„Ilyen izgalmas könyvet már régen fogtam a kezemben” – hallom a minap az egyik barátnőmtől. – „Már a címe is érdekes: Youcat.” „Mi az a Youcat?” – kérdem tőle érdeklődve, mire őt átnyújtotta a könyvet, hogy lapozzam fel. „A
tömör angol kifejezés a te személyes névmás (you) és a katolikus szó
angol változatának (catholic) első három betűje. Én talán úgy
fordítanám: a te hitvallásod, ami azonban nem lenne túl figyelemfelkeltő
cím, tekintve, hogy a mai fiatalok nagyon is otthon vannak az angol
nyelvet illetően” – magyarázta hitoktató barátnőm. Okfejtését
hallgatva nyitottam fel a kezembe nyomott sárga könyvet, amelynek alcíme
már kicsit közelebbit is elárult: A Katolikus Egyház ifjúsági
katekizmusa. Így már világos. „Az izgalmas cím után vajon a folytatás is érdekes lesz?” – kérdeztem tőle, mire ő sejtelmesen mosolygott, s csak annyit mondott: „Ha gondolod, itthagyhatom.”
Nem
csalódtam. Bár esténként ritkán adódik lehetőségem órákig egy helyben
ülni, mégis lelkiismeret-furdalás nélkül tudtam olvasni, ugyanis a könyv
felépítéséből adódóan egy-egy téma áttekintéséhez elegendő néhány perc
is. Nem kellett amiatt bosszankodnom, hogy éppen a legjobb résznél kell
becsuknom.
Mivel
a Katolikus Egyház katekizmusának kivonatát tartalmazza a könyv, azt
gondoltam, kissé tankönyvszerű lesz. Mindenesetre kellő optimizmussal
lapoztam bele. Először csak – mint a gyerekek – átlapoztam a képeket.
Nem szégyen ez, hiszen mi, felnőttek is szeretjük, ha valami színes és
ízléses. Aztán kikerestem azt a témát, ami a legjobban érdekelt. A
következő pár este is így telt. Kérdések, amelyek érdekeltek: vagy
azért, mert nem tudtam rájuk a választ, vagy, mert nem voltam biztos
bennük, vagy pusztán kíváncsiságból, mert eddig nem gondoltam, hogy
erről is illett volna tudnom!
Tudta
például, hogy milyen az Egyház magatartása az újra házasságot kötő
elváltakkal szemben? Hogy miért fejezzük be a Miatyánkot Amen-nel, és
mit jelent az, hogy ne vígy minket kísértésbe? Előfordult már, hogy imádkozás közben semmit nem érzett és ez elvette a kedvét a folytatástól?
„Minden
imádkozó megtapasztalja imádkozás közben a szétszórtságot; belső
ürességet, lelki szárazságot érez, sőt még ellenszenvet is az imádsággal
szemben. Ha ilyenkor hűségesen kitartunk, az már maga is imádság.
Hosszú időn át még Lisieuxi Szent Teréz sem tudta érezni Isten
szeretetét. Röviddel halála előtt egy éjszaka meglátogatta őt Céline
nővére. Látta, hogy Teréz összekulcsolja a kezét. »Mit csinálsz? Meg kellene próbálnod aludni« – vélte Céline. »Nem tudok. Nagyon szenvedek. De imádkozom.« »És mit mondasz Jézusnak?« »Semmit sem. Csak szeretem őt.«”
„Minden
embernek van egy imádsága, amelyik csak az övé, mint ahogyan van egy
lelke, amelyik csak az övé. Amint nehéz megtalálni a lelkét, ugyanúgy
nehéz megtalálnia az imádságát” – idézi Elie Wiesel holokauszt túlélő szavait a könyv.
„Aki
egyházi esküvő után elválik, és házastársa életében új kapcsolatot
kezd, természetesen Jézusnak a házasság fölbonthatatlanságára vonatkozó
világos követelménye ellen cselekszik. Ezt a követelményt az Egyház nem
törölheti el. A hűség visszavonása ellentétben áll az Eucharisztiával,
amelyben az Egyház éppen Isten szeretetének visszavonhatatlanságát
ünnepli. Ezért nem járulhat szentáldozáshoz az, aki ilyen ellentmondásos
állapotban él” – szól a katekizmus egyértelmű válasza a válás
kérdését illetően. Gyakorlati tanácsot természetesen itt is talál az
olvasó. E szerint az elváltakat arra buzdítják, hogy – amennyire
lehetséges – továbbra is éljenek keresztény módon, vegyenek részt a
szentmisén, még ha nem is áldozhatnak, legyenek a közösség tagjai,
gyakorolják a bűnbánat cselekedeteit, áldozatosan neveljék gyermekeiket
és továbbra is bizalommal forduljanak a lelki vezetőjükhöz.
„A
keresztények a zsidókhoz hasonlóan minden imádságukat a legrégibb idők
óta »Amen«-nal fejezik be, és ezzel azt mondják: »Igen, így legyen!«
Amikor egy ember »Amen«-t mond saját szavára, »Amen«-t életére és
sorsára, »Amen«-t a rá váró örömre, akkor találkozik a menny és a föld,
és a célnál vagyunk: a Szeretetnél, amely kezdetben teremtett minket.”
Ne vígy minket kísértésbe... imádkozzuk a Miatyánkban. De vajon tudjuk-e, hogy mit is jelent pontosan ez a mondat? „Mivel
minden nap és minden órában fenyeget a veszély, hogy bűnbe esünk, és
nemet mondunk Istennek, ezért Istenhez sóhajtunk, hogy ne engedjen
minket védtelenül a kísértés hatalmába kerülni.” Jézust is
megkísértették, s tudja, hogy mi, halandó emberek nem nagyon tudunk
szembeszállni a gonosszal. Éppen ezért a Miatyánk kérését ajándékozta
nekünk, amely arra tanít, hogy a próbatétel óráiban is bízzunk Isten
segítségében – olvashatjuk a könyvben, mellette pedig Szent Ágoston
szavain elmélkedhetünk: „Aki nem szenved kísértést, nincs próbára téve, aki pedig nincs kipróbálva, nem halad előre.”
Végül pedig a számomra legfontosabb kérdéssel zárnám gondolataimat: Miért nem csak kenyérrel él az ember, „hanem minden igével, amely az Isten szájából származik” (Mt 4,4 MTörv 8,3 szerint)? Ez
a mondat arra emlékeztet minket, hogy van az embernek lelki éhsége,
amelyet anyagi eszközökkel nem lehet csillapítani. Kenyér híján meghal
az ember, de akkor is meghalhat, ha csak kenyeret kap. Lelkünk mélyén az
»örök élet igéi« (Jn 6,68) táplálnak minket, és nem romlandó eledel (Jn
6,27), a szent Eucharisztia” – tanítja az ifjúságot a Youcat,
majd az oldalak szélén található idézetek között Teréz anya ide illő
gondolatain töprenghetünk: „Éhezhet
az ember a mindennapi kenyérre, de éhezhet szeretetre, jóságra és
kölcsönös megbecsülésre is – és ez az a nagy szegénység, amelytől ma
olyan nagyon szenvednek az emberek.”
A
könyv 527 kérdésre ad tömör, lényegre törő választ, s a lapszélen
gyakorlati tanácsok és témába vágó idézetek segítik azok értelmezését. A
katekizmus tanítását a modern élet körülményei között magyarázza a
kiadvány. Számomra olyan könyv ez, amit szemmagasságban helyezek el a
könyvespolcon, így ha valami nem világos hitünk tanítását illetően,
hamar fel tudom lapozni, azután pedig könnyedén, okosan és logikusan
érvelhetek egyházunk tanítása mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése