Az élet sója

„Sokakkal találkozom, akiknek az a nehézségük, hogy nem tudnak kapcsolatokat kialakítani vagy azok nem bizonyulnak tartósnak, és nem értik, hogy miért történhet ez. Mi az, ami ellehetetleníti a tartós kapcsolatra irányuló törekvéseinket? Miért jellemez egyre többeket a magány vagy az elmagányosodás, akár a kapcsolataikon belül is?” – ezekre a kérdésekre keresi a választ Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember, és igyekszik a saját tapasztalatai és a szakirodalom nyomán a megelégedettséget, boldogságot és bizalmat eredményező életvezetési stratégiákat bemutatni. Ahogy az őt ismerők már megszokhatták, nem egy sablonos, tankönyvszagú kiadványt tart a kezében az olvasó, aki a szerző legújabb, A magánytól az összetartozásig című könyvébe belelapoz.

Pál Ferenc könyvében – a pozitív pszichológia ismert képviselője, Martin Seligman alapján – a jóllét öt forrását nevezi meg és ajánlja megfontolandó tanácsként a megelégedettséget, boldogságot kereső olvasónak.

Az első a pozitív érzések, érzelmek átélése, tudatosítása. „Sokaknak nem magától értetődő, hogy számtalan lehetőségük van a pozitív érzelmi világ megerősítésére. Mindez része a pozitív értelmi intelligenciának, ami fejleszthető, bővíthető.” Kimutatták, hogy azoknál a depressziós betegeknél, akik megtanulták a hálájukat nap mint nap tudatosítani és megélni, állapotjavulás következett be. A magas spirituális intelligenciával rendelkező embereknél nagyobb a pozitív érzelmek túlsúlya a negatívokkal szemben. Az érzelmi stabilitásról azt írja a szerző, hogy a pozitív érzelmek mellett meg kell tudnunk élni a negatív érzelmeket is, amikor azoknak itt az idejük, anélkül, hogy megkérdőjeleződne az életbe és a jó dolgokba vetett bizalmunk, reményünk.

A második forrás az elmélyültség, vagyis az énközpontúság felülmúlása, amikor is önmagunkról megfeledkezve, önmagunkat átadva veszünk részt egy kapcsolatban, egy munkában, bármiben. „Miközben elfelejtkezem magamról, benne vagyok valamiben, része, részese vagyok valaminek. Átadom és beleadom magam. (...) Nagy lehetőség egy társkapcsolatban is, hogy ne csak ott legyek, hanem odaszánt, önátadott legyek, és nem is csak elkötelezetten, hanem elhivatottan. (…) Ezért, ha valakitől várjuk a boldogságot, az boldogtalansághoz vezet.”

A harmadik forrás az értelmes élet. „A jóllétnek feltétele, hogy lássuk az értelmét annak, amiben vagyunk, amit teszünk, ahogy élünk.” Pál Ferenc felhívja a figyelmet arra, hogy mivel mindannyian Isten teremtményei vagyunk, mindannyiunk életének feltétel nélkül van értelme. Ezt pedig elsősorban nem megkeresni, hanem megtalálni, megnevezni érdemes. A szerző hangsúlyozza azt is, hogy „nem egy személy vagy egy kapcsolat az életem értelme, hanem egy személlyel való kapcsolatomban, a kettőnk közti viszony révén fedezem föl, ismerem meg az életem értelmes voltát.”

A negyedik forrás az eredményes, gyümölcsöző élet. Ez nem azonos a sikerrel, a győzelemmel, mert a siker mögött nem feltétlenül találunk hatékonyságot. Pál Ferenc úgy véli, hogy a hatékonyság az a tulajdonság, amelyből gyümölcs születhet. „A hatékonyságból ugyanis gyümölcs születik, olyan eredmény és teljesítmény, ami lehet akár kicsi is, mások által nem értékelt, mégis sokat jelent nekünk.”

Az ötödik forrás mások javára lenni, kapcsolatokban élve. Előmozdítani mások jóllétét, miközben mi magunk megélhetjük, hogy lehet ránk számítani. „Fontosabb, hogy olyan embernek bizonyuljunk és tarthassuk magunkat, akire lehet számítani, mint hogy mi számíthassunk másokra.”

A pozitív kommunikációs lehetőségek között a szerző megemlíti (többet is részletesen kifejt), hogy az úgynevezett „itt és most” témák gyakran az „akkor és ott”-ba vezetik el a házastársakat, felhánytorgatva olyan régi konfliktusokat, amelyeket már rég elfeledtek a házas felek. Az alábbi párbeszédeket elolvasva talán mosolygunk, azonban akik átélik, nem feltétlenül...

– Kérlek, add ide a sót!
– Miért? A múltkor te ideadtad nekem?

– Kérlek, add ide a sót!
– Én hányszor kértelek, hogy a csekkeket fizesd be?!

– Kérlek, add ide a sót!
– Most meg só kell? Eddig mindig az volt a bajod, hogy túl sósan főzök – neked semmi sem jó?

– Kérlek, add ide a sót!
– Azok után, hogy...

Egyetlen beszédfordulat elég lehet, hogy egy nappal, egy évvel, vagy tizenöt évvel ezelőtt találjuk magunkat. Egyrészt eddig egy témánk volt, a só, a válasz nyomán pedig számtalan lesz: a só, a házastársi kapcsolatunk előző két évtizede, az egymásba vetett bizalom kérdése, a megbocsátás, a hatalmi harc. A szerző úgy véli, hogy a felek számára célravezetőbb, ha igyekeznek az „itt és most”-ban maradni, vagyis csak az adott kérdésre koncentrálni, s a régi csontvázakat a szekrényben hagyni. „Azok ugyanis más témák!” Valahogy így:

– Kérlek, add ide a sót!
– Tessék. Szerinted sótlan?
– Nem, de nekem jobban ízlik sósabban.

Pál Ferenc felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy „nem létezik olyan ember, beleértve a szüleimet, a gyerekeimet, a házastársamat, a barátaimat és a testvéreimet, aki képes lenne megadni nekem azt, amire szükségem van. Ilyen ember nincs.” A szerző rámutat arra a téves felfogásra is, miszerint csak akkor lehetünk valóban boldogok, ha teljes életet élhetünk. „Jézus sem élt le egy egész életet. 33 éves korában meghalt, gyerekei nem voltak, sem felesége. Barátai, tanítványai becsapták, elhagyták. Nem volt egész az élete. Ő maga mondta: »Beteljesedett.« Senkinek sem egész az élete – mégis élhetünk teljes életet.” 

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig (3.490 Ft)