2015. október 4., vasárnap

Értünk dolgozó angyalok

Napjainkban nagy divatját éli az ezoterika, az ezoterikus irányzatok hódolói pedig szívesen érdeklődnek többek között az angyalok világa iránt. Ám ahogy Anselm Grün fogalmaz, az ezoterika túlságosan a rendkívüli körül forog, a misztikum, az ismeretlen kap leginkább főszerepet benne. Az ismeretlen ajtók nyitogatása pedig veszélyes tájakra kalauzolhat bennünket.

Anselm Grün teológiai doktor, lelki tanácsadó a katolikus hit felől közelít a témához a Mindenkinek van egy angyala című könyvében, és segít tisztán látni a témában. Elsősorban a gyerekekre vonatkozóan írja meg tapasztalatait, de nemcsak a gyermekneveléshez adhat mankót a könyve, hanem a felnőtt is visszatekinthet saját gyermekkorára, s rábukkanhat az életét akadályozó, nyomasztó sebekre. „A Biblia angyalainak jelenései és a velük való találkozások alapján szeretném leírni, miként terjesztik ki a gyerekek és minden ember fölé védelmező karjaikat, s hogyan hat ez ránk.” A szerző 24 történetet választott, amelyek arról tanúskodnak, hogy hogyan lépnek be az angyalok az emberek olykor reménytelennek látszó világába, s mutatnak helyes utat az életvezetésben.

A szerző úgy véli, ha képesek vagyunk észrevenni a mellettünk álló angyalt,többé „már nem fogunk önmagunknak értéktelennek tűnni, hanem felfedezzük Istentől kapott egyedülálló méltóságunkat. A születés nemcsak az élet kezdetén való születést jelenti. Életünkben mindig újra kell születnünk, hogy életünk élő maradjon. Egy krízis, amely mindent szétrombol, lehetőséget ad az újjászületésre.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése