Gyakran
térnek be a Martinus Könyvesboltba azzal a kéréssel, hogy ajánljunk
olyan könyvet, amely közelebb viszi a fiatalokat a szentgyónáshoz, segít
megismertetni, elfogadtatni, újraértelmezni és megszerettetni a
kiengesztelődés szentségét, s esetleg még gyakorlati útmutatással is
szolgál számukra. Ezeknek a szülőknek a „Barátunk, a pap” című füzetet ajánljuk.
Sok
esetben már az problémát jelent, hogy mit és hogyan gyónjunk meg. Sokan
csak nagyon ritkán, évente vagy még nagyobb időközönként gyónnak, míg
mások egyfajta elvégzendő feladatként igyekeznek minél hamarabb túl
lenni rajta a nagyobb ünnepek előtt, amikor amúgy is kígyózó sorok
állnak a gyóntatószékeknél. Akadnak, akik a jól bevált formulát
mondják, vannak, akik görcsösen próbálják felidézni, mit is kell
mondani, míg mások szinte kétnaponta gyónják meg vélt vagy valós
bűneiket. Ezek a körülmények mind-mind nehezítik a szentgyónás
elvégzését, frusztrálják a bűnbánót és a gyóntató atyát egyaránt.
„Sok
fiatal bűnösnek érzi magát, mégsem tudja, mit gyónjon meg. Van, aki
azokat a vétkeket mondja el, amelyeket gyermekkora óta fel szokott
sorolni. Mások szokványos vagy túl gondosan megfogalmazott formulák
segítségével gyónnak, amelyek egyes imádságoskönyvekben olvashatók.
Mások azt mondják a papnak: »segítsen nekem«, és ebből kissé nevetséges
gyónás kerekedik ki, amely során a pap képzeli el a bűnöket, a bűnbánó
pedig próbálja megérteni és tőszavakban válaszol vagy csak a fejével
biccent.”
A
kiadvány a szalézi nevelési módszer jellegéből adódóan tegező formában,
közvetlen hangnemben szólítja meg a könyvet olvasó fiatalokat, s próbál
az ő fejükkel gondolkodni:
„Teljesen
képtelen, mégis elterjedt dolog, hogy a te korodban még mindig gyermeki
módon vallod meg bűneidet. Testileg és gondolataidban már felnőttél, ki
sem látsz az életkorodból adódó, mindig újabb és újabb nehézségekből.
Valószínűleg egy napon majd eleged lesz ebből a komédiából és nem mész
többet gyónni. Ezen magad sem fogsz csodálkozni, hiszen ezek a rövid
találkozások haszontalan szertartássá, gyermekjátékká válnak számodra...
Amikor egy gyermek elmondja kis dolgait, valójában helyesen gyón, mert
azokban a hibákban benne van ő maga. Viszont, ha a te korodban csak
gyermeteg dolgokról beszélsz, amelyek nem érintettek mélyen, akkor semmi
sem változik majd az életedben.”
Most
tekintsük meg a másik oldalt is, és nézzük a gyóntató atya szemszögéből
az eseményeket! A mi szorongásunk és kínlódásunk nemcsak nekünk lehet
kínos...
„Manapság
keveset és rosszul gyónnak az emberek. Maguk a papok is hozzájárulnak
ehhez a jelenséghez, meglehetősen zavarodottak maguk is, mert sokan
vannak azok a bűnbánók, akik nem meggyőződésből jönnek el gyónni, és
kínos bohózat részeseivé teszik őket. Némely keresztény ember úgy
viselkedik a gyóntatószékben, mintha utazó lenne, aki a vámhoz ért,
kinyitja a bőröndjeit, bejelenti az árut, kap egy pecsétet az útlevelére
és megnyugodva megy tovább a következő állomásig.”
A
könyv segít meghatározni, mi a bűn, és természetesen arra is választ
ad, hogy miért a papnak gyónunk, mi a kollektív és az egyéni gyónás, s
melyik milyen előnyöket rejt magában.
„A
bűn az ember szívében születik. Akkor követünk el bűnt, ha döntéseink
során jobban bízunk magunkban, mint Istenben, amikor elutasítjuk a
párbeszédet Istennel, aki belénk helyezte reményét, amikor magunkat
állítjuk a jó és a rossz mértékéül. Ilyen értelemben a bűnös ember
mindig úgy viselkedik, mint az ateista: senkinek sem akar köszönetet
mondani, egyedül akarja elérni saját céljait. Azonban éppen ez lesz a
veszte: ha az ember elutasítja, hogy megnyíljon Isten terve előtt, akkor
csak gyötrődik, nem fejlődik.”
A
fiatalok gyónással kapcsolatos egyik leggyakoribb ellenvetése a
következő: „Miért kell gyónnom? Miért nem tudok bocsánatot kérni
közvetlenül Istentől azzal, hogy megbánom a bűneimet? Miért kell
elmennem a paphoz, és beszélni vele a személyes dolgaimról?”
„Mit
jelent az az igény, hogy közvetlenül Istennel rendezzük el dolgainkat?
Ha végletesen nézzük, akár azt is jelentheti: elutasítom az Egyházat,
elutasítom Jézus Krisztust, nem fogadok el közvetítőket önmagam és Isten
között, sem Jézus, sem az Egyház közvetítését. Isten Jézuson keresztül
egységben akart lenni az emberrel: Jézusban az Istennel való találkozás
hiteles módon emberi, érzékelhető dimenzióba kerül. Jézus, aki megvált,
maga Isten, aki megvált. Azért vagyunk keresztények, mert elfogadjuk,
hogy a szövetség Istene kinyilatkoztatta magát Jézusban: állítjuk, hogy
az Istennel való igazi találkozás közvetítője Jézus, és ő Isten nagy
szentsége.
Jézus
összegyűjtötte az apostolokat, meg akarta teremteni az Egyházat, hogy
folytassa a kiengesztelődés, a vele való egyesülés művét – írja a szerző, s folytatja –
a pap azt a Másikat jeleníti meg, az Istent, aki megbocsát nektek, és a
szentségi párbeszédben segít. A pap biztosíték a megbocsátás egyházi
dimenziójára, hiszen az Egyházat képviseli: nem a közösség által küldött
hivatalnok, hanem maga az Egyház, a megbocsátó és egységet teremtő
Isten szentsége.”
A
szerző nemcsak elméleti útmutatást, hanem feladatot is ad a fiataloknak
egy-egy fejezet végén. Arra buzdít például, hogy mindenki keressen fel
néhány plébánost, és kérdezze meg arról, hogyan történik a
kiengesztelődés szentségének kiszolgáltatása, de arra is ösztönöz, hogy a
Bibliából megadott részeket elolvasva értelmezzék a gyónással
kapcsolatos tudnivalókat. Csoportos kutatómunkaként pedig azt ajánlja,
hogy tekintsék át, hogyan gyakorolták a bűnbánatot az első
évszázadokban. A könyv elemzi a mai fiatalok társadalmi helyzetét, sorra
veszi leggyakoribb problémáikat, majd azokra megpróbál válaszokat és
megoldási lehetőségeket nyújtani.
A
lebilincselő, gyakorlatias kis füzet jó alap lehet a serdülő
gyermekeiket nehezen megértő szülők számára, s természetesen a
célkorosztály tagjainak, akik esetenként éppen azoktól fogadják el
legkevésbé a válaszokat, akik a legközelebb állnak hozzájuk. Hátha ez a
könyvecske segít!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése