Akarsz-e szabad lenni?

Anselm Grün Akarsz szabad lenni? című könyve az önmagukat kereső kamaszkorú fiataloknak és azoknak szól, akik velük együtt próbálják átvészelni a fiatal és a szülő számára egyaránt nehéz időszakot. A szerző a kamaszkori identitáskeresés kapcsán felmerülő kérdéseket közvetlen hangon és a keresztény hit alapján veszi sorra.

Jól jöhet a segítség egy olyan fiatalnak, aki tizenéves korában elkezdi keresni önmagát, próbál válaszolni arra a kérdésre, hogy ki is ő valójában. A kamaszévek azok, amelyek alatt a serdülő felépíti önmagát, azt aki ő lesz felnőtt életében. Ez az útkeresés sok esetben a családtagokra is súlyos terhet ró. Anselm Grün az önbizalom, a szabadság, a barátság és a hit szerepe köré építi fel könyvét, amelyet imádságokkal és a fiatalok számára is könnyed nyelvezettel írt meg.  

Akik félnek saját identitásuktól, olyan csoportot keresnek maguknak, amelyikről úgy érzik, hogy odatartoznak. A csoportban azonban legtöbbször nem a találkozás a fontos, hanem az odatartozás. Az odatartozás, az itt a helyem érzése persze segíthet abban, hogy növekedjék az önbizalmunk, s a közösségben rátaláljunk saját identitásunkra.  A csoporthoz tartozás iránti vágy azonban gyakran oda vezet, hogy alkalmazkodunk, alávetjük magunkat a többieknek, s így torzul a személyiségünk. „Saját identitásomat akkor fedezem fel, amikor elgondolkodom magamról, amikor magamra vagyok utalva, amikor szabadon döntök a jövőmről, s magam alakítom azt. Lényem legmélyére azonban a találkozásaim során is rátalálhatok. Ahhoz, hogy férfiként vagy nőként rátaláljak identitásomra, s felismerjem saját egyedi és egyszeri mivoltomat, szükségem van arra, hogy találkozzak más fiúkkal vagy lányokkal. A személyiség a találkozásban születik meg.”

Az útkeresés során az a feladatunk, hogy „felfedezzük azt a kaput, amelyet csakis nekünk szántak, amelyen keresztül rátalálunk arra az útra, ahol megélhetjük saját személyiségünket, saját egyéniségünket, ahol meg tudjuk valósítani mindazt, amihez Isten lehetőséget és képességet adott nekünk. Minden egyes ember páratlan és megismételhetetlen. A hit arra bátorít, hogy felfedezzük kivételes egyediségünket, s meg is éljük azt. Akkor leszünk áldássá mások számára, ha egészen személyes nyomot hagyunk ebben a világban. Bár erős a késztetés, hogy másokhoz hasonuljunk és mások elvárásaihoz igazodjunk, a hit arra bátorít, hogy a saját életünket éljük.”

Az önbizalom nem azonos a magabiztossággal, vagyis nem kell kifelé határozottnak és népszerűnek mutatkoznunk. Nincs szükségünk arra, hogy felépítsük a magabiztosság kulisszáit, amelyek mögé rengeteg energiával elrejthetjük a gyengeségeinket, mindazt, ami kevésbé előnyös bennünk. Bátran lehetünk olyanok, amilyenek valójában vagyunk, néha akár bizonytalanok is. „Az igazi önbizalom azt jelenti, hogy megbízom önmagamban. Van bennem egy benső mag, egy igazi én, amely nem függ mások véleményétől. Itt vagyok személyiségem középpontjában. Itt vagyok hiteles, itt vagyok igazán önmagam. Amikor személyiségemnek ezzel a magjával érintkezem, akkor szabad vagyok. Önbizalmam nem az emberek helyeslésétől, nem a dicséretüktől vagy az elmarasztalásuktól függ, hanem az a tudat táplálja, hogy kivételes és végtelenül értékes vagyok.” Az önbizalom szinonimája az öntudat. Csak akkor bízhatunk meg magunkban, ha tudatában vagyunk értékeinknek, s nem tagadunk meg semmit, ami bennünk van – véli a szerző.

Anselm Grün gyakorlatot is kínál az olvasónak, íme az önbizalomhoz kapcsolódó, könnyen elsajátítható gyakorlata: „Képzeld el, hogy fa vagy, mely gyökereit mélyen a földbe ereszti. Ezt a fát a viharok sem tudják feldönteni. A szélben könnyedén ide-oda hajladozik, de szilárdan gyökerezik a talajban. Ezután koncentrálj a középpontodra – ez körülbelül az alhasi régió –, s képzeld el, hogy senki sem tud kiűzni önmagad középpontjából. Képzeld el, hogy mint egy fa, amely lombkoronáját az ég felé emeli, megnyílsz felfelé. Ezután lassan mondd el magadban a következő mondatokat: »Van álláspontom. Van állóképességem. Jótállok magamért. Kiállok magamért. Megállok magamban.« Így állás közben önbizalmat tanulsz. Amikor mások előtt fel kell olvasnod valamit, mindig képzeld magad elé, hogy úgy állsz ott, mint egy fa. Megállsz önmagadban, és kiállsz magadért.”  

A könyvet imádságok is színesítik, íme egy a képességeink kihasználásáról: „Istenünk, te mindegyikünkbe különböző tehetséget és érdeklődést oltottál. Segíts minket, hogy képességeinket helyesen és egymás javára használjuk! Add, hogy felismerjük a mindennapokban feladatainkat, de közben egymásra is tudjunk figyelni! Adj nekünk erőt, hogy munkánkba örömmel fogjunk bele, hogy sikerrel járjunk! Segíts, hogy sikertelenség esetén ne veszítsük el a kedvünket és ne futamodjunk meg! Mutass rá korlátainkra, és add, hogy hálásan fogadjuk a jó emberek segítségét! Ámen.”

A barátságok kötését szintén fontosnak véli a szerző, és vallja, hogy ez gazdagítja, színesíti életünket, és a barátságban jobban megismerjük önmagunkat. Szerinte csak akkor leszünk képesek a baráti közeledésre, ha megengedjük és elfogadjuk annak lehetőségét, hogy esetleg kudarcot is vallhatunk.

Az értékek értelmet adnak életünknek. Az értékek egyik típusa az élmény. Amikor valami szép élményben – a napfelkelte látványa vagy egy gól rúgása – van részünk, nem kutatjuk az élet értelmét, hanem egyszerűen értelmesnek találjuk azt. Az értékek másik típusa az alkotásban fejeződik ki. „Ha sikerül a vizsgám, ha az, amit barkácsoltam, pontosan megfelel az elképzeléseimnek, amikor kreatívan létrehozok valamit, akkor értelmes számomra az élet.” Az életünknek értelmet adó értékek harmadik típusa az, amely a történésekhez való viszonyunkból forrásozik. „Mindig az a döntő kérdés: hogyan értelmezzük a dolgokat. A hit értelmezi a bennem és a körülöttem lévő valóságot, és segít abban, hogy megbirkózzam vele. Nincs élet értelmezés nélkül. Ha a hit felől értelmezem az életemet, akkor ez mindennek értelmet ad. Nem azért dolgozom, mert a főnököm megköveteli, hanem azért, mert Isten képessé tett az alkotómunkára.” A hit segíthet abban, hogy felfedezzük életünk értelmét. A hit ugyanis Isten felől világít rá az életünkre. Isten felől pedig minden értemet nyert, még az is, amit eleinte nem értünk.   

Hogyan találunk rá a magunk útjára? – teszi fel a kérdést a szerző, s meg is válaszolja azt. Szerinte három lehetőség közül választhatunk. Az első, hogy feltesszük magunknak a következő kérdéseket: Rendben van az életem? Áramlik bennem az élet? Összhangban vagyok magammal? Világosan látom, hogy mi az én identitásom? „Ha azt érzed, hogy mozgásban van az életed, minden bizonnyal a magad útját járod.” Egy másik lehetőség, hogy visszatekintsünk gyermekkorunkra, amikor még harmóniában voltunk önmagunkkal, s megválaszoljuk a következő kérdéseket: „Mivel tudtál úgy foglalatoskodni órák hosszat, hogy nem fáradtál bele? Mikor tudtál egészen megfeledkezni magadról, mert annyira belemerültél abba, amit csináltál?”

A szerző kész receptek helyett megközelítési módokat ajánl könyvében, hiszen a kamaszok egyik legfőbb jellemzője az, hogy nem szeretik, ha kész tények elé állítják őket. Anselm Grün különféle imákat ajánl könyvében, amelyek mankóként szolgálhatnak egy-egy nehéz élethelyzetben, lelki válság idején, de mediatív gyakorlatokat is kínál az önmagukat keresők számára. Végül kifejti, hogy valójában a hit a szabadsághoz vezető út, Isten az, aki vezet minket, még akkor is, ha nem tudjuk, pontosan hová. „Akinek Isten a tartóoszlopa, az akkor is szilárdan áll, ha a környezete más véleményen van. Az istenfélelem megszabadít az emberektől való félelemtől. Ha számomra Isten a fontos, akkor ő szilárddá teszi lábamat” – véli Anselm Grün.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Anselm Grün: Akarsz szabad lenni? - Útjelzők fiataloknak (2.500 Ft)

Ön sem olvas verseket?

Bevallom őszintén, iskoláim elvégzése után sokáig nem vettem a kezembe verseskötetet, de nemcsak könyvet nem olvastam, hanem még a különféle újságokban közölt verseket sem olvastam el soha. Úgy tűnt, a magyar oktatásügy megtette a hatását azzal, hogy egy-egy verselemzésnél nem hagyta szárnyalni az ifjúi elmét, hanem a tanár ellentmondást nem tűrően közölte velünk, miről szól a vers. Akkor sem tudtam és ma sem tudom, hogy honnan vették tanáraink a „tuti” információkat egy-egy verssel kapcsolatban. Erről a helyzetről később hallottam egy nagyon tanulságos történetet. Az elbeszélés végén széles vigyor jelent meg az arcomon, és a Na ugye! Én megmondtam! gondolat futott át az agyamon.

Egy amerikai egyetemen (úgy látszik, nem csak Magyarországon van gond a versekkel) meghirdettek egy előadást, amelynek keretében egy kortárs költő műveit olvasták fel a hallgatóságnak, ezt követően pedig a verseket egy szakértő elemezte. Ahogy szokás az ilyen előadások végén, most is feltehették a kérdéseiket a jelenlévők. Nem lendült túl sok kéz a magasba, így hamar rákerült a sor egy középkorú férfira. Ő komótosan felállt, lassan végighordozta tekintetét a teremben levőkön, majd határozott hangon közölte az elemzővel, hogy badarságokat beszélt egész este. Egy pillanat alatt megfagyott a levegő. A szakértő hirtelen elvörösödött, és felpattant a helyéről. Sértődötten és idegesen felsorolta azokat az irodalmi köröket, amelynek ő tagja, és kikérte magának a férfi megjegyzését. Majd rikácsolva megkérdezte, hogy egyáltalán honnan veszi valaki a bátorságot ahhoz, hogy az ő szavait megkérdőjelezze. A középkorú férfi bölcsen elmosolyodott és csak annyit válaszolt: – Talán jobban tudom miről is szólnak a versek, ha én magam írtam őket.

S hogy miért is írtam ilyen hosszú bevezetőt? Mert talán olvasóink között is akad olyan, akit szintén ez az ok tántorított el eddig a versolvasástól. A jövőben ez ne legyen visszatartó erő!

Rendszeresen érkeznek kiadónkba különféle versek. Vannak közöttük jobbak és gyengébbek egyaránt. Verseskötetek kiadására saját forrásból kiadónk nem vállalkozik. Nem azért, mert nem pártoljuk a művészetet, hanem azért, mert szinte lehetetlen vevőt találni a kötetekre. Egy esetben tettünk eddig kivételt, mégpedig 2011-ben, amikor megjelentettük egyházmegyénk egykori plébánosa, Székely László apát úr válogatott verseit tartalmazó kötetét. Arról, hogy kiadjuk-e a könyvet vagy sem, nem kellett sokáig gondolkodnom, amint elolvastam a bevezetőnek szánt verset. (Úgy tűnik, a költő versei nemcsak az én szívemet láncolták magukhoz, hanem további 378 ember szívét is, akik a megjelenés óta megrendelték a kötetet.) Még erősebb a mű hatása, ha hozzáteszem, hogy Székely László apát úr éppen 100 évvel ezelőtt élte dolgos hétköznapjait.

Verskötetemre

Kis könyvecském, tán száz év múlva,
Szegény kis gramofon-lemez,
Valaki eljön s felfedez.

Valaki jön a nagy könyvtárba,
Elállt szíveket exhumál,
S poros lapok közt rádtalál.

Érzi, hogy elvarázsolt dal vagy,
Megszólaltatja néma ajkad,
S az alvó korong titkait.

A betűsorok útrakelnek,
Neki, csak neki énekelnek,
S feltárnak régvolt dolgokat.

Te kedves, késő valaki,
Kinek dalolok, vallok holtan,
Szeress engem, teérted voltam.

Koldusútján mindig megrokkant,
Amit a szívem rímbe dobbant.
Most annál jobban megszeress.

A mai napig, bármikor is olvasom el újra ezt a verset, hátborzongatónak tűnnek ezek a sorok. Olyan érzés ez számomra – talán már más is átélt ilyet –, mint amikor egy temetésen körülnézek, és arra gondolok, vajon 50 év múlva élni fog még valaki a jelenlévők közül? Emlékezni fog még ránk valaki évtizedek múlva? Mi is csak egy ismeretlen sírhant leszünk a jövő generációja számára? Nem tudom a választ. Azt viszont tudom, hogy Székely László apát úr igenis él a verseiben. Megtapinthatjuk a lelkét, megismerhetjük a gondolatait és újraélhetjük érzéseit. Nemcsak a Jóistenről szólnak művei, hanem megosztja velünk a természet szépségéről és az emberi kapcsolatokról alkotott látásmódját is.

82 remek vers, amelyet négy kötetből válogatott össze Szauer Ágoston köztiszteletben álló szombathelyi költő-tanár. 82 nap, naponta öt perc nyugalom. Ennyi időnk talán még akad a szépségre zsúfolt és rohanó életünkben…

Teklits Tamás

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Székely László: Séták a lélekben - válogatott versek (1.500 Ft)

Azt hiszem, tökéletes vagyok!

Egy átlagos férj legalább 27 dolgot változtatna meg a feleségén, önmagával kapcsolatban viszont 4-nél is kevesebbet. A feleségeknél is hasonló a helyzet – írja Gary Chapman házassági tanácsadó, aki a Változzunk együtt! című könyvében ezúttal a házaspárok egymással való problémáit veszi górcső alá.

Egyik kliense 17 pontot gyűjtött össze a férjével kapcsolatban, a saját listáján azonban egyetlen feljegyzés sem szerepelt.

– Dr. Chapman, lehet, hogy nem hisz nekem, de egyszerűen nem találok olyan dolgot, amit rosszul csinálnék.
Félpercnyi hallgatás után azonban a hölgy így szólt:
– Végül is, le tudnám írni, hogy ő mit mondana.
– Nos, mit? – kérdezte Gary Chapman.
– Azt mondaná, hogy szexuális téren egy csődtömeg vagyok! De tényleg ez minden.

Gary Chapman tanácsadóként számtalan házastársi konfliktussal, problémával találkozik évről évre. Az a tapasztalata, hogy a házaspárok döntő többsége meg szeretné változtatni párját. Sokan úgy érzik, hogy a másik félnek jóval több hibája van, mint nekik, s ezek megváltoztatásával lenne csak igazán boldog a házasságuk. A szerző rögtön cáfolja ezt a megállapítást, s arra buzdít mindenkit, hogy először a saját hibáit próbálja felfedezni. Ehhez természetesen gyakorlati útmutatóval is szolgál az olvasónak.

1. lépés: Kérje kívülállók segítségét!

„A legtöbb ember anélkül nem képes saját hibáit belátni, hogy azokról visszajelzést ne kapna. Olyan mélyen rögzül saját gondolkodás- és viselkedésmódunk, hogy esetenként egyszerűen képtelenek vagyunk beismerni: szokásaink a hétköznapi élethelyzetekben rosszul működnek, sőt károsak is lehetnek” – nyomatékosítja a szerző, majd azt javasolja, hogy forduljunk másokhoz, hallgassunk meg másokat is. „Nem minden ember kéri szívesen Isten segítségét, a magam részéről mégis mindenekelőtt ezt javasolnám” – majd konkrét imaformulát ajánl: „Istenem, hol vannak hiányosságaim? Melyik tulajdonságom nehezíti meg a társam életét? Melyik az a cselekedetem, amelyen változtatnom kellene? Milyen mulasztásokat követek el? Kérlek, tárd fel előttem, mutasd meg ezeket!” Beszélgessen a barátaival, buzdítja Chapman az olvasót, s leginkább azokra a barátokra gondol, akik ismerik az illetőt még a házasságkötés előttről, és tanúi voltak a párkapcsolata fejlődésének. „Kifejezetten meg is kérheti őket arra, hogy tegyék nyilvánvalóvá ön előtt mindazt, amit a kapcsolatában megfigyeltek, s reflektáljanak elsősorban az ön viselkedésére. Ne bocsátkozzon vitába! Írja le gondolataikat, és fogadja el, hogy ők ezt így látják.”

2. lépés: Reflektáljon a visszajelzésekre!

Vagyis a barátok javaslatain, észrevételein érdemes elgondolkodni, s egy saját összegzést készíteni arról, hogy mi az, ami jelenleg kifogásolható a párja iránti viselkedésében? A szerző gyakorlati útmutatója a következő: „Elismerem, hogy hajlamos vagyok elveszíteni a fejemet, és ilyenkor meg szoktam bántani a társamat” vagy „Ritkán intézek kedves, támogató szavakat a páromhoz.”

3. lépés: Megbánás

Ha mi változunk, az lehetőséget ad arra, hogy társunktól is ezt kérjük. „Ön már azzal is nagy és nehéz lépést tesz meg, ha Isten és házastársa felé egyaránt el tudja ismerni a hibáit. A megbánás nem más, mint a hibáink és vétségeink elkövetéséhez kapcsolódó bűntudattól való megtisztulás. Ha nyugodt a lelkiismeretünk, életünket lelki és kapcsolati szempontból is tudatosan, a múlt terheitől megszabadulva élhetjük.” Így hamarosan javulni fog a közérzetünk, házastársunk pedig nagyobb tisztelettel és megbecsüléssel viszonyul majd hozzánk, hangsúlyozza a szerző.

Önismereti gyakorlatként az alábbi feladatot oldhatja meg az olvasó e fejezet végén: „Hogyan kezeli ön házastársi kapcsolatában saját hibáit és tévedéseit?” Az olvasó akár be is jelölheti a saját magára igaznak vélt gondolatokat.

• A társamat hibáztatom;
• letagadom őket;
• elismerem őket, de elutasítom a változást;
• elvárom a házastársamtól, hogy előtte ő változtasson;
• őszintén elismerem a hibáimat, és kérem a társam megbocsátását.

Aki alaposabban ismeri Gary Chapman munkásságát, bizonyára találkozott már az általa gyakran emlegetett öt szeretetnyelv fogalmával. Az öt szeretetnyelv nemcsak a gyerekekkel, a barátokkal vagy a tágabb rokonsággal kapcsolatos konfliktusok esetén alkalmazható haszonnal, hanem a házastársunkkal szemben is. Lássuk ezeket röviden!

Elismerő szavak: „Jól nézel ki ebben a ruhában.; Csinos vagy ma este.; Finom ételt készítettél.; Köszönöm, hogy teletankoltad az autót, és az is jólesett, hogy letörölted a bogarak nyomát a szélvédőről.; Mostanában ugyan nem mondtam neked, de szeretném, ha tudnád: olyan jó érzés úgy hazajönni, hogy szeretettel és örömmel vársz itthon. Ez sokat jelent számomra.” Akiknél ezek a megerősítések támogató erőként hatnak, azoknak érdemes minden apró lehetőséget kihasználni, amikor is a másik gesztusait őszintén elismerhetik.

Ajándékozás: Ilyenkor nem az ár számít, hanem a gesztus, az ötlet és a kreativitás. Bárki elsajátíthatja az ajándékozás művészetét, amely nem más, mint a szeretet alapvető kifejezési módja. „Figyeljen társa reakcióira és igényeire! Tudatosítsa, mire van szüksége!” – javasolja a szerző.

Szívességek: A tettek értékesebbek minden szónál. Tenni valamit házastársunk öröméért nem más, mint a szeretetünk kinyilvánítása. A szerző azt írja, hogy ez lehet egészen egyszerű dolog is: „ebédfőzés, mosogatás, porszívózás, fűnyírás vagy autómosás (...) Természetesen ahhoz, hogy a partnerünk kedvében járjunk, idő, erőfeszítés, energia, sőt néha megfelelő ügyesség is szükséges.”

Minőségi idő: Nem csupán egy helyiségben tartózkodást jelent, hanem azt, hogy figyelmünket maximálisan a másikra irányítjuk. Gary Chapman egy gyakorlatot ajánl ennek kipróbálására: „Válasszon egy olyan helyzetet, amikor egyedül nézi a tévét, és várja meg, hogy a partnere belépjen a szobába. Amint betoppant, némítsa el a tévét, és kezdjen el csak rá figyelni. Ha megszólal, máris kapcsolja ki a készüléket – és beszélgessenek. Természetesen, ha a másik erre nem kész vagy kimegy a szobából, folytathatja a tévézést. Ám ekkor is világossá teszi partnere előtt, hogy elérhető közelségben van, ő többet jelent az ön számára, mint a tévéműsor.”

Testi érintés: A testi érintés erős érzelmeket mozgathat meg. Ahogy a testi kontaktusban gyakrabban részesülő babák is gyorsabban fejlődnek más társaiknál, úgy a felnőtteket is feltölti a testi érintés bármely formája. Az idősek otthonában élő „magányos ember szeretettartalékait egy kézfogás, egy ölelés vagy éppen egy vállveregetés is feltöltheti.” A szeretet kinyilvánításának ez a formája a házasságban is nagyszerű eredményeket hozhat. 

Gary Chapman könyve a változásra irányuló kérdésekkel is foglalkozik, de abban is tanácsot ad olvasójának, hogy hogyan érhet el változást manipuláció nélkül. Férjek és feleségek egyaránt találhatnak a kiadványban magukra illő részeket, gondolatokat, de akár együttes olvasásra is kiválóan alkalmas.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Gary Chapman & Ross Campbell: Változzunk együtt! (2.200 Ft)

Nézi-e Isten az esti mesét?

A kisgyermek folyton kérdez, mindenre kíváncsi és mindent tudni akar. Egyfolytában forognak a kerekek a pici fejében. Ember legyen a talpán, akinek sikerül minden kérdésére kimerítően válaszolnia. Az általános dolgokra még talán tudjuk a választ, de mi történik akkor, amikor egy nap megkérdezi, hogy mikor vette feleségül Ádám Évát?

A rengeteg kérdés megválaszolása, amit egy kisgyermek nap mint nap feltesz a szüleinek sok odafigyelést és legfőképpen türelmet igényel az idősebbek részéről. A türelmetlenebb felnőtt homlokán a számtalan kérdéstől elkezdenek gyöngyözni a verejtékcseppek, a szíve gyorsabban ver és egy megmagyarázhatatlan, fojtogató érzés kúszik fel a torkán. Már küldené a gyermeket a másik szülőhöz, nagyszülőhöz, rokonhoz, hogy válaszoljon ő a pici kérdéseire, amikor hirtelen eszébe jut, hogy bizony ő is tudja a választ az imént hallott kérdésekre. Mázsás kő esik le a szívéről, amikor odasétál a könyvespolchoz és leveszi Andrzej Ziółkowski Könnyű válaszok nehéz kérdésekre című könyvét. Büszkén és mosolyogva a gyermek felé fordul és megkérdezi: ­– Mit is kérdeztél az előbb Kincsem? Állatok is kerülnek-e a mennyországba?

Talán meglepő, de bizony ilyen kérdésekre is választ kaphatunk Andrzej Ziółkowski könyvéből. A jó hír, hogy a kiadvány nem filozófiai-teológiai szöveggyűjtemény a gyermek kérdéseire, mert „a gyermekek nehéz kérdéseire nagyon egyszerűen kell válaszolni”.  A szerző megpróbál behatolni a gyermek világába, hogy a pici ne maradjon válasz nélkül, hogy ne csak a mackójával, babájával beszélgessen, hogy ne csak a számítógép és a televízió előtt üljön. A számtalan, gyermekek által feltett kérdés közül Ziółkowski szimbolikusan 99 olyat választott ki, amelyek főleg a Háromságos Egyistent, az angyalokat, a Szűzanyát, az apostolokat és a szenteket érintik. Említésre méltó adatokat közöl a magyar szentek közül Szent Adalbert, Szent Gellért és Szent Imre herceg életéből. Kitér továbbá a mennyországra, valamint az első emberpárra vonatkozó kérdésekre is, és megpróbál rájuk válaszolni. Mivel ennyire szerteágazó témákat boncolgat a szerző, ezért a könyv a hitoktatáshoz is kiváló segédanyagot szolgáltat.

Néhány, felnőttként ugyan megmosolyogtató, de a gyermekek számára rendkívül fontos kérdés, amire választ találhatunk a könyvben:

• Isten házában van-e riasztó?
• Nézi-e Isten az esti mesét?
• A mennyben lehet fagyit enni?
• Az angyal fiú-e vagy lány?
• Az angyalok járnak-e iskolába?
• Mikor tartja az Úr Jézus a névnapját?
• A Szentlélek súghat a dolgozatnál?
• Babázott-e a Szűzanya?
• Veszekedtek-e az apostolok?
• Szent Kristóf kerékpárral járt?
• Szent Cecília tudott orgonálni?

Ahhoz, hogy megbizonyosodjunk róla, valóban a gyermekek számára érthető nyelvet használ-e Andrzej Ziółkowski, álljon itt A mit esznek az angyalok? kérdés és a rá adott válasz egy részlete.

„Milyen ennivalót lehet venni az angyaloknak? Tán sajtos-vajas kiflit? Vagy sonkát? Dehogyis! Ha egyszer az angyal nem ember, nem is kell ennie. Az angyal szellemi lény, akinek nincs szüksége elemózsiára. Jó az angyalnak – még mosdania sem kell naponta, mert nem piszkos. Nem kell ennie, mert nem éhes. Nem kell tanulnia, mert már mindent tud. Nem kell aludnia, mert nincs szüksége álomra. Az angyalnak nincsenek problémái az idegen nyelvekkel, mert minden nyelven ért. Angyalnak lenni jó!”

Van kisgyermek a családban, akinek a kérdéseitől reggeltől estig hangos a ház? Szeretnénk neki a hitünkkel kapcsolatos kérdésekre gyermeki nyelven helyes és alapos válaszokat adni? Andrzej Ziółkowski könyve nagy segítség a kicsik érdekes kérdéseinek megválaszolásában. Veronika kislányom szeptemberben három éves lesz, és mivel szeretném elkerülni a kínos csendet egy-egy kérdése után, ezért biztos, hogy én is beszerzek egy példányt a Könnyű válaszok nehéz kérdésekre című könyvből. 

Teklits Tamás

Szentmise kontra meggyes muffin

Josephine Nobisso az Amerikai Egyesült Államokban él, és egy egész sorozat közkedvelt gyermekkönyv szerzője. Munkásságát többször is kitüntették, többek között katolikus szerzőknek szóló díjakkal. Férjével és lányával szívesen keres fel zarándokhelyeket. Ezúttal A szentmise súlya – A hit meséje című gyermekkönyvét ajánljuk figyelmükbe.

„Volt egy király, aki egy távoli ország királynőjével járt jegyben. Úgy tervezték, hogy az esküvőjüket a székesegyházban tartják, noha a király tudta, hogy a szertartásra legfeljebb egy maroknyi öregasszony fog eljönni. Bár az alattvalók szerették uralkodójukat, és természetesen szívesen megünnepelték volna az esküvőt, de csak a maguk módján, mert nem gyakorolták már a hitüket. Az esküvő előtt néhány nappal történt, hogy a királyság legelegánsabb cukrászdájába betért egy szegényesen öltözött özvegyasszony...” s ebből adódott a bonyodalom, amely felrázta az álmatag embereket. Az öregasszony ugyanis kért egy szelet kenyeret a cukrásztól, cserébe viszont csak egy szentmisét tudott felajánlani érte. A cukrász fia „már indult is, hogy adjon egy darab kenyeret abból, amit a gyerekek szoktak adni a király hattyúinak etetésére, de az apja rámordult:

– Ennek az asszonynak is az a baja, mint neked és az anyádnak volt: a cimboráiddal folyamatosan csak a templomban térdepelnél, ha nem adnék mindig ennyi munkát neked! Egyszerre csönd lett a tömegben. A cukrász előrehajolt a pultra:

– Úgy, egy misét akarsz értem mondatni? – támadt neki az idős asszonynak. – Szívesebben hallanám a pénzed csörgését.

– De hát egy fillérem sincs – súgta az özvegyasszony.

– Akkor nekem sincs kenyerem – mordult rá a cukrász.

– De apám – vetette közbe a fiú – hiszen Isten nevében kérte.

– Akkor gondoskodjon hát Isten a kenyeréről – hangzott a durva válasz.”

Ezután egy nem mindennapi dolog történt. A cukrász letépett egy darab selyempapírt, ráírta, hogy egy szentmise, majd a mérleg egyik serpenyőjébe dobta, a másikba pedig a szelet kenyeret tette.

„Ekkor nézett csak igazán zavartan. Hogyan lehetséges, hogy a kenyérdarab nem nyomja le a pillekönnyű papírdarabot?

– Lehetetlen! – kiáltott fel a cukrász, és rátett még egy marcipánalmát. Azonban a serpenyő a papírdarabbal még mindig lent maradt. A cukrász gyorsan rátett még néhány süteményt, de a mérleg még mindig nem mozdult. Végül a legfinomabb meggyes muffinok kerültek a kupac tetejére, de semmi sem változott.” Bármit pakoltak a mérlegbe, a papírdarabka mindvégig nehezebbnek bizonyult.

„– Mit jelentsen ez? – kérdezgették egymástól az emberek. Akkor elcsendesedett a tömeg és minden szem a cukrászra szegeződött, ahogy a pulton a mérleget kezdte vizsgálgatni. Elővette az összes súlyt. A mérleg pedig hajszálpontosan mutatott mindent, a serpenyők fel-le jártak.

– De hát ez a mérleg tökéletesen működik! – kiáltott fel egy asszony.

– Természetes, hogy jól működik – mordult rá a cukrász. – Hiszen én becsületes ember vagyok!”

Újra megpakolták a mérleget, ezúttal a másik serpenyőjét, s végül a királyi pár esküvői tortáját is a tetejére tették. A másik tálba a papírlap került. Ám még a hatalmas lakodalmi torta is könnyebbnek bizonyult, mint egy szentmise.

„Ebben a pillanatban megszólaltak a székesegyház harangjai, jelezvén, hogy kezdődik a király nászmiséje. A cukrász fia a kis papírdarab előtt állt, és csak nézte, aztán határozott mozdulattal levette a mérlegről. A kezek villámgyorsan a torta után kaptak, hogy megmentsék, azonban minden finomság nagy robajjal leborult. Egy férfi kisietett az utcára, és a harangok dallamára énekelni kezdte az Ave Maria-t. A többi vevő, akik egészen másként tervezték az esküvőt megünnepelni, gyorsan elhagyták a cukrászüzletet, és csak úgy tódultak a királyi székesegyház felé. Egyre többen csatlakoztak a férfi énekéhez.” 

Az üzletben csak a cukrász, a fia és az öregasszony maradt. A cukrász ekkor azt mondta a nőnek, hogy jöjjön el minden nap az üzletbe, s ő ad neki enni, amikor éhes lesz. Az asszony mosolyogva csúsztatott a zsebébe egy kenyérdarabot. A cukrász megkérdezte tőle, hogy a sok finomság közül miért éppen a kenyeret választotta?

„– Szégyelltem többet elvenni – mondta az öregasszony.

– Szégyelltél? Hiszen te voltál köztünk az egyetlen hívő, egyedül te hittél Isten erejében, miközben a mi hitünk már réges-rég kihűlt.

– Szégyelltem magam, mert bár egész életemben jártam szentmisére, csak egy darabka száraz kenyeret kértem cserébe egy miséért.”

Bár a mesékkel kapcsolatban alapszabály, hogy a gyerekek előtt nem vonjuk le a tanulságot, hanem hagyjuk dolgozni a szöveget, a felnőtteknek viszont érdemes levonni a tanulságokat.

Amikor egy döntő esemény következik be a történetben, vagyis amikor a koldus belép a cukrászdába, megzavarja az emberek megszokott életritmusát, és arra hívja őket, hogy emberi akaratukat Isten akarata alá rendeljék. A mindennapi feladatok elvégzése közben adódnak lehetőségek az áldozatra és a kegyelemre. A cukrász nyíltan gúnyolja a koldusasszony és a fia vallásosságát, és ebben a jelenlévők sem akadályozzák  meg, vagyis a legtöbben hitetlenek. A koldusasszony jelenléte azonban lehetőséget ad nekik arra, hogy elmélkedjenek a felebaráti szeretetről és a könyörületességről. Az a tény, hogy a papírdarab többet nyom, mint a cukrász összes finom és zamatos áruja, metaforája annak a ténynek, hogy Jézus több örömet jelent, mint az összes evilági, földi élvezet. A cukrász becsületes, ám hitetlen ember. Büntetése a kérlelhetetlenségéért a lelki vakság. A boltja és a pénze nem nyújtanak számára bölcsességet. Ám ahogy a csoda láttán az emberek szíve megnyílik, úgy végül ő is nyitottá válik Isten felé.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Josephine Nobisso & Szegedi Katalin: A szentmise súlya - A hit meséje (2.400 Ft)

Lelki méregtelenítés Böjte Csaba atyával

A mai világban nagyon sokan foglalkoznak fizikai testük, belső szerveik megtisztításával, méregtelenítésével, ezért az emberek különféle kúrákon vesznek részt, nehéz gyakorlatokat végeznek, táplálkozásukat, mindennapi életüket átszervezik. Szerintem jól teszi az, aki elindul ezen a sokszor orvosok által javasolt úton, hogy tavasszal a sok téli salaktól, méreganyagtól, tartósítószertől a testét megszabadítsa – írja könyve előszavában Böjte Csaba.

A test és a lélek egyaránt fontos – véli Csaba testvér. Egyik sem elhanyagolható, ahogy egyik sem helyezhető a másik elé. Ahogy ő fogalmaz, „az Isten alkotta ember nem csak 50–70–100 kg élő szövet.” Aktuális könyvében ezért egy olyan utat szeretne megmutatni az olvasónak, amely „az egész embert a maga szellemi, lelki méltóságában képes megtisztítani, gyógyítani, felszabadítani, az istengyermeki örömteli méltóságra emelni.”

Az ember lelki és fizikai megtisztulását szolgálják a különböző zarándokutak már évezredek óta. Csaba atya megemlíti a leghíresebbeket, majd hozzáteszi, hogy sokaknak nincs lehetősége azokra a helyekre eljutni, bár vágynának a megtisztulás e formájára. Számukra, a nagyvárosban élők számára hozta létre azt a zarándokutat Budapesten, amely a pálos atyák Sziklatemplomától indul, és a Gellért-hegy oldalában a Gellért-szobrot érintve az Erzsébet-hídon keresztül a pesti ferences templomig tart, „ahol az arra vágyók egy lelki beszélgetést, egy szent gyónást is kérhetnek a ferences testvérektől, majd szent áldozásban megpecsételhetik azt az élő, új szövetséget, melyet Istennel és testvéreikkel kötöttek.” Csaba atya könyve a zarándoklatokhoz ad útravalót, de a szobánk csendjében is tanulmányozhatjuk a benne szereplő gondolatokat. „Legyen a jelszavad: Felkelek, és Atyámhoz megyek” – biztat a szerzetes. Csaba atya a következő főbb pontok mentén halad, s elmélkedik az életről:

A fajfenntartás parancsa, vagyis az élet vállalása, továbbadása, nem egy kedves kis jó szándékú javaslatocska, hanem Isten első, s így legfontosabb parancsa, mely ellen nagyon gyakran vét a 21. század embere – figyelmeztet Csaba testvér, majd utal a Biblia szavaira: Szaporodjatok és sokasodjatok. Boldog az az ember, aki gyönyörködhet szépen fejlődő, bontakozó gyermekeiben, unokáiban. Boldog az is, aki istengyermeki szabad, boldog életét meg tudja osztani fizikai, szellemi, lelki gyermekeivel. Aki tanításával, példájával oktatja, neveli az utána jövő generációkat.

Mennyire készültem fel az élet vállalására? Tudatosan vállalom, vállaltam-e a gyermekáldást? Másoknak milyen tanácsot adok ezen a téren? Szolgálom-e környezetemben a megfogant, kibontakozó életet? – kérdezi Csaba atya az olvasótól, majd az édesapákért és az édesanyákért imádkozik. „Add, hogy bátran, örömmel lépjenek a parancsolatod útjára, és benned bízó lélekkel vállalják legszebb ajándékodat, az élet befogadásának és szolgálatának a csodáját.”

Az önfenntartás parancsa kapcsán azt vallja a szerzetes, hogy boldog az az ember, aki testi, lelki és szellemi képességeit fenn tudja tartani, és azt napról napra kibontakoztatva istengyermeki méltóságban szabadon élhet. „Az Isten azt akarja, hogy az ember ura legyen vágyainak, ösztöneinek, és így szabadon kiválassza legszebb álmát, és azt bölcsen megtervezve, társaival összefogva kitartó, szívós, becsületes munkával uralva a természet erőit, törvényeit, jó gazda módjára földünk adottságait szabadon felhasználva megvalósítsa azt, amiért e földre született a maga és a szerettei örömére.”

Elmélkedjünk: Uralom a kommunikáció és a közlekedés eszközeit, mindazt, ami szükséges a magam és családom, népem életének fenntartásában, kibontakozásában? Képzem magamat, tanulok, hogy eligazodhassak e világban, hogy így ne sodródó szolgája, hanem ura legyek az életemnek? Küzdök magam és népen autonómiájáért? Szabadon élek az elért jogaimmal?

„Urunk, Istenünk, segíts, hogy testi, lelki képességeimnek ura legyek. Világosítsd és erősítsd meg értelmemet, hogy uralni tudjam mindazokat a képességeimet, amelyeket nekem adtál” – könyörög Csaba atya.

A Teremtőnkkel való viszonyunkat szabályozó parancs arra hív, hogy Urunkat, Istenünket imádjuk, és csak neki szolgáljunk. Ez a parancs egy tudatos, szeretetteljes odafigyelést jelent Uradra. Istent imádni és neki szolgálni a tiszta lelkiismeretre való hagyatkozást jelenti. Azt, hogy semmilyen kompromisszumot nem kötök, hanem Teremtőm akaratát megvalósítom – véli Csaba atya.

Ebben a részben azon elmélkedhetünk, hogy elfogadjuk-e egy felsőbb entitás létét, amely mint egy jó szülő, szeretettel fordul felénk? Az imádság csendjében figyelünk lelkiismeretünk szavára? A Szentírással, Isten parancsaival és az Egyházzal egyeztetünk-e döntéseink előtt?

Az ide illő könyörgés így hangzik: „Urunk, Istenünk, ajándékozzál meg élő hittel, és fordítsd magad felé arcunkat. Nyisd meg szemünket, hogy örömmel rácsodálkozzunk és megláthassuk akaratodat magunkkal és a világgal kapcsolatosan. Segíts, hogy a felismert jót képesek legyünk bölcsen türelmesen, kemény munkával napról napra szépen megvalósítani.”

A testi kapcsolatokat szabályozó parancs kapcsán úgy vélekedik a szerzetes, hogy az élhet igazán boldog életet, aki megtalálta társát, akit teljes szívből, odaadóan, hűségesen, szerelemmel szerethet, ellenben azokkal, akik Isten testi kapcsolatra vonatkozó parancsát („Ne paráználkodj!”) nem tartják be, s ezáltal sebezhetővé, boldogtalanná válnak. „A mardosó testi vágy, az élet továbbadásának képessége Isten drága ajándéka, melyet boldogságunk kiteljesedéséért, utódaink nemzésére kaptunk teremtőnktől.”

Kérdezzük meg magunktól, hogy mennyire vagyunk urai vágyainknak? Ki parancsol az én testemben, az őszinte szeretet, s jóság, vagy az állati gerjedelmek, zabolátlan nemi ösztöneim, fellángoló testi vágyaim? Viselkedésemmel, szavaimmal, öltözködésemmel milyen üzenetet küldök a környezetemben élőknek? Végül könyörögjünk: „Urunk, Istenünk, csodás táltos paripákat adtál. A vágyaimban a te drága ajándékaidat fedezem fel. De nélküled lovaim széttörik világomat. Segíts megzabolázni vágyaimat. Akaratomból hámot fonni, és jó mélyre ereszteni a földben az ekevasat, hogy bő termés fakadjon lábam nyomán.”

Csaba atya „zarándokkönyvében” a fent említett témákon kívül tanulhatunk a bölcs életvezetésről, a szülőkkel való helyes viszonyról és az élet tiszteletéről. Elmélkedhetünk a magántulajdon tiszteletben tartásáról, az őszinteségről és a házastársi tisztaságról, de olvashatunk a belső indulataink, vágyaink koordinálásáról, továbbá az Úr, felebarátunk és önmagunk szeretetéről is. Böjte Csaba atya közvetlen, közérthető stílusban szólítja meg az olvasót, s hívja közös lelki útra akár otthon, akár zarándoklat közben. Könyörgések és rávezető kérdések segítik a témákban történő elmélyedést.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Böjte Csaba: A Fehér Szív Útja (2.490 Ft)

A barátait megválogathatja az ember...

Megőrjít a sógornőm. Rendszeresen utasítgat, hogyan neveljem a gyermekeimet, pedig egyedülálló. Mégis mit tudhat ő a szülői szerepről?

•     •     •

Anyósom és a sógornőim kirekesztenek. Minden szombaton együtt reggeliznek a városban, és engem még sohasem hívtak, hogy csatlakozzam. Pedig tudják, hogy édesanyám meg a nővéreim több mint kilencszáz kilométer távolságra laknak. Úgy érzem, ki vagyok zárva a világukból.

•     •     •

A sógorom próbálja irányítani a férjemet. Öt évvel idősebb nála, s talán mindig is ilyen volt, engem azonban nagyon zavar.

•     •     •

A vejem lényegében elrabolta a lányunkat. Amióta összeházasodtak, nem engedi részt venni a családi összejöveteleken.

•     •     •

A feleségemnek szoktak pénzt adni a szülei, hogy megvehessen olyan dolgokat, amiket mi nem engedhetünk meg magunknak. Neheztelek rájuk ezért. Szeretném, ha élhetnénk a saját életünket.

•     •     •

Anyósom állandóan dirigál, hogy főzzek. Házasságunk előtt öt teljes éven át főztem magamra. Azt gondolom, tudok főzni. Nincs szükségem a segítségére.

•     •     •

A férjem szülei bejelentés nélkül szoktak beállítani hozzánk. Előfordul, hogy éppen valaminek a kellős közepén tartok, amivel időre el kell készülnöm. Szeretném, ha tiszteletben tartanák az időbeosztásunkat.

Anyós, após, meny, vej, sógorok és sógornők, testvérek és gyerekek. A házasságkötéssel nemcsak a házastársunkat kapjuk meg, hanem bizony a másik tágabb családi körével is számolnunk kell. Valószínűleg mindannyian fel tudunk sorolni hasonló szituációkat, amelyek velünk vagy valamelyik családtagunkkal történtek meg. A kiváló tanácsadó és konfliktuskezelési technikákban jártas Gary Chapman ezúttal az összekuszálódott rokoni szálakat próbálja kibogozni.

Az önálló élet egyik első lépése a szülőkről történő leválás, ahogy a szerző nevezi, a „lelki köldökzsinór” elvágása. „Isten terve szerint a házasság a szülők »elhagyását«, valamint a férj és a feleség »egy testté válását« jelenti.” A leválás azonban nem teljes elszakadást jelent, és a szülők tisztelete sem szűnik meg. De mivel is fejezhetjük ki a hétköznapokban a szüleink iránti tiszteletet? „Például azzal, hogy fenntartjuk velük a nyílt kommunikációt – meglátogatjuk őket, telefonálunk, e-mailt küldünk. Ezzel azt az üzenetet közvetítjük feléjük, hogy »Továbbra is szeretlek benneteket, és szeretném, ha az életem részei maradnátok.«” A szülők elhagyását nem szabad cserbenhagyásként értelmezni – hangsúlyozza a szerző, s nyomatékosítja, hogy a rendszeres kapcsolattartás a szülők iránti tisztelet kimutatásának egyik formája.

A szülők születésüktől fogva önállóságra nevelik a gyerekeiket. Megtanítják őket főzni, mosogatni, bevetni az ágyat, ruhát vásárolni, takarékoskodni és felelős döntéseket hozni, vagyis arra törekszenek, hogy gyermekeik érett személyiséggé váljanak és később önállóan is boldoguljanak. Házasként „immár olyan felnőttként kell tekintenünk őket, akik saját útjukat járják (...) Nem kényszeríthetjük rájuk a saját akaratunkat (...) Partnerként kell tisztelnünk őket.”

A szerző azt javasolja a szülőknek, hogy a fiatalok függetlensége érdekében ne adjanak kéretlenül tanácsokat, vagy ha mégis meg szeretnék osztani véleményüket, előtte kérjenek rá engedélyt: „Megoszthatnám veletek, hogy mit gondolok a dologról?” Kéretlen tanácsokkal nem lehet bensőséges kapcsolatot építeni – véli a szerző.

A másik iránti tiszteletünket sokféleképpen kifejezhetjük, például az ünnepi szokások megtartásával, a vallási különbségek és a partner eltérő gondolkodásmódjának tolerálásával. Rendkívül jelentős szerepet kap a sikeres, jól működő családi kapcsolatok megteremtésében a magánélet tisztelete. A bevezető szituációk között szerepelt egy ide illő. Gary Chapman beavatja az olvasót egy tanácsadásra járó pár problémájába. Férj és feleség arról panaszkodnak, hogy a férj szülei a legváratlanabb időpontokban, bejelentés nélkül látogatják meg őket.

– A múlt héten egyik nap korán lefektettük a gyerekeket, hogy egy kicsit kettesben lehessünk. Éppen a meghitt együttléthez készülődtünk, amikor hirtelen csengettek, és betoppantak a szüleim. Képzelheti: tönkretették a romantikus esténket! – panaszolja a férj. – Kezdek neheztelni rájuk. Szeretném, ha megbeszélnénk a látogatásaik időpontját.

Gary Chapman gyakorlati tanáccsal látta el a házaspárt, és a következők elmondását javasolta a férjnek: „Apa, anya! Nagyon szeretlek benneteket (...) Szeretnénk továbbra is jó kapcsolatban lenni veletek, és annak is nagyon örülnénk, ha a gyerekeink is élveznék a veletek töltött időt. Tudjuk, hogy a jó szándék vezérel benneteket, és ti is szerettek bennünket. Olyan megoldást kell találnunk, ami mindnyájunknak elfogadható. Korábban többször tudtunkra adtátok, hogy nem kell bejelentkeznünk, amikor be akarunk ugrani hozzátok. Én azonban úgy éreztem, hogy tiszteletben kell tartanom a magánéleteteket, s ezért tudatom veletek, mikor érkezem. Szerintem egy telefonhívás megkönnyíti mindannyiunk dolgát. Néha, amikor bejelentés nélkül megjelentek az otthonunkban, nagyon alkalmatlan számunkra a látogatásotok.”

A szerző a probléma felvázolása után azt javasolja a házaspárnak, hogy jelöljenek ki a héten egy napot, például a csütörtököt a nagyszülők látogatására. Ezen kívül pedig invitálhatják őket valamelyik más napon vacsorára. S hogy sikerült-e kompromisszumra jutni a feleknek, kiderül a könyvből.

A témakör végén önismereti gyakorlatként azt sorolja fel a szerző, hogy milyen küzdelmekkel találkozunk saját családunkban a különböző területeken: ünnepi szokások, vallási különbözőségek, a magánélet tisztelete, eltérő gondolkodásmód, furcsaságok. Gary Chapman a családhoz fűződő viszony átbeszélésére és még hangsúlyosabb tiszteletadásra buzdítja olvasóját.

A közlésforma fontosságára is felhívja az olvasó figyelmét a szerző, s arra tanít, hogy beszéljünk a saját nevünkben. „Amikor a mondatot a TE személyes névmással kezdjük, úgy beszélünk, mintha mindent tudnánk az adott helyzettel kapcsolatban. Valójában azonban csak a saját nézőpontunkról beszélünk. Az efféle mondatok ítélkezésként hatnak, s valószínűleg védekezést váltanak ki. Heves vitába torkollnak, ami mindkét félből keserűséget vált ki.”

Chapman megoldási alternatívaként az »én-közlések« elsajátítását javasolja a »te-közlések« helyett. Például használjuk a »megbántódtam« kifejezést a »megbántottál« helyett. Hogy mi a különbség a kettő között? Ha azt mondjuk, megbántódtam, azzal közöljük vagy feltárjuk érzéseinket, míg a megbántottál kifejezéssel támadást intézünk a másik ellen. „A te-közlések olyanok, mint a szóbeli kézigránátok: fájdalmat, sértődöttséget és ellenállást váltanak ki. Az én-közlések egyszerűen a másik személy elítélése nélkül jelzik a problémát.”

A szerző a sikeres kapcsolatok kialakítása érdekében javasolja még az egyezkedés taktikáját, arra buzdít, hogy kérjünk, és ne követeljünk, valamint, hogy ajándékozzuk meg a másikat szabadsággal. Összefoglalásként kihangsúlyozza, hogy beszédstílusunkkal javíthatunk vagy akár ronthatunk is a kapcsolaton. A hangos, durva szavak rombolnak, a halk és szelíd szavak építenek. Nem várhatjuk el azonban, hogy minden véleménykülönbség megoldódjon egyetlen beszélgetéssel. Mások nézőpontjának megértéséhez időre és erőfeszítésre, továbbá a véleménykülönbségekről való egyezkedésre van szükség.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Gary Chapman: Segítség, rokonok lettünk! (2.200 Ft)