Életrajzi
írást olvasni számomra mindig különleges. Olyan, mintha közelebbről
megismerkedhetnék valakivel, akivel lehet, hogy soha nem lenne módom
személyesen találkozni. A tények mellett pedig előnyt élveznek az
érzelmek, a személyiség. Az időseket megszólítani különösen fontosnak
gondolom. Ők azok, akik a tankönyvek helyett taníthatnak minket. Tőlük
első kézből hallhatunk a múlt eseményeiről, s ami ennél is lényegesebb, a
puszta tényeken kívül tőlük megismerhetjük az események emberi oldalát
is.
A 60-as évek elején érettségiző, Vas és Zala megyei kötődésű Márfi Gyula veszprémi érsekkel beszélget Elmer István A vízhordó ember
című interjúkötetben. Márfi Gyula 1962-ben végzett a bencés
gimnáziumban. A kötetből kiderül például, hogy az akkori politikai
viszonyokról milyen véleménye alakult ki az érsek úrnak. „Az
állam azért járult hozzá a Központi Papnevelő Intézet, illetve a
Hittudományi Akadémia újraindításához..., mert az állam fokozatosan
nyitott a Nyugat felé, később pedig a pénzügyi kölcsönök felvétele is
befolyásolta politikájukat. A kommunisták arra törekedtek, hogy minél
jobb arcot mutassanak a Nyugatnak... (A szemináriumban) burokban éltünk,
megóvtak minket a külső hatásoktól. Egyébként tudtuk, hogy nem vagyunk
szabadok.”
Az
akkori társadalom képe mellett a Márfi család élete is kibontakozik az
olvasó előtt: a Pördeföldén gazdálkodó szülők két fiúgyermeküknek nem
azt a sorsot szánták, amit maguknak, ezért minden erejükkel segítették a
gyermekek továbbtanulását. Felnőve mindkét fiúból pap lett, egyiküknek
azonban mindössze 39 év adatott a földi életből. A kötetből kiderül,
hogy egy nagynéni is támogatta Márfi atya előmenetelét, szóba kerülnek a
szombathelyi évek, a káplánságtól egészen az érsekségig bontakozik ki
előttünk egy életút.
A család mélyen hívő, összetartó és szorgalmas volt. A munkából a gyerekek is kivették a részüket: „Amennyire
a tanulás megengedte, részt vettünk a mezőgazdasági munkában. Nyáron mi
is nagyon sokat dolgoztunk, reggeltől estig a földeken voltunk,
kaszával, kapával, metszőollóval, vasvillával... Vasárnap bementünk
Pákára a tízórás szentmisére. Öt kilométer oda, öt kilométer vissza,
legalább egy óra a mise, összesen három óra, elment vele a vasárnap
délelőtt. Így volt ez rendjén.”
A
kibontakozó életút mellett megismerhetjük érsek úr zenéről (egyházi,
komoly- és könnyűzene), kedvelt szabadidős tevékenységeiről, a
„közszereplésről” alkotott véleményét vagy egyéb, ma aktuális és
érdeklődésre számot tartó témáról alkotott gondolatait is, mint a
cölibátus. Elmer István szerint a mai gondolkodás a házas és a cölebsz
állapotot gyakran szembeállítja egymással. Érsek úr véleménye erről a
következő: „Ez
éppen olyan ostobaság, mintha a kilégzést vagy a belégzést akarnánk
szembeállítani egymással... Találkozunk néha olyan jelenségekkel,
amelyek látszólag ellentétben állnak egymással, valójában azonban nem.
De sok múlik a mértéken... A két életállapot tehát nem állítható szembe,
sokkal inkább kiegészítik egymást.”
A kötet elején a szerző így méltatja interjúalanyát: „A
keresztény ember mértéktartó, figyelmes bölcsességgel tekint az élet
jelenségeire. Márfi érsek úr ennek adja tanúságát, szembenézve az ember
olykori gyöngeségeivel, törékenységével is. Sorsában életpéldát ad –
finom szerénységgel, szeretni valóan kellemes humorral.”
Csuti-Mátyás Zsófia
• • •
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése