2014. augusztus 26., kedd

Akarsz-e szabad lenni?

Anselm Grün Akarsz szabad lenni? című könyve az önmagukat kereső kamaszkorú fiataloknak és azoknak szól, akik velük együtt próbálják átvészelni a fiatal és a szülő számára egyaránt nehéz időszakot. A szerző a kamaszkori identitáskeresés kapcsán felmerülő kérdéseket közvetlen hangon és a keresztény hit alapján veszi sorra.

Jól jöhet a segítség egy olyan fiatalnak, aki tizenéves korában elkezdi keresni önmagát, próbál válaszolni arra a kérdésre, hogy ki is ő valójában. A kamaszévek azok, amelyek alatt a serdülő felépíti önmagát, azt aki ő lesz felnőtt életében. Ez az útkeresés sok esetben a családtagokra is súlyos terhet ró. Anselm Grün az önbizalom, a szabadság, a barátság és a hit szerepe köré építi fel könyvét, amelyet imádságokkal és a fiatalok számára is könnyed nyelvezettel írt meg.  
Akik félnek saját identitásuktól, olyan csoportot keresnek maguknak, amelyikről úgy érzik, hogy odatartoznak. A csoportban azonban legtöbbször nem a találkozás a fontos, hanem az odatartozás. Az odatartozás, az itt a helyem érzése persze segíthet abban, hogy növekedjék az önbizalmunk, s a közösségben rátaláljunk saját identitásunkra.  A csoporthoz tartozás iránti vágy azonban gyakran oda vezet, hogy alkalmazkodunk, alávetjük magunkat a többieknek, s így torzul a személyiségünk. „Saját identitásomat akkor fedezem fel, amikor elgondolkodom magamról, amikor magamra vagyok utalva, amikor szabadon döntök a jövőmről, s magam alakítom azt. Lényem legmélyére azonban a találkozásaim során is rátalálhatok. Ahhoz, hogy férfiként vagy nőként rátaláljak identitásomra, s felismerjem saját egyedi és egyszeri mivoltomat, szükségem van arra, hogy találkozzak más fiúkkal vagy lányokkal. A személyiség a találkozásban születik meg.”

Az útkeresés során az a feladatunk, hogy „felfedezzük azt a kaput, amelyet csakis nekünk szántak, amelyen keresztül rátalálunk arra az útra, ahol megélhetjük saját személyiségünket, saját egyéniségünket, ahol meg tudjuk valósítani mindazt, amihez Isten lehetőséget és képességet adott nekünk. Minden egyes ember páratlan és megismételhetetlen. A hit arra bátorít, hogy felfedezzük kivételes egyediségünket, s meg is éljük azt. Akkor leszünk áldássá mások számára, ha egészen személyes nyomot hagyunk ebben a világban. Bár erős a késztetés, hogy másokhoz hasonuljunk és mások elvárásaihoz igazodjunk, a hit arra bátorít, hogy a saját életünket éljük.”

Az önbizalom nem azonos a magabiztossággal, vagyis nem kell kifelé határozottnak és népszerűnek mutatkoznunk. Nincs szükségünk arra, hogy felépítsük a magabiztosság kulisszáit, amelyek mögé rengeteg energiával elrejthetjük a gyengeségeinket, mindazt, ami kevésbé előnyös bennünk. Bátran lehetünk olyanok, amilyenek valójában vagyunk, néha akár bizonytalanok is. „Az igazi önbizalom azt jelenti, hogy megbízom önmagamban. Van bennem egy benső mag, egy igazi én, amely nem függ mások véleményétől. Itt vagyok személyiségem középpontjában. Itt vagyok hiteles, itt vagyok igazán önmagam. Amikor személyiségemnek ezzel a magjával érintkezem, akkor szabad vagyok. Önbizalmam nem az emberek helyeslésétől, nem a dicséretüktől vagy az elmarasztalásuktól függ, hanem az a tudat táplálja, hogy kivételes és végtelenül értékes vagyok.” Az önbizalom szinonimája az öntudat. Csak akkor bízhatunk meg magunkban, ha tudatában vagyunk értékeinknek, s nem tagadunk meg semmit, ami bennünk van – véli a szerző.

Anselm Grün gyakorlatot is kínál az olvasónak, íme az önbizalomhoz kapcsolódó, könnyen elsajátítható gyakorlata: „Képzeld el, hogy fa vagy, mely gyökereit mélyen a földbe ereszti. Ezt a fát a viharok sem tudják feldönteni. A szélben könnyedén ide-oda hajladozik, de szilárdan gyökerezik a talajban. Ezután koncentrálj a középpontodra – ez körülbelül az alhasi régió –, s képzeld el, hogy senki sem tud kiűzni önmagad középpontjából. Képzeld el, hogy mint egy fa, amely lombkoronáját az ég felé emeli, megnyílsz felfelé. Ezután lassan mondd el magadban a következő mondatokat: »Van álláspontom. Van állóképességem. Jótállok magamért. Kiállok magamért. Megállok magamban.« Így állás közben önbizalmat tanulsz. Amikor mások előtt fel kell olvasnod valamit, mindig képzeld magad elé, hogy úgy állsz ott, mint egy fa. Megállsz önmagadban, és kiállsz magadért.”  

A könyvet imádságok is színesítik, íme egy a képességeink kihasználásáról: „Istenünk, te mindegyikünkbe különböző tehetséget és érdeklődést oltottál. Segíts minket, hogy képességeinket helyesen és egymás javára használjuk! Add, hogy felismerjük a mindennapokban feladatainkat, de közben egymásra is tudjunk figyelni! Adj nekünk erőt, hogy munkánkba örömmel fogjunk bele, hogy sikerrel járjunk! Segíts, hogy sikertelenség esetén ne veszítsük el a kedvünket és ne futamodjunk meg! Mutass rá korlátainkra, és add, hogy hálásan fogadjuk a jó emberek segítségét! Ámen.”

A barátságok kötését szintén fontosnak véli a szerző, és vallja, hogy ez gazdagítja, színesíti életünket, és a barátságban jobban megismerjük önmagunkat. Szerinte csak akkor leszünk képesek a baráti közeledésre, ha megengedjük és elfogadjuk annak lehetőségét, hogy esetleg kudarcot is vallhatunk.

Az értékek értelmet adnak életünknek. Az értékek egyik típusa az élmény. Amikor valami szép élményben – a napfelkelte látványa vagy egy gól rúgása – van részünk, nem kutatjuk az élet értelmét, hanem egyszerűen értelmesnek találjuk azt. Az értékek másik típusa az alkotásban fejeződik ki. „Ha sikerül a vizsgám, ha az, amit barkácsoltam, pontosan megfelel az elképzeléseimnek, amikor kreatívan létrehozok valamit, akkor értelmes számomra az élet.” Az életünknek értelmet adó értékek harmadik típusa az, amely a történésekhez való viszonyunkból forrásozik. „Mindig az a döntő kérdés: hogyan értelmezzük a dolgokat. A hit értelmezi a bennem és a körülöttem lévő valóságot, és segít abban, hogy megbirkózzam vele. Nincs élet értelmezés nélkül. Ha a hit felől értelmezem az életemet, akkor ez mindennek értelmet ad. Nem azért dolgozom, mert a főnököm megköveteli, hanem azért, mert Isten képessé tett az alkotómunkára.” A hit segíthet abban, hogy felfedezzük életünk értelmét. A hit ugyanis Isten felől világít rá az életünkre. Isten felől pedig minden értemet nyert, még az is, amit eleinte nem értünk.   

Hogyan találunk rá a magunk útjára? – teszi fel a kérdést a szerző, s meg is válaszolja azt. Szerinte három lehetőség közül választhatunk. Az első, hogy feltesszük magunknak a következő kérdéseket: Rendben van az életem? Áramlik bennem az élet? Összhangban vagyok magammal? Világosan látom, hogy mi az én identitásom? „Ha azt érzed, hogy mozgásban van az életed, minden bizonnyal a magad útját járod.” Egy másik lehetőség, hogy visszatekintsünk gyermekkorunkra, amikor még harmóniában voltunk önmagunkkal, s megválaszoljuk a következő kérdéseket: „Mivel tudtál úgy foglalatoskodni órák hosszat, hogy nem fáradtál bele? Mikor tudtál egészen megfeledkezni magadról, mert annyira belemerültél abba, amit csináltál?”

A szerző kész receptek helyett megközelítési módokat ajánl könyvében, hiszen a kamaszok egyik legfőbb jellemzője az, hogy nem szeretik, ha kész tények elé állítják őket. Anselm Grün különféle imákat ajánl könyvében, amelyek mankóként szolgálhatnak egy-egy nehéz élethelyzetben, lelki válság idején, de mediatív gyakorlatokat is kínál az önmagukat keresők számára. Végül kifejti, hogy valójában a hit a szabadsághoz vezető út, Isten az, aki vezet minket, még akkor is, ha nem tudjuk, pontosan hová. „Akinek Isten a tartóoszlopa, az akkor is szilárdan áll, ha a környezete más véleményen van. Az istenfélelem megszabadít az emberektől való félelemtől. Ha számomra Isten a fontos, akkor ő szilárddá teszi lábamat” – véli Anselm Grün.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2014. augusztus 20., szerda

Ön sem olvas verseket?

Bevallom őszintén, iskoláim elvégzése után sokáig nem vettem a kezembe verseskötetet, de nemcsak könyvet nem olvastam, hanem még a különféle újságokban közölt verseket sem olvastam el soha. Úgy tűnt, a magyar oktatásügy megtette a hatását azzal, hogy egy-egy verselemzésnél nem hagyta szárnyalni az ifjúi elmét, hanem a tanár ellentmondást nem tűrően közölte velünk, miről szól a vers. Akkor sem tudtam és ma sem tudom, hogy honnan vették tanáraink a „tuti” információkat egy-egy verssel kapcsolatban. Erről a helyzetről később hallottam egy nagyon tanulságos történetet. Az elbeszélés végén széles vigyor jelent meg az arcomon, és a Na ugye! Én megmondtam! gondolat futott át az agyamon.

Egy amerikai egyetemen (úgy látszik, nem csak Magyarországon van gond a versekkel) meghirdettek egy előadást, amelynek keretében egy kortárs költő műveit olvasták fel a hallgatóságnak, ezt követően pedig a verseket egy szakértő elemezte. Ahogy szokás az ilyen előadások végén, most is feltehették a kérdéseiket a jelenlévők. Nem lendült túl sok kéz a magasba, így hamar rákerült a sor egy középkorú férfira. Ő komótosan felállt, lassan végighordozta tekintetét a teremben levőkön, majd határozott hangon közölte az elemzővel, hogy badarságokat beszélt egész este. Egy pillanat alatt megfagyott a levegő. A szakértő hirtelen elvörösödött, és felpattant a helyéről. Sértődötten és idegesen felsorolta azokat az irodalmi köröket, amelynek ő tagja, és kikérte magának a férfi megjegyzését. Majd rikácsolva megkérdezte, hogy egyáltalán honnan veszi valaki a bátorságot ahhoz, hogy az ő szavait megkérdőjelezze. A középkorú férfi bölcsen elmosolyodott és csak annyit válaszolt: – Talán jobban tudom miről is szólnak a versek, ha én magam írtam őket.

S hogy miért is írtam ilyen hosszú bevezetőt? Mert talán olvasóink között is akad olyan, akit szintén ez az ok tántorított el eddig a versolvasástól. A jövőben ez ne legyen visszatartó erő!

Rendszeresen érkeznek kiadónkba különféle versek. Vannak közöttük jobbak és gyengébbek egyaránt. Verseskötetek kiadására saját forrásból kiadónk nem vállalkozik. Nem azért, mert nem pártoljuk a művészetet, hanem azért, mert szinte lehetetlen vevőt találni a kötetekre. Egy esetben tettünk eddig kivételt, mégpedig 2011-ben, amikor megjelentettük egyházmegyénk egykori plébánosa, Székely László apát úr válogatott verseit tartalmazó kötetét. Arról, hogy kiadjuk-e a könyvet vagy sem, nem kellett sokáig gondolkodnom, amint elolvastam a bevezetőnek szánt verset. (Úgy tűnik, a költő versei nemcsak az én szívemet láncolták magukhoz, hanem további 378 ember szívét is, akik a megjelenés óta megrendelték a kötetet.) Még erősebb a mű hatása, ha hozzáteszem, hogy Székely László apát úr éppen 100 évvel ezelőtt élte dolgos hétköznapjait.

Verskötetemre

Kis könyvecském, tán száz év múlva,
Szegény kis gramofon-lemez,
Valaki eljön s felfedez.

Valaki jön a nagy könyvtárba,
Elállt szíveket exhumál,
S poros lapok közt rádtalál.

Érzi, hogy elvarázsolt dal vagy,
Megszólaltatja néma ajkad,
S az alvó korong titkait.

A betűsorok útrakelnek,
Neki, csak neki énekelnek,
S feltárnak régvolt dolgokat.

Te kedves, késő valaki,
Kinek dalolok, vallok holtan,
Szeress engem, teérted voltam.

Koldusútján mindig megrokkant,
Amit a szívem rímbe dobbant.
Most annál jobban megszeress.

A mai napig, bármikor is olvasom el újra ezt a verset, hátborzongatónak tűnnek ezek a sorok. Olyan érzés ez számomra – talán már más is átélt ilyet –, mint amikor egy temetésen körülnézek, és arra gondolok, vajon 50 év múlva élni fog még valaki a jelenlévők közül? Emlékezni fog még ránk valaki évtizedek múlva? Mi is csak egy ismeretlen sírhant leszünk a jövő generációja számára? Nem tudom a választ. Azt viszont tudom, hogy Székely László apát úr igenis él a verseiben. Megtapinthatjuk a lelkét, megismerhetjük a gondolatait és újraélhetjük érzéseit. Nemcsak a Jóistenről szólnak művei, hanem megosztja velünk a természet szépségéről és az emberi kapcsolatokról alkotott látásmódját is.

82 remek vers, amelyet négy kötetből válogatott össze Szauer Ágoston köztiszteletben álló szombathelyi költő-tanár. 82 nap, naponta öt perc nyugalom. Ennyi időnk talán még akad a szépségre zsúfolt és rohanó életünkben…

Teklits Tamás

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2014. augusztus 12., kedd

Azt hiszem, tökéletes vagyok!

Egy átlagos férj legalább 27 dolgot változtatna meg a feleségén, önmagával kapcsolatban viszont 4-nél is kevesebbet. A feleségeknél is hasonló a helyzet – írja Gary Chapman házassági tanácsadó, aki a Változzunk együtt! című könyvében ezúttal a házaspárok egymással való problémáit veszi górcső alá.

Egyik kliense 17 pontot gyűjtött össze a férjével kapcsolatban, a saját listáján azonban egyetlen feljegyzés sem szerepelt.

– Dr. Chapman, lehet, hogy nem hisz nekem, de egyszerűen nem találok olyan dolgot, amit rosszul csinálnék.
Félpercnyi hallgatás után azonban a hölgy így szólt:
– Végül is, le tudnám írni, hogy ő mit mondana.
– Nos, mit? – kérdezte Gary Chapman.
– Azt mondaná, hogy szexuális téren egy csődtömeg vagyok! De tényleg ez minden.

Gary Chapman tanácsadóként számtalan házastársi konfliktussal, problémával találkozik évről évre. Az a tapasztalata, hogy a házaspárok döntő többsége meg szeretné változtatni párját. Sokan úgy érzik, hogy a másik félnek jóval több hibája van, mint nekik, s ezek megváltoztatásával lenne csak igazán boldog a házasságuk. A szerző rögtön cáfolja ezt a megállapítást, s arra buzdít mindenkit, hogy először a saját hibáit próbálja felfedezni. Ehhez természetesen gyakorlati útmutatóval is szolgál az olvasónak.

1. lépés: Kérje kívülállók segítségét!
„A legtöbb ember anélkül nem képes saját hibáit belátni, hogy azokról visszajelzést ne kapna. Olyan mélyen rögzül saját gondolkodás- és viselkedésmódunk, hogy esetenként egyszerűen képtelenek vagyunk beismerni: szokásaink a hétköznapi élethelyzetekben rosszul működnek, sőt károsak is lehetnek” – nyomatékosítja a szerző, majd azt javasolja, hogy forduljunk másokhoz, hallgassunk meg másokat is. „Nem minden ember kéri szívesen Isten segítségét, a magam részéről mégis mindenekelőtt ezt javasolnám” – majd konkrét imaformulát ajánl: „Istenem, hol vannak hiányosságaim? Melyik tulajdonságom nehezíti meg a társam életét? Melyik az a cselekedetem, amelyen változtatnom kellene? Milyen mulasztásokat követek el? Kérlek, tárd fel előttem, mutasd meg ezeket!” Beszélgessen a barátaival, buzdítja Chapman az olvasót, s leginkább azokra a barátokra gondol, akik ismerik az illetőt még a házasságkötés előttről, és tanúi voltak a párkapcsolata fejlődésének. „Kifejezetten meg is kérheti őket arra, hogy tegyék nyilvánvalóvá ön előtt mindazt, amit a kapcsolatában megfigyeltek, s reflektáljanak elsősorban az ön viselkedésére. Ne bocsátkozzon vitába! Írja le gondolataikat, és fogadja el, hogy ők ezt így látják.”

2. lépés: Reflektáljon a visszajelzésekre!
Vagyis a barátok javaslatain, észrevételein érdemes elgondolkodni, s egy saját összegzést készíteni arról, hogy mi az, ami jelenleg kifogásolható a párja iránti viselkedésében? A szerző gyakorlati útmutatója a következő: „Elismerem, hogy hajlamos vagyok elveszíteni a fejemet, és ilyenkor meg szoktam bántani a társamat” vagy „Ritkán intézek kedves, támogató szavakat a páromhoz.”

3. lépés: Megbánás
Ha mi változunk, az lehetőséget ad arra, hogy társunktól is ezt kérjük. „Ön már azzal is nagy és nehéz lépést tesz meg, ha Isten és házastársa felé egyaránt el tudja ismerni a hibáit. A megbánás nem más, mint a hibáink és vétségeink elkövetéséhez kapcsolódó bűntudattól való megtisztulás. Ha nyugodt a lelkiismeretünk, életünket lelki és kapcsolati szempontból is tudatosan, a múlt terheitől megszabadulva élhetjük.” Így hamarosan javulni fog a közérzetünk, házastársunk pedig nagyobb tisztelettel és megbecsüléssel viszonyul majd hozzánk, hangsúlyozza a szerző.

Önismereti gyakorlatként az alábbi feladatot oldhatja meg az olvasó e fejezet végén: „Hogyan kezeli ön házastársi kapcsolatában saját hibáit és tévedéseit?” Az olvasó akár be is jelölheti a saját magára igaznak vélt gondolatokat.
  • A társamat hibáztatom;
  • letagadom őket;
  • elismerem őket, de elutasítom a változást;
  • elvárom a házastársamtól, hogy előtte ő változtasson;
  • őszintén elismerem a hibáimat, és kérem a társam megbocsátását.

Aki alaposabban ismeri Gary Chapman munkásságát, bizonyára találkozott már az általa gyakran emlegetett öt szeretetnyelv fogalmával. Az öt szeretetnyelv nemcsak a gyerekekkel, a barátokkal vagy a tágabb rokonsággal kapcsolatos konfliktusok esetén alkalmazható haszonnal, hanem a házastársunkkal szemben is. Lássuk ezeket röviden!

Elismerő szavak: „Jól nézel ki ebben a ruhában.; Csinos vagy ma este.; Finom ételt készítettél.; Köszönöm, hogy teletankoltad az autót, és az is jólesett, hogy letörölted a bogarak nyomát a szélvédőről.; Mostanában ugyan nem mondtam neked, de szeretném, ha tudnád: olyan jó érzés úgy hazajönni, hogy szeretettel és örömmel vársz itthon. Ez sokat jelent számomra.” Akiknél ezek a megerősítések támogató erőként hatnak, azoknak érdemes minden apró lehetőséget kihasználni, amikor is a másik gesztusait őszintén elismerhetik.

Ajándékozás: Ilyenkor nem az ár számít, hanem a gesztus, az ötlet és a kreativitás. Bárki elsajátíthatja az ajándékozás művészetét, amely nem más, mint a szeretet alapvető kifejezési módja. „Figyeljen társa reakcióira és igényeire! Tudatosítsa, mire van szüksége!” – javasolja a szerző.

Szívességek: A tettek értékesebbek minden szónál. Tenni valamit házastársunk öröméért nem más, mint a szeretetünk kinyilvánítása. A szerző azt írja, hogy ez lehet egészen egyszerű dolog is: „ebédfőzés, mosogatás, porszívózás, fűnyírás vagy autómosás (...) Természetesen ahhoz, hogy a partnerünk kedvében járjunk, idő, erőfeszítés, energia, sőt néha megfelelő ügyesség is szükséges.”

Minőségi idő: Nem csupán egy helyiségben tartózkodást jelent, hanem azt, hogy figyelmünket maximálisan a másikra irányítjuk. Gary Chapman egy gyakorlatot ajánl ennek kipróbálására: „Válasszon egy olyan helyzetet, amikor egyedül nézi a tévét, és várja meg, hogy a partnere belépjen a szobába. Amint betoppant, némítsa el a tévét, és kezdjen el csak rá figyelni. Ha megszólal, máris kapcsolja ki a készüléket – és beszélgessenek. Természetesen, ha a másik erre nem kész vagy kimegy a szobából, folytathatja a tévézést. Ám ekkor is világossá teszi partnere előtt, hogy elérhető közelségben van, ő többet jelent az ön számára, mint a tévéműsor.”

Testi érintés: A testi érintés erős érzelmeket mozgathat meg. Ahogy a testi kontaktusban gyakrabban részesülő babák is gyorsabban fejlődnek más társaiknál, úgy a felnőtteket is feltölti a testi érintés bármely formája. Az idősek otthonában élő „magányos ember szeretettartalékait egy kézfogás, egy ölelés vagy éppen egy vállveregetés is feltöltheti.” A szeretet kinyilvánításának ez a formája a házasságban is nagyszerű eredményeket hozhat. 

Gary Chapman könyve a változásra irányuló kérdésekkel is foglalkozik, de abban is tanácsot ad olvasójának, hogy hogyan érhet el változást manipuláció nélkül. Férjek és feleségek egyaránt találhatnak a kiadványban magukra illő részeket, gondolatokat, de akár együttes olvasásra is kiválóan alkalmas.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

2014. augusztus 5., kedd

Nézi-e Isten az esti mesét?

A kisgyermek folyton kérdez, mindenre kíváncsi és mindent tudni akar. Egyfolytában forognak a kerekek a pici fejében. Ember legyen a talpán, akinek sikerül minden kérdésére kimerítően válaszolnia. Az általános dolgokra még talán tudjuk a választ, de mi történik akkor, amikor egy nap megkérdezi, hogy mikor vette feleségül Ádám Évát?

A rengeteg kérdés megválaszolása, amit egy kisgyermek nap mint nap feltesz a szüleinek sok odafigyelést és legfőképpen türelmet igényel az idősebbek részéről. A türelmetlenebb felnőtt homlokán a számtalan kérdéstől elkezdenek gyöngyözni a verejtékcseppek, a szíve gyorsabban ver és egy megmagyarázhatatlan, fojtogató érzés kúszik fel a torkán. Már küldené a gyermeket a másik szülőhöz, nagyszülőhöz, rokonhoz, hogy válaszoljon ő a pici kérdéseire, amikor hirtelen eszébe jut, hogy bizony ő is tudja a választ az imént hallott kérdésekre. Mázsás kő esik le a szívéről, amikor odasétál a könyvespolchoz és leveszi Andrzej Ziółkowski Könnyű válaszok nehéz kérdésekre című könyvét. Büszkén és mosolyogva a gyermek felé fordul és megkérdezi: ­– Mit is kérdeztél az előbb Kincsem? Állatok is kerülnek-e a mennyországba?

Talán meglepő, de bizony ilyen kérdésekre is választ kaphatunk Andrzej Ziółkowski könyvéből. A jó hír, hogy a kiadvány nem filozófiai-teológiai szöveggyűjtemény a gyermek kérdéseire, mert „a gyermekek nehéz kérdéseire nagyon egyszerűen kell válaszolni”.  A szerző megpróbál behatolni a gyermek világába, hogy a pici ne maradjon válasz nélkül, hogy ne csak a mackójával, babájával beszélgessen, hogy ne csak a számítógép és a televízió előtt üljön. A számtalan, gyermekek által feltett kérdés közül Ziółkowski szimbolikusan 99 olyat választott ki, amelyek főleg a Háromságos Egyistent, az angyalokat, a Szűzanyát, az apostolokat és a szenteket érintik. Említésre méltó adatokat közöl a magyar szentek közül Szent Adalbert, Szent Gellért és Szent Imre herceg életéből. Kitér továbbá a mennyországra, valamint az első emberpárra vonatkozó kérdésekre is, és megpróbál rájuk válaszolni. Mivel ennyire szerteágazó témákat boncolgat a szerző, ezért a könyv a hitoktatáshoz is kiváló segédanyagot szolgáltat.

Néhány, felnőttként ugyan megmosolyogtató, de a gyermekek számára rendkívül fontos kérdés, amire választ találhatunk a könyvben:
  • Isten házában van-e riasztó?
  • Nézi-e Isten az esti mesét?
  • A mennyben lehet fagyit enni?
  • Az angyal fiú-e vagy lány?
  • Az angyalok járnak-e iskolába?
  • Mikor tartja az Úr Jézus a névnapját?
  • A Szentlélek súghat a dolgozatnál?
  • Babázott-e a Szűzanya?
  • Veszekedtek-e az apostolok?
  • Szent Kristóf kerékpárral járt?
  • Szent Cecília tudott orgonálni?

Ahhoz, hogy megbizonyosodjunk róla, valóban a gyermekek számára érthető nyelvet használ-e Andrzej Ziółkowski, álljon itt A mit esznek az angyalok? kérdés és a rá adott válasz egy részlete.

„Milyen ennivalót lehet venni az angyaloknak? Tán sajtos-vajas kiflit? Vagy sonkát? Dehogyis! Ha egyszer az angyal nem ember, nem is kell ennie. Az angyal szellemi lény, akinek nincs szüksége elemózsiára. Jó az angyalnak – még mosdania sem kell naponta, mert nem piszkos. Nem kell ennie, mert nem éhes. Nem kell tanulnia, mert már mindent tud. Nem kell aludnia, mert nincs szüksége álomra. Az angyalnak nincsenek problémái az idegen nyelvekkel, mert minden nyelven ért. Angyalnak lenni jó!”

Van kisgyermek a családban, akinek a kérdéseitől reggeltől estig hangos a ház? Szeretnénk neki a hitünkkel kapcsolatos kérdésekre gyermeki nyelven helyes és alapos válaszokat adni? Andrzej Ziółkowski könyve nagy segítség a kicsik érdekes kérdéseinek megválaszolásában. Veronika kislányom szeptemberben három éves lesz, és mivel szeretném elkerülni a kínos csendet egy-egy kérdése után, ezért biztos, hogy én is beszerzek egy példányt a Könnyű válaszok nehéz kérdésekre című könyvből. 

Teklits Tamás