Átadva magunkat a nagyböjti szent időnek, ezúttal nagyheti elmélkedéseket tartalmazó könyvet ajánlunk figyelmébe. A pannonhalmi húsvét fogalommá vált az elmúlt 50 évben. Rengeteg hívő kereste fel Pannonhalmát, hogy részt vegyen a Szent Háromnap liturgiáján, kezdetben latin nyelven, majd – a II. Vatikáni Zsinat rendelkezése értelmében – később már magyarul. A zsinati váltás meghozta gyümölcsét. Napjainkban 450-500 hívő vesz részt a nagyheti eseményeken. E könyv segítségével mi is bepillantást nyerhetünk Szennay András Pannonhalmán elhangzott elmélkedéseibe.
Vajon mi hogyan viselkedünk, amikor találkozunk Jézussal? Két lehetőségünk van: az egyik „az éljenzés, a ragaszkodás szava”, míg a másik „már egészen másképp hangzik: feszítsd meg, keresztre vele!” Mindegy, hogy a tömegben vagyunk vagy egyedül: döntenünk kell. „Lelkesedett érte Péter is, vele együtt akart meghalni, de amikor színt kellett vallani, nem ismerte azt az embert.” De akkor mi a különbség Péter és Júdás magatartása között? „Az, hogy az egyik képes volt megbánni a vétkét, a másik meg nem.” Bár Júdás is sok mindent jóvátett, mégsem ismerte fel Krisztus irgalmát – nem hitt – és inkább eldobta életét. Vele szemben Péter – bár ő is megtagadta Jézust – „nem csupán szavakkal ismerte be, hogy igaz embert tagadott meg, hanem mélységesen hitt és bízott Isten megbocsátó irgalmában. Nem az öngyilkosságot választotta, hanem a mindenét odaadó ember hitvalló életét és halálát.”
Mi is valahol a tömegben állunk. Mi választunk és döntjük el, hogy melyik útra lépünk. Bár nem vagyunk „különleges feladatra meghívott Péterek”, sem pedig „árulásra képes Júdások” – előfordul, hogy lelkesedünk, máskor pedig visszahúzódunk és a tömeggel sodródva eláruljuk Jézust.
„Mit tegyünk, hogy életünk ne Júdás, hanem Péter sorsa lehessen? A választ, amelyet Jézus adott, János evangélista így közvetíti: az Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit ő küldött (Jn 6,29). Ugyanez a János idős korában pedig ezt írja: megismertük a szeretetet és hittünk benne (1Jn 4,16). Akkor válunk hitben kitartó, Istennek tetsző emberekké, ha valóban felismerjük Jézusban a hozzánk érkezett szeretetet.”
Napjainkban szívesen hallunk Jézusról, mint a jó emberről, a szegények felszabadítójáról, a testvérről és a barátról, de nem szabad elfeledkeznünk a legfontosabbról: hogy értünk feszítették keresztre, és ő végig engedelmes volt Atyjához. A keresztények számára a legnagyobb kihívás a kereszt elfogadása. Gyakran hallani, hogy az Egyházat meg kellene újítani. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy „a megújuló, erősödő krisztushit, a megreformált egyház soha nem jelenthet »kilúgozott« kereszténységet.” Mi hitünk és kereszténységünk lényege? – teszi fel a kérdést a szerző. – „Nem tanrendszer, nem jogi kódex, hanem maga Jézus Krisztus. A végsőkig engedelmeskedő, önmagát odaadni, feláldozni kész, személyes szeretet. Krisztus mindhalálig, egészen a kereszthalálig engedelmes volt, mert szeretett minket.”
Kereszténységünk nem egy áruház, amelynek kínálata a vásárlók ízléséhez igazodik – hangsúlyozza Szennay András. Hozhatunk és kell is hozni újszerűt, lehetünk mai modern keresztények, de soha nem szabad elfeledkeznünk a lényegről, a keresztről – véli a szerző.
A kereszt elválaszthatatlan a hittől. Ha hiszünk, akkor testi-lelki szenvedéseink élő keresztté válnak. A kereszt azonban nincs ellentétben a keresztény örömmel. A kereszt súlya alatt a hívőben egyfajta derű ébred, hiszen „Krisztus értékének tartja azt, ami egyébként fájdalmas.” Krisztus követésével, a kereszt felvételével mindig egy kicsit önmagunkat, önérzetünket feszítjük keresztre. A megbocsátás – véli a szerző – szintén önmagunkról, saját igazunkról való lemondást jelent. Ezzel kapcsolatban egy megtörtént esetet is említ.
„Két nővér Hollandia német megszállása alatt egy zsidó családot rejtegetett. A németek megtalálták az elbújtatott családot, és velük együtt a két nővért is a ravesbrücki haláltáborba vitték. Betsy belehalt a kínzásokba, de Corrie megérte a háború végét. Később ismét Németországban járt, előadásokat tartott az isteni megbocsátásról, hogy felrázza az embereket lelki dermedtségükből. Az egyik városban előadás után egy férfi állt eléje, kezet nyújtott neki, és így szólt: »Előadásában Ravensbrückről beszélt. Én ott őr voltam. Azóta megtértem, és tudom, Isten megbocsátotta bűneimet. De szeretném magától is hallani, vajon megbocsát-e nekem?«”
Corrie megdöbbent, de ismerte az evangélium tanítását, és tudta, hogy a megbocsátás nem az érzelmeinktől, hanem az akaratunktól függ. Némán imádkozott, végül elfogadta a feléje nyújtott kezet. „Sohasem éreztem Isten szeretetét olyan erősen, mint akkor” – vallotta később.
„Nem megbocsátani annyit tesz, mint bebörtönözve lenni a múltban. Nem megbocsátani annyit jelent, mint átengedni magunkat valaki más irányításának. A megbocsátás nem a keresztény élet peremén foglal helyet, hanem a közepén. Nincsen krisztuskövetés és keresztény élet megbocsátás nélkül. Erre tanít minket a kereszten függő Krisztus” – zárja az „Atyám, bocsáss meg nekik!” című elmélkedését Szennay András.
A szerző nagyheti elmélkedéseit 5 fejezet köré csoportosította – Felmegyünk Jeruzsálembe; Búcsúvacsora; A kereszt oltárán; A legemberibb híradás; Ne keressétek az Élőt a holtak között –, bőséges olvasmányt adva az olvasónak. A nagyböjt szinte minden napjára jut egy-egy értékes elmélkedés. Bizonyára mindenki talál benne újdonságot vagy már ismert, de felelevenítést igénylő gondolatokat, melyek mankóul szolgálhatnak hitünk helyes alakulásában.
További információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése