Immár teljes terjedelmében olvasható magyarul is Ferenc pápa apostoli buzdítása, Az evangélium öröme, vagyis az Evangelii Gaudium. „Az
evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak
Jézussal. Akik engedik, hogy üdvözítse őket, azok megszabadulnak a
bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől és az elszigetelődéstől.
Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm. Ebben a
buzdításban a keresztény hívekhez szeretnék fordulni, hogy meghívjam
őket egy olyan új evangelizáló korszakra, amelyet ez az öröm jellemez,
és irányt mutassak az Egyház útjának a következő évekre” – írja Ferenc pápa.
Az Egyház missziós átalakításánál
Ferenc pápa hangsúlyozza a megtérő lelkipásztorkodás, a halaszthatatlan
egyházi megújulás és az ún. kilépő Egyház szerepét. Utóbbiról a
következőket írja: „Az
Egyház Jézussal való bensőséges kapcsolata az útitársak bensőséges
kapcsolata, és a közösség »lényegében mint missziós közösség mutatkozik
meg.« A Mester mintáját hűségesen követve életszerű, hogy az Egyház ma
kilépjen hirdetni az evangéliumot mindenkinek, mindenütt, minden
alkalommal, halogatás, ellenkezés és félelem nélkül. Az evangélium öröme
az egész népé, senki sem zárható ki belőle.” A Szentatya úgy véli, fontos, hogy a rendszeres lelkipásztorkodás minden szinten kifelé terjedőbb és nyitottabb legyen.
A plébániáknak a pásztor és a közösség tanulékonyságára és missziós kreativitására van szüksége. A megfelelően működő plébánia „kapcsolatban
áll a családokkal és a nép életével, és nem válik az emberektől
elkülönült terjengős struktúrává vagy a csak magukra figyelő
kiválasztottak csoportjává.”
A közösségi elköteleződés válsága
című részben Ferenc pápa jelen világunk kihívásait veszi sorra. Ide
tartozik a kirekesztő gazdaság, az erőszakot gerjesztő egyenlőtlenség, a
városi kultúrák kihívásai és a pénz bálványozása is, amelyről így
vélekedik: „békésen
elfogadjuk (a pénz) felettünk és társadalmaink feletti uralmát. A most
átélt pénzügyi válság elfeledteti velünk, hogy annak eredete egy mély
antropológiai válság: az emberi lét elsőbbségének tagadása!” – hangsúlyozza a pápa. „Új
bálványokat teremtettünk. Az antik aranyborjú imádása új és embertelen
változatra talált a pénz bálványozásában, az arctalan s az igazi emberi
célt nélkülöző gazdaság diktatúrájában.” Megoldásként olyan
pénzügyi reformot sürget a Szentatya, amely nem hagyja figyelmen kívül
az etikát. Ez azonban nagy magatartásbeli változást igényelne a
politikai vezetőktől. A pénznek szolgálnia és nem kormányoznia kell,
nyomatékosítja Ferenc pápa.
A
hit inkulturációjának kihívásai között említi a következő
gyöngeségeket, amelyeket az evangéliumnak meg kell gyógyítani:
férfiközpontúság, alkoholizmus, családon belüli erőszak, ritka
szentáldozás, fatalista vagy babonás hiedelmek. „De épp a népi jámborság a legjobb kiindulópont ezek gyógyítására és megszüntetésére” – véli a pápa.
A
lelkipásztorkodásban munkálkodók kísértései között a Szentatya említi a
pesszimizmust és az önző lustaságot. Nemet kell mondani az önző
lustaságra, hiszen „egyre
inkább szükségünk van a missziós dinamizmusra, mely sót és világosságot
hoz a világnak, sok világi fél attól, hogy meghívják valamilyen
apostoli feladatra, és így megpróbálnak kitérni mindenféle megbízás
elől, mely elvenné tőlük szabadidejüket.” Gondot jelent a rosszul megélt aktivitás is, „amelyekben
nincs jelen megfelelő motiváció, lelkiség, mely átjárná a cselekvést és
kívánatossá tenné azt. Ebből adódik, hogy a kötelességek jobban
kifárasztanak, mint kellene, és olykor megbetegítenek. Napjaink
közvetlen sikerekre való törekvése azt eredményezi, hogy a
lelkipásztorkodásban munkálkodók nehezen tűrnek bárminemű ellentmondást,
látszólagos sikertelenséget, kritikát, keresztet” – írja a pápa, majd azt a következtetést vonja le mindebből, hogy „így
ölt formát a legnagyobb fenyegetés, az Egyház mindennapi életének
szürke pragmatizmusa, melyben látszólag minden normálisan zajlik,
valójában azonban a hit elszegényedve sorvad és eltorzul.”
Az
egyéb egyházi kihívások között Ferenc pápa kiemeli az ifjúságot érintő
problémát is, miszerint az ifjúsági lelkipásztorkodás megszokott formája
a társadalmi változások zátonyára futott. A szokványos struktúrákban a
mai fiatalok nem találnak választ gondjaikra, problémáikra és
szükségleteikre. A felnőtt hívők feladata az, hogy megtalálják velük az
építő hatású közös hangot.
Az evangélium hirdetése című fejezetben Ferenc pápa nyomatékosítja, hogy Isten egész népének hirdetnie kell az evangéliumot. „Egyháznak
lenni azt jelenti, hogy Isten népe vagyunk, összhangban az Atya nagy
szeretettervével. Ez azt is magában foglalja, hogy Isten kovászának kell
lennünk az emberek között. Ez Isten üdvösségének hirdetését és
elvitelét jelenti világunkba.”
A homília kapcsán Ferenc pápa arra buzdít bennünket, hogy újítsuk meg a prédikációba vetett bizalmunkat, hiszen „maga
Isten akarja elérni a többieket a prédikátor által. Isten igéjének
liturgikus hirdetése nem csupán az elmélkedés és katekézis alkalma,
hanem Isten dialógusa népével” – világít rá a Szentatya, majd
hozzáteszi, hogy a szentbeszéd nem lehet szórakoztató látványosság, nem
igazodhat a média eszközeinek logikájához, hanem lelkesedést és
értelemet kell adnia az ünneplésnek. A prédikáció előkészítése kapcsán
Ferenc pápa ír az igazság szolgálatáról, hangsúlyozza a szó személyessé
tételének jelentőségét, valamint tanít a lelki olvasásról és a
pedagógiai eszközökről.
A Szentatya apostoli buzdításában érinti a kérügma elmélyítését szolgáló evangelizációt, Az evangelizáció társadalmi vetülete
című fejezetben tanít a hit megvallásáról és a társadalmi
elkötelezettségeinkről, buzdít a szegények társadalmi befogadására, a
gazdaság és a bevételek elosztására, valamint érinti a közjó-társadalmi
béke, továbbá a hit-ész-tudományok kapcsolatát, lelkesít az ökumenikus
párbeszédre. A Lélekkel evangelizálók című részben a missziós
lendület megújításához szükséges motivációról, valamint Máriáról mint az
evangelizáció anyjáról olvashatunk.
Összeállította: Csuti-Mátyás Zsófia
Ferenc pápa: Evangelii Gaudium - Az evangélium öröme (1.600 Ft)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése