Miért
nem élhetünk mi úgy, mint más népek? Miért gyötör minket századok óta a
nemzethalál látomása? Miért kell nekünk állandóan a puszta létért
viaskodnunk? Miért nem szabad nekünk mindazt megalkotni, amire
tehetségünk volna bőven? Miért nem hagynak minket békén, holott mi
senkit sem akarunk bántani? Miért kell a mi hazánk mindig másnak, habár
mi senki földjét nem kívánjuk? Miért csupa törés a magyar élet, s miért
nincs benne szerves fejlődés? Miért lesz annyiszor félelmes ravatal az a
gyönyörű Budavár és a halott rajta a nemzet boldogsága?
Babits
Mihály, Illyés Gyula és még sokáig sorolhatnánk, hogy ki mindenki
elmélkedett már a magyarságról, a magyar nyelvről és történelmünkről.
Ezúttal a szombathelyi születésű Varga László szalézi szerzetes teszi
fel kérdéseit, s elmélkedik népünkről. Varga László atya 1901-ben
született, és 50 éves korában hagyta el hazánkat. Könyvét vigasztaló
levélnek szánta bujdosó testvéreinek, akiknek sorsát meghatározták a II.
világháború utáni évek nehézségei: a szovjet megszállás vagy az 56-os
forradalom elfojtása. A szerzetes, aki nem érhette meg az 1989-es
rendszerváltozást, könyvét a magyarság jövője miatti aggódás okán írta
meg. Érdekli a magyar nép eredete, rokonsága más népekkel, nyelve,
jelleme s persze történelme és Európában elfoglalt helye, szerepe.
A magyar titok
című könyvben Pázmány, Prohászka, Babits, Vörösmarty és Arany
gondolatait idézi. Rendkívül jártas a magyar irodalomban, s egyfajta
összefoglalását adja a magyarságról szóló műveknek, íróink, költőink
hazáról való gondolkodásának. Könyvét olvasva kedvet kaphatunk ezen
alkotások felidézéséhez és újragondolásához. „Gyönyörű
Vörösmarty költeménye Hedvig királylányról, de milyen kár, hogy
Erzsébet és Margit történetét nem énekelte meg, pedig ők is a döntő
magyarok közé tartoztak.”
Varga
László atya vallja, hogy nincs élőbb ember a magyarok között első
királyunknál, Szent Istvánnál, hiszen ő volt az, aki felajánlotta a
koronát a Szűzanyának, és a magyarság sorsát az ő gondjaira bízta. Így
vélekedik erről: „Egész
történetünk ennek föltűnő igazolása. Jelképe is van ennek: a koronázó
templom a Várban. Az ozmán uralom alatt török mecset lett belőle és
amikor a keresztény hadak a Várat visszafoglalták, az ostrom után
egyetlen romhalmaz volt az egész, de állt a Boldogasszony egyháza.” A szerző további gondolatai szólhatnak akár a ma nem hívő emberének is: „Jól
tudjuk, ma sok magyar van, aki az ilyen nyilatkozatban nem lát mást,
mint a főpap kegyes hiedelmét, amit őseitől átvett és hagyományosan
tovább ismétel. A fölényesen mosolygókat, akik a számtanon kívül másban
nem hisznek, csak arra intjük, hogy az első világháború alatt Fatimában
olyan valami történt, amitől a hitetlen nézők is térdre zuhantak...”
Miután
Varga László lelkipásztor, e könyv lapjain is több helyütt olvashatunk a
hitről és az istenkapcsolatról. László atya úgy véli, „Moszkva
csak akkor tudna egészen leigázni minket, ha sikerülne elhitetnie
velünk, hogy sem az égből, sem a földön nem várhatunk segítséget, és ha a
nemzet reményt vesztve meghajolna a végzet előtt. Minden legyőzött
népnek marad egy belső erődje, és amíg ez szilárdan áll, a hódító uralma
ideiglenes marad. E belső erőd bástyái: a nemzet önérzete, a hagyomány
ereje, a szabadság vágya, a szellemi függetlenség és a szenvedésre kész
elszántság. Amíg ez a vár keményen ellenáll, győzelmünk el nem maradhat,
sőt a mostani hódoltság is a jövendőbeni felemelkedés alapja lesz.”
A
magyar nép jellemének a szerzetes szerint két meghatározó tényezője
van, az értelem és a szenvedély. Hangsúlyozza, hogy mindig több van
belőle, mint kellene, s Bocskait idézi: „Mink az dolgot magát nézzük harag és szenvedelem nélkül, de ez a lélekalkat nem gyakori nálunk.” A szerző úgy gondolja, „Széchenyi
lángelméje élesen látó, pontosan számító volt, de ugyanakkor roppant
szenvedély is fűtötte. Bármennyire tisztelte őt a nemzet, mégis
Kossuthot követte, aki mesteri módon tudott bánni az érzelmi erőkkel.
Széchenyi volt a legnagyobb magyar, Deák Ferenc a haza bölcse, de
Kossuth apánkra hallgatott a nép.” A magyarság jellemét, gondolkodását meghatározzák az erős érzelmek, és időnként bizony borúlátóak vagyunk:
„Századok óta a nemzethalál látomása üli meg a lelkünket. A barokk
korban egy ideig megint a nagyság és biztonság tudata lépett előtérbe,
de egyébként még Pázmány és Zrínyi erős egyéniségén is kiütközik a
balsors ütötte sebek fájdalma.”
Más
helyütt pedig arról elmélkedik, hogy a magyarság ritkán jár az arany
középúton, és a boldogulás lehetőségét az isteni tanítás követésében
látja: „Mi vagy óriások leszünk, vagy senkik: vagy az Isten választottai, vagy a népek szemete. A középszer nálunk csalfa délibáb.” Az értelem és a szenvedély mellett pedig szintén fontosnak tartja a szerző az értékrend megtartását. „A
legnagyobb nyomor, ha valaki értékvakságban szenved. Aki csak számban
és mennyiségben gondolkozik, és nem látja mennyivel több az erkölcsi
érték, végzetesen elszámítja magát. A legfőbb javakat sem pénzzel, sem
hatalommal nem lehet megszerezni, mert azokat a személyiség képes
önmagában létrehozni. Egy igazi anya szíve többet ér, mint az egész
látható mindenség...” Tamási Áron gondolataival is egyetért a szerző, éppen ezért idézi az író hasonlatát a székelyekről: „Olyan
a székely, mint a pisztráng a havasi patakban. Mindig a rohanó ár ellen
úszik fölfelé. Ez a nagyszerű abban a kicsi népben, ez a tudat élteti,
mert ez a rendeltetése.”
Könyvét
hálaadó és egyben a magyarság sorsát összegző imádsággal zárja a
szerző, amelyben helyet kap az önvád is. Kifejti, hogy egyes egyedül az
isteni Gondviselésnek köszönhető, hogy a magyarság létezik. Részlet a
Bujdosó elmélkedésből: „Századok
királya, mindenható Isten! Bilincsbe verve, bujdosva, koldusan, mi
magyarok hálát adunk neked, mert öröktől fogva akartál minket. Bizony
magunk ellen is vétettünk nagyot, egymás vérébe balgán vertük a csapot,
de bármi történt, te mindig vigyáztál ránk, s hatalmad csodája, hogy
még áll hazánk. Valami nagy szándékod van velünk, valami cél, amitől
eddig iszonyodva szöktünk... Mohács óta minden csatánkon vesztettünk, de
ha veled harcolunk, biztos a győzelmünk, mert te vagy a halálban
győztes óriás, te vagy a föltámadás.”
Csuti-Mátyás Zsófia
• • •
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése