2014. október 22., szerda

Miért vagyok keresztény?

Timothy Radcliffe angol domonkos szerzetes, világszerte ismert előadó, író. Könyvében arra hívja fel az olvasó figyelmét, hogy a keresztényekben kell lenni valami többletnek, amely megragadja a nem hívőket és felkelti érdeklődésüket a hit iránt.

„A kereszténység értelme, hogy Istenre, életünk értelmére mutat. Remélni azt jelenti, hogy meggyőződéssel bízunk abban, hogy az emberi létnek van valami értelme. Ha nincs, akkor a kereszténység és minden vallás csak hiábavaló időtöltés. Ám nem abban hiszünk, hogy fáradságosan kell menetelnünk Isten felé, mint valami távoli cél felé. Hitünk az, hogy Isten kiválasztott és megtalált bennünket. Isten minden emberi lény életében már jelen van még ha névtelenül és fel nem ismerve is” – vallja Radcliffe, és kiemeli, hogy „az emberiség egésze Istenben találja meg végső egységét és értelmét.”

Keresztényként hisszük, hogy Isten jelenléte köztünk a szabadság, a boldogság és a szeretet forrása. Ahhoz azonban, hogy belépjünk az igazi szabadságba és boldogságba, nagyon mélyen át kell alakulnunk. A szabadság nem csak azt jelenti, hogy lehetőségek közül választunk, és a boldogság nem csupán vidám érzelem. „Az Isten életében való részesedést jelentik, és ez megkívánja, hogy valahogy meghaljunk és feltámadjunk. Nagy bátorságra van szükségünk, hogy engedjük: a velünk lévő Isten felszabadítson minket és örömmel töltsön el.”

Az emberi egység kérdéséről azt írja a szerző, hogy az Istenre irányultság nem azt jelenti, hogy hiszem: „Isten személyes életem és halálom zarándokútjának célja”, hiszen „az emberiség egésze Istenben találja meg végső egységét és értelmét. Nem vagyok teljes, nem vagyok befejezett, csak az egész emberiséggel együtt” – vallja a szerző.

A domonkos szerzetes jelentőséget tulajdonít a keresztény reménynek, amit ha megélünk és meg tudunk osztani másokkal, akkor olyasmit tudunk felajánlani, amire a világ vágyik. Hogyan tudunk reményt nyújtani? Tudunk-e valami mást, újat mondani a jövőről? – töpreng a szerző. „Mi hiszünk abban, hogy a jó végső győzelmet fog aratni a gonoszon. Hiszünk a Királyság eljövetelében, és hogy vége lesz minden halálnak és szenvedésnek. Nem tudjuk azonban megmondani, hogy mindez hogyan történik. A kereszténység nem ajánl kész tervet, viszont története van. Történetünk lényege az a három nap, amely az utolsó vacsorától az üres sírig tartott. De az utolsó vacsora egyúttal az a pillanat is volt, amikor a tanítványok szemük elől vesztették a jövőt.”

Radcliffe atya szerint az jelent kihívást a keresztény emberek és az Egyház számára, hogy meggyőzően tudjanak beszélni Istenről. A félénkség azonban gondot okoz, le kell vetkőznünk félelmünket, hiszen, ha mások azt látják, hogy félünk tőlük, nem tanúskodhatunk hitünkről hitelesen. Továbbá különböznünk is kell a nem hívőktől azért, hogy amikor találkozunk, rácsodálkozással kérdezhessék: mi az életünk értelme? „Életünk értelme természetesen Isten. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy csak akkor tudunk az evangéliumról tanúskodni, ha mi keresztények rendkívül jók vagyunk, kiválóbbak másoknál. Jézus éppen nem ilyen közösséget akart alapítani. A bűnösöket, a gyöngéket, a söpredéket hívta magához” – véli a szerző. Különbözzünk másoktól azzal, hogy Isten a valóságban találkozik velünk a szentségekben, amelyek életünk minden drámáját áthatják, „a születést és halált, az evést és ivást, szexet és gyógyulást... Itt kezdődik a Királyság zarándokútja... Középütt... áll az egyház, és segít, hogy mindkettőben otthonra leljünk, oázist kínálva az emberiség számára a gyökerek elvesztésétől szenvedő világunkhoz... annak a minden képzeletet felülmúló otthonnak vagyunk teremtve, ami Isten Királysága. Egyetemes otthonunk felé törekszünk, a szó szoros értelmében, ahonnét senki sincs kizárva. Elfogadjuk ennek ajándékát, avval, hogy engedjük, Isten szava tegye tágassá szavainkat, és beszédünk tisztuljon meg minden lenézéstől és uralkodásvágytól.”

A szabadság fogalmával is foglalkozik a szerző. Szerinte a szabadság a modern európai ember központi értéke, viszont nem tudjuk, hogyan élvezzük előnyeit. Társadalmunk megérett az evangéliumi szabadság üzenetére, ennek kell evangelizációnk középpontjában állnia. Ez azonban mindaddig nem valósulhat meg, amíg nem nézünk szembe, és nem lépünk túl az Egyház életét gyakran megbénító félénk szabadsághiányunkon, különben szavaink hiteltelenek lesznek. „A keresztény szabadságot nem tudjuk megmagyarázni, csak megvédeni. A keresztény szabadságot nem tudjuk megmagyarázni, csak működését láthatjuk az utolsó vacsorán. A reménynek ez a jele minden közül a legszabadabb cselekedet. A szabadság a kereszténység lényegére utal, mert megmutatja életünk végső célját, a részesedést Isten kimondhatatlan szabadságában. Egy másik út, hogy megmutassuk, merre tartunk, a boldogságunk. Gyakran előfordul, hogy az embereket meglepi a szent emberek vidámsága. Szerzetesi hivatásomat részben egy bencés nagybácsimból sugárzó boldogságnak köszönhetem.”

A domonkos szerző könyvében az öröm fontosságát is hangsúlyozza. Azt írja, hogy az öröm nem Istennek egy érzése, hanem ez Isten léte. Mivel az öröm Isten valódi énje, ezért nem tudjuk meghatározni vagy megérteni. Így amikor megérint minket Isten öröme, valami kifejezhetetlen lakozik bennünk. Ezt az örömöt Jézus nem tudta megfogalmazni, csak megtestesíteni. „Ő volt a testté vált öröm.” Hozzá hasonlóan mi sem tudunk megfelelően beszélni róla, de megtestesíthetjük életünkben, arcunkon. „Az Egyház azért van, hogy összegyűjtse az embereket, hogy együtt örüljünk. Lehet, hogy az egyik oka annak, hogy a fiatal hisz, de nem vágyik közénk az, hogy keresztény ünnepeinken nem tapasztalják, hogy megosztjuk örömünket. Ez az öröm nem korlátozódhat pusztán érzelmeinkre, nem lehet pusztán szellemi.”

A szerző azzal a konklúzióval zárja gondolatait, hogy ha az Egyház táplálni akarja az Isten felé törekvő életeket, akkor bátorítanunk kell egymást. Ha hiszünk abban, hogy a Szentlélek pünkösdkor kiáradt az Egyházra, akkor nyugodtan lehetünk fesztelenebbek egymással.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése