Bergoglio listája - Ferenc pápa az argentin diktatúra ellen

Az egész világ izgatottan várta, ki lesz a következő Péter-utód XVI. Benedek után. Miután bemutatkozott az új szentatya – ahogy az lenni szokott –, a világsajtó figyelme rögtön ráirányult, de sajnos nemcsak pozitív, hanem negatív értelemben is. Mindenki kíváncsi volt arra, ki is Jorge Mario Bergoglio, mit lehet tudni eddigi munkásságáról, jelenérő és múltjáról. A sok esetben szenzációhajhász és botrányokat generáló sajtót pedig nem feltétlenül az igazság, a pozitív üzenet hozza lázba.

Ferenc pápáról napvilágot láttak olyan hírek, miszerint együttműködött az argentin diktatúrával, Videla rezsimjével, és nem nyújtott segítséget a rendszer áldozatainak és néhány rendtársának sem. Ezzel szemben Jálics Ferenc jezsuita – aki szintén érintett volt – pozitívan nyilatkozott a kérdésben, Bergoglio ellen kézzel fogható, valós vád nem fogalmazódott meg, sőt sokan beszámoltak segítőkészségéről, jószándékáról és odaadásáról. A sajtóban keringő rosszindulatú vádak azonban elérték céljukat: elhintették a gyanakvás magvát.

Nello Scavo újságíró figyelmét argentin barátai hívták fel a témára: „Bergoglio nagyon sok embert mentett meg, többet, mint amennyire ő maga képes visszaemlékezni.” Scavo ezután döntött úgy, hogy elutazik Buenos Airesbe, majd Paraguayba és Uruguayba, kideríti az igazságot és felgöngyölíti a szálakat. Így született meg a Bergoglio listája – Ferenc pápa az argentin diktatúra ellen című könyv, amelynek előszavában a Nobel-békedíjas argentin béke és emberi jogi harcos, Adolfo Pérez Esquivel a következőket írja: „Jorge Mario Bergoglio akkori jezsuita tartományfőnök ugyancsak segített az üldözötteken, és a legkülönfélébb módokon próbálkozott, hogy elérje rendje elrabolt papjai szabadon bocsátását. Mindazonáltal, amint már máshol hangoztattam, nem vett részt az emberi jogok védelme melletti harcban a katonai diktatúrával szemben. Ez a feladat más püspökökre hárult.” A tanúvallomások szerint a jezsuita provinciális tevékenyen segítette az embereket, de nyíltan nem vált jogvédővé. Éppen ez az „észrevétlenség” segítette őt abban, hogy másokon segíthessen.

A könyv első részében (Egy nyomozás miértje) megtudhathatjuk, hogyan működött a diktatúra: „A kínzás az információk megszerzésének bevett módszerévé vált, és a tömeges eltűnések életben tartották a rettegést. A titkos börtönök egyszersmind központjai voltak ama perverz rendszernek is, amely kisajátította a fogvatartott nők újszülött gyermekeit. A juntát a három haderőnem tábornokai alkották: Videla, a hadsereg, Massera, a haditengerészet és Agosti, a légierő parancsnoka.” Az is kiderül, hogy voltak olyan főpapok, akik támogatták az elnyomó rendszert, míg mások igyekeztek segíteni a szenvedőkön. A kötet legizgalmasabb része minden bizonnyal a második fejezet (Bergoglio listája. A történetek), amelyben 11 történet bontakozik ki az olvasó előtt. Szerepel köztük Jálics atya is, akit megkínoztak, majd szabadlábra helyeztek. Alfredo Somoza – ma már nemzetközi politikai szakértő, újságíró, és Milánóban él – is pozitívan nyilatkozott Ferenc pápáról. A jó családból származó, tudományokra fogékony fiatalemberre már húszévesen lecsapott a rendszer. „Elraboltak, és egy kapitányságon tartottak fogva. Egy héten át tartottak ott. Úgy éltem ott, mint a Pokol Tornácán, nem tudtam, mi fog történni velem.” Míg a katonák azt latolgatták, az Esma, az Olimpo vagy valamelyik másik mészárszék vegye-e kezelésbe, valaki, aki jobb, ha névtelen marad, „még épp időben utánam nyúlt, mielőtt eltüntettek volna” – emlékszik vissza Somoza, aki később régészetet tanult a jezsuitáknál. „Így ismertem meg Bergoglio atyát. Mindig azt tanácsolta, hogy ne kockáztassunk, nem éri meg, abban az értelemben, hogy ebből a helyzetből nem törhetünk ki az erőszak révén, és óvott bennünket attól, hogy bajba keveredjünk. (...) A diákokkal beszélve ez volt a szavajárása: No te la creas!” – ami olyasmit jelent: »nehogy már azt hidd!« vagy »ne legyél hiszékeny!« Somoza szerint mintha azt mondta volna: „Fiúk, ne higgyetek el mindent, amit mondanak, ne fogadjátok el az olyan kijelentéseket, amelyeket nem ellenőriztetek, és amelyekről nem vagytok meggyőződve, de azt se higgyétek, hogy mindent tudtok.” Somozának végül 1981-ben kellett elhagynia hazáját. Először São Paolóba ment. Az ottani érsekség „együttműködött az ENSZ menekültügyi Főbiztosságának Hivatalával, amely anyagilag is támogatott bennünket, úgyhogy az ENSZ segítségére szorulókat egyenesen az egyházi struktúrákhoz irányította. (...) A São Paolói érsekségen kiderült, hogy már előkészítették számomra a menekülés útját. (...) Többszöri átgondolás után arra jutottunk, hogy a segítségnek mindezen váratlan formáit olyan személyektől kaptuk, akik a jezsuitáknál tanultak, vagy kapcsolatban álltak velük. (…) A következtetés egyszerű volt. »Ki volt a jezsuiták főnöke Argentínában? Elképzelhető lett volna, hogy mindez az ő közvetlen részvétele nélkül történjen?« – teszi fel a kérdést Somoza.”

A kötet utolsó fejezetében Scavo arra a következtetésre jut, hogy Bergoglio mindvégig a jó oldalon állt, s az elnyomó hatalmat kicselezve segítette embertársait elmenekülni, új életet kezdeni. „…a »lista« tanúságtételeinek köszönhetően most már biztosan tudjuk, melyik oldalon állt Bergoglio országa történelmének ama zűrzavaros, drámai és szenvedésteli időszakában. S miközben e könyv a befejezéséhez közeledett, újabb történetek, újabb tanúvallomások láttak napvilágot… (…) Mindannyian a legmélyebb hálával beszéltek egy Ferenc nevű emberről, akiben egészen a pápává választása előtti néhány hónapig is szilárd támaszra találtak. Egyszóval »Bergoglio listája« még nem zárult le.”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Nello Scavo: Bergoglio listája - Ferenc pápa az argentin diktatúra ellen (3.500 Ft)