Bátorság és irgalom

Szent Márton nevét hallva elsőként mindig az a jelenet jut eszembe, amikor katonaként megosztja köpenyét a koldussal. Számos ábrázolás is őrzi ennek az eseménynek az emlékét. Tudom, hogy Márton jószívű volt, katonáskodott, majd Istennek szentelve életét másokon igyekezett segíteni. Saját korában szinte a mai Európa egész területét bejárta. Azt azonban, hogy a milyen is volt egészen pontosan, nem tudom. Éppen ezért nyerte el a tetszésemet a napokban megjelent Bátorság és irgalom című könyv, amely nem egy száraz életrajz, hanem izgalmasan és korhűen igyekszik bemutatni az Európa-szerte ismert szent életét és legapróbb jellemvonásait is. Aki szereti a történelmi filmeket és regényeket, ebben a könyvben sem fog csalódni. A könyv segít abban, hogy Márton alakja ne csak az évszázadok során rárakódott hagyományok és a középkori ábrázolások alapján jelenjen meg előttünk, hanem úgy, mint egy hús-vér ember, akinek jó és kevésbé előnyös tulajdonságai egyaránt voltak.

Mivel apja katona volt, Márton már a születése utáni első években katonák között töltötte a mindennapjait. Apja büszkén mondogatta, hogy ez nem véletlen, hiszen fia ereiben katonavér csörgedezik. Már egészen korán találkozott a durvasággal, a káromkodással és a harccal. Édesapja számára természetes volt ez a környezet, édesanyja azonban gyakran aggódott fia neveltetése miatt.

„– Hol érezhetné jobban magát a fiam, mint a katonáim között? Nem hiába csörgedezik katonavér az ereiben!
– Félek, hogy teljesen elvadul abban a társaságban – sóhajtott az asszony. – Alig tanult meg beszélni, és már vagy fél tucat nyelven káromkodik.
– Csak utánozza, amit hall, de fogalma sincs, mi az értelme – nevetett Florus. – Ugyan mi baj lehet belőle? Nyers fickók a katonáim, de szeretik a parancsnokuk fiát, és ez így is van rendjén.”

Ahogy a jólelkű és embertársait szerető kis Márton cseperedett, egyre inkább észre kellett hogy vegye, rangbeli különbségek vannak ember és ember között, még ha ő maga nem is akart erről tudomást venni. A társadalmi különbségek azonban már fiatal gyermekként sem állhatták útját, ha egy új és őszinte barátság megkötéséről volt szó.

„A hatodik születésnapjára kapott az apjától egy fehér pónilovat... Féktelen száguldását gyakran Narcissusnak kellett megfékeznie, aki elkísérte kilovaglásaira.

– Ne olyan veszettül, farkaskölyök! – figyelmeztette a fiút. – Az lesz a vége, hogy kitöröd a nyakad!
– Még hogy én? – kacagott a fiú. – De miért hívsz engem farkaskölyöknek?
– Római gyerek vagy, és mégsem tudod? – dünnyögte a rabszolga. – Soha nem hallottál még Róma városának alapítóiról?
– Hogyne hallottam volna Romulusról és Remusról!
– Egy nőstényfarkas szoptatta őket. Meg is maradt a farkastermészet bennük meg az utódaikban!
– Te nem szereted a rómaiakat? – kérdezte Márton fölhúzott szemöldökkel.
– Hogyan szeretném őket, hiszen elraboltak a hazámból!
– Szóval gyűlölöd őket! Engem is gyűlölsz?
– Te gyerek vagy. Hogyan gyűlölhetnék egy gyereket?
– És ha nagyra növök?
– Ugyanolyan leszel te is, mint a nőstényfarkas összes többi gonosz ivadéka.
– Ezt meg kéne ám mondanom az apámnak – mondta Márton. – Meg is korbácsoltatna téged.
– Mondd csak meg, ha nem szégyellsz beárulni egy rabszolgát!
– Te meg barbár vagy, és az is maradsz. De nyugodt lehetsz, a farkaskölyök nem árulja el a barátját.

Narcissus zavartan megragadta a fiú karját.
– Hogy mondtad? Csakugyan a barátodnak hívtál?
– Miért ne? Hát nem az vagy?
– Mától fogva talán az vagyok... – hebegte a rabszolga. – De az biztos, hogy soha többé nem hívlak farkaskölyöknek.

Nyílt tekintettel a rabszolga szemébe nézett, és feléje nyújtotta a kezét.”

Márton katonacsalád sarjaként büszke és zabolátlan természetű volt, gyerekkorától fogva férfias erényekre és fegyelemre nevelték. Nehezen alkalmazkodott másokhoz, sőt a szófogadás sem tartozott erősségei közé. Hitbeli megerősödésében többen segítették, így egyik püspök ismerőse is.

„Mikor egy nap a püspök Krisztus szavait idézte: Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, Márton ingerülten talpra ugrott, és kifakadt:

– Hogy lehetnék én szelíd és alázatos? Hiszen római vagyok!
– A Mi Urunk a mindenható Isten Fia, mégis vállára vette a keresztet – felelte az agg püspök. – Ülj csak vissza a helyedre, és figyelj rám! – Márton csak vonakodva engedelmeskedett...
– Bocsásd meg, atyám, amiért fegyelmezetlen voltam! – szólalt meg Márton hosszú, töprengő hallgatás után. – De tőlem idegen a szelídség és az alázat. Az apám mindig arra tanított, hogy büszke legyek és kemény.
– Igaza is van édesapádnak! … A Mindentudó izzó pillantásától porrá ég szánalmas büszkeségünk, akár egy nyaláb szalma. Ám a hamuból megszületik a keresztény ember legszebb ékessége: a szívből fakadó alázat aranya. Ha már ismered tulajdon hibáidat, nem kell-e türelmesnek lenned mások fogyatékosságai iránt? Látod, a szelídséghez nyomban alázat társul. Az alázat megért és megbocsát, s a rosszat is jóval viszonozza. E nélkül a két erény nélkül soha nem lesz belőled keresztény.”

Most csak két személyt emeltünk ki a regényből, de Márton hosszú útjai során számos emberrel találkozott, akik valamilyen módon megérintették a lelkét, erősítették hitét. A regényből kiderül, hogy cseperedett gyermekből fiatal fiúvá, hogyan vált katonává, mikor lett hittanuló, majd később püspök.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Wilhelm Hünermann: Bátorság és irgalom - Szent Márton életregénye (2.000 Ft)