Bizonyára
ön is járt már úgy, hogy egy zarándoklat alkalmával fejtörést okozott
egy oltárkép témájának megfejtése vagy a templomban található szobrok
felismerése. A legismertebb szenteket és attribútumaikat természetesen
rögtön felismerjük, ám vannak olyan tárgyak, eszközök, amelyek több
szent mellett is megtalálhatók. Otto Wimmer Szentek szimbólumai című zsebkönyvével nincs többé ismeretlen szobor vagy oltárkép!
S
hogy miért is alakultak ki az attribútumok, vagyis az egy adott
személyhez köthető, hozzá szorosan kapcsolódó, speciális tárgyak
ábrázolása? A szentek nevét kezdetben jelzővel látták el, ám a
középkorban a lakosság nagy része írástudatlan volt, így a leírt jelzők
nem segítették őket az eligazodásban, a lerajzolt/megformált tárgyak
azonban annál inkább beszédesek voltak.
Nézzük például a ruházatot! „Köpenyes Máriaként vált ismertté a kitárt köpenyével
szerzeteseket, egyházi és világi személyeket, szegényeket és árvákat
védelmező Madonna-alak, az Irgalmasság Anyja. Toursi Szent Márton lován
ülve osztja meg szétvágott köpenyét a didergő koldussal, Justin
filozófus a filozófusok köpenyét viseli, mint az egyház első hitvédője,
hitvédelmi könyvét tartja a kezében. Idősebb Jakab apostol
zarándokköpenyt visel, Assisi Szent Ferenc egy szegény lovagnak
ajándékozta a köpenyét.” A magyar kiadást a világegyház szentjei
mellett Patyi Beáta több helyütt kiegészítette a magyar vonatkozású
boldogokra és szentekre vonatkozó ismeretekkel. E szerint „Boldog
Csepelényi György bíborköpenye vértanúságát jelzi: kínzói napokig
ruhátlanul járatták, megostorozták, leköpdösték, majd bíborköpenyt
húztak rá...”
A fátyolról azt írja Wimmer, hogy általában a női szentek tisztaságát érzékeltetik vele. „Ágota
a legenda szerint fátylával állította meg az Etna lávafolyamát. Fátylat
tart a kezében Ludmilla és Lipót Babenberg hercege, mert a lengedező
fátyol mutatta meg neki a klosterneuburgi alapítás helyét.”
A kendőről
mindenkinek Veronika jut eszébe, amint Krisztusnak nyújtja azt, de
talán kevesen ismerik Ilonát, aki a keresztereklyékkel együtt őrzi a
kendőt.
S ha már a ruházatnál tartunk, térjünk ki egy fontos kiegészítőre, a cipőre, majd nézzük meg, mit jelent annak hiánya? „Alázatos egyszerűsége és vezeklő lelkülete miatt Hedvig hercegnő mezítláb járt, kezében tartva cipőjét” – írja a szerző. Egy másik legendás szenvedéstörténet szerint Sergius vértanúnak pedig „tüskékkel átvert cipőben kellett több mérföldet futnia a helytartó kocsija előtt.” A cipő és egyben a ruházat hiánya kapcsán Salkaházi Sárát említi Patyi mint magyar vonatkozású boldogot: „A nyilasok elhurcolták, s öt társával együtt mezítelenre vetkőztetve a jeges Dunába lőtték.”
A kalap szócikk alatt ez olvasható: „A
hegyes, sárga kalap a középkorban a zsidókat jelezte, így ábrázolták a
prófétákat és a pátriárkákat, de a Názáreti Szent Józsefet is.
Zarándokkalapot visel az idősebb Jakab apostol vagy Szent Rókus. Egyházi
méltóságuk kifejezőjeként bíborosi kalap van Jeromos és Borromeo Szent
Károly fején, Nepomuki Szent János pedig birétumot visel. Mitrát visel
például Szent Ambrus. Tiarával ábrázolják Péter apostolt, mint az első
pápát vagy Szilveszter pápát.”
Az
ókor és a középkor nem mentes az erőszaktól, éppen ezért a legtöbb
vértanúhalált halt szent ezekhez a korokhoz köthető. Legendájuk sok
esetben kissé hátborzongató. A testrészek ábrázolására is érdemes figyelmet fordítanunk. A fejüket vivők a szerző szerint azok a szentek, akik „a
lefejezésük után az út egy részén kezükben viszik a fejüket. Ilyen
Prágai Adalbert, Dionysius, Félix és Regula, Valéria. A fél fejét viszi
infulával Reimsi Nicasius érsek.”
A legismertebb jelképekről, mint a kereszt, a galamb, a kulcs, ostya vagy a csillag –
természetesen folytathatnánk a sort – egy-egy oldalban ad tájékoztatást
a szerző. Elolvasva szócikkeit egyúttal feleleveníthetjük legfontosabb
hitbeli ismereteinket is. Talán nem is gondolnánk, hogy egy-egy jelkép
kapcsán mi minden jut eszünkbe!
Érdekesek és izgalmasak a különböző Mária-jelképek,
amelyek nemcsak festményeken, szobrokon, hanem az imádságokban és az
énekekben is felfedezhetők. A Jelenések könyve 12. fejezetéből szívesen
veszi át a művészet az Egyház által jelképnek felfogott Napba öltözött
asszony alakját, akinek a lába alatt van a Hold és a sárkány. A Lorettói
litánia és a Physiologus által említett jelképek közül többnyire a
következők szerepelnek az ábrázolásban: kalász, a szövetség ládája, az
élő víz forrása, elzárt kert, amely csak Isten számára nyílik ki, rózsa
és liliom... „A
magyar hagyományban az ősi Boldogasszony-képzet (feltehetően a
termékenység, a védelmező erő megtestesítőjeként) alakult át
Mária-tiszteletté. A Boldogasszonynak nevezett Máriához születéssegítő,
gyógyító, védelmező szenthez fordultak, melyre a Mária-ünnepek
elnevezése is utal. Az ország védelmezőjeként neve Patrona Hungariae,
akinek I. Szent István király felajánlotta a koronát. Gellért püspök,
Szent Imre herceg és László király Patrona Hungariae feliratú, Madonnát
ábrázoló pajzzsal védelmezi a hazát.” Pázmány Péter pedig Magyarország Védasszonyának nevezi Máriát.
A Bibliában számos állatalakkal találkozhatunk, ilyen például az oroszlán, a skorpió, a kígyó, a hal, a sólyom, a bárány, a sas, a fent említett galamb, de a növények színes palettája is az olvasó elé tárul. A rózsához az alábbi kapcsolódik:
„Limai Róza neve is erre utal, Gurki Hemma templommodellt és rózsát
tart. Ugyancsak rózsa van a kezében a fiatal jótevő szűz Finának és
Viterboi Rózának. Árpád-házi Szent Erzsébet és Kasilda szűz kötényében
az alamizsna válik rózsává.” A télidőben lejátszódó rózsacsoda Portugáliai Erzsébet királynő ölében a hitvesi hűség bizonyítéka.
Otto
Wimmer mindenkit lelkesen buzdít arra, hogy mélyítse el ikonográfiai
ismereteit, hiszen azok által könnyebben megismerhetjük hitünket és
megérthetünk mélyebb összefüggéseket, amelyekre eddig talán fel sem
figyeltünk.
Csuti-Mátyás Zsófia
• • •
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése