2013. június 25., kedd

Boldogok, akik hisznek

Bár a könyv alcíme, Családi hittankönyv arra utal, mégsem hagyományos tankönyvet tart kezében az olvasó. Ebben a kiadványban benne van minden, ami ahhoz kell, hogy félig komoly, félig pedig játékos formában, családtagjainkkal közösen még jobban elmélyedjünk a hitben.  

A szerző, Szabó József László több korosztály igényeit is figyelembe véve állította össze könyvét, így könnyed, olvasmányos stílusú történeteket, énekeket, leveleket, magyarázó részeket, a II. Vatikáni Zsinatról szóló mellékletet, rövid, tömör definíciókat a katekizmusból, az egyházi év felépítését, a szentségek bemutatását és segédanyagként szolgáló, elgondolkodtató kérdéseket is találunk benne.

Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szól az alábbi történet, melyet elolvasva a közösségi létről gondolkodhatunk. „Egy jó király nem értette, hogy miért nem boldogul népe. Hiszen volt munka, a föld gazdagon termett, nem támadott az ellenség. A király jól kormányzott, nem sújtotta nehéz adókkal népét. Támadt egy gondolata. Nagy lakomát szervezett, ahová országa minden polgárát meghívta. A hírnökök országszerte hirdették a nagy eseményt. Azt is közzétették, hogy a király minden jóval ellátja az embereket a lakomán, de a maga borát mindenki maga hozza. Ha megérkezett, öntse egy hatalmas hordóba, és majd onnan osztják szét a lakoma vendégeinek. Meg is érkezett az ország teljes népessége. Hozták magukkal tömlőikben a bort, és beleöntötték a királyi udvaron felállított hatalmas hordóba. A lakoma elkezdődött, de amikor megízlelték az ezüst serlegekbe töltött közös bort, mindenkinek elkomorodott az arca. Legfőképpen a királynak. A serlegekben egyszerű folyóvíz volt. Mindenki úgy gondolkodott, hogy mivel a többiek bizonyára finom bort hoznak, ő akár vizet is tölthet a hordóba. Így aztán senki sem hozott bort. A király pedig ünnepi beszéd helyett csak ennyit mondott: Én már értem, hogy miért nem boldogultok. Ti is rájöttetek?”

Korunkban egyre gyakrabban bomlanak fel az ember számára nélkülözhetetlen közösségek – állapítja meg a szerző –, ebben a helyzetben pedig az Egyháznak adnia kell azt, ami egyébként is a lényege: közösséget Istennel és közösséget az embereknek egymással. A könyv egy másik fejezetében egy ide kapcsolódó gondolatot olvashatunk a kiemelt keretben: „Az Egyház vallja, az ember természete szerint közösségi lény, és feladata annak a közösségnek az ápolása és gondozása, amely segíti és fenntartja őt.”

A szerző – egy másik fejezetben – az elsőáldozással kapcsolatos elméleti és gyakorlati információk mellett közöl egy levelet, amely a szülőknek íródott. Ebben hangsúlyozza, hogy az elsőáldozás abban az életkorban történik, amikor a kisgyermek már elég idős ahhoz, hogy megértse, tetteinek súlya és következménye van. Korábban életkorából kifolyólag nem követhetett el súlyos bűnöket, elegendő volt a szülők és nagyszülők oltalmazó imádsága. Az első szentgyónással és szentáldozással azonban új fejezet kezdődik a gyermek hitéletében. „A gyermek megérti, hogy az elsőáldozással szorosabbra és még személyesebbre kell fűznie kapcsolatát Jézussal, aki az ő személyes üdvözítője... Hamarosan erőteljes döntési helyzetekbe kerül. Bűn vagy erény? A megkülönböztetés képességének kiművelésén túl az erény értelmét, a belőle fakadó jót is be kell mutatnunk. Az Egyház azt szorgalmazza, hogy az elsőáldozásra még a család készítse fel a gyermeket.” Ennek három lehetséges módja, hogy a szülő tanulja együtt a hittant gyermekével, jelezzék felé, hogy ezt ők is fontosnak tartják. Örömmel várják az elsőáldozás napját, hiszen ez nagy ünnep, ami viszont csak akkor válik igazán ünnepivé, ha megfelelő hangsúlyt kap annak központi eseménye, a szentmise.

Mi az imádság? – teszi fel a kérdést a szerző egy következő fejezetben, majd rögtön válaszol is rá, miszerint az imádság Isten és ember személyes találkozása, lélektől lélekig. A Szabó József László úgy gondolja, imáról akkor beszélhetünk, ha annak hatásai látszanak. Az imádkozó ember mélyebb ismeretre jut, és elérnek hozzá az isteni üzenetek. „Bizonyos élethelyzetekben egészen világossá válik, hogy ki az imádság embere, és ki nem az (pl. egy temetés kapcsán). Az imádság mintegy áttisztít bennünket. A lelkünket és a szellemünket rendkívüli módon szennyező külvilág hatását távol tartja tőlünk. Az imádság embere elszakad a bűntől” – véli a szerző, valamint hozzáteszi, hogy az imádság lelkületének kialakulásához elengedhetetlen feltétel a szentgyónás. Szabó József László megkülönbözteti a száj és az értelem imáját. A száj imáját jelenti az, amikor az egyházi iskolában a gyermekek a tanítás elején és végén automatikusan felállnak és közösen imádkoznak. De hasonlóan imádkozik a szentmisén az is, aki csak testben van igazán jelen. Az imádság egy emelkedettebb formája az, amikor valaki az egész teremtést átöleli, és hála tölti el a szívét Istenre gondolva. Azonban az imádság mindkét módja egyaránt értékes. Ezeken kívül a szerző különbséget tesz elmélkedés (amikor nem a szavakat keressük, hanem a dolgok belső értékelésére vágyódunk), szemlélődő ima (amely során a szemlélődés és az elmélkedés elmélyültebb formája, a hangsúly és a figyelem teljesen a lélekre tevődik át), de létezik röpima, hálaadó, dicsérő, engesztelő és kérő ima is.

Az imádság bármely formáját választhatjuk adott élethelyzetünktől és a szituációtól függően. A szerző kiemeli a közös családi imádság jelentőségét. Hasznosnak találja, ha a családtagok minden este összegyűlnek, és ki-ki a saját szavaival foglalja össze a nap eseményeit, tanulságait, értékes pillanatait. A szerző a következő hasznos tanácsokkal szolgál a közös esti imádságot illetően: „Az imára lehetőleg énekkel hívogassunk. A kiskamasz szívesen veszi, ha ő hívogatja össze hangszerével a családot. Az imának mindig fix helye és időpontja legyen. Sohasem igazodjon a televízió műsoraihoz, (hiszen akkor) elveszti ünnepi jellegét. A kicsi gyermeknek az ének után olvassunk vagy mondjunk el egy történetet, a nagyobbaknak pedig egy szentírási részletet. A kicsiknél a történet után mindenki mondjon el egy eseményt, ami aznap történt vele, és amiért nagyon hálás a mennyei Atyának. Tanítani kell a gyermeket, hogy értékkereső, értékfelismerő és értékrögzítő legyen. A nap értékmegjelöléssel záruljon!”

A családi hittankönyv tehát kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól. A szerző figyelembe veszi a mai emberek hitproblémáit, sérüléseit és a körülöttünk rohamosan változó világ kérdésfelvetéseit. Egy kicsit a gyermek, egy kicsit pedig a felnőtt szemével reflektál egy-egy problémára, ezzel segítve a generációk különböző gondolkodásmódjának összehangolását.

További információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése