Josephine
Nobisso az Amerikai Egyesült Államokban él, és egy egész sorozat
közkedvelt gyermekkönyv szerzője. Munkásságát többször is kitüntették,
többek között katolikus szerzőknek szóló díjakkal. Férjével és lányával
szívesen keres fel zarándokhelyeket. Ezúttal A szentmise súlya – A hit meséje című gyermekkönyvét ajánljuk figyelmükbe.
„Volt
egy király, aki egy távoli ország királynőjével járt jegyben. Úgy
tervezték, hogy az esküvőjüket a székesegyházban tartják, noha a király
tudta, hogy a szertartásra legfeljebb egy maroknyi öregasszony fog
eljönni. Bár az alattvalók szerették uralkodójukat, és természetesen
szívesen megünnepelték volna az esküvőt, de csak a maguk módján, mert
nem gyakorolták már a hitüket. Az esküvő előtt néhány nappal történt,
hogy a királyság legelegánsabb cukrászdájába betért egy szegényesen
öltözött özvegyasszony...” s ebből adódott a bonyodalom, amely
felrázta az álmatag embereket. Az öregasszony ugyanis kért egy szelet
kenyeret a cukrásztól, cserébe viszont csak egy szentmisét tudott
felajánlani érte. A cukrász fia „már
indult is, hogy adjon egy darab kenyeret abból, amit a gyerekek szoktak
adni a király hattyúinak etetésére, de az apja rámordult:
–
Ennek az asszonynak is az a baja, mint neked és az anyádnak volt: a
cimboráiddal folyamatosan csak a templomban térdepelnél, ha nem adnék
mindig ennyi munkát neked! Egyszerre csönd lett a tömegben. A cukrász
előrehajolt a pultra:
– Úgy, egy misét akarsz értem mondatni? – támadt neki az idős asszonynak. – Szívesebben hallanám a pénzed csörgését.
– De hát egy fillérem sincs – súgta az özvegyasszony.
– Akkor nekem sincs kenyerem – mordult rá a cukrász.
– De apám – vetette közbe a fiú – hiszen Isten nevében kérte.
– Akkor gondoskodjon hát Isten a kenyeréről – hangzott a durva válasz.”
Ezután
egy nem mindennapi dolog történt. A cukrász letépett egy darab
selyempapírt, ráírta, hogy egy szentmise, majd a mérleg egyik
serpenyőjébe dobta, a másikba pedig a szelet kenyeret tette.
„Ekkor nézett csak igazán zavartan. Hogyan lehetséges, hogy a kenyérdarab nem nyomja le a pillekönnyű papírdarabot?
–
Lehetetlen! – kiáltott fel a cukrász, és rátett még egy marcipánalmát.
Azonban a serpenyő a papírdarabbal még mindig lent maradt. A cukrász
gyorsan rátett még néhány süteményt, de a mérleg még mindig nem mozdult.
Végül a legfinomabb meggyes muffinok kerültek a kupac tetejére, de
semmi sem változott.” Bármit pakoltak a mérlegbe, a papírdarabka mindvégig nehezebbnek bizonyult.
„–
Mit jelentsen ez? – kérdezgették egymástól az emberek. Akkor
elcsendesedett a tömeg és minden szem a cukrászra szegeződött, ahogy a
pulton a mérleget kezdte vizsgálgatni. Elővette az összes súlyt. A
mérleg pedig hajszálpontosan mutatott mindent, a serpenyők fel-le
jártak.
– De hát ez a mérleg tökéletesen működik! – kiáltott fel egy asszony.
– Természetes, hogy jól működik – mordult rá a cukrász. – Hiszen én becsületes ember vagyok!”
Újra
megpakolták a mérleget, ezúttal a másik serpenyőjét, s végül a királyi
pár esküvői tortáját is a tetejére tették. A másik tálba a papírlap
került. Ám még a hatalmas lakodalmi torta is könnyebbnek bizonyult, mint
egy szentmise.
„Ebben
a pillanatban megszólaltak a székesegyház harangjai, jelezvén, hogy
kezdődik a király nászmiséje. A cukrász fia a kis papírdarab előtt állt,
és csak nézte, aztán határozott mozdulattal levette a mérlegről. A
kezek villámgyorsan a torta után kaptak, hogy megmentsék, azonban minden
finomság nagy robajjal leborult. Egy férfi kisietett az utcára, és a
harangok dallamára énekelni kezdte az Ave Maria-t. A többi
vevő, akik egészen másként tervezték az esküvőt megünnepelni, gyorsan
elhagyták a cukrászüzletet, és csak úgy tódultak a királyi székesegyház
felé. Egyre többen csatlakoztak a férfi énekéhez.”
Az
üzletben csak a cukrász, a fia és az öregasszony maradt. A cukrász
ekkor azt mondta a nőnek, hogy jöjjön el minden nap az üzletbe, s ő ad
neki enni, amikor éhes lesz. Az asszony mosolyogva csúsztatott a zsebébe
egy kenyérdarabot. A cukrász megkérdezte tőle, hogy a sok finomság
közül miért éppen a kenyeret választotta?
„– Szégyelltem többet elvenni – mondta az öregasszony.
–
Szégyelltél? Hiszen te voltál köztünk az egyetlen hívő, egyedül te
hittél Isten erejében, miközben a mi hitünk már réges-rég kihűlt.
– Szégyelltem magam, mert bár egész életemben jártam szentmisére, csak egy darabka száraz kenyeret kértem cserébe egy miséért.”
Bár
a mesékkel kapcsolatban alapszabály, hogy a gyerekek előtt nem vonjuk
le a tanulságot, hanem hagyjuk dolgozni a szöveget, a felnőtteknek
viszont érdemes levonni a tanulságokat.
Amikor
egy döntő esemény következik be a történetben, vagyis amikor a koldus
belép a cukrászdába, megzavarja az emberek megszokott életritmusát, és
arra hívja őket, hogy emberi akaratukat Isten akarata alá rendeljék. A
mindennapi feladatok elvégzése közben adódnak lehetőségek az áldozatra
és a kegyelemre. A cukrász nyíltan gúnyolja a koldusasszony és a fia
vallásosságát, és ebben a jelenlévők sem akadályozzák meg, vagyis a
legtöbben hitetlenek. A koldusasszony jelenléte azonban lehetőséget ad
nekik arra, hogy elmélkedjenek a felebaráti szeretetről és a
könyörületességről. Az a tény, hogy a papírdarab többet nyom, mint a
cukrász összes finom és zamatos áruja, metaforája annak a ténynek, hogy
Jézus több örömet jelent, mint az összes evilági, földi élvezet. A
cukrász becsületes, ám hitetlen ember. Büntetése a kérlelhetetlenségéért
a lelki vakság. A boltja és a pénze nem nyújtanak számára bölcsességet.
Ám ahogy a csoda láttán az emberek szíve megnyílik, úgy végül ő is
nyitottá válik Isten felé.
Csuti-Mátyás Zsófia
• • •
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése