Bevallom
őszintén, iskoláim elvégzése után sokáig nem vettem a kezembe
verseskötetet, de nemcsak könyvet nem olvastam, hanem még a különféle
újságokban közölt verseket sem olvastam el soha. Úgy tűnt, a magyar
oktatásügy megtette a hatását azzal, hogy egy-egy verselemzésnél nem
hagyta szárnyalni az ifjúi elmét, hanem a tanár ellentmondást nem tűrően
közölte velünk, miről szól a vers. Akkor sem tudtam és ma sem tudom,
hogy honnan vették tanáraink a „tuti” információkat egy-egy verssel
kapcsolatban. Erről a helyzetről később hallottam egy nagyon tanulságos
történetet. Az elbeszélés végén széles vigyor jelent meg az arcomon, és a
Na ugye! Én megmondtam! gondolat futott át az agyamon.
Egy
amerikai egyetemen (úgy látszik, nem csak Magyarországon van gond a
versekkel) meghirdettek egy előadást, amelynek keretében egy kortárs
költő műveit olvasták fel a hallgatóságnak, ezt követően pedig a
verseket egy szakértő elemezte. Ahogy szokás az ilyen előadások végén,
most is feltehették a kérdéseiket a jelenlévők. Nem lendült túl sok kéz a
magasba, így hamar rákerült a sor egy középkorú férfira. Ő komótosan
felállt, lassan végighordozta tekintetét a teremben levőkön, majd
határozott hangon közölte az elemzővel, hogy badarságokat beszélt egész
este. Egy pillanat alatt megfagyott a levegő. A szakértő hirtelen
elvörösödött, és felpattant a helyéről. Sértődötten és idegesen
felsorolta azokat az irodalmi köröket, amelynek ő tagja, és kikérte
magának a férfi megjegyzését. Majd rikácsolva megkérdezte, hogy
egyáltalán honnan veszi valaki a bátorságot ahhoz, hogy az ő szavait
megkérdőjelezze. A középkorú férfi bölcsen elmosolyodott és csak annyit
válaszolt: – Talán jobban tudom miről is szólnak a versek, ha én magam
írtam őket.
S
hogy miért is írtam ilyen hosszú bevezetőt? Mert talán olvasóink között
is akad olyan, akit szintén ez az ok tántorított el eddig a
versolvasástól. A jövőben ez ne legyen visszatartó erő!
Rendszeresen
érkeznek kiadónkba különféle versek. Vannak közöttük jobbak és
gyengébbek egyaránt. Verseskötetek kiadására saját forrásból kiadónk nem
vállalkozik. Nem azért, mert nem pártoljuk a művészetet, hanem azért,
mert szinte lehetetlen vevőt találni a kötetekre. Egy esetben tettünk
eddig kivételt, mégpedig 2011-ben, amikor megjelentettük egyházmegyénk
egykori plébánosa, Székely László apát úr válogatott verseit tartalmazó
kötetét. Arról, hogy kiadjuk-e a könyvet vagy sem, nem kellett sokáig
gondolkodnom, amint elolvastam a bevezetőnek szánt verset. (Úgy tűnik, a
költő versei nemcsak az én szívemet láncolták magukhoz, hanem további
378 ember szívét is, akik a megjelenés óta megrendelték a kötetet.) Még
erősebb a mű hatása, ha hozzáteszem, hogy Székely László apát úr éppen
100 évvel ezelőtt élte dolgos hétköznapjait.
Verskötetemre
Kis könyvecském, tán száz év múlva,
Szegény kis gramofon-lemez,
Valaki eljön s felfedez.
Szegény kis gramofon-lemez,
Valaki eljön s felfedez.
Valaki jön a nagy könyvtárba,
Elállt szíveket exhumál,
S poros lapok közt rádtalál.
Elállt szíveket exhumál,
S poros lapok közt rádtalál.
Érzi, hogy elvarázsolt dal vagy,
Megszólaltatja néma ajkad,
S az alvó korong titkait.
Megszólaltatja néma ajkad,
S az alvó korong titkait.
A betűsorok útrakelnek,
Neki, csak neki énekelnek,
S feltárnak régvolt dolgokat.
Neki, csak neki énekelnek,
S feltárnak régvolt dolgokat.
Te kedves, késő valaki,
Kinek dalolok, vallok holtan,
Szeress engem, teérted voltam.
Kinek dalolok, vallok holtan,
Szeress engem, teérted voltam.
Koldusútján mindig megrokkant,
Amit a szívem rímbe dobbant.
Most annál jobban megszeress.
Amit a szívem rímbe dobbant.
Most annál jobban megszeress.
A
mai napig, bármikor is olvasom el újra ezt a verset, hátborzongatónak
tűnnek ezek a sorok. Olyan érzés ez számomra – talán már más is átélt
ilyet –, mint amikor egy temetésen körülnézek, és arra gondolok, vajon
50 év múlva élni fog még valaki a jelenlévők közül? Emlékezni fog még
ránk valaki évtizedek múlva? Mi is csak egy ismeretlen sírhant leszünk a
jövő generációja számára? Nem tudom a választ. Azt viszont tudom, hogy
Székely László apát úr igenis él a verseiben. Megtapinthatjuk a lelkét,
megismerhetjük a gondolatait és újraélhetjük érzéseit. Nemcsak a
Jóistenről szólnak művei, hanem megosztja velünk a természet szépségéről
és az emberi kapcsolatokról alkotott látásmódját is.
82
remek vers, amelyet négy kötetből válogatott össze Szauer Ágoston
köztiszteletben álló szombathelyi költő-tanár. 82 nap, naponta öt perc
nyugalom. Ennyi időnk talán még akad a szépségre zsúfolt és rohanó
életünkben…
Teklits Tamás
• • •
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése