Anselm Grün Akarsz szabad lenni?
című könyve az önmagukat kereső kamaszkorú fiataloknak és azoknak szól,
akik velük együtt próbálják átvészelni a fiatal és a szülő számára
egyaránt nehéz időszakot. A szerző a kamaszkori identitáskeresés kapcsán
felmerülő kérdéseket közvetlen hangon és a keresztény hit alapján veszi
sorra.
Jól
jöhet a segítség egy olyan fiatalnak, aki tizenéves korában elkezdi
keresni önmagát, próbál válaszolni arra a kérdésre, hogy ki is ő
valójában. A kamaszévek azok, amelyek alatt a serdülő felépíti önmagát,
azt aki ő lesz felnőtt életében. Ez az útkeresés sok esetben a
családtagokra is súlyos terhet ró. Anselm Grün az önbizalom, a
szabadság, a barátság és a hit szerepe köré építi fel könyvét, amelyet
imádságokkal és a fiatalok számára is könnyed nyelvezettel írt meg.
Akik
félnek saját identitásuktól, olyan csoportot keresnek maguknak,
amelyikről úgy érzik, hogy odatartoznak. A csoportban azonban
legtöbbször nem a találkozás a fontos, hanem az odatartozás. Az
odatartozás, az itt a helyem érzése persze segíthet abban, hogy
növekedjék az önbizalmunk, s a közösségben rátaláljunk saját
identitásunkra. A csoporthoz tartozás iránti vágy azonban gyakran oda
vezet, hogy alkalmazkodunk, alávetjük magunkat a többieknek, s így
torzul a személyiségünk. „Saját
identitásomat akkor fedezem fel, amikor elgondolkodom magamról, amikor
magamra vagyok utalva, amikor szabadon döntök a jövőmről, s magam
alakítom azt. Lényem legmélyére azonban a találkozásaim során is
rátalálhatok. Ahhoz, hogy férfiként vagy nőként rátaláljak
identitásomra, s felismerjem saját egyedi és egyszeri mivoltomat,
szükségem van arra, hogy találkozzak más fiúkkal vagy lányokkal. A
személyiség a találkozásban születik meg.”
Az útkeresés során az a feladatunk, hogy „felfedezzük
azt a kaput, amelyet csakis nekünk szántak, amelyen keresztül
rátalálunk arra az útra, ahol megélhetjük saját személyiségünket, saját
egyéniségünket, ahol meg tudjuk valósítani mindazt, amihez Isten
lehetőséget és képességet adott nekünk. Minden egyes ember páratlan és
megismételhetetlen. A hit arra bátorít, hogy felfedezzük kivételes
egyediségünket, s meg is éljük azt. Akkor leszünk áldássá mások számára,
ha egészen személyes nyomot hagyunk ebben a világban. Bár erős a
késztetés, hogy másokhoz hasonuljunk és mások elvárásaihoz igazodjunk, a
hit arra bátorít, hogy a saját életünket éljük.”
Az
önbizalom nem azonos a magabiztossággal, vagyis nem kell kifelé
határozottnak és népszerűnek mutatkoznunk. Nincs szükségünk arra, hogy
felépítsük a magabiztosság kulisszáit, amelyek mögé rengeteg energiával
elrejthetjük a gyengeségeinket, mindazt, ami kevésbé előnyös bennünk.
Bátran lehetünk olyanok, amilyenek valójában vagyunk, néha akár
bizonytalanok is. „Az
igazi önbizalom azt jelenti, hogy megbízom önmagamban. Van bennem egy
benső mag, egy igazi én, amely nem függ mások véleményétől. Itt vagyok
személyiségem középpontjában. Itt vagyok hiteles, itt vagyok igazán
önmagam. Amikor személyiségemnek ezzel a magjával érintkezem, akkor
szabad vagyok. Önbizalmam nem az emberek helyeslésétől, nem a
dicséretüktől vagy az elmarasztalásuktól függ, hanem az a tudat
táplálja, hogy kivételes és végtelenül értékes vagyok.” Az
önbizalom szinonimája az öntudat. Csak akkor bízhatunk meg magunkban, ha
tudatában vagyunk értékeinknek, s nem tagadunk meg semmit, ami bennünk
van – véli a szerző.
Anselm Grün gyakorlatot is kínál az olvasónak, íme az önbizalomhoz kapcsolódó, könnyen elsajátítható gyakorlata: „Képzeld
el, hogy fa vagy, mely gyökereit mélyen a földbe ereszti. Ezt a fát a
viharok sem tudják feldönteni. A szélben könnyedén ide-oda hajladozik,
de szilárdan gyökerezik a talajban. Ezután koncentrálj a középpontodra –
ez körülbelül az alhasi régió –, s képzeld el, hogy senki sem tud
kiűzni önmagad középpontjából. Képzeld el, hogy mint egy fa, amely
lombkoronáját az ég felé emeli, megnyílsz felfelé. Ezután lassan mondd
el magadban a következő mondatokat: »Van álláspontom. Van állóképességem. Jótállok magamért. Kiállok magamért. Megállok magamban.«
Így állás közben önbizalmat tanulsz. Amikor mások előtt fel kell
olvasnod valamit, mindig képzeld magad elé, hogy úgy állsz ott, mint egy
fa. Megállsz önmagadban, és kiállsz magadért.”
A könyvet imádságok is színesítik, íme egy a képességeink kihasználásáról: „Istenünk,
te mindegyikünkbe különböző tehetséget és érdeklődést oltottál. Segíts
minket, hogy képességeinket helyesen és egymás javára használjuk! Add,
hogy felismerjük a mindennapokban feladatainkat, de közben egymásra is
tudjunk figyelni! Adj nekünk erőt, hogy munkánkba örömmel fogjunk bele,
hogy sikerrel járjunk! Segíts, hogy sikertelenség esetén ne veszítsük el
a kedvünket és ne futamodjunk meg! Mutass rá korlátainkra, és add, hogy
hálásan fogadjuk a jó emberek segítségét! Ámen.”
A
barátságok kötését szintén fontosnak véli a szerző, és vallja, hogy ez
gazdagítja, színesíti életünket, és a barátságban jobban megismerjük
önmagunkat. Szerinte csak akkor leszünk képesek a baráti közeledésre, ha
megengedjük és elfogadjuk annak lehetőségét, hogy esetleg kudarcot is
vallhatunk.
Az
értékek értelmet adnak életünknek. Az értékek egyik típusa az élmény.
Amikor valami szép élményben – a napfelkelte látványa vagy egy gól
rúgása – van részünk, nem kutatjuk az élet értelmét, hanem egyszerűen
értelmesnek találjuk azt. Az értékek másik típusa az alkotásban
fejeződik ki.
„Ha sikerül a vizsgám, ha az, amit barkácsoltam, pontosan megfelel az
elképzeléseimnek, amikor kreatívan létrehozok valamit, akkor értelmes
számomra az élet.” Az életünknek értelmet adó értékek harmadik típusa az, amely a történésekhez való viszonyunkból forrásozik. „Mindig
az a döntő kérdés: hogyan értelmezzük a dolgokat. A hit értelmezi a
bennem és a körülöttem lévő valóságot, és segít abban, hogy megbirkózzam
vele. Nincs élet értelmezés nélkül. Ha a hit felől értelmezem az
életemet, akkor ez mindennek értelmet ad. Nem azért dolgozom, mert a
főnököm megköveteli, hanem azért, mert Isten képessé tett az
alkotómunkára.” A hit segíthet abban, hogy felfedezzük életünk
értelmét. A hit ugyanis Isten felől világít rá az életünkre. Isten felől
pedig minden értemet nyert, még az is, amit eleinte nem értünk.
Hogyan
találunk rá a magunk útjára? – teszi fel a kérdést a szerző, s meg is
válaszolja azt. Szerinte három lehetőség közül választhatunk. Az első,
hogy feltesszük magunknak a következő kérdéseket: Rendben van az életem?
Áramlik bennem az élet? Összhangban vagyok magammal? Világosan látom,
hogy mi az én identitásom? „Ha azt érzed, hogy mozgásban van az életed, minden bizonnyal a magad útját járod.”
Egy másik lehetőség, hogy visszatekintsünk gyermekkorunkra, amikor még
harmóniában voltunk önmagunkkal, s megválaszoljuk a következő
kérdéseket: „Mivel
tudtál úgy foglalatoskodni órák hosszat, hogy nem fáradtál bele? Mikor
tudtál egészen megfeledkezni magadról, mert annyira belemerültél abba,
amit csináltál?”
A
szerző kész receptek helyett megközelítési módokat ajánl könyvében,
hiszen a kamaszok egyik legfőbb jellemzője az, hogy nem szeretik, ha
kész tények elé állítják őket. Anselm Grün különféle imákat ajánl
könyvében, amelyek mankóként szolgálhatnak egy-egy nehéz élethelyzetben,
lelki válság idején, de mediatív gyakorlatokat is kínál az önmagukat
keresők számára. Végül kifejti, hogy valójában a hit a szabadsághoz
vezető út, Isten az, aki vezet minket, még akkor is, ha nem tudjuk,
pontosan hová. „Akinek
Isten a tartóoszlopa, az akkor is szilárdan áll, ha a környezete más
véleményen van. Az istenfélelem megszabadít az emberektől való
félelemtől. Ha számomra Isten a fontos, akkor ő szilárddá teszi lábamat” – véli Anselm Grün.
Csuti-Mátyás Zsófia
• • •
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése