Számos
legenda él az emberiséggel együtt évszázadok, sőt évezredek óta,
amelyeket a következő generációk is érdeklődéssel vizsgálnak majd.
Érdekességük titokzatosságukban rejlik, szinte lehetetlen kideríteni
róluk a valóságot. Ezek a történetek azonban éppen ezáltal élnek és
ösztönzik kutakodásra az újabb és újabb nemzedékeket, nem utolsó sorban
pedig gazdagítják műveltségünket, kultúránkat.
Ebbe
a körbe tartozik a Szent Grál legendája is, amely szintén évszázadok
óta foglalkoztatja a keresztényeket. Számos film- és könyvadaptáció
kísérelte meg kideríteni a történet eredetét. Jelenleg Michael Hesemann
történész oknyomozó írása az, ami új nézőpontot adhat az olvasónak. A
szerző könyvéből részletesen megismerhetjük a történelmet, a történelmi
személyeket, valamint járhatunk a leghíresebb és kevésbé ismert (a
Grállal kapcsolatba hozható) templomokban, elkalauzol bennünket Róma
egykori és mai utcáin és számos olyan helyen, amely történelmi és
művészettörténeti értéket is hordoz. A könyv izgalmas oknyomozó mű, de
egyfajta úti kalauzként is tekinthetünk rá. A történelemrajongóknak
pedig igazi csemege.
Michael
Hesemann számos érdekfeszítő egyházi témában kutatott már, többször a
Szentszék jóváhagyásával és más szakértőkkel együttműködve. Könyveihez
minden esetben részletes bibliográfiát mellékel, ami szintén
elhivatottságról és tudománytiszteletről tanúskodik. Amikor egy
konferenciáról hazafelé utazva megkérdezték tőle, hogy mit tud a Szent
Grálról, lelkesen felelte: „Az
utolsó vacsora kelyhe. A legenda szerint Arimateai József ezzel fogta
fel Jézus Krisztus drága Vérét, amikor levette őt a keresztről és
eltemette.” Hesemann részletesen végigveszi a Grál történetét.
„Eszerint Szent Péter elvitte a Grált Rómába, s az ott maradt több mint
200 évig. A szentmise római kánonja ma is tanúsítja, hogy az utolsó
vacsora eredeti kelyhének birtokában voltak. Az átváltozásban ugyanis
egészen pontosan szó van róla: »ezt a csodálatos kelyhet«.”
Valerianus római császár idejében kíméletlenül üldözték a
keresztényeket. Amikor 258-ban II. Sixtus pápát letartóztatták, ő
megparancsolta hűséges diakónusának, Lőrincnek, hogy helyezze
biztonságba az Egyház kincseit. A Grált Lőrinc szüleinek huescai házában
rejtették el. Két nappal később azonban őt is elfogták. A Grál ott
maradt mindaddig, amíg a mórok be nem nyomultak Hispániába. Menekítették
előlük, s újra meg újra elrejtették, hogy biztonságban legyen.
Érdekesség, hogy minden templomot, amelyben egy ideig őrizték, Szent
Péternek szenteltek, utalva római eredetére. A Grált oklevélben először
1134-ben említik. II. (Tiszta) Alfonz aragóniai király uralkodása
idején, 1174-ben az udvarba került a költő, Guiot de Provins, és
megismerkedett a Grál-mondaanyaggal.
A kutatás számos érdekes eredményt tartogat a szerző és az olvasó számára, íme egy: „A
római hagyomány semmit sem tud Krisztus kelyhéről, amelyet Péternek az
Örök Városba kellett hoznia. Minden bizonnyal ennek tudata feledésbe
merült, miután a Grál kétszáz évvel később eltűnt Rómából. De mind a mai
napig tisztelnek a lateráni bazilikában egy ereklyét, amely közvetlen
kapcsolatban van vele, és csak akkor és Péter által kerülhetett Rómába:
az utolsó vacsora asztalának egy darabja. Az 1,2 x 0,6 méter méretű,
viszonylag korán ezüstbe foglalt darab deszka a Pudens-házból való első
asztaloltárral együtt a pápai oltár fölötti ereklyetartóban van. Rajta
áll drága, aranyozott ereklyetartókban Péter és Pál állítólagos
koponyája.”
De
haladjunk tovább az író okfejtése mentén. Egy másik érdekes részlet a
Grálról, hogy egy régi felirat tanúsága szerint a Via Urbanán lévő Santa
Pudenziana-templom papja, Ilicius már a negyedik században
oszlopcsarnokot épített Szent Hyppolitus kápolnájától idáig. Talán több
volt, mint eredeti ötlet, hogy épp ezt a két templomot kötötték össze
egymással, ugyanis mindkettő stációs templom volt a római Grál-úton. „Szent
Péter hozta a Grált Rómába, Szent Lőrinc – mondja a spanyol hagyomány –
vitte szülőföldjére, ahol az üldözés nehéz időszakában biztonságban
tudhatta… Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a Grál valaha Rómában volt,
de néhány közvetett utalás arra vall, hogy valóban a pápák birtokában
lehetett. ”
Hesemann
szerint a Grál-elbeszélés az ember megváltásának metaforája, mivel a
keresztény ember hite szerint a megváltás csak Krisztus engesztelő
áldozata, kereszthalála által válik lehetségessé. „A
Golgotán kiontott vére mosta tisztára az emberiséget az ősszülők
bűnétől, Ádám és Éva eredeti bűnétől. Az Eucharisztia szentségében a
hívő Krisztus áldozatában részesedik, az ő testével és vérével
táplálkozik. Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus
vérében való részesedés?... Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és a
kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.”
Hosszas
keresgélés és a könyv minden részletre kiterjedő, izgalmas okfejtése
után a szerző megállapítja, hogy a spanyolországi Valencia
székesegyházában a Szent Grál lovagjai több mint fél évezrede őriznek
egy 7 cm magas, 9,5 cm átmérőjű, finoman csiszolt achátkőből készült
kelyhet, „melyet aranyba foglalt az utókor”.
A szerző jelen volt, amikor 2006. június 9-én XVI. Benedek személyében
1750 év elmúltával ismét egy pápa misézett azzal a kehellyel, „amellyel valószínűleg maga Jézus Krisztus a szentséges Eucharisztiát alapította.”
Hesemann szerint a Grál a világörökség kincse és „a
keresztény Európa jóra, igazra, szépre, istenire törekvésének a
szimbóluma is. De a dialógusnak, a kultúrák cseréjének is jele.” Ezért hittel reméli, hogy a gazdag keresztény és iszlám örökséggel rendelkező Valencia a jövőben, „mint Grál-város, még egészen különleges szerepet fog játszani. Eljött az idő, hogy Európa ismét fogadja a Grál inspirációit!”
Csuti-Mátyás Zsófia
• • •
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése