A
mai világban nagyon sokan foglalkoznak fizikai testük, belső szerveik
megtisztításával, méregtelenítésével, ezért az emberek különféle kúrákon
vesznek részt, nehéz gyakorlatokat végeznek, táplálkozásukat,
mindennapi életüket átszervezik. Szerintem jól teszi az, aki elindul
ezen a sokszor orvosok által javasolt úton, hogy tavasszal a sok téli
salaktól, méreganyagtól, tartósítószertől a testét megszabadítsa – írja könyve előszavában Böjte Csaba.
A
test és a lélek egyaránt fontos – véli Csaba testvér. Egyik sem
elhanyagolható, ahogy egyik sem helyezhető a másik elé. Ahogy ő
fogalmaz, „az Isten alkotta ember nem csak 50–70–100 kg élő szövet.” Aktuális könyvében ezért egy olyan utat szeretne megmutatni az olvasónak, amely „az
egész embert a maga szellemi, lelki méltóságában képes megtisztítani,
gyógyítani, felszabadítani, az istengyermeki örömteli méltóságra
emelni.”
Az
ember lelki és fizikai megtisztulását szolgálják a különböző
zarándokutak már évezredek óta. Csaba atya megemlíti a leghíresebbeket,
majd hozzáteszi, hogy sokaknak nincs lehetősége azokra a helyekre
eljutni, bár vágynának a megtisztulás e formájára. Számukra, a
nagyvárosban élők számára hozta létre azt a zarándokutat Budapesten,
amely a pálos atyák Sziklatemplomától indul, és a Gellért-hegy oldalában
a Gellért-szobrot érintve az Erzsébet-hídon keresztül a pesti ferences
templomig tart, „ahol
az arra vágyók egy lelki beszélgetést, egy szent gyónást is kérhetnek a
ferences testvérektől, majd szent áldozásban megpecsételhetik azt az
élő, új szövetséget, melyet Istennel és testvéreikkel kötöttek.” Csaba atya könyve a zarándoklatokhoz ad útravalót, de a szobánk csendjében is tanulmányozhatjuk a benne szereplő gondolatokat. „Legyen a jelszavad: Felkelek, és Atyámhoz megyek” – biztat a szerzetes. Csaba atya a következő főbb pontok mentén halad, s elmélkedik az életről:
A fajfenntartás parancsa,
vagyis az élet vállalása, továbbadása, nem egy kedves kis jó szándékú
javaslatocska, hanem Isten első, s így legfontosabb parancsa, mely ellen
nagyon gyakran vét a 21. század embere – figyelmeztet Csaba testvér,
majd utal a Biblia szavaira: Szaporodjatok és sokasodjatok. Boldog az az
ember, aki gyönyörködhet szépen fejlődő, bontakozó gyermekeiben,
unokáiban. Boldog az is, aki istengyermeki szabad, boldog életét meg
tudja osztani fizikai, szellemi, lelki gyermekeivel. Aki tanításával,
példájával oktatja, neveli az utána jövő generációkat.
Mennyire
készültem fel az élet vállalására? Tudatosan vállalom, vállaltam-e a
gyermekáldást? Másoknak milyen tanácsot adok ezen a téren? Szolgálom-e
környezetemben a megfogant, kibontakozó életet? – kérdezi Csaba atya az olvasótól, majd az édesapákért és az édesanyákért imádkozik. „Add,
hogy bátran, örömmel lépjenek a parancsolatod útjára, és benned bízó
lélekkel vállalják legszebb ajándékodat, az élet befogadásának és
szolgálatának a csodáját.”
Az
önfenntartás parancsa kapcsán azt vallja a szerzetes, hogy boldog az az
ember, aki testi, lelki és szellemi képességeit fenn tudja tartani, és
azt napról napra kibontakoztatva istengyermeki méltóságban szabadon
élhet. „Az
Isten azt akarja, hogy az ember ura legyen vágyainak, ösztöneinek, és
így szabadon kiválassza legszebb álmát, és azt bölcsen megtervezve,
társaival összefogva kitartó, szívós, becsületes munkával uralva a
természet erőit, törvényeit, jó gazda módjára földünk adottságait
szabadon felhasználva megvalósítsa azt, amiért e földre született a maga
és a szerettei örömére.”
Elmélkedjünk:
Uralom a kommunikáció és a közlekedés eszközeit, mindazt, ami szükséges
a magam és családom, népem életének fenntartásában, kibontakozásában?
Képzem magamat, tanulok, hogy eligazodhassak e világban, hogy így ne
sodródó szolgája, hanem ura legyek az életemnek? Küzdök magam és népen
autonómiájáért? Szabadon élek az elért jogaimmal?
„Urunk,
Istenünk, segíts, hogy testi, lelki képességeimnek ura legyek.
Világosítsd és erősítsd meg értelmemet, hogy uralni tudjam mindazokat a
képességeimet, amelyeket nekem adtál” – könyörög Csaba atya.
A
Teremtőnkkel való viszonyunkat szabályozó parancs arra hív, hogy
Urunkat, Istenünket imádjuk, és csak neki szolgáljunk. Ez a parancs egy
tudatos, szeretetteljes odafigyelést jelent Uradra. Istent imádni és
neki szolgálni a tiszta lelkiismeretre való hagyatkozást jelenti. Azt,
hogy semmilyen kompromisszumot nem kötök, hanem Teremtőm akaratát
megvalósítom – véli Csaba atya.
Ebben a részben azon elmélkedhetünk, hogy elfogadjuk-e
egy felsőbb entitás létét, amely mint egy jó szülő, szeretettel fordul
felénk? Az imádság csendjében figyelünk lelkiismeretünk szavára? A
Szentírással, Isten parancsaival és az Egyházzal egyeztetünk-e
döntéseink előtt?
Az ide illő könyörgés így hangzik: „Urunk,
Istenünk, ajándékozzál meg élő hittel, és fordítsd magad felé arcunkat.
Nyisd meg szemünket, hogy örömmel rácsodálkozzunk és megláthassuk
akaratodat magunkkal és a világgal kapcsolatosan. Segíts, hogy a
felismert jót képesek legyünk bölcsen türelmesen, kemény munkával napról
napra szépen megvalósítani.”
A
testi kapcsolatokat szabályozó parancs kapcsán úgy vélekedik a
szerzetes, hogy az élhet igazán boldog életet, aki megtalálta társát,
akit teljes szívből, odaadóan, hűségesen, szerelemmel szerethet,
ellenben azokkal, akik Isten testi kapcsolatra vonatkozó parancsát („Ne
paráználkodj!”) nem tartják be, s ezáltal sebezhetővé, boldogtalanná
válnak. „A
mardosó testi vágy, az élet továbbadásának képessége Isten drága
ajándéka, melyet boldogságunk kiteljesedéséért, utódaink nemzésére
kaptunk teremtőnktől.”
Kérdezzük meg magunktól, hogy
mennyire vagyunk urai vágyainknak? Ki parancsol az én testemben, az
őszinte szeretet, s jóság, vagy az állati gerjedelmek, zabolátlan nemi
ösztöneim, fellángoló testi vágyaim? Viselkedésemmel, szavaimmal,
öltözködésemmel milyen üzenetet küldök a környezetemben élőknek? Végül könyörögjünk: „Urunk,
Istenünk, csodás táltos paripákat adtál. A vágyaimban a te drága
ajándékaidat fedezem fel. De nélküled lovaim széttörik világomat. Segíts
megzabolázni vágyaimat. Akaratomból hámot fonni, és jó mélyre ereszteni
a földben az ekevasat, hogy bő termés fakadjon lábam nyomán.”
Csaba
atya „zarándokkönyvében” a fent említett témákon kívül tanulhatunk a
bölcs életvezetésről, a szülőkkel való helyes viszonyról és az élet
tiszteletéről. Elmélkedhetünk a magántulajdon tiszteletben tartásáról,
az őszinteségről és a házastársi tisztaságról, de olvashatunk a belső
indulataink, vágyaink koordinálásáról, továbbá az Úr, felebarátunk és
önmagunk szeretetéről is. Böjte Csaba atya közvetlen, közérthető
stílusban szólítja meg az olvasót, s hívja közös lelki útra akár otthon,
akár zarándoklat közben. Könyörgések és rávezető kérdések segítik a
témákban történő elmélyedést.
Csuti-Mátyás Zsófia
• • •
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése