2014. július 23., szerda

Lelki méregtelenítés Böjte Csaba atyával

A mai világban nagyon sokan foglalkoznak fizikai testük, belső szerveik megtisztításával, méregtelenítésével, ezért az emberek különféle kúrákon vesznek részt, nehéz gyakorlatokat végeznek, táplálkozásukat, mindennapi életüket átszervezik. Szerintem jól teszi az, aki elindul ezen a sokszor orvosok által javasolt úton, hogy tavasszal a sok téli salaktól, méreganyagtól, tartósítószertől a testét megszabadítsa – írja könyve előszavában Böjte Csaba.

A test és a lélek egyaránt fontos – véli Csaba testvér. Egyik sem elhanyagolható, ahogy egyik sem helyezhető a másik elé. Ahogy ő fogalmaz, „az Isten alkotta ember nem csak 50–70–100 kg élő szövet.” Aktuális könyvében ezért egy olyan utat szeretne megmutatni az olvasónak, amely „az egész embert a maga szellemi, lelki méltóságában képes megtisztítani, gyógyítani, felszabadítani, az istengyermeki örömteli méltóságra emelni.”

Az ember lelki és fizikai megtisztulását szolgálják a különböző zarándokutak már évezredek óta. Csaba atya megemlíti a leghíresebbeket, majd hozzáteszi, hogy sokaknak nincs lehetősége azokra a helyekre eljutni, bár vágynának a megtisztulás e formájára. Számukra, a nagyvárosban élők számára hozta létre azt a zarándokutat Budapesten, amely a pálos atyák Sziklatemplomától indul, és a Gellért-hegy oldalában a Gellért-szobrot érintve az Erzsébet-hídon keresztül a pesti ferences templomig tart, „ahol az arra vágyók egy lelki beszélgetést, egy szent gyónást is kérhetnek a ferences testvérektől, majd szent áldozásban megpecsételhetik azt az élő, új szövetséget, melyet Istennel és testvéreikkel kötöttek.” Csaba atya könyve a zarándoklatokhoz ad útravalót, de a szobánk csendjében is tanulmányozhatjuk a benne szereplő gondolatokat. „Legyen a jelszavad: Felkelek, és Atyámhoz megyek” – biztat a szerzetes. Csaba atya a következő főbb pontok mentén halad, s elmélkedik az életről:

A fajfenntartás parancsa, vagyis az élet vállalása, továbbadása, nem egy kedves kis jó szándékú javaslatocska, hanem Isten első, s így legfontosabb parancsa, mely ellen nagyon gyakran vét a 21. század embere – figyelmeztet Csaba testvér, majd utal a Biblia szavaira: Szaporodjatok és sokasodjatok. Boldog az az ember, aki gyönyörködhet szépen fejlődő, bontakozó gyermekeiben, unokáiban. Boldog az is, aki istengyermeki szabad, boldog életét meg tudja osztani fizikai, szellemi, lelki gyermekeivel. Aki tanításával, példájával oktatja, neveli az utána jövő generációkat.

Mennyire készültem fel az élet vállalására? Tudatosan vállalom, vállaltam-e a gyermekáldást? Másoknak milyen tanácsot adok ezen a téren? Szolgálom-e környezetemben a megfogant, kibontakozó életet? – kérdezi Csaba atya az olvasótól, majd az édesapákért és az édesanyákért imádkozik. „Add, hogy bátran, örömmel lépjenek a parancsolatod útjára, és benned bízó lélekkel vállalják legszebb ajándékodat, az élet befogadásának és szolgálatának a csodáját.

Az önfenntartás parancsa kapcsán azt vallja a szerzetes, hogy boldog az az ember, aki testi, lelki és szellemi képességeit fenn tudja tartani, és azt napról napra kibontakoztatva istengyermeki méltóságban szabadon élhet. „Az Isten azt akarja, hogy az ember ura legyen vágyainak, ösztöneinek, és így szabadon kiválassza legszebb álmát, és azt bölcsen megtervezve, társaival összefogva kitartó, szívós, becsületes munkával uralva a természet erőit, törvényeit, jó gazda módjára földünk adottságait szabadon felhasználva megvalósítsa azt, amiért e földre született a maga és a szerettei örömére.”

Elmélkedjünk: Uralom a kommunikáció és a közlekedés eszközeit, mindazt, ami szükséges a magam és családom, népem életének fenntartásában, kibontakozásában? Képzem magamat, tanulok, hogy eligazodhassak e világban, hogy így ne sodródó szolgája, hanem ura legyek az életemnek? Küzdök magam és népen autonómiájáért? Szabadon élek az elért jogaimmal?

„Urunk, Istenünk, segíts, hogy testi, lelki képességeimnek ura legyek. Világosítsd és erősítsd meg értelmemet, hogy uralni tudjam mindazokat a képességeimet, amelyeket nekem adtál” – könyörög Csaba atya.

A Teremtőnkkel való viszonyunkat szabályozó parancs arra hív, hogy Urunkat, Istenünket imádjuk, és csak neki szolgáljunk. Ez a parancs egy tudatos, szeretetteljes odafigyelést jelent Uradra. Istent imádni és neki szolgálni a tiszta lelkiismeretre való hagyatkozást jelenti. Azt, hogy semmilyen kompromisszumot nem kötök, hanem Teremtőm akaratát megvalósítom – véli Csaba atya.

Ebben a részben azon elmélkedhetünk, hogy elfogadjuk-e egy felsőbb entitás létét, amely mint egy jó szülő, szeretettel fordul felénk? Az imádság csendjében figyelünk lelkiismeretünk szavára? A Szentírással, Isten parancsaival és az Egyházzal egyeztetünk-e döntéseink előtt?

Az ide illő könyörgés így hangzik: „Urunk, Istenünk, ajándékozzál meg élő hittel, és fordítsd magad felé arcunkat. Nyisd meg szemünket, hogy örömmel rácsodálkozzunk és megláthassuk akaratodat magunkkal és a világgal kapcsolatosan. Segíts, hogy a felismert jót képesek legyünk bölcsen türelmesen, kemény munkával napról napra szépen megvalósítani.”

A testi kapcsolatokat szabályozó parancs kapcsán úgy vélekedik a szerzetes, hogy az élhet igazán boldog életet, aki megtalálta társát, akit teljes szívből, odaadóan, hűségesen, szerelemmel szerethet, ellenben azokkal, akik Isten testi kapcsolatra vonatkozó parancsát („Ne paráználkodj!”) nem tartják be, s ezáltal sebezhetővé, boldogtalanná válnak. „A mardosó testi vágy, az élet továbbadásának képessége Isten drága ajándéka, melyet boldogságunk kiteljesedéséért, utódaink nemzésére kaptunk teremtőnktől.”

Kérdezzük meg magunktól, hogy mennyire vagyunk urai vágyainknak? Ki parancsol az én testemben, az őszinte szeretet, s jóság, vagy az állati gerjedelmek, zabolátlan nemi ösztöneim, fellángoló testi vágyaim? Viselkedésemmel, szavaimmal, öltözködésemmel milyen üzenetet küldök a környezetemben élőknek? Végül könyörögjünk: „Urunk, Istenünk, csodás táltos paripákat adtál. A vágyaimban a te drága ajándékaidat fedezem fel. De nélküled lovaim széttörik világomat. Segíts megzabolázni vágyaimat. Akaratomból hámot fonni, és jó mélyre ereszteni a földben az ekevasat, hogy bő termés fakadjon lábam nyomán.”

Csaba atya „zarándokkönyvében” a fent említett témákon kívül tanulhatunk a bölcs életvezetésről, a szülőkkel való helyes viszonyról és az élet tiszteletéről. Elmélkedhetünk a magántulajdon tiszteletben tartásáról, az őszinteségről és a házastársi tisztaságról, de olvashatunk a belső indulataink, vágyaink koordinálásáról, továbbá az Úr, felebarátunk és önmagunk szeretetéről is. Böjte Csaba atya közvetlen, közérthető stílusban szólítja meg az olvasót, s hívja közös lelki útra akár otthon, akár zarándoklat közben. Könyörgések és rávezető kérdések segítik a témákban történő elmélyedést.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése