Az ateizmus hite, a hit ateizmusa

Az 1976-os születésű Diósi Dávid atya szakterülete a liturgika. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, Fuldában és Münsterben végezte. Doktori kutatásait a Német Liturgikus Intézetben végezte. Egyházam a posztmodernben – A dialógus-„kényszer” ideje című könyve elgondolkodtató, ugyanakkor igazán olvasmányos könyv hívőkről, nem hívőkről és ateistákról, az ő kapcsolatukról egymással és Istennel.

Diósi dialóguskényszerről beszél, jó tanácsot, forgatókönyvet ad hozzá, és feltérképezi a szembenálló felet meg a háttérül szolgáló mai világot is. Mindezt a »tudom, kinek hittem« alapvetően optimista és bizakodó hívő ember magatartásával teszi, azéval, aki azt is tudja, hitét nem kiváltságul, hanem feladatként kapta, s bárki máshoz hasonlóan cserépedényben őrzi, feladata mégsem az, hogy a törékeny edényt elzárja, hanem hogy abból nagyvonalúan és ítélet nélkül osszon – írja a könyvről Bodó Márta irodalmár, teológus, a Keresztény Szó főszerkesztője.

Diósi könyvében bemutatja a különböző lelki beállítódású hívőket, ír azokról is, akik számára a hit kimerül a felszínességben és a külsőségekben. „Megszoktuk, hogy a világot Isten-hívőkre és ateistákra osztjuk fel. Persze a dolog korántsem ilyen egyszerű. Egyrészt azokról van szó, akik azt hiszik, hogy hisznek, másrészt pedig azokról, akik nem hiszik, hogy hisznek. Az első kategória esetében a vallásos gesztikuláció virtuózairól van szó, azokról, akik számára a hit kimerül a felszínességben: a liturgikus aktusok külsőségeiben, a böjti előírások precíz, hajszálpontos betartásában, és sorolhatnánk. Bigott rituális bürokraták ők. Vakbuzgó kivitelezői minden előírt koreográfiának. Istenük az előírás. S hitük az előírás tisztelete.”

A szerző úgy véli, hogy a nem hívők között vannak, akik úgy gondolják, a hit nem ad válaszokat a mai világ kérdéseire és problémáira. Ők nem feltétlenül Isten létét tagadják, hanem magát az Egyházat és annak működését kritizálják. „A másik kategóriába tartoznak azok az emberek, akik nem hiszik, hogy hisznek. Ezt pedig azért, mert téves felfogásuk van a hitről. Meglátásuk szerint a hit túlságosan ünnepélyes aktus. Nem a mindennapi problémákkal küszködő ember számára való. Úgy gondolják, hogy hinni annyit jelent, mint szünet nélkül elragadtatásban lenni. A hit elérhetetlennek tűnik számukra. Fő problémájuk az, hogy a hitet bálványozzák. S elfelejtik, hogy a hit, a valós, élő hit állandó, soha meg nem szűnő, rizikóteljes, eleven párbeszéd a hitetlenséggel. Az új ateisták nem is annyira Isten létezését tagadják, hanem inkább az istenhit konkrét következményét, a vallást támadják. Szerintük egy vallás nélküli, illetve vallásmentes társadalom megteremtése előfeltétele egy békés és toleráns világnak.”

A szerző szerint az ateizmus a vallás számára nem akadályt és veszélyt, mint inkább kihívást jelent. Diósi úgy gondolja, kritikájukat a megértés és a dialógus jegyében kell megközelíteni. „Szerintük a vallás – azáltal, hogy bizonyos értékeket kiválaszt, és egyfajta transzcendens autoritással ruház fel, »szakrálisként« tekint azokra, valamint bizonyos erkölcsi, esztétikai értékeket Istentől eredeztet – tagadja a pluralizmust, az értékek sokféleségét... Ha állandóan a hívek fejét mossuk, ha minduntalan csak a hit korlátairól beszélünk, ha lépten-nyomon csak a morális előírásokat szajkózzuk, nincs mit csodálkoznunk, ha az egyházban való létet nemcsak híveink, hanem a kívüliek is, »bilincslétnek« látják.”

Diósi szerint azok, akik még nem hisznek, nem találták meg Istent, arra kíváncsiak leginkább, hogy mitől lesz más az életük a hit által. A hiteles válasz erre egy eleven élettörténet lehet, szemben a betűkkel. A szerző úgy véli, minden embernek joga és kötelessége is kérdezni a hittel kapcsolatban, s az útkereséshez hozzá tartozik a bizonytalan, tapogatózó kérdezgetés is. Diósi azt írja, „a posztmodern ember nem engedi magát hülyíteni, nem elégszik meg az okos, spekulatív válaszokkal. Őt csak az élettapasztalat győzheti meg.” A lelkipásztorok szerepe kapcsán elmondja, hogy a papi öltözet és viselője is „már rég átesett a mítosztalanítás folyamatán. S ha »néhány évtizeddel ezelőtt az örökség ajánlólevele az átadó tekintélye volt«, manapság a »tekintély ehhez már nem elegendő«, hanem az »érvekkel« is alá kell támasztania mindazt, amit át akar adni. Nem feltétlenül észérvekkel, hanem a tanúságtevés érvével.”

A szerző egyik jó tanácsa a dialógushoz, hogy „a kommunikáció ne felülről lefelé mutatkozó szintkülönbséggel történjen, hanem a teremtményi szolidaritás közös síkján. A sikeres dialógus nem jöhet létre »a rangsorrend és tekintélyproblémák, előítéletek és sztereotípusok« mérgező légkörében...” Partnerünket a Teremtő arcvonásait magán viselő lénynek kell tekintenünk. A hívők és nem hívők helyes és eredményes párbeszédéhez szorosan hozzá tartozik a visszafogottság. A hívők nem tehetnek úgy, minta ők tökéletesen ismernék Istent. Diósi úgy hiszi, Isten „mindig is a nagy Ismeretlen marad, akinek a dialógus keretében nemcsak a másiknak, hanem nekünk is üzenete van (…) nekünk is kinyilatkoztatja  magát.” A dialógusban tehát nemcsak a nem hívők, hanem a hívők is valami újnak, meglepetésszerűnek lehetnek tanúi.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Diósi Dávid: Egyházam a posztmodernben (1.500 Ft)

Bergoglio listája - Ferenc pápa az argentin diktatúra ellen

Az egész világ izgatottan várta, ki lesz a következő Péter-utód XVI. Benedek után. Miután bemutatkozott az új szentatya – ahogy az lenni szokott –, a világsajtó figyelme rögtön ráirányult, de sajnos nemcsak pozitív, hanem negatív értelemben is. Mindenki kíváncsi volt arra, ki is Jorge Mario Bergoglio, mit lehet tudni eddigi munkásságáról, jelenérő és múltjáról. A sok esetben szenzációhajhász és botrányokat generáló sajtót pedig nem feltétlenül az igazság, a pozitív üzenet hozza lázba.

Ferenc pápáról napvilágot láttak olyan hírek, miszerint együttműködött az argentin diktatúrával, Videla rezsimjével, és nem nyújtott segítséget a rendszer áldozatainak és néhány rendtársának sem. Ezzel szemben Jálics Ferenc jezsuita – aki szintén érintett volt – pozitívan nyilatkozott a kérdésben, Bergoglio ellen kézzel fogható, valós vád nem fogalmazódott meg, sőt sokan beszámoltak segítőkészségéről, jószándékáról és odaadásáról. A sajtóban keringő rosszindulatú vádak azonban elérték céljukat: elhintették a gyanakvás magvát.

Nello Scavo újságíró figyelmét argentin barátai hívták fel a témára: „Bergoglio nagyon sok embert mentett meg, többet, mint amennyire ő maga képes visszaemlékezni.” Scavo ezután döntött úgy, hogy elutazik Buenos Airesbe, majd Paraguayba és Uruguayba, kideríti az igazságot és felgöngyölíti a szálakat. Így született meg a Bergoglio listája – Ferenc pápa az argentin diktatúra ellen című könyv, amelynek előszavában a Nobel-békedíjas argentin béke és emberi jogi harcos, Adolfo Pérez Esquivel a következőket írja: „Jorge Mario Bergoglio akkori jezsuita tartományfőnök ugyancsak segített az üldözötteken, és a legkülönfélébb módokon próbálkozott, hogy elérje rendje elrabolt papjai szabadon bocsátását. Mindazonáltal, amint már máshol hangoztattam, nem vett részt az emberi jogok védelme melletti harcban a katonai diktatúrával szemben. Ez a feladat más püspökökre hárult.” A tanúvallomások szerint a jezsuita provinciális tevékenyen segítette az embereket, de nyíltan nem vált jogvédővé. Éppen ez az „észrevétlenség” segítette őt abban, hogy másokon segíthessen.

A könyv első részében (Egy nyomozás miértje) megtudhathatjuk, hogyan működött a diktatúra: „A kínzás az információk megszerzésének bevett módszerévé vált, és a tömeges eltűnések életben tartották a rettegést. A titkos börtönök egyszersmind központjai voltak ama perverz rendszernek is, amely kisajátította a fogvatartott nők újszülött gyermekeit. A juntát a három haderőnem tábornokai alkották: Videla, a hadsereg, Massera, a haditengerészet és Agosti, a légierő parancsnoka.” Az is kiderül, hogy voltak olyan főpapok, akik támogatták az elnyomó rendszert, míg mások igyekeztek segíteni a szenvedőkön. A kötet legizgalmasabb része minden bizonnyal a második fejezet (Bergoglio listája. A történetek), amelyben 11 történet bontakozik ki az olvasó előtt. Szerepel köztük Jálics atya is, akit megkínoztak, majd szabadlábra helyeztek. Alfredo Somoza – ma már nemzetközi politikai szakértő, újságíró, és Milánóban él – is pozitívan nyilatkozott Ferenc pápáról. A jó családból származó, tudományokra fogékony fiatalemberre már húszévesen lecsapott a rendszer. „Elraboltak, és egy kapitányságon tartottak fogva. Egy héten át tartottak ott. Úgy éltem ott, mint a Pokol Tornácán, nem tudtam, mi fog történni velem.” Míg a katonák azt latolgatták, az Esma, az Olimpo vagy valamelyik másik mészárszék vegye-e kezelésbe, valaki, aki jobb, ha névtelen marad, „még épp időben utánam nyúlt, mielőtt eltüntettek volna” – emlékszik vissza Somoza, aki később régészetet tanult a jezsuitáknál. „Így ismertem meg Bergoglio atyát. Mindig azt tanácsolta, hogy ne kockáztassunk, nem éri meg, abban az értelemben, hogy ebből a helyzetből nem törhetünk ki az erőszak révén, és óvott bennünket attól, hogy bajba keveredjünk. (...) A diákokkal beszélve ez volt a szavajárása: No te la creas!” – ami olyasmit jelent: »nehogy már azt hidd!« vagy »ne legyél hiszékeny!« Somoza szerint mintha azt mondta volna: „Fiúk, ne higgyetek el mindent, amit mondanak, ne fogadjátok el az olyan kijelentéseket, amelyeket nem ellenőriztetek, és amelyekről nem vagytok meggyőződve, de azt se higgyétek, hogy mindent tudtok.” Somozának végül 1981-ben kellett elhagynia hazáját. Először São Paolóba ment. Az ottani érsekség „együttműködött az ENSZ menekültügyi Főbiztosságának Hivatalával, amely anyagilag is támogatott bennünket, úgyhogy az ENSZ segítségére szorulókat egyenesen az egyházi struktúrákhoz irányította. (...) A São Paolói érsekségen kiderült, hogy már előkészítették számomra a menekülés útját. (...) Többszöri átgondolás után arra jutottunk, hogy a segítségnek mindezen váratlan formáit olyan személyektől kaptuk, akik a jezsuitáknál tanultak, vagy kapcsolatban álltak velük. (…) A következtetés egyszerű volt. »Ki volt a jezsuiták főnöke Argentínában? Elképzelhető lett volna, hogy mindez az ő közvetlen részvétele nélkül történjen?« – teszi fel a kérdést Somoza.”

A kötet utolsó fejezetében Scavo arra a következtetésre jut, hogy Bergoglio mindvégig a jó oldalon állt, s az elnyomó hatalmat kicselezve segítette embertársait elmenekülni, új életet kezdeni. „…a »lista« tanúságtételeinek köszönhetően most már biztosan tudjuk, melyik oldalon állt Bergoglio országa történelmének ama zűrzavaros, drámai és szenvedésteli időszakában. S miközben e könyv a befejezéséhez közeledett, újabb történetek, újabb tanúvallomások láttak napvilágot… (…) Mindannyian a legmélyebb hálával beszéltek egy Ferenc nevű emberről, akiben egészen a pápává választása előtti néhány hónapig is szilárd támaszra találtak. Egyszóval »Bergoglio listája« még nem zárult le.”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Nello Scavo: Bergoglio listája - Ferenc pápa az argentin diktatúra ellen (3.500 Ft)

Hűséggel a megpróbáltatásokban

Ferenc pápa a 2015-ös évet a szerzetesek évének nyilvánította. Ezért is aktuális az az interjúkötet, mely 2014 húsvétján látott napvilágot. Arról biztos sokan hallottak, hogy 1948-ban minden egyházi intézményt államosítottak, és 1950-ben a kommunista hatalom szétszórta a szerzetesrendeket. De azt már sokkal kevesebben tudják, hogyan történt mindez, mit éltek át azokban a napokban, hetekben a szerzetesek. Miként éltek azután, amikor le kellett vetniük a szerzetesi ruhát és civilként az életben boldogulniuk? Milyen módszerekkel zaklatta őket a rendőrség, miért nem taníthattak, vagy hogy kerültek annak ellenére kórházba, hogy tudták róluk, hogy apácák. Ezekről az élményeikről beszélnek azok a nyolcvan-kilencven-százéves szerzetesek, akik mindezeket átélték.

Több mint tíz éve készítek szerzetesekkel interjúkat. 2010-ben Őrizték a tüzet címmel már megjelent egy interjúkötet az Új Ember gondozásában, melyben az én írásaim közül is számosat olvashattak az érdeklődők. Az interjúkészítést nem hagytam abba, így 2014 húsvétján jelenhetett meg Hűséggel a megpróbáltatásokban címmel egy újabb interjúkötet.

Miért ezt a címet adtam a kötetnek? Nem véletlen, hiszen ezek a nővérek és szerzetes atyák valóban hűségesen kitartottak azokban az években, amikor a megpróbáltatások sora nem akart véget érni.

Olyan szerzetesekkel beszélgettem, akik még az elmúlt század elején a 20-as 30-as 40-es években léptek be a rendbe. A nővérek közül többen elmondták, hogy már 10 és fél évesen tudták, hogy szerzetesek akarnak lenni. Mások már 14-16 évesen beléptek a rendbe, és most hatvan-hetven éve kimondott fogadalmaik mellett kitartottak hűségben.

A nővérek közül sokan tanítónői vagy óvónői diplomát szereztek. Az államosítás és a szétszóratás után hányattatásuk, megvetettségük nem ismert határokat: egyesek napszámba jártak krumplit szedni, mások kötöttek, horgoltak, varrogatásból tudtak némi pénzhez jutni. Többeket plébániák alkalmaztak sekrestyés, takarító, harangozói állásban.

„Az államosítás után az óvoda egyik napról a másikra megszűnt. Ezután Jácinta nővér egy darabig az iskolai napközit vezette, majd áthelyezték Nyergesújfalura, mert itt még működött az egyházközségi óvoda egészen 1950-ig. Majd ott is megjelent egy óvónő, és közölte, hogy holnaptól ő veszi át az óvoda vezetését. Hozta a vörös zászlókat, és ezzel dekorált a teremben. Ezután kézimunkázásból, horgolásból, terítők hímzéséből próbálták fenntartani magukat a nővérek” – emlékszik az Isteni Szeretet Leányai társaság egyik tagja.

Az 1950-es szétszóratás nagy megpróbáltatást jelentett mindnyájuknak. A szerzeteseket egyházi intézményekbe, rendházakba internálták, ahol így ötször, hatszor, sokszor tízszer többen lettek, mint amennyinek ott helye volt. A nővérek földön, szalmán aludtak, elmondták, hogy a hívek hordták nekik titokban össze az élelmet, hogy legyen mit enniük, a hatóságok rendszeresen jöttek őket ellenőrizni.

Voltak bátor nővérek, akik szembe mertek szállni a hatóságokkal: „Minden nap jött a rendőrség felügyelni, megnézni, hányan vagyunk, mit csinálunk. Felszólítottak, ki ne menjünk az utcára, a szerzetesi ruhát vegyük le. Ketten nem vetettük le, én és Alexia, matematika szakos tanár. Azt mondtam a rendőrnek: »Maga nem adta rám, maga le sem veszi rólam, megértette?« Mérgében letépte a fátylamat. »Majd akkor megy a pincébe!«” – mesélte Stefánia Notre Dame nővér.

Sokan plébániákra kerültek atyák mellé házvezetőnőnek. Itt tanultak meg főzni, háztartást vezetni. A civil munkába való bekerülésük sem volt problémamentes. Amikor jelentkeztek például a gyárba munkára, megkérdezték őket: nem voltak maguk a rendben? Sok helyen, ha megtudták, hogy szerzetesek, nem kaptak állást. Mások amikor bekerültek a gyárakba, lenézték őket, a legnehezebb fizikai munkát kellett elvégezniük. Volt, aki Erzsébeten egy festékgyárban kapott munkát, ahol festékesdobozokat kellett mosogatnia.

„Egy rendtársam tanácsára az akkor épülő Metróhoz jelentkeztem. Ez nagyon nehéz fizikai munka volt, együtt dolgoztam rablóval, gyilkossal, volt miniszterrel. Két hónap után szintén egy rendtársam hívására a Budapesti Műanyaggyárban helyezkedtem el. Négy évig három műszakban jártam dolgozni. Egy év után élmunkás lettem, és független csoportvezető” – meséli egy szerzetes atya.

Sok olyan kórház volt, ahol a nővérek elküldése után a takarítónők és hozzá nem értők végezték az ápolónők munkáját. Az orvosok nem tudtak velük dolgozni. Így több szerzetnővér visszakerülhetett a kórházba, mint civil ápolónő: „A professzor úr biztatott, jöjjek minél hamarabb dolgozni, mert nagy szükség van a munkámra. Először a nagyobb gyerekekhez kerültem, később az újszülött osztályra osztottak be. Rendünkből több nővértársam is dolgozott ezen az osztályon. Nagyon szerettem itt lenni, a munkatársak megértőek voltak velünk” – emlékszik a kórházi munka kezdetére Etelka nővér.

Egyik nővér elmondta, hogy szervezte meg karácsony előtt a kórházban a betegek gyóntatását a fürdőszobában. Miután ez a párttitkár tudomására jutott, a nővérnek már másnap kiadták a munkakönyvét. Kimondottan izgalmas, hogy állt helyt Jácinta nővér az 1956-os harcok alatt a BKV bentlakásos óvodájában:

„Egyik délelőtt a harcok miatt nem vittük le az udvarra a gyerekeket, csak a teraszon játszottak. Előbb kész lett az ebéd, ezért üzentem, ebédelhetünk. Fönt a betegszobán is feküdt hat-nyolc gyerek, őket is levittük a földszintre. A Gondviselés rendezte így, mert déli 12-kor, amikor éppen kezdtük az ebédet, egy nagy dörrenést hallottunk, füstfelhő mindenütt, az ablakok kitörtek. A gyerekek éppen a levest ették, mikor belövést kaptunk, a felső terasz leszakadt. Mindenki felugrott, sírva rohantak hozzám a gyerekek” – meséli a megdöbbentő eseményeket Jácinta nővér. És mi történt még ezek után a gyerekekkel? Jácinta nővér hihetetlen rátermettséggel oldotta meg a helyzetet…

Nincs két egyforma életút. Még ugyanabból a rendből is mindenkinek más és más nehézséget és megpróbáltatás kellett kiállnia.

Ezt a kort Szent Vince néhány sorával lehetne legjobban jellemezni, melyet első leányainak mondott biztatásul: „Számotokra a kolostor a betegek háza, s aki az ágyban fekszik, az a főnöknőtök. Cellátok a lakószobátok, kápolnátok a plébániatemplom, kolostorotok a város utcái, klauzúrátok az engedelmesség. Beszélőrácsotok az istenfélelem, fátylatok a szent szelídség.”

Bár ez a néhány sor jó négyszáz évvel ezelőtt hangzott el, tartalmában erre a korra is értelmezhető. Hiszen minden szerzetes saját otthonában vagy albérletben lakott, templomba legtöbbször titokban, de a környéken lévő plébániára tudott csak eljárni. Minden nap megjárták a város utcáit munkába jövet-menet, vagy amikor titkos hittanórákra vagy fiatalokkal való foglakozásra igyekeztek. Az engedelmességet mindig megtartották az elöljáró felé, még akkor is, ha csak ritkán tudtak találkozni. Bár megfélemlítések között éltek, az istenfélelem nagyobb volt bennük. Ha csak tehették, naponta eljártak szentmisére és áldoztak. A szelídség jellemezte őket, még akkor is, ha a megaláztatás lett osztályrészük.

Rózsásné Kubányi Andrea

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Rózsásné Kubányi Andrea: Hűséggel a megpróbáltatásokban (1.200 Ft)

Orvosság a fáradtságra

Napjainkban sok fizikai és lelki teher nehezedik az emberekre. Emiatt sokan erőtlennek, fásultnak érzik magukat, mert nem férnek hozzá ahhoz a támogató erőhöz, amit a hitük által elérhetnének. Gyökössy Endre könyve a fáradtság tünetét járja körül, rávilágítva az okokra és megvilágítva a kiutat. „A fáradtság is lehet szövődmény. Rendszerint annak, hogy valami elintézetlen ügy van az életünkbe, amit félretettünk, nem intéztünk el. Csodálatos mély kút az emberi lélek, hihetetlen sok mindent bele lehet dobálni, és azt hisszük, hogy ott elintézést nyernek. Pedig nem: onnan valahogy, valamiképpen előjönnek a dolgok. Nem tréfa ez, komoly dolog.”

A mai ember tévedése, hogy az Istent és az értékeket önmagán kívül keresi, és a pillanatnyi kielégülések illúziójába menekül. Ezek az alkalmi győztes érzések azonban illékonyak és az üresség, vagy az újabb tárgy/hírnév/pozíció megszerzésének sürgető érzése követi. Az író megfogalmazásában így hangzik: „Nincs nagyobb súly, mint az üresség! Nincs nagyobb valami, mint a semmi, ami alatt össze lehet roppanni, ha az belül van. Ha bennünk nem a mi Urunk és Gazdánk van, ha szívünkben nincs jelen az élő Jézus Krisztus, akkor oda más kerül be, mert az űr nem bírja ki önmagát, oda valami beszív. Csak az a kérdés, hogy mit?! Vagy kit? – S ebbe halálosan el lehet fáradni.”

A valódi lelki stabilitás helyreállítása a valódi értékek felismerése és a lelki ajándékok gyűjtése által érhető el. Az író szavaival. „Tapasztalataim alapján mégis elmondhatom: a szeretet a lélek levegője, oxigénje, amely nélkül szinte megfullad az ember. Talán minden mást jobban tud nélkülözni bárki, mint a szeretetet... Azt tapasztalom, hogy szinte mindent ki lehet bírni, ha valakitől, valahonnan szeretetet kap az ember. És minden kibírhatatlanná válik, még a gazdag, komfortos élet is, ha a szeretet hiányzik.”

A könyv második felében a kapcsolatainkban felbukkanó negatív tendenciákra világít rá az író, és meghatározza a pozitív hűség öt alapelemét, ami nem más, mint: „becsületesség, átlátszóság, önzetlenség, bátorság, bizalom”.

A lelki megkönnyebbülés felé a legrövidebb út az Istenbe vetett hit felélesztése. Amint sikerül napi rutinunkba beilleszteni az imát, gyakorolni a szeretetet, megélni a hálát, egyre kiegyensúlyozottabbá válhatunk. Lehetőségünk nyílik rá, hogy újra megtaláljuk azt a középpontot, amely örök erőforrásként a rendelkezésünkre áll, és újra ráleljünk isteni küldetésünkre.

Gyöpösné M. Flóra (Könyvszerdánk olvasója)

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Gyökössy Endre: Orvosság a fáradtságra (1.180 Ft)

Felemelő szeretet - Szent Márton imakönyv

A rendkívüli népszerűségnek örvendő, több mint 23.000 példányban elkelt Családok imakönyve után egy újabb vallásos kiadvánnyal szeretné segíteni és mélyíteni a hívő olvasók imádságos életét a Martinus Kiadó. Sokak együttműködésének köszönhetően elkészült és immár megrendelhető ugyanis a Felemelő szeretet című Szent Márton imakönyv. A könyv összeállításának és megjelenésének a 2016-os Szent Márton Jubileumi Év ad apropót. Jövőre ünnepeljük ugyanis az Európa-szerte nagy tiszteletnek örvendő Szent Márton születésének 1700. évfordulóját. A 2015-ös készületi évben többek között ez az imakönyv is lehetőséget biztosít arra, hogy méltóképpen készüljünk fel a 2016-os esztendőre, amikor reményeink szerint szentatyánk, Ferenc pápa is ellátogat Szent Márton szülővárosába.

Az imakönyv első része mintegy átismétli a legfontosabb imádságokat: Az Úr imádsága, Angyali üdvözlet, A Szentháromság dicsőítése, az Apostoli Hitvallás, A Nicea-konstantinápolyi Hitvallás, Az Úrangyala, A rózsafüzér-ájtatosság hagyományos módon.

Minden fejezet előtt rövid részlet olvasható a legismertebb Szent Márton-életrajzból, Sulpicius Severus művéből. Bevezetésként azt a részletet választották a szerkesztők, amely a már gyermekként is hívő Mártont mutatja be: „Már tízéves korában szülei akarata ellenére egy templomhoz menekült, és kérte, hogy katekumen lehessen. Majd csodálatos módon teljesen Isten szolgálatára adta magát, és midőn tizenkét éves lett, a pusztába kívánkozott. Követte volna vágyát, de éveinek csekély száma megakadályozta tervét, lelkét azonban remeteségek vagy templomok foglalkoztatták, és már gyermekkorában azon elmélkedett, amit később alázatos buzgósággal megvalósított.”

Imák Szent Márton püspökhöz

Szent Márton püspök! Krisztus megjelent neked, miután a didergő koldussal megosztottad köpenyedet, hogy igazolja, „amit eggyel tettetek a legkisebbek közül, azt velem tettétek”. Amit halálod előtt mondtál: „nem vonakodom a munkától”, abban megmutatkozott apostoli buzgóságod. Add, hogy mi is észrevegyük rászoruló embertársainkat, és Isten országának építésén munkálkodjunk! Ámen.

•     •     •

Istenünk, Szent Márton püspök a te dicsőségedet szolgálta életében és halálában. Add, hogy kegyelmed ereje bennünk is hatékonyan működjék, és szeretetedtől se élet, se halál el ne szakítson minket. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.

•     •     •

Urunk, Istenünk, te Szent Márton püspököt a rábízottak gondos atyjává és segítőjévé tetted. Add, kérünk, hogy minden híved hűségesen betöltse tőled kapott hivatását, és teljesítse kötelességeit, a mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Külföldi szerzők imádságait is megtalálja az olvasó a kiadvány lapjain. Charles de Foucauld Szent Mártonra bízza magát. Így imádkozik: Átadom magam neked, Szent Márton, könyörögj értem! Átadom magamat neked, Franciahon nagy szentje. Szegényes, rossz önmagam szelíd védelmedre bízom. Minél szánalmasabbak vagyunk, annál inkább szükséges, hogy erős védelmezőnk legyen.

Az alábbi imádság szerzője pedig Andreas Drouve, aki a hitben való kitartásra, embertársaink iránti irgalomra és engedelmességre buzdít bennünket. Hozzád jövünk, Szent Márton, Isten katonája, Krisztus küldötte, az evangélium tanúja és az Egyház pásztora. Kérünk, járj közben értünk Istennél fájdalmas csendünkben és magányos éjszakáinkon! Adja meg nekünk az Úr, hogy hűségesen kitartsunk a hitben és az imádságban! Amikor még meg sem kaptad a keresztséget, köpenyed felét egy koldusnak adtad. Segíts, hogy mi is osztozzunk testvéreinkkel! Amikor életed alkonyához értél, nem vonakodtál a terhek és munkák sokaságától. Segíts, hogy engedelmesen megtegyük az Atya akaratát! Ébressz vágyat szívünkben, hogy egyek legyünk veled, hozzád egészen közel, s mi is megismerjük a boldog örökkévalóság örömét. Ámen.

Szent Márton közbenjárását sok-sok évszázada kérik a hívők. A következő részlet Lancsics Bonifác OSB Szigetváron 1711-ben mondott latin nyelvű szentbeszédéből valók. A Bonifác atya által használt irodalmi nyelvezet és a hajnalcsillagról írt hasonlata bizonyára nagy hatást gyakorolt a hívekre már 300 évvel ezelőtt, és felkelti a hívők figyelmét ma is. Ó, szent főpap, akinek szívében az irgalom már az anyaméhből ott rejlett: te életedben jóságos és irgalmas voltál mindenki iránt; áraszd fölénk irgalmas szívedet, és járd ki számunkra Istentől, akinek most látását élvezed, hogy mi is rózsa és liliom legyünk a tövisek között, galambok legyünk a ragadozó ölyvek között, bárányok a ragadozó farkasok között, szentek és igazak a gonoszok között. Bár most mindenütt felhők vesznek körül bennünket, bajok, támadások és üldözések között élünk, ragyogjunk mégis köztük, mint a hajnalcsillag, teljes türelemben.

A kiadvány azon lelkipásztorok számára is útmutatóul szolgálhat, akik együtt imádkoznak a hívő közösséggel Szent Márton ereklyéje előtt. Az imádságok, litániák, elmélkedések, egyetemes könyörgések, szentkilencedek mellett szebbnél szebb országosan ismert és helyi születésű Szent Márton énekek – kottával együtt – (Márton, Krisztus apostola; Szent Márton püspök, Pannon földnek szentje; Lelkesülten, meghatottan; Ó, Szent Márton püspök, példaképünk ) és versek is megtalálhatók a kiadványban.

Gyermekek fohásza (Székely László verse)

Ó Szent Márton, ki szétvágtad köpenyed,
látván, hogy egy szegény koldus didereg.
Hozzád sírnak szombathelyi gyerekek,
És fohászuk könnyeinktől megremeg.

Köszönjük, hogy hozzánk visszalátogatsz,
szellemeddel szent tüzeket gyújtogatsz.
A szíveket, ahol példád felragyog,
szeretetre, irgalomra hangolod.

Életedről regél itt a rög,
a szegények szeretete itt örök.
Olyan nagy volt a te szíved, oly derék,
hogy hevéből nekünk is jut még elég.

Szombathely szent őrszelleme, megkérünk:
jótevőink tartsd meg soká minékünk.
Te védd őket, te őrködjél kegyesen,
hogy életünk boldog, vidám, szent legyen.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Felemelő szeretet - Szent Márton imakönyv

Lelkigyakorlat és pszichológia

Vannak olyan ismerőseim, akik üresnek, hosszúnak és céltalannak érzik a január hónapot. Az adventi időszak és a karácsony elmúltával sokan – leginkább azok, akik csak a külsőségekben élik meg a várakozást és az ünnepet – úgy nyilatkoznak, számukra semmit sem jelentett az ünnep és örülnek, hogy végre „túl vannak” rajta. Ők bizonyára nem látják a karácsony valódi tartalmát, s az év más időszakairól is hasonlóan vélekednek. Nemes Ödön jezsuita szerzetes és Perczel Forintos Dóra pszichológus A lelkivezetés művészete című könyve az olvasók spirituális éhségét igyekszik csillapítani, így azok számára is segítséget nyújthat a kiadvány, akik kétkedve és pesszimistán élik mindennapjaikat.

Már az előszóból kiderül, hogy nem lelkigyakorlatos könyvet tart kezében az olvasó, sokkal inkább arra próbálja rávezetni őt a szerzőpáros, hogy a mindennapokban miként tudja megtalálni a helyes viszonyulást ahhoz, ami vele történik. S ha nyitott – olvashatjuk az előszóban – megtapasztalhatja Isten jelenlétét. A szerzők sok helyütt pontokba szedve, táblázatokba foglalva emelik ki a legfontosabb tapasztalataikat, s az egyes fejezetek végén gyakorlati kérdésekkel motiválják az olvasót.

Lelkivezetés vagy pszichoterápia?
A két szerző két külön szakterületet képvisel. Lássuk, mi a különbség köztük! A pszichoterápia elsősorban a pszichés problémák felmérésére, gyógyítására és arra irányul, hogy segítsen megküzdeni a nehéz élethelyzetekkel. Ezzel szemben a „lelkivezetés körébe a spirituális kérdések, az Istennel való kapcsolat kialakítása, fejlődése, elmélyülése tartozik, mivel a fő cél Isten akaratának felismerése, a megkülönböztetés a hit szemével és Isten kegyelmével.” A lelkigondozás nem más, mint segítőbeszélgetés, amikor is a vezetett egy-egy nehéz élethelyzet vagy krízis megoldásában kap támogatást. „A pszichoterápiában és a lelkivezetésben egyaránt fontos a bizalmi kapcsolat, az empátia, a másik személy feltétel nélküli elfogadása és a segítő hitelesség” – fogalmaz a szerzőpáros. Mindkét terület kulcsszava az önismeret. „Az önismerethez alapvetően fontos a gondolatok, az érzelmek, rejtett vágyak és motivációk felismerése. A belső megmozdulások, érzelmek abban segítik a vezetettet, hogy felismerje bennük Isten akaratát és kihívását. Krisztus követéséhez szükséges az önismeret és az önelfogadás, de ezzel egy időben Isten felhívásának befogadása és akaratának megvalósítása.”

A lelkivezetés céljai
A lelkivezetés az Istennel való kapcsolatra tekint, az Úr akarata és a Szentlélek szerinti élet elmélyítésében kíván segítséget nyújtani. A lelkivezetés céljait a következőképpen határozza meg a szerzőpáros:

• Megtapasztalni és elfogadni Isten szeretetét és önmagamat.
• Egyre jobban megtapasztalni a Szentlélek ajándékát, az igazi szabadságot.
• Egyre érzékenyebbé válni Isten szavára és munkálkodására.
• Mélyíteni a felelősségvállalást életem rendezéséért és életmódomért.
• Felfedezni, hogy ki vagyok én, és megélni önazonosságomat.
• Fejleszteni kezdeményezőkészségemet és döntőképességemet.
• Megélni a Jézus iránti igazi hűséget a mindennapi életben.
• Növekedni a hitben, a reményben, a szeretetben és az igazi örömben.
• Viselkedésemet és elhatározásaimat folytonosan felülvizsgálni és kiértékelni Jézushoz fűződő kapcsolatom szempontjából.
• Törekedni arra, hogy Istent minden szempontból meg tudjam találni.

A könyv hasznos tanácsokkal látja el a lelkivezetőket/olvasókat. Rámutat arra, hogy hogyan, mivel tudják segíteni a hozzájuk fordulókat. A szerző azt tanácsolja, hogy ne mondjunk elhamarkodott és gyors ítéletet, helyette megértéssel, kedvességgel viszonyuljunk a másikhoz. Ne adjunk utasításokat és tanácsokat, inkább segítsük a hozzánk fordulót abban, hogy minél jobban átlássa helyzetét és le tudja vonni belőle a tanulságot. Kérdésekkel segítsük a vezetettet az igazi értékrend felismerésében.

Gyakorlatok, megválaszolandó kérdések:

• A kudarcokban és nehézségekben is lehet értéket találni. Írd le, ha volt ilyen tapasztalatod!
• Milyen szempontból kellene felülvizsgálni jelenlegi értékrendedet, és min kellene változtatnod, hogy szabadabb, örömtelibb és szeretettel teljesebb életet tudj élni?
• Mennyire tartod fontosnak, hogy belső megmozdulásaidat (érzéseidet) tudatosítsd magadban, és világosan ki tudd fejezni őket?
• Szívesen beszélsz-e másoknak belső megmozdulásaidról? Ha igen, miért? Ha nem, mi gátol benne?

A szerzők a (lelki)vezető és a vezetett szemszögéből is körüljárják a a témát. Foglalkoznak a vezetett imaéletévek kapcsolatos kérdésekkel, meghatározzák az istenélmény és az evangéliumi életvitel fogalmát, szólnak a hallgatás és meghallgatás jelentőségéről, valamint a rendszeres imaéletről. „Az imádkozás egészségvédő hatása abban az egészségvédő folyamatban rejlik, hogy a személy rendszeresen tudatosítja magában élete értelmét, következésképp védettebb az egzisztenciális szorongásokkal szemben, s egy nagyobb egész, a világmindenség részének érezheti magát. Az imádkozásban a személy végiggondolja és értékeli cselekedeteit, ezáltal önismerete és hitelessége nő, önazonossága mélyül.”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Nemes Ödön SJ & Perczel Forintos Dóra: A lelkivezetés művészete (3.200 Ft)

Bibliaismeret röviden

Talán nincs is olyan ember – legyen hívő vagy nem hívő – aki a Bibliát ne ismerné annyira, hogy legalább néhány történetet kiemeljen belőle. A Biblia elnevezés a latinból került a modern nyelvekbe. A latin a görög biblion (könyvtekercs, könyv) többesszámú alakját vette át (biblia, vagyis könyvek), és csak a 13. századtól kezdték egyes számban (könyv) használni.

A Mi a Biblia? című kiadványban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán oktató Rózsa Huba vezeti be az olvasót a Biblia világába. A nagytudású és elismert tanszékvezető professzor könnyed stílusban, lényegretörően, tömören ír a prófétákról, az Ószövetség istenképéről, az ember teremtéséről, a megváltásról, a Messiásról, bűnről és büntetésről. Az Ószövetség történeti könyveit egymás után helyezve végigkövethető Izrael története az időszámításunkat megelőző évszázadokig. A történeti könyvek közt két nagy egységet találunk. Az egyik és időrendben az első (Józsue, Bírák, Sámuel 1-2. és Királyok 1-2. könyve) ugyanazon történeti mű részei. „Összességükben 700 év eseményeit beszélik el, attól kezdve, hogy Izrael törzsei Kánaán elfoglalására készülnek, egészen a babiloni fogságig. A mű szerzői a tetemes forrásanyagot egységes szemlélet alapján időrendbe, tematikus folyamatosságba rendezték. Hasonló jellegű, nagyobb lélegzetű munka a későbbi Krónikák 1-2., Ezdrás és Nehemiás könyve.” Ebből szintén Izrael történetét ismerheti meg az olvasó, a hangsúly azonban a júdai zsidó közösség helyreállítására s megszervezésére kerül, kiemelve Ezdrás és Nehemiás munkáját. „A felsorolt művekből és a történeti hagyomány más, jelentős ószövetségi könyveiből, mint Mózes öt könyve, képet alkothatunk a bibliai történetszemlélet és történetírás jellegzetességeiről. Népi eredete miatt elkerüli az ókori Kelet udvari, arisztokratikus történetírásának gyengéit. A valóságot írja le árnyoldalaival együtt úgy, ahogy a nép látja és megéli. Nem hallgatja el a nagy emberek hibáit, nem dicséri őket egyoldalúan (lásd: Dávid történetét vagy udvarának leírását Sámuel 1. könyvében). A történelmet nem szűkíti le a királyok tetteire, a nagy állami eseményekre, hanem helyet kap benne az izraelita nép is. Kritikája viszont őt sem kíméli. Természetesen felhasznál írott forrásanyagokat is, királyi évkönyveket, hivatalos feljegyzéseket stb., kifejezett hivatkozással vagy a Biblia szövegéből közvetve kielemezhetően.”

Rózsa Huba külön fejezetet szentel a prófétáknak. Tanításukat az ószövetségi könyvek második csoportja őrzi. A próféta név szintén a görög nyelvből ered (prófétász), amely a héber Biblia nabi kifejezését adja vissza. A nabi jelentése lehet: aki beszél, aki hirdet vagy hívott, meghívott. Az Ószövetség nabinak nevezi azt, aki Istentől meghívást kapott arra, hogy szavát hirdesse Izrael népének. „A próféták küldetésük igazolásaként arra hivatkoztak, hogy közvetlenül Izrael Istene szólította és állította őket szolgálatába (Iz 6, Jer 1, Ez 1, Ám 7,14). Nem saját gondolataikat hirdették, hanem egyedül és kizárólag a meghívó Isten szavát. Csak neki tartoztak számadással, s rajta kívül nem érezték magukat alávetve semmiféle tekintélynek. A meghívás független volt eredeti foglalkozásuktól és származásuktól is; Ámosz pásztor, Izajás arisztokrata volt, Jeremiás a papsághoz tartozott és korának értelmiségi rétegéhez állt közel.”

A szerző megismerteti az olvasót az Ó- és Újszövetség istenképével: a pogány világ istenképével, Izrael hitével Istenről, ír a próféták tanúságáról is. Szól a hatnapos teremtéstörténet irodalmi formájáról és vallástörténeti hátteréről, az ember teremtésének története kapcsán pedig kiemeli, hogy „a Teremtés könyvének 2. fejezete teljes egészében az emberrel foglalkozik. Isten vízben gazdag, öntözött kertbe helyezte el az embert, s megparancsolta neki, hogy azt művelje és őrizze. Lényegéhez fog tehát tartozni az alkotás. Ezért a kultúra és civilizáció nem az isteni gyámkodástól való szabadulás, nehezen megszerzett autonómia eredménye. A világ tevékeny alakítása, a tudomány egyenesen Istentől kapott megbízatás.”

Az ember és az élet sorskérdései, azon belül pedig a bölcsességi irodalom kapcsán a bölcsességi könyvekkel is foglalkozik Rózsa Huba. A Példabeszédek könyve a családi élet és az embertársi kapcsolatok terén ad tanácsokat a helyes viselkedésre. Állítása szerint a bölcs cselekvés adományozója Isten. „Sirák fia könyve tanítást ad az egyéni és a társadalmi élet különböző eseteire. A Prédikátor könyve az emberi sors értelméről elmélkedik, és az élet egészének mérlegének akarja megvonni. A Jób és Prédikátor könyvének szerzői a kételyek ellenére is megőrzik hitüket Izrael Istenében. A Bölcsesség könyve tanítása szerint az igazak Isten kezében vannak, és jutalmukat a próbatételekben is bizonyított igaz voltukért haláluk után kapják meg.”

Rózsa Huba könyvének célja, hogy általános képet adjon a Bibliáról: akik jól ismerik szerkezetét, most újra áttekinthetik a szerző vezetésével, akik pedig keveset tudtak róla, megismerhetik.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Rózsa Huba: Mi a Biblia? (1.100 Ft)