Mindent Simon Andrásról és művészetéről

Üzenetet tesznek a falra azok, akik Simon András grafikáival szépítik otthonukat – írja Fekete Zsuzsa újságíró az Egyvonalban Istennel című Simon Andrással készített önéletrajzi riportkönyv ajánlásában. „Életrajzi könyve is üzenet, mert szeretetből, vágyakozásból és örömből született, mint ahogyan  a művészete is. Isten vezeti a ceruzáját, hiszen Tőle kérte tehetségét.”

Rendhagyó könyvet ajánlunk figyelmébe, hiszen az Egyvonalban Istennel című riportkönyv alanya és kérdezője egy és ugyanazon személy: Simon András. A művész így magyarázza ezt: „Az írás kezdetén felmerült bennem a kérdés: kit válasszak beszélgetőtársnak? Aztán rájöttem, talán mégiscsak magammal tudnék a legjobban elbeszélgetni... Így jött az ötlet, hogy a létem hivatalos oldalát jelképező, bal agyféltekés, racionális Simon kérdezze az életszeretettől lüktető, jobb agyféltekés szabad művészt: Andrást.”

– Te miért nem a műveid alapján, hanem Isten kegyelmi ajándékaként tartod magad művésznek?

– Ennek két oka is van: egyrészt nem tanultam egyetlen művészeti akadémián sem. Kétszer próbálkoztam, de nem vettek fel. Ezért nincs művész diplomám – nem rendelkezem olyan hivatalos dokumentummal, amely akár csak fél szóval is utalna arra, hogy méltó lennék a művész cím viselésére...

– Azt mondtad, két oka is van annak, hogy miért nem a teljesítményed, hanem Isten kegyelme alapján tartod magad művésznek. Az egyik okát már kifejtetted... A másik okot még nem tisztáztuk teljesen.

– A második indok röviden az, hogy a tehetség, amellyel létrehoztam az életművet, nem az enyém.

– Hát akkor kié?

– Istené.

– Hogy értsem ezt?

– Úgy, hogy ez a tehetség nem sok ezer órával eltöltött gyakorlás eredményeképp alakult ki bennem, hanem ajándékként kaptam.

A riportkönyvben részletesen olvashatunk Simon András pályájának első éveiről is, ami egészen 1982-ig nyúlik vissza. A fiatal művész számára ez egy válságos időszak volt, amikor Istenhez fordult segítségért, tehetségért.

– Izgalmas történetnek ígérkezik, mesélj róla!

– Abban az időben „külső megbízott munkatársként” nyelvkönyveket illusztráltam a Nemzeti Tankönyvkiadó számára... Az volt a feladatom, hogy a különböző szerkesztőségek felkéréseit teljesítve megbízást adjak a nekünk dolgozó grafikusok egyikének egy bizonyos kézirat illusztrálására. Néha olyan gyenge rajzokat kaptam tőlük, hogy úgy éreztem, ezeknél még én is sokkal jobbakat tudnék készíteni. Így érlelődött meg bennem lassan az elhatározás, hogy megpróbálkozzam az illusztrálással...

*     *     *

A könyvet olvasva folyamatosan haladunk előre Simon András eddigi életének, pályájának útján: indulás, az első kiállítás, saját arculat kialakítása, küldetéstudat.

„Ahogy telt az idő, egyre inkább érlelődött bennem az érzés, hogy a tehetségemnek üzenete van. Nemcsak a munkáim művészi színvonalát illetően, de a tartalmukat illetően is. És ez az erős belső érzés kialakította bennem a küldetéstudatot. Tehát az a törekvésem, hogy minél több fórumon megjelenhessek, nem egyszerűen a művészi egóm harca volt a népszerűségért, hanem annak a felismerése is, hogy széles körben való ismertség nélkül nem tudom eljuttatni az emberekhez azt az üzenetet, amit kaptam. Ezért ragadtam meg minden alkalmat, hogy megjelenhessek a keresztény médiában, könyvesboltokban és egyáltalán a köztudatban. Ugyanakkor azt is érzem, hogy ez a fajta magabiztosság sokak számára beképzeltségnek tűnhet.”

*     *     *

A munka mellett persze a magánéletéről – nehézségekről és örömökről – is őszintén vall a művész.

Mennyit dolgozol egy nap? Mennyi időt töltesz a galériában?

– Nagyon sokat. Általában 7 órakor jövök el otthonról, és gyakran van úgy, hogy este 8 előtt nem érek haza. Amikor a gyermekeink még otthon laktak, akkor azért sokkal korábban befejeztem a munkát.

– És most, hogy már csak a feleséged vár otthon, nem sietsz haza?

– Érzem a kérdésben megbúvó szelíd provokációt, de a dolog nem ennyire egyszerű. Egy művész az alkotás kényszerével egyszerre megáldott és sújtott lény.

– Úgy érzed, hogy elhanyagoltad, esetleg most is elhanyagolod a családodat?

– Nem. Úgy érzem, hogy sem a családommal, sem az alkotással nem tudok eleget foglalkozni... Mivel nagyon szeretem őket, igyekeztem odafigyelni rájuk. Törekedtem rá, hogy az együtt töltött idő minőségi idő legyen... Csodálatos gyermekeim vannak – saját lelki feltöltöttségemhez nekem is szükségem volt a velük töltött időre.  

Természetesen a teljesség igénye nélkül ragadtunk ki néhány rövid beszélgetésfoszlányt a riportkönyvből. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk Simon Andrásról és művészetéről, érdemes elolvasni a teljes könyvet.

A művész könyvét többen is jó szívvel ajánlják, többek között egy lelkipásztor: „Simon András életének üzenete – ahogyan rajzai és írásai is – útjelzés, Isten szeretetére ébresztés, Őrá mutatás... Ez a könyv élni is tanít. Egy őszinte ember vallomása, aki nehézségei között is örömre talált, Isten kezébe rejtve szárnyal.”

Csuti-Mátyás Zsófia