Diós
István atya fordításában és a Szent István Társulat kiadásában immár
magyarul is olvasható Ferenc pápa júliusban megjelent első enciklikája,
amelynek címe: Lumen Fidei, vagyis a Hit világossága. A Lumen Fidein még XVI. Benedek pápa kezdett el dolgozni, teljes egészében azonban a nyáron készült el.
Az egyházi hagyomány a Hit világosságnak nevezi Krisztus ajándékát. Az ókori keresztényektől fogva Krisztust nevezték az igazi Napnak, „akinek sugarai az életet adják” (Alexandriai Kelemen), korunk embere mégis gyakran csalóka fénynek érzi a hitet, „amely megakadályozta az embert a bátor tudás kimunkálásában.”
„Ha
pedig nincs fény, minden összekeveredik, lehetetlenné válik a jó és a
rossz szétválasztása, illetve a célba vezető út és az értelmetlen
körforgás megkülönböztetése.” Éppen ezért sürgősen vissza kell
nyernünk a Hit világosságát, hiszen, ha a láng kialszik, az össze többi
fény is elveszti erejét – olvashatjuk az enciklikában. A Hit világossága
képes megvilágítani a teljes emberi létet, ehhez azonban nem magunkból,
hanem Istentől kell származnia annak. „A
hit az élő Istennel való találkozásból fakad, aki hív bennünket és
feltárja előttünk szeretetét; a bennünket megelőző szeretetet, amelyre
támaszkodhatunk, ha szilárd alapokra akarjuk építeni az életünket. Ha ez
a szeretet átformál, új szemeket kapunk; megtapasztaljuk, hogy ebben a
szeretetben a teljesség nagy ígérete rejlik és megnyílik előttünk a jövő
látása. A hit, amelyet Istentől természetfeletti ajándékként kapunk,
megvilágítja az utat, megmutatja az időben zajló vándorlásunk irányát.”
A keresztény hit teljessége kapcsán Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy „a
keresztény hit tehát hit a teljes Szeretetben, az ő hatékony erejében,
amely képes átformálni a világot, és megvilágosítani az időt. A hit
Istennek Jézusban megnyilvánult szeretetében kapja meg az alapot,
amelyre a valóság és annak végső rendeltetése épül.” Krisztus
szeretetének legnagyobb bizonyítéka az értünk vállalt kereszthalála. A
szeretet legnagyobb bizonyítéka az élet odaadása a barátokért (vö Jn
15,13), Jézus pedig vállalta ezt mindannyiunkért, ellenségeiért is, hogy
„átalakítsa a szívüket.”
„Krisztus
halála a feltámadás fényénél tárja fel Isten szeretetének feltétlen
megbízhatóságát. A feltámadt Krisztus a hitelre méltó, megbízható tanú,
hitünk biztos záloga” – írja a Szentatya.
Az
igazság és a szeretet kapcsán Ferenc pápa kifejti: a szív az a hely,
ahol megnyílunk az igazság és a szeretet felé, és hagyjuk, hogy
átalakítsanak bennünket.
„A hit az egész személyt átformálja, pontosan azzal, hogy kitárul a
szeretetre. A hit e szeretettel való összefonódásában áll a hívő
megismerés sajátossága; meggyőző, lépteinket megvilágosító ereje. A hit
annyiban ismer meg, amennyiben a szeretethez kötődik, amennyiben a
szeretet megvilágosítja. A hívő megismerés akkor jön létre, amikor
megkapjuk Isten nagy szeretetét, amely belül átformál, és új szemet ad a
valóság látásához.”
A
látás és a hallás a hívő megismerés eszközei – olvashatjuk az
enciklikában. A hívő hallás személyes hallgatás, amely megkülönbözteti a
hangokat és felismeri a Jó Pásztor hangját, „a követést követelő hallgatást, ahogy az első tanítványokkal történt.”
A hit a látáshoz is kötődik, a látás van, hogy megelőzi a hitet, ahogy a
zsidókkal történt, akik Lázár feltámasztása után hittek. „Végül
a hit és a látás egymásba fonódik: »Aki bennem hisz, (...) abban hisz,
aki engem küldött; aki engem lát, azt látja, aki engem küldött.« (Jn
12,44-45). A hallással való egységének köszönhetően a látás Krisztus
követésévé válik, és a hit úgy jelenik meg, mint a látás útja, amelyen a
szem hozzászokik ahhoz, hogy mélyre lásson. Így éli ezt át János húsvét
reggelén, aki még a szürkületben az üres sír előtt »látott és hitt.« Az
igazság, amelyet a hit tár fel előttünk, a Krisztussal való
találkozásra, az ő életének szemlélésére, jelenlétének észrevételére
koncentrál” – nyomatékosítja a Szentatya.
A
szentségek és a hit továbbadása kapcsán Ferenc pápa kiemeli, hogy a
hitnek szentségi struktúrája van. A hit ébredése az emberi élet és a
keresztény lét új érzékének ébredésével történik, és rávilágít arra,
hogy a látható és az anyagi valóság hogyan nyílik meg az örök misztérium
előtt. A Szentatya Szent Pál szavait idézve állítja: „a
keresztségben eltemetkeztünk Krisztussal együtt a halálba, hogy miként
Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is egy új
életben járjunk.”
„A
hit szentségi természete leginkább az Eucharisztiában mutatkozik meg.
Az Eucharisztia a hit drágább tápláléka, valóságos találkozás a jelen
lévő Krisztussal a szeretet legnagyobb tettében, az ő életet fakasztó
önátadásában. Az Eucharisztiában találjuk meg annak a két tengelynek a
találkozási pontját, amelyek mentén a hit a maga útját járja. Egyik a
történelem tengelye: az Eucharisztia emlékező cselekedet, a misztérium
megjelenítése, amelyben a múlt – mint a halál és a feltámadás eseménye –
megmutatja maga képességét arra, hogy kitáruljon a jövő felé és
elővételezze a végső teljességet. A másik az a tengely, amely a látható
világból a láthatatlanba vezet. Az Eucharisztiában tanuljuk meglátni a
valóság mélységét.”
A Szentatya hangsúlyozza: „A
hit testvériség, megbocsátás, a másik méltóságának elismerése, a
természet tisztelete. A hit egyedüli, de egyedül lehetetlenség hinni. A
hit igazság nélkül szép mese marad. A hit nem menedék a bátorság nélküli
emberek számára. A hit az egyházon kívül mértékét veszíti.” Ha pedig az emberek hite csökken, az élet alapjai is meggyengülnek. „Ha
kivonjuk a hitet városainkból, elvadul az egymás iránti bizalom, csak a
félelem fog összetartani és veszélybe kerül a stabilitás” – olvasható az enciklikában.
Az
enciklika részletesen foglalkozik a hit, a közjó és a család
kapcsolatával, valamint a szenvedéssel is. A szenvedés arra emlékeztet,
hogy a hit közjónak tett szolgálata mindig a remény szolgálata, a remény
pedig a „biztos
jövő felé irányít bennünket, amelynek egészen más távlatai vannak, mint
a világ bálványai által felkínált illúzióknak, s új erőt és új
lendületet ad a mindennapi életnek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése