Minek nekünk annyi gyerek?

Egy 7 gyermekes, 31 unokás családanya könyvét és élettapasztalatát kapja kézhez az olvasó, aki belelapoz Nényei Gáborné A családszületése avagy a megtestesült szerelem című könyvébe. Felüdítő és különleges könyv az alábbi, hiszen egy igazi nagycsaládos anyuka osztja meg az elmúlt évtizedekben megélt valós, jó és rossz tapasztalatait, élményeit, személyes emlékeit. Tanácsot ad, de nem bírál, mindössze elmondja, hogy személyes életük hogyan teljesedett ki családjuk folyamatos bővülése és a Jóistenbe vetett hit által.

Számomra talán az egyik legszimpatikusabb mondanivalója az volt, hogy férjével együtt Isten áldásaként, szeretettel fogadták mind a hét érkező gyermeküket, függetlenül a környezetükben élők rosszalló pillantásaitól és megjegyzéseitől.

Legidősebb gyermeke a többedik kistestvér érkezése után megkérdezte édesanyját: „Minek nekünk annyi gyerek?” „Sóbálvánnyá váltam – emlékszik vissza a szerző –. Uram, Istenem, mit mondjak most? Aztán, amint írva vagyon (Lk 21,15), ékesszólás adatott: Azért, hogy többen szeressük egymást.”

Apával születik a család

A szerzőnő azt vallja, hogy a gyermek születésével még nem születik meg automatikusan a család. Ahhoz néhány hétnek el kell telni. „A kisgyermek már megszületett, de a család még nem. Ez az időszak az apák vajúdása. Nekik kell világra hozniuk a családot. Nehéz körülmények között kell tudni nyugalmat biztosítania az anya számára, hogy alkalmas legyen kielégíteni a kisbaba minden szükségletét.”

Megcsodáló szeretet és útjelző korlátok

S hogyan nevelték gyermekeiket? Többek között az alábbi elv szerint: „Az a gyermek (…), akit szülei becézgetnek, akinek a jelenléte jó érzést tükröz vissza szerettei arcán, az a gyermek átérzi: élni jó, s ez a legnagyobb öröm. A megcsodáló szeretettel a legnagyobbat adhatjuk gyermekünknek: az életkedvet. Ez az első és legfontosabb kelléke a növekedésnek. Ha ezt nem kaphatja meg, feladattá, munkadarabbá silányul.”

Útjelző korlátok is szükségesek a szerző szerint, s ezt egy bibliai idézettel vezeti elő: „Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít? Ha nem részesültök fenyítésben, ami mindenkinek kijár, akkor fattyak vagytok, nem fiak. (Zsid 12,7-8)”

A szerző úgy véli, a közömbösséggel, a korlátok és a fegyelmezés mellőzésével nem járt volna jó úton a gyereknevelésben. Személyes példaként említi édesanyját, aki saját gyermekeit megbüntette egy rossz cselekedet miatt, míg keresztlányát, aki ugyanúgy részt vett a rosszaságban, nem szidta le. A fiatal lány később is sérelmezte ezt: „Felnőtt korában vallotta meg nekem, milyen mérhetetlenül fájt ez a nem verés. Hát ő nem gyerek? Az nem számít, hogy ő is lopott? Őneki nem jár ki a becsületes verés?”

„Manapság tág tere van a ráhagyó nevelési elveknek. Sokan azt képzelik, ez adja meg a szabadságot. Valójában olyan ez, mintha térkép és iránytű nélkül indítanának minket egy jelöletlen erdei úton ismeretlen cél felé… Nagy belső biztonságot tapasztal meg, és békés lesz az a gyermek, akit nem hagynak magára a jó és a rossz harcában.”

Mindig Isten szeretetében élni

Ez a gondolat lehetne akár a szerzőnő mottója is. „…míg gyermekeinket neveljük, mi magunk növekszünk gyermekké, Isten gyermekévé, aki már nem önmagában bízik. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, a többit pedig rábízzuk a gondoskodó Atya szeretetére.”

Márkás cipőbe csak egy gyerek fér

A szerző vall arról is, hogy mivel sokan voltak, bizony nem mindig telt márkás holmikra, ami miatt a gyerekek gyakran hátrányban érezhették magukat, ám a keresztény közösségben megélt élmények és értékek mentén sikerült alakítaniuk személyiségüket. „Akkor igazán jó (a keresztény közösség), ha mindenki helyet talál benne. Ez nem olyan, mint a drága cipő, amibe csak egy gyerek fér egyszerre. Jönnek is, jöttek is a gyermekek tábortüzet rakni, szalonnát sütni… Észrevétlenül emberek halászaivá váltak a mi gyermekeink. Nem ők torzultak el a világ nyomásában – hiszen maga Krisztus imádkozott értük (Jn 17,9) –, hanem a teher alatt terebélyes pálmává nőve ők üdítették fel a világ fiait.”

A szerzőnő leírja tapasztalatait a nagyszülői hivatásról, a családi asztal és a közös étkezések jelentőségéről, a „kincset őrző cserépedényről”, vagyis a tisztaságról és az iskolakórról is. Bibliai idézetek mellett irodalmi művek sorai is felötlenek benne egy-egy élethelyzet említése és elemzése kapcsán. Könyve hiteles, mivel a benne foglaltakat maga az élet írta.

 
Csuti-Mátyás Zsófia