Jézus tárta rám az ablakot

Az erdőben hideg, sárga köd szitált. Leültem egy mohos kőre, bekaptam a tablettát, és kiittam a pálinkát az utolsó cseppig. Égette a torkom, nem kaptam levegőt. Arra gondoltam, pár perc múlva mindennek vége. Már régen nem hittem a túlvilágban, de most a halál küszöbén egyszerre belém hasított a felismerés: Lelkem mélyén mindig is hittem, csak nem akartam tudni Istenről!
 

Mert le kellett volna mondanom a tiltott örömökről, a hazudozásról, meg kellett volna vallanom a bűnömet. (…) Elkárhozom! Fölálltam, bementem a sűrűbe, ne találjanak rám. A lábamat szederindák gáncsolták, a vadrózsa ága tíz körömmel próbált visszatartani. Ekkor botlottam meg a te imádban, fiam. Elestem, beletenyereltem a csipkebokorba. A tüskék megsebezték a fejem, egy hosszabb tövis a tenyerembe fúródott, mint a szeg. A te hangodat hallottam: „Szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették…” Vérző tenyeremre néztem, és mintha Krisztus vérző tenyerét láttam volna. Fejét tövisek sebzik, mint az én fejemet most a vadrózsa. Akkor döbbentem rá, mit vállalt értem Ő. „És bocsásd meg a mi vétkeinket… ” lüktettek a fülemben, a szívemben a te szavaid, fiam. Már nem magamat sajnáltam, hanem Őt, (…) hogy értem hiába halt meg. Távolról hallottam szavaidat…
– De apám, hogy hallottad akkor, ott az én imámat, amit én csak most mondtam el? – fakadt ki a professzor?
– Az örökkévalóságban nincs tegnap és nincs holnap. Istennek ezer év annyi, mint egy pillanat. Ahol én vagyok, minden most történik: az is, ami neked húsz éve volt, az is, ami holnap lesz.

Az alábbi történet csak részlet. Szereplője egy professzor, aki nem akar imádkozni, mert úgy gondolja, teljesen felesleges és értelmetlen, mondván, apja húsz éve önkezűleg vetett véget életének, s biztosan elkárhozott. Erre a pap azt feleli, hogy imádkozni sohasem késő, ezért a professzor mégis megpróbálja. Néhány nap múlva amint a templom félhomályában ül, mintha az apját látná… Halkan szóbaelegyednek. Ezt a beszélgetést idéztük fent.

A történet Makk Attila Miért ne lennének ma is csodák? című könyvében olvasható, abban a fejezetben, amely a Hogyan telik az idő a tisztítóhelyen? kérdésre keresi a választ. A szerző 1960-ban nősült, egy vidéki görög katolikus pap lányát vette feleségül, három gyermekük született. Leginkább elbeszéléseket írt, sajtóban azonban csak a rendszerváltás után jelenhetett meg írása. Azóta a Keresztény Életben is publikál.

A könyv címét adó fejezetben a szerző hangsúlyozza, hogy csodák azokkal történnek, akik hisznek is benne, hiszen „Jézus is csak ott tett csodát, ahol megvolt a hit.”

• Uram, ha akarod, megtisztítasz engem” (Mt 8, 2; Mk 1, 40; Lk 5, 12).
• A kafarnaumi századoshoz így szól: „Menj, legyen úgy, amint hitted!” (Mt 8, 13)
• Mikor a vérfolyásban szenvedő asszony megérinti a ruháját, ezt mondja neki Jézus: „Bízzál, leányom, hited meggyógyított.” (Mt 9,22; Mk 5, 28; Lk 8, 48)
• „Hiszitek-e, hogy tudok tenni valamit értetek?” – kérdezi a két vaktól. (Mt 9,27)

Isten nem vesz erőszakot az ember szabad akaratán. Aki nem akarja tudomásul venni, annak a megmagyarázhatatlan sem csoda – véli Makk Attila, aki megemlíti, hogy Emil Zola írt egy regényt Lourdes-ról, amely szerint ott nem történt csodás gyógyulás. Amikor az író szemére vetették, hogy ez nem igaz, Zola kijelentette: „Ha Isten a szemem előtt tenne csodát, akkor sem hinnék benne.”

Makk Attila könyvében megosztja gondolatait az imádságról és a szenvedésről is. „Isten végtelenül gazdag, mindenből többlete van, nekünk, porszemeknek pedig óriási a hiányunk. Ezért fordulunk hozzá kérésünkkel, ezért imádkozunk. A Mindenható pedig szüntelenül csak ad és ad nekünk. Így vonz minket Istenhez a kérő ima. Ezért nem lenne jó, ha egyszerre mindent megkapnánk. Az Evangélium számos helyen buzdít állhatatos, kitartó imára. Újra és újra nekiveselkedünk, kérünk, könyörgünk valamiért éveken át hasztalan. Ám ez a könyörgés, ez a hiányérzet tartja fönn a kapcsolatot a mennyei Atyával.”

A szerző felsorolja, mi mindentől szenvedhetünk mi, emberek, majd rámutat, hogy „Istent is dicsőítjük, és hálát adunk neki, mikor jól megy a sorunk. Igazán azonban csak akkor szeretjük, ha a szenvedések közepette is hűségesek maradunk hozzá, és tőle várunk segítséget.” Makk Attila úgy gondolja, hogy a világban lévő sok rossz annak a következménye, hogy Isten akaratát fölülírjuk, és a saját akaratunkat rögzítjük.

A szerző külön fejezet szentel társadalom és vallás kapcsolatának, s érvel amellett a véleménye mellett, hogy vallás nélkül nincs társadalom. „Az ember megtapasztalta, amire ő egyedül nem képes, a közösség meg tudja oldani. A közösség karja túlnyúlik az ő képességein. (...) Mihelyt kimondja egy társadalom, hogy az összetartó erkölcsi (isteni) törvények csupán évezredek tapasztalatán alapuló gyakorlati szabályok, megszűnik a közösséget összetartó erő.”

Makk Attila könyvében rácsodálkozik a világ eseményeire. Mindent hittel szemlél, és rámutat arra, hogy hit nélkül nem képes az ember felismerni a nagyobb összefüggéseket. Könyvében hangsúlyozza továbbá azt is, hogy felelősek vagyunk az életünkért és a világunkért. A kánai menyegzőre gondolva írja: „A korsókat nekünk kell megtölteni könnyel, verejtékkel, olykor vérrel is. Ami emberi erőnkből telik, meg kell tennünk a cél érdekében… Csak akkor fordulhatunk az Úrhoz, ha magunk részéről mindent megtettünk.” A könyvet tekinthetjük a keresztény világnézet összefoglalásának is. Végezetül idézzük a szerző egyik versét, amely hitéről tesz tanúságot:

Sötét szobámban vak tükör vagyok.
Jézus tárta rám az ablakot,
Tükröm akár belepheti a por,
és beárad rajta, mint a napfény
a kegyelem. Tükrömben az ragyog.

Halvány, szürke, homályos lesz attól,
ám tündökölhet, mint az ég, de tény:
sosem az én tükrömé a fény!

Csuti-Mátyás Zsófia

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Makk Attila: Miért ne lennének ma is csodák? (1.000 Ft)