. S minden, ami jön, hozzátartozik a valósághoz. A csendben jobban megérted önmagadat. Jobban, igazabbul. Segíts, hogy őszintébb tudj lenni. Hogy aztán megengedd, hogy ami benned van, az lehessen.” A meditációban érzékszerveinkre is hagyatkozunk. Észlelünk: látunk, szagolunk, ízlelünk, hallunk.  Mustó Péter az alábbi tanácsokkal segít az elmélyülésben: „Úgy fülelj, hogy szinte lélegzeted is eláll, szád picit legyen nyitva. Ha mocorogsz, akkor a halk neszeket már nem hallod meg. Azért fontos mozdulatlanul ülnöd, hogy a legfinomabb hangokat se szalaszd el. »Szólj, Uram!« Ha nem akadályozod meg, minden érzékszerveddel jelen tudsz lenni. Nem tudhatod előre, mi fog történni, hogyan hat rád, ami jön feléd. De akkor jut közelebb hozzád, ha elidőzöl nála. Ezek a meditáció alapelemei: a jelenben lenni, érdeklődve, éberen, jóindulattal elidőzni.”

Mustó Péter 1935-ben született Derecskén. 1945 és 1991 között külföldön élt. 1953-ban lépett be a jezsuita rendbe. Érdeklődése a II. vatikáni zsinat szellemében a más vallásúak, a másként gondolkodók és a jóléti társadalom sérültjei felé fordult. 1979 és 1991 között Dél-Amerikában, Bogota egyik szegénynegyedében dolgozott. A rendszerváltás óta Magyarországon vezet meditációs lelkigyakorlatokat. Imádkozni tanít, többek között a Csendben születik az élet című könyve segítségével is.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2015. március 3., kedd

Az ateizmus hite, a hit ateizmusa

Az 1976-os születésű Diósi Dávid atya szakterülete a liturgika. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, Fuldában és Münsterben végezte. Doktori kutatásait a Német Liturgikus Intézetben végezte. Egyházam a posztmodernben – A dialógus-„kényszer” ideje című könyve elgondolkodtató, ugyanakkor igazán olvasmányos könyv hívőkről, nem hívőkről és ateistákról, az ő kapcsolatukról egymással és Istennel.

Diósi dialóguskényszerről beszél, jó tanácsot, forgatókönyvet ad hozzá, és feltérképezi a szembenálló felet meg a háttérül szolgáló mai világot is. Mindezt a »tudom, kinek hittem« alapvetően optimista és bizakodó hívő ember magatartásával teszi, azéval, aki azt is tudja, hitét nem kiváltságul, hanem feladatként kapta, s bárki máshoz hasonlóan cserépedényben őrzi, feladata mégsem az, hogy a törékeny edényt elzárja, hanem hogy abból nagyvonalúan és ítélet nélkül osszon – írja a könyvről Bodó Márta irodalmár, teológus, a Keresztény Szó főszerkesztője.

Diósi könyvében bemutatja a különböző lelki beállítódású hívőket, ír azokról is, akik számára a hit kimerül a felszínességben és a külsőségekben. „Megszoktuk, hogy a világot Isten-hívőkre és ateistákra osztjuk fel. Persze a dolog korántsem ilyen egyszerű. Egyrészt azokról van szó, akik azt hiszik, hogy hisznek, másrészt pedig azokról, akik nem hiszik, hogy hisznek. Az első kategória esetében a vallásos gesztikuláció virtuózairól van szó, azokról, akik számára a hit kimerül a felszínességben: a liturgikus aktusok külsőségeiben, a böjti előírások precíz, hajszálpontos betartásában, és sorolhatnánk. Bigott rituális bürokraták ők. Vakbuzgó kivitelezői minden előírt koreográfiának. Istenük az előírás. S hitük az előírás tisztelete.”

A szerző úgy véli, hogy a nem hívők között vannak, akik úgy gondolják, a hit nem ad válaszokat a mai világ kérdéseire és problémáira. Ők nem feltétlenül Isten létét tagadják, hanem magát az Egyházat és annak működését kritizálják. „A másik kategóriába tartoznak azok az emberek, akik nem hiszik, hogy hisznek. Ezt pedig azért, mert téves felfogásuk van a hitről. Meglátásuk szerint a hit túlságosan ünnepélyes aktus. Nem a mindennapi problémákkal küszködő ember számára való. Úgy gondolják, hogy hinni annyit jelent, mint szünet nélkül elragadtatásban lenni. A hit elérhetetlennek tűnik számukra. Fő problémájuk az, hogy a hitet bálványozzák. S elfelejtik, hogy a hit, a valós, élő hit állandó, soha meg nem szűnő, rizikóteljes, eleven párbeszéd a hitetlenséggel. Az új ateisták nem is annyira Isten létezését tagadják, hanem inkább az istenhit konkrét következményét, a vallást támadják. Szerintük egy vallás nélküli, illetve vallásmentes társadalom megteremtése előfeltétele egy békés és toleráns világnak.”

A szerző szerint az ateizmus a vallás számára nem akadályt és veszélyt, mint inkább kihívást jelent. Diósi úgy gondolja, kritikájukat a megértés és a dialógus jegyében kell megközelíteni. „Szerintük a vallás – azáltal, hogy bizonyos értékeket kiválaszt, és egyfajta transzcendens autoritással ruház fel, »szakrálisként« tekint azokra, valamint bizonyos erkölcsi, esztétikai értékeket Istentől eredeztet – tagadja a pluralizmust, az értékek sokféleségét... Ha állandóan a hívek fejét mossuk, ha minduntalan csak a hit korlátairól beszélünk, ha lépten-nyomon csak a morális előírásokat szajkózzuk, nincs mit csodálkoznunk, ha az egyházban való létet nemcsak híveink, hanem a kívüliek is, »bilincslétnek« látják.”

Diósi szerint azok, akik még nem hisznek, nem találták meg Istent, arra kíváncsiak leginkább, hogy mitől lesz más az életük a hit által. A hiteles válasz erre egy eleven élettörténet lehet, szemben a betűkkel. A szerző úgy véli, minden embernek joga és kötelessége is kérdezni a hittel kapcsolatban, s az útkereséshez hozzá tartozik a bizonytalan, tapogatózó kérdezgetés is. Diósi azt írja, „a posztmodern ember nem engedi magát hülyíteni, nem elégszik meg az okos, spekulatív válaszokkal. Őt csak az élettapasztalat győzheti meg.” A lelkipásztorok szerepe kapcsán elmondja, hogy a papi öltözet és viselője is „már rég átesett a mítosztalanítás folyamatán. S ha »néhány évtizeddel ezelőtt az örökség ajánlólevele az átadó tekintélye volt«, manapság a »tekintély ehhez már nem elegendő«, hanem az »érvekkel« is alá kell támasztania mindazt, amit át akar adni. Nem feltétlenül észérvekkel, hanem a tanúságtevés érvével.”

A szerző egyik jó tanácsa a dialógushoz, hogy „a kommunikáció ne felülről lefelé mutatkozó szintkülönbséggel történjen, hanem a teremtményi szolidaritás közös síkján. A sikeres dialógus nem jöhet létre »a rangsorrend és tekintélyproblémák, előítéletek és sztereotípusok« mérgező légkörében...” Partnerünket a Teremtő arcvonásait magán viselő lénynek kell tekintenünk. A hívők és nem hívők helyes és eredményes párbeszédéhez szorosan hozzá tartozik a visszafogottság. A hívők nem tehetnek úgy, minta ők tökéletesen ismernék Istent. Diósi úgy hiszi, Isten „mindig is a nagy Ismeretlen marad, akinek a dialógus keretében nemcsak a másiknak, hanem nekünk is üzenete van (…) nekünk is kinyilatkoztatja  magát.” A dialógusban tehát nemcsak a nem hívők, hanem a hívők is valami újnak, meglepetésszerűnek lehetnek tanúi.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat: