Öröm benned, másokban és a világban

A boldogságot mindig holnapra várjuk, holnaputánra, majd... Közben most élünk, most érzünk, most kell a szívnek örülni, hogy emberi legyen élete. A boldogságot keresem én is, mint te. Nem találom én sem, amint te sem leltél rá teljesen. Kérlek, most tarts velem. Nem vagyok sem tudós, sem bölcs. Csak ember vagyok, akire az öröm rátalált. Vagy a szívem lett érzékenyebb az öröm iránt? Nem tudom. Ám az örömmel naponta találkozom. Itt. Most. Hívlak, örülj velem! A mindennapi kenyér mellé kell a mindennapi öröm. Örülni hívlak. Nem lehet, hogy ne jöjj! Élni csak örömben érdemes, és csak örömben szeretheted az életet – írja bevezetőjében Mácz István.

A jól megszokott, a napi rutinhoz szinte már elengedhetetlen feladatok sűrűjében előfordul, hogy teljesen elveszünk. Ilyenkor alig várjuk, hogy végre valahára egy kis szünet következzen, egy hosszú hétvége vagy ünnep, ami megszakítja az örök körforgást és néhány színes nappal ajándékoz meg bennünket. Részben talán éppen ennek tudható be, hogy egyesek – helytelenül – már október közepén a karácsonyra készülnek. Mácz István megtanítja az olvasót arra, hogyan és minek örülhet  nap mint nap.

Az első feladat így szól: Öröme légy önmagadnak. Ez néha nem is olyan egyszerű, s ahogy a szerző is rávilágít, ez alapvető probléma. „Aki önmagát szereti, az a világmindenséget és embertársait sem gyűlöli. Aki értékeli önmagát, az másban is sok-sok értéket talál. Aki saját énjének kútjából örömet tud meríteni, az az öröm más forrásait is naponta megéli. Nézz a tükörbe! Arcod alkatát típusba lehet sorolni, de ilyen még soha nem volt s nem lesz. Hangod alt, tenor, szoprán vagy basszus, de hangod színe egyetlen zeneként hangzik fel. Saját ének mélységeiben olyat látsz, akit és amit nem láthatsz sehol.”

Gesztusaink mesélnek rólunk, bemutatnak minket. A szerző sorra veszi, miről árulkodik testünk még akkor is, amikor nem beszélünk.

Az arcod „nem plakát, kiabál rólad mégis. Az arcban jelenik meg legkifejezőbben az én. Önmagunk. Névjegyet nem tudunk mindenkinek adni, ám arcunk akarva-akaratlanul mindenkinek megmutatjuk. Az arc kincs. Megszoktuk. Nem is vigyázunk rá. A nők ugyan kozmetikázzák. Kívülről. Pedig az arc belülről épül és szépül igazán. Megmásíthatatlanul. Az arc az ember. Az arcod te vagy. Az arcod látják. Mennyien? Viszik. A szívükben. Ismerősök és ismeretlenek. Arcodon az idő nyoma. Mi lesz belőle? Rajtad is múlik, mert arcod építi vagy rombolja minden gondolatod, minden érzésed, vágyad és akarásod.”

A szemed: „Valaki állítja, hogy látni maga az élet. Lát. El tudnád sorolni csak a színeket, melyeket pillanatonként összeszed? Nézz szét! Látod az emberi arcokat. Látod az arcok történetét és olvasod vallomásukat.” A szemed „végtelenre nyíló ablak. Szeresd. Tartsd nyitva. Az öröm percenként belép rajta”– írja a szerző.

A kéz: alkot, dolgozik, teremt. „Világot formál. Erejében fogja az anyagot. A kezedben magad mozdulsz meg. A kezed mozdulatával beszélsz, suttogsz, szónokolsz. Ha nincs szavad, kezed sem mozdul meg. Szeresd, hisz hatalma van örömet adni.”

A mosoly a lélek derűje – véli Mácz István. „A mosolyban a lélek bizalma néz a világra. Szebb a világ, ha mosolyogva nézed. Mosollyal az arcodon másként látod az embereket. Igazabb és jobbik énjük jelenik meg előtted. Mosolyod elsőnek téged ragyog be. Kívül, belül. Azután másokat.”

Magányod: „Egyedül lenni. Nem kell hozzá sivatag, lakatlan sziget. Elég a tömeg. Elég néhány ember, aki nem ért meg. De ha senki sincs? Magad maradsz. Akkor se ijedj meg. Melletted senki, benned igen. Önmagad. Viseld el magad. Társalogj önmagaddal. Ne ijedj meg. Ez nem elmebaj. A bölcsesség kezdete. Lépések befelé. Megismered emberi arányaidat. Szeresd magad, ahogy vagy.”

Először önmagunkban kell örömet találnunk, s csak azután szerethetünk másokat, fiatalokat, időseket, ismerősöket és ismeretleneket, barátokat, munkatársakat. Ha pedig ezt elértük, örömünket leljük majd a pergő időben: az évszakok és napszakok váltakozásában, az évek múlásában és az ünnepekben. Végül lássuk, hogyan definiálja az otthon fogalmát a szerző.

„Az otthon teljes varázsát egymagad megteremteni nem tudod. Elárulom a titkát. Miután elköltöztem a szüleimtől, új otthont teremtettem magam. De ez az új akkor lett igazi otthonom, amikor apám, anyám eljöttek és jelen voltak. Ültek a székemen, aludtak az ágyamban, az asztalomnál ettek. Utána elmentek. Ottmaradtak mégis. Személyük varázsa otthonom muzsikájának új dallama lett. Vannak barátaim, vannak, akiket szeretek. Hívom őket, legyenek jelen. Üljenek a székemen, egyenek a tányéromból. Elmennek. Énjük zenéje otthonom muzsikájában bent marad.  Így otthon igazán az otthonom. Otthonodban – meglásd – veled lakik az öröm.”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadványok címére kattintva kaphat:

• Mácz István: Örülj velem! (1.080 Ft)

Amin a katolikusok is szívből tudnak nevetni

Talán egyetértünk abban, hogy nevetni jó. A nevetéstől jobbnak tűnik a világ, könnyebbnek érezzük a gondokat, és a jókedv hatására sokszor elmúlnak az előzőleg megoldhatatlannak látszó problémák is. Az internet kimeríthetetlen tárháza a vicceknek, humoros történeteknek. Azonban, ha minőségi, kulturált humorra vágyunk, igencsak lecsökken azoknak az oldalaknak a száma, ahol ilyenekkel találkozhatunk.

Amennyiben elhagyjuk a digitális világot és visszatérünk a könyvekhez, rögtön szembetűnik, hogy a nyomtatásban megjelent kiadványok már sokkal igényesebbek, kulturáltabbak, a különféle trágárságoktól mentesebbek, mint az internetes tematikus oldalak.

A közvélekedéssel ellentétben mi, katolikusok nem olyanok vagyunk, mint akik citromba haraptak. Mi is szeretjük a mosolyt, a nevetést, sőt a kacagást is. Milyen humoros írásokat olvassunk hát, amelyek nem botránkoztatnak meg bennünket hitünkben?

A Szent Gellért Kiadónak jó pár nevetésre ingerlő kiadványa van, ám én most mégis az Agapé Kiadó A sivatagi atyák bölcs humora című könyvére szeretném felhívni a figyelmet. A kiadvány szerzője, R. Kern 491 szellemes történetet, élcelődő szóváltást, humorral ízesített bölcs mondást gyűjtött egy csokorba ebben a műben. A környezet, ahol a könyvben leírt események játszódnak, a sivatagi atyák, a szent szerzetesek világa, akik a sötét időket is könnyedén vészelték át a humor, a nevetés erejével és segítségével.

Lapozzunk bele a könyvbe, és néhány történet erejéig pillantsunk bele a szerzetesek életének vidám perceibe!

75. – Atya –, miért akarod, hogy kör alakú templomot építsünk? – kérdezte a szerzetes az apáttól.
– Hogy perselyezéskor a hívek ne bújjanak el a sarokban!

173. A híres damaszkuszi teológiai iskolán egy fiatal tanítvány kínos helyzetbe került.
– Látom, hogy a kérdésem zavarba hoz – jegyezte meg a vizsgáztató tanár.
– Nem a kérdés hoz zavarba, hanem a válasz.

256. A sivatagi atyáknak gyakran meggyűlt a bajuk a nomád törzsekkel. Egyik törzsfőnök felkereste Izajás atyát.
– Keresztény akarok lenni – jelentette ki.
– Felvidítottad a szívemet – mondta az öreg szerzetes. – De neked ám két feleséged van, az egyikről le kell mondanod.
– Szívesen megteszem, ha legalább egy idézetet mondasz a Szentírásból, amely elítéli a többnejűséget.
– „Senki sem szolgálhat két úrnak” – válaszolt a szerzetes.

336. Látogatóba ment az öreg, és megkérdezte társától:
– Van még abból a múltkori borodból?
– Hogyne volna, testvér.
– Akkor kérek egy pohár vizet.

405. – Szeretnélek követni az életszentség útján – jelentette be az egyik testvér a nagy tiszteletnek örvendő János atyának.
– Ide figyelj! – válaszolta neki János, én jobban szeretném, ha nem követnél, hanem megelőznél.

Könyvszerdáinkban eddig a komolyabb témákat részesítettük előnyben, de úgy érzem, szükség van néha egy-egy könnyedebb mű bemutatására is. Bízom benne, hogy a mai ismertetővel nem lőttem bakot…

Teklits Tamás

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• R. Kern: A sivatagi atyák bölcs humora (1.200 Ft)

Idén is kalendárium

Évről évre számos kalendárium közül választhatnak a műfaj kedvelői, akik már ebben az időszakban beszerzik a számukra legérdekesebb kiadványokat. A Martinus Kiadó is igyekszik színesíteni ezt a palettát. Egyházmegyénk kalendáriumának egyik erőssége helyi jellegéből fakad – bátran állíthatjuk, rólunk, az egyházmegye híveiről és híveinek szól.

Emellett természetesen hazánk és a világegyház híreire is fókuszál. Megtalálhatók benne ismert és népszerű lelkipásztorok, írók, művészek gondolatai, valamint egy-egy speciális, érdekes témával jelentkeznek az egyházmegye lelkes hívei is. Izgalmas interjúkkal várjuk az olvasókat. Mit jelent önkéntesként dolgozni a zalaegerszegi Mária Rádiónál? Milyen az élet egy levéltárban? Hogyan lehet a híveket teljes odaadással szolgálni egy életen át? Többek között ezekre és sok más kérdésre is válaszolnak az interjúalanyok.

Teret adunk tehetséges fiataloknak, általános és középiskolás diákoknak: ők idén az egyházmegyei irodalmi pályázat szerzői voltak. Volt, akitől Zalaszentgrót múltjáról és jelenéről olvashatunk, mások interjút készítettek a Zalaegerszegen szolgáló Stróber László atyával. A kalendárium lapjain találkozhatunk bensőséges hangvételű visszaemlékezéssel, amely egy munkatábort is megjárt, ám hitében élete végéig kitartó nagyapáról szól, de a lelkes, ifjú szerzők kutatják gyermek, szülő és hit kapcsolatát is.

Szauer Ágoston szombathelyi költő-tanár nagy igényességgel válogatott ismert és kevésbé ismert költők szebbnél szebb istenes verseiből, emellett pedig az elbeszélések, novellák kedvelőinek is kínál csemegéket a kiadvány.

Egyházmegyénknek számos olyan néhány száz lelkes települése van, amelynek templomát talán csak a helyi hívek ismerik igazán. A 2015-ös kalendárium céljául tűzte ki a legkevésbé ismert filiák templomainak bemutatását. Zalatárnoktól Megyehídig számos zalai és vasi gyöngyszemről tudhat meg különlegességeket lelkipásztoraink tollából. A 12 templombemutatást a naptár részt követően találhatják meg az olvasók.

2015-ben Andocsra hívja a hívőket a főpásztor, a somogyi kegyhely lesz a május elsejei egyházmegyei zarándoklat helyszíne. A kalendáriumban az andocsi Mária-tiszteletről is olvashat.

Ahogy a korábbi években, úgy most is gondoltunk a gyerekekre, minden hónapnál színező, útvonalkereső vagy sudoku várja őket, a háziasszonyokkal ezúttal néhány könnyen elkészíthető, egészséges étel receptjét osztjuk meg, végül pedig a vicc rovat csal mosolyt az arcokra.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Szombathelyi Egyházmegyei Kalendárium 2015 (550 Ft)

Gyerekeknek gyereknyelven

Sokszor nem egy nyelvet beszélünk. Mi mondjuk a magunkét, ők is mondják a magukét, és egyszerűen nem értjük egymást. Mi, nagyok próbálunk egy kicsit lelassulni, türelmesebbek lenni, jobban odafigyelni, de elragadnak a napi gondok, a megoldásra váró problémák, és egy idő után feladjuk a küzdelmet. Később lelkiismeret-furdalásunk van, mert úgy érezzük, nem foglalkozunk eleget velük, nagy hirtelen próbáljuk helyrehozni a dolgokat, de ismét csak nyelvi korlátokba ütközünk. Hogyan magyarázzuk el egy kisiskolásnak, hogy ne féljen semmitől, hogy az iskola jó dolog, hogy a hamarosan megérkező kistestvért nem fogjuk jobban szeretni, mint őt, vagy, hogy miért nincs már velünk a nagypapa és a nagymama? Komoly dolgokról gyermeki nyelven. Erről szól az Agapé Kiadó Janó Manó sorozata.

Egy-egy gondolat erejéig lapozzunk most bele a 32 oldalas, színes kötetek némelyikébe. A Ha meghal a nagyszülő című rész a következőt írja arról, hogy mit jelent meghalni? „Ha a szüleid azt mondják, hogy a nagyszülőd meghalt, az az jelenti, hogy a teste már nem működik és nem lehet rajta segíteni. A halál minden élőlényt elér: a virágot és a békát, az aranyhalat és a futóegérkét, a kutyát és a cicát, sőt az embert is. De az ember nem csupán test. Az embernek lelke is van. Az a részed, amelyik nevet, szeret és barátságot köt az emberekkel. Azaz, amitől te vagy TE. Habár nagyszülőd teste már halott, a lelke továbbra is él, a mennyországban a Jóistennel.” A kötetben olvashatunk még a szomorúságról, a búcsúzásról, a sírásról, a halál által okozott fura érzésekről, a gyászszertartásról és természetesen a mennyországról is.

Olyan finom, puha az ágy. Nincs kedvem felkelni. Különben is vasárnap van, és pihenni szeretnék nem templomba menni! Van, aki már találkozott ezzel a gyermeki reakcióval, van olyan is, aki még csak ezután fog találkozni vele. Nagyon találó a Nem akarok templomba menni! kötet alcíme: Hogyan válhat a küzdelem ünneppé? A könyv fejezetről fejezetre szünteti meg a gyermekek dacos, reggeli ellenállását, és nagyon alaposan magyarázza el a kicsiknek, miért kell és érdemes nekik is templomba járniuk. „Ha szeretünk valakit, akkor szeretnénk vele sok időt együtt eltölteni, és arra vágyunk, hogy ő is velünk töltse az idejét. Ugyanez igaz Istenre is. Ha szeretnénk őt jobban megismerni, és közelebb érezni magunkat hozzá, akkor időt kell szánnunk arra, hogy meglátogassuk és beszélgessünk vele. Olyan ez, mintha titkos barátunk vagy nagyapánk lenne. Csak akkor kerülhetsz közelebb valakihez, ha egy kis időt együtt töltesz vele: tanultok egymásról, néha hallgattok, néha pedig beszélgettek.”

A félelem szörnyű dolog. Tönkreteszi és megmérgezi az életünket. Sokszor még mi, felnőttek sem tudunk megbirkózni vele, hogyan segítsünk így a gyermekeinknek? Úgy gondolom, hogy a Tűnjön a félelem, itt a védelem! című kötet nem csak a gyerekeknek, de a szüleiknek, nagyszüleiknek is megfelelő segítséget nyújthat

félelmeik leküzdésében. „Szörnyű hallani a rossz híreket: a tornádókról, a földrengésekről, a háborúkról… De Isten szeretete olyan, mint az esernyő, amely megvéd a félelemtől. A rossz dolgok ellenére, Isten szeretete jelen van. És ha rettegünk is, a világ még mindig gyönyörű helynek számít. Ha félsz vagy aggódsz, gondolj a családodra, a barátaidra, akik szeretnek. Örülj a természet színeinek és hangjainak. Gondolj mindenre, ami szép az életedben.” A könyvben olvashatunk még arról, hogy időnként mindenki fél, hogy milyen érzés a félelem, hogy mi a különbség a valóság és a képzelet között, hogy mit tegyen a gyerek, ha mások kigúnyolják, hogy szembesülj a félelmeiddel és arról is, hogy valójában nem is baj, ha valaki fél.

Szinte nincs olyan gyermekeket foglalkoztató gond vagy probléma, amelyet a Janó Manó sorozat kötetei ne dolgoznának föl. Érdemes ezért a nehézségek idején segítségül hívnunk őket. Biztos vagyok benne, hogy a kötetek elolvasásával nagyon gyorsan sikerül egy hullámhosszra kerülnünk a kicsinyekkel és így mindig hatékony segítséget nyújthatunk számukra a felmerült akadályok leküzdésében.

Teklits Tamás

•     •     •

Bővebb információt a lenti hivatkozásra kattintva kaphat:

• A Janó Manó sorozat kötetei (az egyes kötetek ára 650 Ft)

Miért vagyok keresztény?

Timothy Radcliffe angol domonkos szerzetes, világszerte ismert előadó, író. Könyvében arra hívja fel az olvasó figyelmét, hogy a keresztényekben kell lenni valami többletnek, amely megragadja a nem hívőket és felkelti érdeklődésüket a hit iránt.

„A kereszténység értelme, hogy Istenre, életünk értelmére mutat. Remélni azt jelenti, hogy meggyőződéssel bízunk abban, hogy az emberi létnek van valami értelme. Ha nincs, akkor a kereszténység és minden vallás csak hiábavaló időtöltés. Ám nem abban hiszünk, hogy fáradságosan kell menetelnünk Isten felé, mint valami távoli cél felé. Hitünk az, hogy Isten kiválasztott és megtalált bennünket. Isten minden emberi lény életében már jelen van még ha névtelenül és fel nem ismerve is” – vallja Radcliffe, és kiemeli, hogy „az emberiség egésze Istenben találja meg végső egységét és értelmét.”

Keresztényként hisszük, hogy Isten jelenléte köztünk a szabadság, a boldogság és a szeretet forrása. Ahhoz azonban, hogy belépjünk az igazi szabadságba és boldogságba, nagyon mélyen át kell alakulnunk. A szabadság nem csak azt jelenti, hogy lehetőségek közül választunk, és a boldogság nem csupán vidám érzelem. „Az Isten életében való részesedést jelentik, és ez megkívánja, hogy valahogy meghaljunk és feltámadjunk. Nagy bátorságra van szükségünk, hogy engedjük: a velünk lévő Isten felszabadítson minket és örömmel töltsön el.”

Az emberi egység kérdéséről azt írja a szerző, hogy az Istenre irányultság nem azt jelenti, hogy hiszem: „Isten személyes életem és halálom zarándokútjának célja”, hiszen „az emberiség egésze Istenben találja meg végső egységét és értelmét. Nem vagyok teljes, nem vagyok befejezett, csak az egész emberiséggel együtt” – vallja a szerző.

A domonkos szerzetes jelentőséget tulajdonít a keresztény reménynek, amit ha megélünk és meg tudunk osztani másokkal, akkor olyasmit tudunk felajánlani, amire a világ vágyik. Hogyan tudunk reményt nyújtani? Tudunk-e valami mást, újat mondani a jövőről? – töpreng a szerző. „Mi hiszünk abban, hogy a jó végső győzelmet fog aratni a gonoszon. Hiszünk a Királyság eljövetelében, és hogy vége lesz minden halálnak és szenvedésnek. Nem tudjuk azonban megmondani, hogy mindez hogyan történik. A kereszténység nem ajánl kész tervet, viszont története van. Történetünk lényege az a három nap, amely az utolsó vacsorától az üres sírig tartott. De az utolsó vacsora egyúttal az a pillanat is volt, amikor a tanítványok szemük elől vesztették a jövőt.”

Radcliffe atya szerint az jelent kihívást a keresztény emberek és az Egyház számára, hogy meggyőzően tudjanak beszélni Istenről. A félénkség azonban gondot okoz, le kell vetkőznünk félelmünket, hiszen, ha mások azt látják, hogy félünk tőlük, nem tanúskodhatunk hitünkről hitelesen. Továbbá különböznünk is kell a nem hívőktől azért, hogy amikor találkozunk, rácsodálkozással kérdezhessék: mi az életünk értelme? „Életünk értelme természetesen Isten. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy csak akkor tudunk az evangéliumról tanúskodni, ha mi keresztények rendkívül jók vagyunk, kiválóbbak másoknál. Jézus éppen nem ilyen közösséget akart alapítani. A bűnösöket, a gyöngéket, a söpredéket hívta magához” – véli a szerző. Különbözzünk másoktól azzal, hogy Isten a valóságban találkozik velünk a szentségekben, amelyek életünk minden drámáját áthatják, „a születést és halált, az evést és ivást, szexet és gyógyulást... Itt kezdődik a Királyság zarándokútja... Középütt... áll az egyház, és segít, hogy mindkettőben otthonra leljünk, oázist kínálva az emberiség számára a gyökerek elvesztésétől szenvedő világunkhoz... annak a minden képzeletet felülmúló otthonnak vagyunk teremtve, ami Isten Királysága. Egyetemes otthonunk felé törekszünk, a szó szoros értelmében, ahonnét senki sincs kizárva. Elfogadjuk ennek ajándékát, avval, hogy engedjük, Isten szava tegye tágassá szavainkat, és beszédünk tisztuljon meg minden lenézéstől és uralkodásvágytól.”

A szabadság fogalmával is foglalkozik a szerző. Szerinte a szabadság a modern európai ember központi értéke, viszont nem tudjuk, hogyan élvezzük előnyeit. Társadalmunk megérett az evangéliumi szabadság üzenetére, ennek kell evangelizációnk középpontjában állnia. Ez azonban mindaddig nem valósulhat meg, amíg nem nézünk szembe, és nem lépünk túl az Egyház életét gyakran megbénító félénk szabadsághiányunkon, különben szavaink hiteltelenek lesznek. „A keresztény szabadságot nem tudjuk megmagyarázni, csak megvédeni. A keresztény szabadságot nem tudjuk megmagyarázni, csak működését láthatjuk az utolsó vacsorán. A reménynek ez a jele minden közül a legszabadabb cselekedet. A szabadság a kereszténység lényegére utal, mert megmutatja életünk végső célját, a részesedést Isten kimondhatatlan szabadságában. Egy másik út, hogy megmutassuk, merre tartunk, a boldogságunk. Gyakran előfordul, hogy az embereket meglepi a szent emberek vidámsága. Szerzetesi hivatásomat részben egy bencés nagybácsimból sugárzó boldogságnak köszönhetem.”

A domonkos szerző könyvében az öröm fontosságát is hangsúlyozza. Azt írja, hogy az öröm nem Istennek egy érzése, hanem ez Isten léte. Mivel az öröm Isten valódi énje, ezért nem tudjuk meghatározni vagy megérteni. Így amikor megérint minket Isten öröme, valami kifejezhetetlen lakozik bennünk. Ezt az örömöt Jézus nem tudta megfogalmazni, csak megtestesíteni. „Ő volt a testté vált öröm.” Hozzá hasonlóan mi sem tudunk megfelelően beszélni róla, de megtestesíthetjük életünkben, arcunkon. „Az Egyház azért van, hogy összegyűjtse az embereket, hogy együtt örüljünk. Lehet, hogy az egyik oka annak, hogy a fiatal hisz, de nem vágyik közénk az, hogy keresztény ünnepeinken nem tapasztalják, hogy megosztjuk örömünket. Ez az öröm nem korlátozódhat pusztán érzelmeinkre, nem lehet pusztán szellemi.”

A szerző azzal a konklúzióval zárja gondolatait, hogy ha az Egyház táplálni akarja az Isten felé törekvő életeket, akkor bátorítanunk kell egymást. Ha hiszünk abban, hogy a Szentlélek pünkösdkor kiáradt az Egyházra, akkor nyugodtan lehetünk fesztelenebbek egymással.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Timothy Radcliffe: Miért vagyok keresztény? (2.700 Ft)

Égető sorskérdések

Miért nem élhetünk mi úgy, mint más népek? Miért gyötör minket századok óta a nemzethalál látomása? Miért kell nekünk állandóan a puszta létért viaskodnunk? Miért nem szabad nekünk mindazt megalkotni, amire tehetségünk volna bőven? Miért nem hagynak minket békén, holott mi senkit sem akarunk bántani? Miért kell a mi hazánk mindig másnak, habár mi senki földjét nem kívánjuk? Miért csupa törés a magyar élet, s miért nincs benne szerves fejlődés? Miért lesz annyiszor félelmes ravatal az a gyönyörű Budavár és a halott rajta a nemzet boldogsága?

Babits Mihály, Illyés Gyula és még sokáig sorolhatnánk, hogy ki mindenki elmélkedett már a magyarságról, a magyar nyelvről és történelmünkről. Ezúttal a szombathelyi születésű Varga László szalézi szerzetes teszi fel kérdéseit, s elmélkedik népünkről. Varga László atya 1901-ben született, és 50 éves korában hagyta el hazánkat. Könyvét vigasztaló levélnek szánta bujdosó testvéreinek, akiknek sorsát meghatározták a II. világháború utáni évek nehézségei: a szovjet megszállás vagy az 56-os forradalom elfojtása. A szerzetes, aki nem érhette meg az 1989-es rendszerváltozást, könyvét a magyarság jövője miatti aggódás okán írta meg. Érdekli a magyar nép eredete, rokonsága más népekkel, nyelve, jelleme s persze történelme és Európában elfoglalt helye, szerepe.

A magyar titok című könyvben Pázmány, Prohászka, Babits, Vörösmarty és Arany gondolatait idézi. Rendkívül jártas a magyar irodalomban, s egyfajta összefoglalását adja a magyarságról szóló műveknek, íróink, költőink hazáról való gondolkodásának. Könyvét olvasva kedvet kaphatunk ezen alkotások felidézéséhez és újragondolásához. „Gyönyörű Vörösmarty költeménye Hedvig királylányról, de milyen kár, hogy Erzsébet és Margit történetét nem énekelte meg, pedig ők is a döntő magyarok közé tartoztak.”

Varga László atya vallja, hogy nincs élőbb ember a magyarok között első királyunknál, Szent Istvánnál, hiszen ő volt az, aki felajánlotta a koronát a Szűzanyának, és a magyarság sorsát az ő gondjaira bízta. Így vélekedik erről: „Egész történetünk ennek föltűnő igazolása. Jelképe is van ennek: a koronázó templom a Várban. Az ozmán uralom alatt török mecset lett belőle és amikor a keresztény hadak a Várat visszafoglalták, az ostrom után egyetlen romhalmaz volt az egész, de állt a Boldogasszony egyháza.” A szerző további gondolatai szólhatnak akár a ma nem hívő emberének is: „Jól tudjuk, ma sok magyar van, aki az ilyen nyilatkozatban nem lát mást, mint a főpap kegyes hiedelmét, amit őseitől átvett és hagyományosan tovább ismétel. A fölényesen mosolygókat, akik a számtanon kívül másban nem hisznek, csak arra intjük, hogy az első világháború alatt Fatimában olyan valami történt, amitől a hitetlen nézők is térdre zuhantak...”

Miután Varga László lelkipásztor, e könyv lapjain is több helyütt olvashatunk a hitről és az istenkapcsolatról. László atya úgy véli, „Moszkva csak akkor tudna egészen leigázni minket, ha sikerülne elhitetnie velünk, hogy sem az égből, sem a földön nem várhatunk segítséget, és ha a nemzet reményt vesztve meghajolna a végzet előtt. Minden legyőzött népnek marad egy belső erődje, és amíg ez szilárdan áll, a hódító uralma ideiglenes marad. E belső erőd bástyái: a nemzet önérzete, a hagyomány ereje, a szabadság vágya, a szellemi függetlenség és a szenvedésre kész elszántság. Amíg ez a vár keményen ellenáll, győzelmünk el nem maradhat, sőt a mostani hódoltság is a jövendőbeni felemelkedés alapja lesz.”

A magyar nép jellemének a szerzetes szerint két meghatározó tényezője van, az értelem és a szenvedély.  Hangsúlyozza, hogy mindig több van belőle, mint kellene, s Bocskait idézi: „Mink az dolgot magát nézzük harag és szenvedelem nélkül, de ez a lélekalkat nem gyakori nálunk.” A szerző úgy gondolja, „Széchenyi lángelméje élesen látó, pontosan számító volt, de ugyanakkor roppant szenvedély is fűtötte. Bármennyire tisztelte őt a nemzet, mégis Kossuthot követte, aki mesteri módon tudott bánni az érzelmi erőkkel. Széchenyi volt a legnagyobb magyar, Deák Ferenc a haza bölcse, de Kossuth apánkra hallgatott a nép.” A magyarság jellemét, gondolkodását meghatározzák az erős érzelmek, és időnként bizony borúlátóak vagyunk: „Századok óta a nemzethalál látomása üli meg a lelkünket. A barokk korban egy ideig megint a nagyság és biztonság tudata lépett előtérbe, de egyébként még Pázmány és Zrínyi erős egyéniségén is kiütközik a balsors ütötte sebek fájdalma.”

Más helyütt pedig arról elmélkedik, hogy a magyarság ritkán jár az arany középúton, és a boldogulás lehetőségét az isteni tanítás követésében látja: „Mi vagy óriások leszünk, vagy senkik: vagy az Isten választottai, vagy a népek szemete. A középszer nálunk csalfa délibáb.” Az értelem és a szenvedély mellett pedig szintén fontosnak tartja a szerző az értékrend megtartását. „A legnagyobb nyomor, ha valaki értékvakságban szenved. Aki csak számban és mennyiségben gondolkozik, és nem látja mennyivel több az erkölcsi érték, végzetesen elszámítja magát. A legfőbb javakat sem pénzzel, sem hatalommal nem lehet megszerezni, mert azokat a személyiség képes önmagában létrehozni. Egy igazi anya szíve többet ér, mint az egész látható mindenség...” Tamási Áron gondolataival is egyetért a szerző, éppen ezért idézi az író hasonlatát a székelyekről: „Olyan a székely, mint a pisztráng a havasi patakban. Mindig a rohanó ár ellen úszik fölfelé. Ez a nagyszerű abban a kicsi népben, ez a tudat élteti, mert ez a rendeltetése.”

Könyvét hálaadó és egyben a magyarság sorsát összegző imádsággal zárja a szerző, amelyben helyet kap az önvád is. Kifejti, hogy egyes egyedül az isteni Gondviselésnek köszönhető, hogy a magyarság létezik. Részlet a Bujdosó elmélkedésből: „Századok királya, mindenható Isten! Bilincsbe verve, bujdosva, koldusan, mi magyarok hálát adunk neked, mert öröktől fogva akartál minket. Bizony magunk ellen is vétettünk nagyot, egymás vérébe balgán vertük a csapot,  de bármi történt, te mindig vigyáztál ránk, s hatalmad csodája, hogy még áll hazánk. Valami nagy szándékod van velünk, valami cél, amitől eddig iszonyodva szöktünk... Mohács óta minden csatánkon vesztettünk, de ha veled harcolunk, biztos a győzelmünk, mert te vagy a halálban győztes óriás, te vagy a föltámadás.”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Varga László S.J.: A magyar titok (865 Ft)

Mártózzunk meg a képek tengerében!

Bizonyára ön is járt már úgy, hogy egy zarándoklat alkalmával fejtörést okozott egy oltárkép témájának megfejtése vagy a templomban található szobrok felismerése. A legismertebb szenteket és attribútumaikat természetesen rögtön felismerjük, ám vannak olyan tárgyak, eszközök, amelyek több szent mellett is megtalálhatók. Otto Wimmer Szentek szimbólumai című zsebkönyvével nincs többé ismeretlen szobor vagy oltárkép!

S hogy miért is alakultak ki az attribútumok, vagyis az egy adott személyhez köthető, hozzá szorosan kapcsolódó, speciális tárgyak ábrázolása? A szentek nevét kezdetben jelzővel látták el, ám a középkorban a lakosság nagy része írástudatlan volt, így a leírt jelzők nem segítették őket az eligazodásban, a lerajzolt/megformált tárgyak azonban annál inkább beszédesek voltak.

Nézzük például a ruházatot! „Köpenyes Máriaként vált ismertté a kitárt köpenyével szerzeteseket, egyházi és világi személyeket, szegényeket és árvákat védelmező Madonna-alak, az Irgalmasság Anyja. Toursi Szent Márton lován ülve osztja meg szétvágott köpenyét a didergő koldussal, Justin filozófus a filozófusok köpenyét viseli, mint az egyház első hitvédője, hitvédelmi könyvét tartja a kezében. Idősebb Jakab apostol zarándokköpenyt visel, Assisi Szent Ferenc egy szegény lovagnak ajándékozta a köpenyét.” A magyar kiadást a világegyház szentjei mellett Patyi Beáta több helyütt kiegészítette a magyar vonatkozású boldogokra és szentekre vonatkozó ismeretekkel. E szerint „Boldog Csepelényi György bíborköpenye vértanúságát jelzi: kínzói napokig ruhátlanul járatták, megostorozták, leköpdösték, majd bíborköpenyt húztak rá...”

A fátyolról azt írja Wimmer, hogy általában a női szentek tisztaságát érzékeltetik vele. „Ágota a legenda szerint fátylával állította meg az Etna lávafolyamát. Fátylat tart a kezében Ludmilla és Lipót Babenberg hercege, mert a lengedező fátyol mutatta meg neki a klosterneuburgi alapítás helyét.”

A kendőről mindenkinek Veronika jut eszébe, amint Krisztusnak nyújtja azt, de talán kevesen ismerik Ilonát, aki a keresztereklyékkel együtt őrzi a kendőt.

S ha már a ruházatnál tartunk, térjünk ki egy fontos kiegészítőre, a cipőre, majd nézzük meg, mit jelent annak hiánya? „Alázatos egyszerűsége és vezeklő lelkülete miatt Hedvig hercegnő mezítláb járt, kezében tartva cipőjét” – írja a szerző. Egy másik legendás szenvedéstörténet szerint Sergius vértanúnak pedig „tüskékkel átvert cipőben kellett több mérföldet futnia a helytartó kocsija előtt.” A cipő és egyben a ruházat hiánya kapcsán Salkaházi Sárát említi Patyi mint magyar vonatkozású boldogot: „A nyilasok elhurcolták, s öt társával együtt mezítelenre vetkőztetve a jeges Dunába lőtték.”

A kalap szócikk alatt ez olvasható: „A hegyes, sárga kalap a középkorban a zsidókat jelezte, így ábrázolták a prófétákat és a pátriárkákat, de a Názáreti Szent Józsefet is. Zarándokkalapot visel az idősebb Jakab apostol vagy Szent Rókus. Egyházi méltóságuk kifejezőjeként bíborosi kalap van Jeromos és Borromeo Szent Károly fején, Nepomuki Szent János pedig birétumot visel. Mitrát visel például Szent Ambrus. Tiarával ábrázolják Péter apostolt, mint az első pápát vagy Szilveszter pápát.”

Az ókor és a középkor nem mentes az erőszaktól, éppen ezért a legtöbb vértanúhalált halt szent ezekhez a korokhoz köthető. Legendájuk sok esetben kissé hátborzongató. A testrészek ábrázolására is érdemes figyelmet fordítanunk. A fejüket vivők a szerző szerint azok a szentek, akik „a lefejezésük után az út egy részén kezükben viszik a fejüket. Ilyen Prágai Adalbert, Dionysius, Félix és Regula, Valéria. A fél fejét viszi infulával Reimsi Nicasius érsek.”  

A legismertebb jelképekről, mint a kereszt, a galamb, a kulcs, ostya vagy a csillag  – természetesen folytathatnánk a sort – egy-egy oldalban ad tájékoztatást a szerző. Elolvasva szócikkeit egyúttal feleleveníthetjük legfontosabb hitbeli ismereteinket is. Talán nem is gondolnánk, hogy egy-egy jelkép kapcsán mi minden jut eszünkbe!

Érdekesek és izgalmasak a különböző Mária-jelképek, amelyek nemcsak festményeken, szobrokon, hanem az imádságokban és az énekekben is felfedezhetők. A Jelenések könyve 12. fejezetéből szívesen veszi át a művészet az Egyház által jelképnek felfogott Napba öltözött asszony alakját, akinek a lába alatt van a Hold és a sárkány. A Lorettói litánia és a Physiologus által említett jelképek közül többnyire a következők szerepelnek az ábrázolásban: kalász, a szövetség ládája, az élő víz forrása, elzárt kert, amely csak Isten számára nyílik ki, rózsa és liliom... „A magyar hagyományban az ősi Boldogasszony-képzet (feltehetően a termékenység, a védelmező erő megtestesítőjeként) alakult át Mária-tiszteletté. A Boldogasszonynak nevezett Máriához születéssegítő, gyógyító, védelmező szenthez fordultak, melyre a Mária-ünnepek elnevezése is utal. Az ország védelmezőjeként neve Patrona Hungariae, akinek I. Szent István király felajánlotta a koronát. Gellért püspök, Szent Imre herceg és László király Patrona Hungariae feliratú, Madonnát ábrázoló pajzzsal védelmezi a hazát.” Pázmány Péter pedig Magyarország Védasszonyának nevezi Máriát. 

A Bibliában számos állatalakkal találkozhatunk, ilyen például az oroszlán, a skorpió, a kígyó, a hal, a sólyom, a bárány, a sas, a fent említett galamb, de a növények színes palettája is az olvasó elé tárul. A rózsához az alábbi kapcsolódik: „Limai Róza neve is erre utal, Gurki Hemma templommodellt és rózsát tart. Ugyancsak rózsa van a kezében a fiatal jótevő szűz Finának és Viterboi Rózának. Árpád-házi Szent Erzsébet és Kasilda szűz kötényében az alamizsna válik rózsává.” A télidőben lejátszódó rózsacsoda Portugáliai Erzsébet királynő ölében a hitvesi hűség bizonyítéka.

Otto Wimmer mindenkit lelkesen buzdít arra, hogy mélyítse el ikonográfiai ismereteit, hiszen azok által könnyebben megismerhetjük hitünket és megérthetünk mélyebb összefüggéseket, amelyekre eddig talán fel sem figyeltünk.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Otto Wimmer: Szentek szimbólumai (1.950 Ft)