2013. szeptember 10., kedd

Miért imádkozunk étkezés előtt?

Mert az asztali imádságnak bibliai alapja van.  Máté evangélista például így ír: „s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek” (Mt 14,19). Az Apostolok Cselekedetei 27,35 versében pedig a következőt olvashatjuk: „aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte és hozzáfogott enni.”  

Együtt étkezni a családdal, a barátokkal vagy a munkatársakkal kellemes, hiszen miközben testünket tápláljuk, lelkünket is kényeztethetjük az asztaltársaság között kialakuló hangulatos beszélgetés közben. Rohanó világunkban sokszor nehéz időt szakítani egymásra olykor még családon belül is. Kiváló alkalom az együttlétre, a napi események megbeszélésére például a vacsora ideje. Ekkor mindenkinek lehetősége van leengedni, megnyugodni, s az asztalnál ülve, egymás közvetlen közelében talán még könnyebb figyelni a másikra.

A hívő ember imádkozik étkezés előtt és után, vagyis megköszöni Istennek az ételt, hálát ad érte. Az asztali imádságnak ételszentelő hatása is van – kérjük Istent, és ő megszenteli a táplálékot. Dietetikusoktól gyakran hallani, hogy a lassú evés egészséges igazán, nem szabad falni. Az imádság teret biztosít annak is, hogy ráhangolódjunk az étkezésre. De mit foglaljon magába az asztali imádság, és ki mondja el? 

Családon belül mondhatja például az édesapa, de az édesanya vagy a gyerekek is vezethetik az imádságot. Ha pedig több gyermek van, köszönetet mondhatnak az ételért egyénileg, a saját szavaikkal is. Az alábbi rövid asztali áldás bizonyára mindenki számára ismert, a gyerekek is hamar megtanulják:

Édes Jézus, légy vendégünk,
Áldd meg, amit adtál nékünk,
Adjad Uram, hogy jólessék,
Jézus neve dicsértessék.
Ámen.

Aki ételt, italt adott,
Annak neve legyen áldott,
Nekünk adtál, hála Isten,
Annak is adj, kinek nincsen.
Ámen.

Egy másik szintén kicsik által kedvelt hálaadás a következő is: 

Te hívsz meg minket a lakomára, 
az együttlétért tied a hála. 
Mert úgy szerettél, emberré lettél, 
kenyeret adtál, velünk is ettél. 
Ámen.

A gyerekek kedvére akár énekelni is lehet ezeket az imádságokat, úgy talán még könnyebben rögzülnek. A felnőttek természetesen e téren is frissíthetik ismereteiket, s megismerkedhetnek egy-egy újabb hálaadó formulával, hogy például az ünnepi asztalnál ne csak a menü, hanem az imádság is különleges legyen.

Kérünk, Urunk, jöjj és áldd meg ezt az ételt, hogy erőt merítsünk szolgálatodra. Adj kenyeret az éhezőknek, nekünk pedig éhséget és szomjúságot az Igazságra. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Mindenható Istenünk, hálát adunk neked az égi és földi kenyérért, amellyel táplálsz minket, hogy el ne fáradjunk gyöngeségünkben, míg mennyei orvosunk érkezését várjuk, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Áldott legyen az irgalmas Úr, kezdettől fogva ő táplál minket, ő ad eledelt minden élőnek. Töltse el szívünket örömmel és derűvel, juttasson mindabból, amire szükségünk van, és segítsen, hogy bővelkedjünk jócselekedetekben, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, akié a dicsőség, a hatalom, a tisztelet és az imádás a Szentlélekkel együtt, mindörökkön-örökké. Ámen.

•     •     •

Légy áldott, Urunk, aki gyermekkorunktól fogva táplálsz minket! Te adsz eledelt minden élőlénynek, szívünket megtöltöd örömmel és vidámsággal, noha mindennap átéljük nyomorúságunkat. Mégis elárasztasz jótéteményeiddel a mi Urunkban, Jézus Krisztusban. Övé a tisztelet a dicsőség és a hatalom mindörökkön-örökké! Ámen.

Hálát adunk neked, Atyánk, a te Fiadban, Jézus Krisztusban kinyilvánított feltámadásunkért. Ahogy ez a kenyér is, mely asztalunkra került, egykor a gabonaszemekben szerteszét volt, de most eggyé lett, úgy tedd eggyé Egyházadat is, a föld végső határairól egybegyűjtve országodban! Tiéd a dicsőség és a hatalom mindörökkön-örökké! Ámen.

•     •     •

Urunk, Jézus Krisztus, aki feltámadtál a halálból, életet ajándékoztál az embereknek, és irgalmas voltál a világmindenséghez, áldd meg ezt az ételt, mely itt van előttünk az asztalon. Áldd meg azokat is, akik belőle táplálkoznak, s ajándékozd meg őket mennyei élettel! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.

Urunk, őrizd meg ezt a házat minden lakójával együtt, akik a hitből élnek és betelnek szereteteddel. Tarts távol tőlünk minden rosszat és gonoszságot, és add nekünk kegyelmedet és irgalmasságodat! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

A Martinus Kiadó gondozásában a napokban jelenik meg az Asztali áldások című imafüzet, amely a fent közölt imádságok mellett az Áldások könyvének imádságait is tartalmazza. E kis imafüzet célja, hogy olvasójának segítsen minél változatosabbá tenni az imaalkalmakat, és újabbakkal bővítse a már ismert imádságok körét. Lelkipásztorok és hívek egyaránt megtalálják benne az egyházi év különböző szakaszaiban használatos formulákat.

Az imafüzetben négy minta található az Áldások könyvéből, ezek közül olvashatják az egyiket:

Ebéd előtt
E. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
V. Ámen.
E. Mindenek tőled várják, hogy eledelt adj nekik alkalmas időben.
V. Amit adsz nekik, összegyűjtik, kitárod szent kezeidet, és betöltesz minden élőt áldásoddal.
E. Kérjük az Atyát, aki mindenkor gondot visel fiaira:
V. Mi Atyánk...
Végezetül a vezető megjelöli magát és az adományokat a kereszt jelével, ha pedig pap vagy diakónus, ezt mondja:
E. Áldj meg † minket, Urunk, és ezeket az adományokat, melyeket a te jóvoltodból magunkhoz veszünk. Krisztus, a mi Urunk által.
V. Ámen.

Ebéd után
E. Magasztaljon, Urunk, téged minden műved.
V. És szentjeid áldjanak téged.
E. Hálát adunk neked, mindenható Isten, minden jótéteményedért. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
V. Ámen.
E. Jutalmazd meg, Urunk, az örök élettel mindazokat, akik a te nevedért velünk jót tettek.
V. Ámen.
vagy:
E. Erősíts meg, Urunk, minden embert a szükséges táplálékkal, hogy velünk együtt adjanak hálát neked.
V. Ámen.

Vacsora előtt
E. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
V. Ámen.
E. Egyenek és lakjanak jól a szegények is, és dicsőítsék az Urat mindazok, akik őt keresik.
V. Szívből élvezzék az élet ajándékait mindörökké.
E. Kérjük az Urat, aki a mindennapi kenyerünket megadja nekünk:
V. Mi Atyánk...
E. Védj meg minket, Urunk, Istenünk, és add meg törékenységünknek a szükséges támaszt. Krisztus, a mi Urunk által.
V. Ámen.

Vacsora után
E. Emlékeztetett csodatetteiről az irgalmas és könyörülő Isten.
V. Eledelt adott az őt félőknek.
E. Kielégítettél minket, Uram, ajándékaiddal és adományaiddal. Tölts el minket irgalmasságoddal is. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
V. Ámen.
vagy:
E. Áldott az Isten minden adományában és szent minden művében. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
V. Ámen.

A negyven oldalas imafüzet az Áldások könyvének négy mintáján kívül rövid asztali áldásokat és szentírási szakaszokat is tartalmaz.

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése