A
minap épp azon bosszankodtam, hogy kisgyermekes szülőként vannak olyan
napjaim, amikor sehogy sem sikerül a munkám végére érnem. Egyéves
kisgyermekem számára a nap huszonnégy órájában rendelkezésre állok,
hasznosan, vidáman töltjük együtt a napot. Emellett pedig hol lopva, hol
pedig sietve elvégzem a ház körüli teendőimet (gondolok itt a főzéstől a
mosáson át a takarításig mindenre). Bezzeg azoknak sokkal könnyebb, akik együtt laknak a nagyszülőkkel! – mondom néha ingerülten, amikor épp kifut a leves, a gyerek sír, én pedig épp teregetem a mosott ruhát.
Aztán
elgondolkoztam azon, vajon tényleg könnyebb-e azoknak, akik a szülőkkel
élnek még az iskolaévek lezárultával is? Erre kerestem a választ a
sikeres életmód-tanácsadó szerzőpáros, Gary Chapman – Ross Campbell: Szülőfüggő fiatalok – Hogyan szeressük felnőtt gyermekeinket?
című könyvében, s bizony hamar rádöbbentem, hogy a kényszer szülte
együttélés sokszor mindkét felet kimeríti. A könyv említ egy családot,
amelyben miután egy fiatal anyának tragikus hirtelenséggel meghalt a
férje, a nő arra kényszerült, hogy kislányával egy időre hazaköltözzön a
szüleihez. Az együttélés nemcsak számára, de a nagyszülőknek sem volt
zökkenőmentes érzelmi időszak. „Nagyon szeretjük az unokánkat, de nem számítottunk rá, hogy nekünk kell majd gondoskodnunk róla.”
Jobban belegondolva érthető számomra a könyvben szereplő nagyszülők
reakciója. Ők már felnevelték saját gyermeküket, s attól a perctől, hogy
az elkezdte saját, önálló életét, a nagyszülők is több időt
fordíthattak volna egymásra és a házasságukra.
Mi
a teendő, ha nem ürül ki a fészek, vagy visszaköltöznek a fiatalok
(őket nevezik bumeránggyerekeknek)? Fel kell állítani a család saját
szabályait, alkalmazkodva a fiatal felnőtthöz és a szülőkhöz egyaránt.
Törekedjünk a nyílt kommunikációra! – javasolja a szerzőpáros. A családi kupaktanács keretei között a felek megvitathatják érzéseiket, igényeiket és elvárásaikat.
Teremtsük meg a szabadság és a felelősségvállalás egyensúlyút!
– hangsúlyozzák. Egy anya azt kérte fiatal felnőtt fiától, hogy amíg
velük lakik, mindenképpen telefonáljon haza egy-egy éjszakai kimaradás
előtt.
Tartsuk magunkat az értékrendünkhöz! – még ha a fiatalé különbözik is a szülőkétől, otthon a szülők értékrendje a mérvadó.
Tartsuk szem előtt saját testi és lelki egészségünket! – erre jó példa az éjszakai telefon, amely után az édesanya már nem forgolódik álmatlanul hajnalig.
Szabjunk korlátokat, és tűzzünk ki célokat! – buzdítanak a szerzők. Ezeket mindig újra lehet gondolni és alakítani az újabb élethelyzetnek megfelelően.
Hazánkban
is egyre gyakoribb jelenség, hogy a húsz-harcmincévesek nem repültek
még ki a fészekből. Elhúzódó felnőtté válásuk pedig új nehézségek és
kihívások elé állítja a szülőket. Hogyan szeresse és legyen segítségére a
szülő a nagy, felnőtt gyermekének? Milyen mentalitásból/élethelyzetből
felmerülő konfliktusok adódhatnak? Ezekre a kérdésekre ad választ a
sikeres életmód-tanácsadó szerzőpáros. A könyvet olvasva még arra is
rájöttem, hogy helyes időbeosztás mellett van időm kiteregetni, a
picivel játszani és még a leves sem fut ki.
Csuti-Mátyás Zsófia
• • •
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése