2015. január 14., szerda

Színezz és játszva tanulj!

A gyerekek körülbelül kétéves korukban fedezik fel, hogy az íróeszköz nyomot hagy a papíron, a kezdeti firkakorszaktól azonban hosszú út vezet a saját stílus kialakításáig. Kezdetben még a rajzeszköz sikeres kézben tartása sem egyszerű a kicsik számára. Öt-nyolcéves korra azonban annál ügyesebbek lesznek, s ha egy szülő szemfüles, sok mindent megtudhat gyermeke gondolkodásáról, aktuális lelkiállapotáról egy saját rajza vagy egy kifestő kiszínezett képei láttán. A gyerekek számára a színek nyújtotta esztétikai öröm a színezés hevében fontosabbá válhat a valósághű színezésnél. A zöld nap vagy a lila ló mágikus szemléletet is kifejezhet. Számos gyermekrajzelemző hívja fel a figyelmet a különböző színek használatára és azok lelkiállapottal való összefüggésére.

Rengeteg gyerek rajong a kifestőkönyvekért, amelyekben az előre megrajzolt alakzatokat saját elképzelésük, fantáziájuk szerint színezhetik ki. Az óvodáskorú gyermek a színezéssel fejlesztheti kézügyességét, megtanul a vonalakon belül maradni, és elsajátítja a helyes ceruzafogást is, ezeknek pedig nagy hasznát veszi majd az iskolában az írástanulás kezdetekor. Az önálló rajzolás vagy a kifestőkönyvek színezése gyakran a gyerekek első tapasztalata a művészeti dolgokkal kapcsolatban. Adhatunk gyermekünk kezébe színes ceruzát, filctollat, s ha ezeket már kipróbálta, akár vízfestéket, temperát vagy zsírkrétát is.

A kifestőkönyvek kedvelőinek készült el az Árpád-házi szentjeink című kifestőkönyv Sváb József rajzaival és Szauer Ágoston verseivel. Az első kifestő a leghíresebb magyar férfi és női szentjeinket ábrázolja. Szauer Ágoston négysorosai a szentjeink legismertebb jellemvonásait emeli ki, Sváb József pedig ezeket illusztrálja a gyerekek számára legközérthetőbben. A férfi szentek közül első államalapító királyunk, valamint az ő fia és a lovagkirály kapott helyet.

István, Gizella, Imre –
a szent magyar család.
Ezer küzdelmes évünk
hitük hatotta át.

Példádból mindenkoron
erőt meríthetünk,
magyarok szent családja,
imádkozz most velünk!


Első magyar királyunk,
bízz bennünk, nézz ma ránk,
ki Máriára bíztad
keresztény, szép hazánk!

Példádból mindenkoron
erőt meríthetünk,
Árpád-házi Szent István,
imádkozz most velünk!


István atyádnak arcán
voltál remény, derű,
de korán égbe szálltál,
te tiszta életű!

Példádból mindenkoron
erőt meríthetünk,
Árpád-házi Szent Imre,
imádkozz most velünk!


László, lovagkirályunk,
kardodnak párja nincs!
Még holtodból is jöttél,
hogy népeden segíts.

Példádból mindenkoron
erőt meríthetünk,
Árpád-házi Szent László,
imádkozz most velünk!

•     •     •

A női szentek közül Könyves Kálmán királyunk kevésbé ismert leánya, a szegények segítője, valamint a második honalapítóként emlegetett IV. Béla királyunk három leánya szerepel a kifestő lapjain.

Kálmán nevelt leánya
felnőtt lettél hamar,
s Bizáncnak császárnéja,
de lélekben magyar.

Példádból mindenkoron
erőt meríthetünk,
Árpád-házi Szent Piroska,
imádkozz most velünk!


Titokban támogattad,
ki éhezett szegény.
S az étek rózsává lett
kötényed rejtekén.

Példádból mindenkoron
erőt meríthetünk,
Árpád-házi Szent Erzsébet,
imádkozz most velünk!


Nehéz, tatár időkben
a szíved hitt, akart,
s két népet gyámolított,
a lengyelt és magyart.

Példádból mindenkoron
erőt meríthetünk,
Árpád-házi Szent Kinga,
imádkozz most velünk!


Dolgoztál rossz ruhádban,
várt padló és edény,
királylányként apáca
a Nyulak szigetén.

Példádból mindenkoron
erőt meríthetünk,
Árpád-házi Szent Margit,
imádkozz most velünk!


Jolánta, Kinga húga,
jó testvér és anya,
Boleszláv gondos párja,
Jézusnak látnoka.

Példádból mindenkoron
erőt meríthetünk,
Árpád-házi Boldog Jolán,
imádkozz most velünk!

A kifestő egyik oldalán az ország egyik legismertebb képregényrajzolója, Sváb József grafikus által készített rajz színes változata található, hogy segítséget nyújtson a gyerekeknek a színek kiválasztásához. Azok a kicsik viszont, akik más színekkel szeretnének dolgozni, bátran megtehetik, hiszen a rajzok kiszínezésének csak a fantázia szab határt. Alkotás közben pedig Szauer Ágoston szombathelyi költő-tanár fülbemászó versei játékosan ismertetik meg a legkisebbeket legnagyobb szentjeinkkel.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése