Gyakran
érezzük magunktól távolinak a szenteket nemcsak a kor miatt, amelyben
éltek, hanem kiemelkedő, példamutató életük miatt is. Úgy érezhetjük,
szentté válni nagyon nehéz, különleges cselekedetek szükségesek hozzá.
Sok esetben így is van, mégis találunk olyan szenteket, akik nem vittek
végbe nagy tetteket, mégis szentként tisztelhetjük őket.
Lisieux-i
Kis Szent Teréznek (1873–1897) biztos hátteret adtak és kiváló példát
mutattak szülei, akiket házaspárként avattak boldoggá – az Egyház
történetében másodszor. A könyv lapjain az ő életútjuk is megelevenedik.
Az olvasó bepillantást nyer egy nagycsalád életébe, ahol egy-egy újabb
gyermek születését Isten áldásaként fogták fel, s azt is méltósággal
elfogadták, ha az Úr elszólította valamelyik családtagot. „1870.
augusztus 16-án megszületett Marie-Mélanié-Thérèse. Anya minden
erőfeszítése ellenére sem tudta táplálni. Mivel a kicsi szörnyű
gyomorhurutot kapott az üveges tejtől, ismét dajka után kellett nézni.
Az első olyannyira elhanyagolta a kislányt, hogy apának éjnek évadján
kellett új dajkát keresnie. Miután azonban a második dajka
megbetegedett, a héthetes gyermek éhen halt. Anya mély szomorúságba
süppedt (…) ám ott volt a többi gyermek, akiket teljes anyai
szeretetével ajándékozott meg. Titokban még egy lányra vágyott – egy
másik Thérèse-re, aki az elhunyt Thérèse-re hasonlít. Isten e csöndes vágyát is meghallgatta.”
Teréz
bár kisgyermekként elveszítette őket, nevelésük nem maradt hatástalan a
fiatal lányra, aki 15 évesen be szeretett volna lépni a Kármelbe. Ehhez
azonban akkor még túl fiatalnak tartották, ezért elutasították. Végül
álma pár évvel később megvalósult. Fiatalon meghalt, mindössze 24 éves
volt. Rövid élete nyugalmasan telt. Temetésén alig voltak harmincan,
szentté avatásán viszont már annál többen.
Teréz
az Istenhez vezető „kis utat” tanítja nekünk, ahol a szentség nem
valami rendkívüli, hanem saját hivatásunk és az Isten által kijelölt
feladataink megvalósulása. A magunkkal szembeni igazságot és saját
élettörténetünk elfogadását tanítja.
A
„kis út” a hétköznapok terheinek alázatos elfogadása Isten kezéből. A
„kis út” a felebarát szeretete, különösen azé, aki velem együtt él, és
akit a legnehezebb szeretni. Teréz ezt zseniálisan művelte. A „kis út”
azonban mindenekelőtt gyermeki bizalom Istenben, minden, még életünk
legnehezebb pillanatában is: „Ez az út a kicsi gyermek ráhagyatkozása, aki félelem nélkül alszik el Atyjának karjaiban” – mondta maga Szent Teréz.
Leghőbb
vágya volt, hogy nővér lehessen. Ez a vágy már egészen fiatalon
kialakult benne. Mindent megtett volna, hogy beléphessen az apácák közé,
életkora azonban ezt még nem tette lehetővé. „A
következő pillanatban a pápa előtt térdeltem. Miután megcsókoltam a
lábát, a kezét nyújtotta. Ám ahelyett, hogy kezet csókoltam volna neki, a
magamét tettem a tenyere alá. Könnyek között mondtam: »Szentatya, egy
nagy kegyet szeretnék kérni.« A pápa hozzám hajolt, arca szinte az
enyémhez ért. Fekete szemeivel mintha lelkem legmélyére nézett volna.
»Legszentebb atya – ismételtem –, engedje meg, hogy jubileumának
tiszteletére 15 évesen belépjek a Kármelbe!« Abbé Révérony meglepetten,
ugyanakkor mérgesen szólt közbe: »Szentatya, ez a gyerek 15 évesen akar
belépni a karmeliták közé. Az elöljárók most mérlegelik a kérdést.« A
szentatya így válaszolt: »Nos gyermekem, tégy úgy, ahogy az illetékesek
döntenek.«”
Ez nagyon elkeserítette Terézt, ami a következő leveléből is érződik: „Mintha
megsemmisültem volna, magamra maradtam, és olyan messze vagyok
mindentől... Miközben ezt a levelet írom, sírnom kell, olyan nehéz a
szívem. De a Jóisten nem állíthat olyan próbatétel elé, amely meghaladná
az erőmet. Bátorságot adott, hogy ezt elviseljem.” Persze hamar elfogadta Isten akaratát, s alázattal folytatta tovább életét, s nemsokára vágya is teljesült.
A
kolostorba belépve azonban nem volt könnyű dolga, társai nehezen
fogadták be maguk közé, s ezt még élete végén – fizikai fájdalmakkal
kísért betegsége idején is – éreztették vele.
„A
jobb tüdőmet teljesen szétroncsolta a tuberkulózis. A bal tüdőm alsó
harmada is károsodott. Ezzel a tuberkulózis elérte végső stádiumát.
Végül is kimondatott az igazság. A betegség egész szervezetemet
megtámadta, rettenetes szenvedésnek néztem elébe. Nővértársaim némelyike
nem volt hajlandó elfogadni ezt a tényt. Ha néha-néha kijutott nekem a
pihenés és megkönnyebbülés órája vagy napszaka, azt gondolhatták: nem is
olyan vészes Thérèse állapota! Páli Szent Vincéről nevezett nővérem azt
mondta a közös pihenőidőben: »Fogalmam sincs, miért van ekkora
felhajtás Thérèse nővér körül. Igazán nem mondhatjuk, hogy jó
szerzetesnővér volna. Sohasem láttam, hogy valami különlegeset vitt
volna véghez.«”
Teréz
említésekor a szeretet kis útjáról beszélünk. Fent említett nővértársa
megjegyezte, hogy Teréz nem tett semmi különlegeset. Hogy mi is a kis
út, ő maga így fogalmazza meg egyik unokatestvére levelére válaszolva: „Milyen
szép és biztonságos a szeretet kis útja! Jézus megtanít arra, hogy
mindent szeretetből tegyek, hogy egyetlen alkalmat se hagyjak ki – hogy
neki ajándékozzam a szeretetemet. A legkisebb cselekedet, a
legrejtettebb is ha szeretetből fakad, gyakran értékesebb, mint a nagy
tettek. A cselekedetnél nem az érték, és nem is a nyilvánvaló szentség
számít, hanem csak a szeretet, amely áthatja azt. Az Evangéliumban is
ezt látom bizonyítottnak. A szeretet meg-megújuló világosság utamon,
amely megláttatja velem a kicsinyeket.”
Ez
a Lisieux-i Szent Teréz életét bemutató regény a francia karmelita
apáca világát tárja az olvasók elé. Kis Teréz – akit XI. Pius pápa a
modern kor legnagyobb szentjének nevezett – úgy tartotta, hogy a
legnagyobb gyakran a legkisebb dolgokban nyilvánul meg, és a kis dolgok
legalább annyira jelentősek, mint a látszatra nagynak tűnőek. Az „Egy nagy szeretet kalandja”
című életrajzi műben Monika-Maria Stöcker megrázó módon eleveníti fel
egy nagy szent életének fontosabb eseményeit. A könyvet tizenhat,
Terézről készült fénykép teszi különlegessé. Teréz sokat levelezett
testvérével, Céline-nel. A fennmaradt leveleket „A Szeretet rejtekében”
című könyv gyűjti össze. A nővérek levelezése rendkívül bensőséges
hangvételű, Teréz gyakran elmélkedik bennük Jézussal való kapcsolatáról.
Befejezésül íme egy levél, amely Céline huszonötödik születésnapjára
íródott:
„Céline!
Földi nyelv nem képes kifejezni annak a léleknek a szépségét, amely
Jézus kezére hagyatkozik. Cecília (a ráhagyatkozás szentje) története a
te történeted is! Jézus elküldte melléd angyalát a mennyből, aki mindig
őriz, a tenyerén hordoz, hogy kőbe ne üsd lábadat (Zsolt 90,12), nem
látod, pedig 25 éve vigyáz lelkedre. (...) Ő nyilvánította ki magát
neked abban a gyermekkori álomban, amikor fáklyát vivő angyalt láttál,
aki drága apánk előtt járt. Bizonyára azt akarta megértetni veled, mi
lesz a küldetésed a későbbiekben. (...) Céline! Ne félj a földi
viharoktól... Őrangyalod beborít szárnyával, szívedben pedig Jézus, a
szüzek tisztasága nyugszik. Nem látod a kincseidet, Jézus alszik, az
angyal is titokzatos csöndbe burkolózik, de ott vannak Máriával együtt,
aki szintén óv téged palástjával.”
Csuti-Mátyás Zsófia
Bővebb információt a kiadványok címére kattintva kaphat:
- Monika-Maria Stöcker: Egy nagy szeretet kalandja (2.240 Ft)
- A Szeretet rejtekében - Lisieux-i Szent Teréz levelei nővéréhez, Céline-hez (1.200 Ft)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése