2014. augusztus 20., szerda

Ön sem olvas verseket?

Bevallom őszintén, iskoláim elvégzése után sokáig nem vettem a kezembe verseskötetet, de nemcsak könyvet nem olvastam, hanem még a különféle újságokban közölt verseket sem olvastam el soha. Úgy tűnt, a magyar oktatásügy megtette a hatását azzal, hogy egy-egy verselemzésnél nem hagyta szárnyalni az ifjúi elmét, hanem a tanár ellentmondást nem tűrően közölte velünk, miről szól a vers. Akkor sem tudtam és ma sem tudom, hogy honnan vették tanáraink a „tuti” információkat egy-egy verssel kapcsolatban. Erről a helyzetről később hallottam egy nagyon tanulságos történetet. Az elbeszélés végén széles vigyor jelent meg az arcomon, és a Na ugye! Én megmondtam! gondolat futott át az agyamon.

Egy amerikai egyetemen (úgy látszik, nem csak Magyarországon van gond a versekkel) meghirdettek egy előadást, amelynek keretében egy kortárs költő műveit olvasták fel a hallgatóságnak, ezt követően pedig a verseket egy szakértő elemezte. Ahogy szokás az ilyen előadások végén, most is feltehették a kérdéseiket a jelenlévők. Nem lendült túl sok kéz a magasba, így hamar rákerült a sor egy középkorú férfira. Ő komótosan felállt, lassan végighordozta tekintetét a teremben levőkön, majd határozott hangon közölte az elemzővel, hogy badarságokat beszélt egész este. Egy pillanat alatt megfagyott a levegő. A szakértő hirtelen elvörösödött, és felpattant a helyéről. Sértődötten és idegesen felsorolta azokat az irodalmi köröket, amelynek ő tagja, és kikérte magának a férfi megjegyzését. Majd rikácsolva megkérdezte, hogy egyáltalán honnan veszi valaki a bátorságot ahhoz, hogy az ő szavait megkérdőjelezze. A középkorú férfi bölcsen elmosolyodott és csak annyit válaszolt: – Talán jobban tudom miről is szólnak a versek, ha én magam írtam őket.

S hogy miért is írtam ilyen hosszú bevezetőt? Mert talán olvasóink között is akad olyan, akit szintén ez az ok tántorított el eddig a versolvasástól. A jövőben ez ne legyen visszatartó erő!

Rendszeresen érkeznek kiadónkba különféle versek. Vannak közöttük jobbak és gyengébbek egyaránt. Verseskötetek kiadására saját forrásból kiadónk nem vállalkozik. Nem azért, mert nem pártoljuk a művészetet, hanem azért, mert szinte lehetetlen vevőt találni a kötetekre. Egy esetben tettünk eddig kivételt, mégpedig 2011-ben, amikor megjelentettük egyházmegyénk egykori plébánosa, Székely László apát úr válogatott verseit tartalmazó kötetét. Arról, hogy kiadjuk-e a könyvet vagy sem, nem kellett sokáig gondolkodnom, amint elolvastam a bevezetőnek szánt verset. (Úgy tűnik, a költő versei nemcsak az én szívemet láncolták magukhoz, hanem további 378 ember szívét is, akik a megjelenés óta megrendelték a kötetet.) Még erősebb a mű hatása, ha hozzáteszem, hogy Székely László apát úr éppen 100 évvel ezelőtt élte dolgos hétköznapjait.

Verskötetemre

Kis könyvecském, tán száz év múlva,
Szegény kis gramofon-lemez,
Valaki eljön s felfedez.

Valaki jön a nagy könyvtárba,
Elállt szíveket exhumál,
S poros lapok közt rádtalál.

Érzi, hogy elvarázsolt dal vagy,
Megszólaltatja néma ajkad,
S az alvó korong titkait.

A betűsorok útrakelnek,
Neki, csak neki énekelnek,
S feltárnak régvolt dolgokat.

Te kedves, késő valaki,
Kinek dalolok, vallok holtan,
Szeress engem, teérted voltam.

Koldusútján mindig megrokkant,
Amit a szívem rímbe dobbant.
Most annál jobban megszeress.

A mai napig, bármikor is olvasom el újra ezt a verset, hátborzongatónak tűnnek ezek a sorok. Olyan érzés ez számomra – talán már más is átélt ilyet –, mint amikor egy temetésen körülnézek, és arra gondolok, vajon 50 év múlva élni fog még valaki a jelenlévők közül? Emlékezni fog még ránk valaki évtizedek múlva? Mi is csak egy ismeretlen sírhant leszünk a jövő generációja számára? Nem tudom a választ. Azt viszont tudom, hogy Székely László apát úr igenis él a verseiben. Megtapinthatjuk a lelkét, megismerhetjük a gondolatait és újraélhetjük érzéseit. Nemcsak a Jóistenről szólnak művei, hanem megosztja velünk a természet szépségéről és az emberi kapcsolatokról alkotott látásmódját is.

82 remek vers, amelyet négy kötetből válogatott össze Szauer Ágoston köztiszteletben álló szombathelyi költő-tanár. 82 nap, naponta öt perc nyugalom. Ennyi időnk talán még akad a szépségre zsúfolt és rohanó életünkben…

Teklits Tamás

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése