A pápa, aki szembeszállt Hitlerrel

Elsősorban a történelmet kedvelők számára ajánljuk „A pápa, aki szembeszállt Hitlerrel” című könyvet, amely ezekben a napokban jelent meg magyar fordításban. Az eredeti mű (2011) a népszerű történész-író, Michael Hesemann tollából született, s Laki Ferenc fordításában most már magyarul is olvashatják a történelemkedvelők.

A szerző bevezetőjében azt olvashatjuk, hogy XII. Piusz pápáról a múltban világi körökben kialakult egy nagyon negatív kép, amelyhez hozzájárult egy színdarab is. A darab szerzője korábban a Hitlerjugend tagja volt, majd könyvkereskedőként, később pedig egy kiadónál szerkesztőként dolgozott. A Helytartó című darabja nagyban hozzájárult a XII. Piusz pápáról kialakult torzkép, karikatúra létrejöttéhez. Ezzel szemben azonban már a hatvanas években elindult a boldoggá avatási eljárás. Az életéről szóló dokumentációt és az oltárra emelésének indokait tartalmazó positio mintegy 3500 oldal terjedelmű. Több száz dokumentum és interjú található benne, amelyek a pápa szűkebb környezetében lévő szemtanúkkal készültek. „A hatkötetes positiót elsőként szaktörténészek, majd egy teológusokból álló bizottság, és végül, harmadik és utolsó fokon a bíborosok és püspökök vizsgálták, akik a boldoggá és szentté avatási kongregáció grémiumát alkották. 2007. május 8-án egyhangúlag elfogadtak egy dekrétumot, amely megállapította, hogy a II. világháború alatt uralkodott pápa az erényeket hősies fokon gyakorolta” – írja Hesemann. XVI. Benedek pápa 2009. december 19-én írta alá a dekrétumot, miután egy független történészi bizottság még egyszer áttekintette azt. Ezzel XII. Piusz boldoggá avatási eljárása utolsó, a csoda megállapításának szakaszába lépett.

Ma is sokakat érdekel, hogy megállíthatta volna-e XII. Piusz pápa a hitleri szörnyűségeket, miközben, mint ismeretes, nyíltan elítélte a háborút és a zsidóüldözést? A szerző, Michael Hesemann a Vatikáni Titkos Levéltárban gyűjtött anyagot jelen könyve elkészítéséhez, hogy megrajzolhassa az olvasónak a pápa valódi képét, amely torzításoktól és hazugságoktól mentes. A könyv végigveszi Eugenio Pacelli életútját, kezdve születésével, gyermekkorával és a családi háttér bemutatásával. Édesapja egyházjogot tanult, és a Sacra Rota-n lett ügyvéd. 34 éves volt, amikor feleségül vette a 27 éves Virginia Graziosit. Eugenio a házaspár harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot Róma Ponte városnegyedében. „Nem voltak gazdagok, a házban nem volt központi fűtés, és télen a szülők és a gyerekek is egy kis kályhánál melegedtek. Mégis voltak antik bútoraik, értékes műkincseik, ezüst étkészletük és drága porcelánjaik, de mindenekelőtt egy gondosan válogatott könyvtáruk. Pacelliék külön játszószobát rendeztek be a gyerekeknek, mert nem akarták őket az utcára kiküldeni. Megengedhettek maguknak egy szolgálólányt, jártak operába, és amikor szép volt az idő, az apa, Filippo kocsit bérelt, hogy a család vidékre utazzon. A forró nyarakat a tenger mellett töltötték, vagy a család vidéki birtokán, Onanóban.”

Eugenio érdeklődő, tudásra szomjazó gyermek volt, rengeteget olvasott. Két dologban lelte igazán örömét, a tanulásban és az olvasásban – írja róla a szerző. „1885 őszén Eugenio Pacelli elhagyta azt a klerikális közeget, amelyben gondtalan ifjúságát töltötte. »Ellenséges területen« is meg kell, hogy állja a helyét. Apja úgy döntött, elég volt az egyházi tanintézetekből, és haladéktalanul – csakúgy, mint egy éve a fiútestvérét – a város legjobb hírű állami gimnáziumába küldte... 1894 őszén, amikor egyértelművé vált számára elhivatottsága, a patinás Capranica papi szemináriumára jelentkezett... Mire véget ért a második szemeszter, Pacelli már több tárgyból kitüntetést kapott.”

Pappá szentelését követően egy ideig még a szüleinél lakott, reggelente misézett, délutánonként gyóntatott, közben pedig továbbra is tanult. Szorgalmának és igyekezetének köszönhetően hamar felfigyeltek rá a Vatikánban is, és egy este Gasparri érsek – akinek Pacelli nagy tisztelője volt – látogatta meg a családot, s a következő kérdést tette fel Eugeniónak: „El tudná képzelni, hogy belépjen az Egyház diplomáciai szolgálatába?” „1901. február 2-án kezdte meg tevékenységét a vatikáni Államtitkárság szűk és sötét helyiségeiben, eleinte mint gyakornok, majd 1903. október 1-jétől mint előadó.” Később a Külügyi Hivatal titkára, vagyis pápai külügyminiszter lett. 1915-ben azt a feladatot kapta, hogy építse ki a pápai segélyszervezetet a hadifoglyok számára valamennyi oldalon. „Ez természetesen Pacellinek teljesen megfelelő munka volt, és ő meg is mutatta, hogy kitűnő szervezőkészséggel rendelkezik. Így jött létre a felebaráti szeretet nemzetközi hálózata... A pápa megbízásából Bécsbe utazott, hogy Ferenc József császárnak olyan ajánlatot tegyen, amely Olaszországot távol tartotta volna a háborútól” – írja róla Hesemann, majd a további fejezetekben is kifejti Pacelli tevékenységét, megismertetve az olvasót a pápává választás előtti évek kemény munkával töltött többi eseményével is.

„Pacelli camerlengo bíborosként a sede vacante idején, azaz a pápa halála és utódjának megválasztása közti időben az Egyház ügyeit intézte. Ő készítette elő XI. Piusz temetési ünnepségét éppúgy, mint a konklávét, az új pápát megválasztó gyűlést.” A szavazással kapcsoltban a szerző azt írja, hogy már a második szavazati körben 62-ből 48 szavazat egy emberre esett, a harmadikban pedig 61 esett szintén rá. „Ő volt Eugenio Pacelli.”

Hesemann könyvét olvasva XII. Piusz pápaságának eseményei mellett bővebb kitekintést kap az olvasó a világtörténelmi eseményekre is, elsősorban a pápát érintő momentumokra reflektálva. Megismerhetjük a bombázások miatt megsérült lakosságért aggódó szentatyát, aki habozás nélkül siet az emberek közé, hogy segítséget és vigaszt nyújtson a híveknek. A II. világháború eseményeit végigkísérve, a szerző a pápa által és a pápának íródott leveleket közöl, elemzi a különböző politikai megnyilvánulásokat, lépéseket, mérlegel és következtetéseket von le.

Az 1940-es évek eseményei között megemlíti a szerző, hogy „még egyszer, írásban Mussolinihez fordult, és kérte, ne tegyen egyetlen olyan lépést sem, amely lángba borítaná Európát, és elképzelhetetlen szenvedést okozna az embereknek. »Mások akaratát és szándékát is figyelembe kell venni« – hangzott a Duce lakonikus válasza. Ezt követően a pápa ismét elítélte a háborút és annak kirobbantóit: az 1940. évi húsvéti prédikációjában XII. Piusz a háborút azok közé »az erkölcsi fekélyek« közé sorolta, amelyek »elcsúfítják az emberi szívet«, és amelyek közül a legrosszabbnak a hamis eskü számít. Ez nyílt vádbeszéd volt Hitler ellen. »Rosszhiszeműen, többször megszegték a szerződéseket, és ezáltal megsértették a nemzetközi jogot. Nyílt városokat és falvakat terrorizáltak, bombáztak és gyújtottak fel; fegyvertelen férfiakat, betegeket, botladozó aggastyánokat és ártatlan gyerekeket raboltak el otthonukból, vagy lőttek agyon« – foglalta össze Nazareno Padellaro a békepápa megindító vádbeszédét.”

A pápát mélyen lesújtották az embertelenségekről szóló hírek. 1943. június 2-án mondott beszédében megemlítette „azok számos kérését, akik félelemmel teli szívvel könyörögve hozzánk fordulnak. Ők azok, akiket nemzetiségük vagy faji hovatartozásuk miatt nagy veszedelem fenyeget, és súlyos fájdalmak gyötörnek, sőt, akik – anélkül, hogy erre bármilyen okot szolgáltattak volna – olykor kiirtásra ítéltettek... Ezzel kapcsolatban hozzánk és az illetékes hatóságokhoz intézett minden egyes szót és nyilvánosan tett utalást a legteljesebb mértékben komolyan kell vennünk és mérlegelnünk kell, a szenvedők érdekében, hogy helyzetük – akár akaratlanul, akár figyelmetlenségből – ne váljon még súlyosabbá és elviselhetetlenebbé, mint korábban volt.”

Hogy mit értett ez alatt a pápa, egy 1942 karácsonyán elhangzott beszédéből kiderül: „Az emberiség a béketeremtés fogadalmával azoknak a százezreknek tartozik, akiknek önhibájukon kívül, gyakran csak nemzeti hovatartozásuk vagy származásuk miatt a halál vagy a lassú pusztulás jut osztályrészül.” A pápa tömör szavaira a világ is felfigyelt: „Ezen a karácsonyon a pápáé az egyetlen lázadó hang a néma kontinensen.”

Ahogy a fenti, úgy – a könyvet olvasva – sok más idézett részből kiderül, hogy XII. Piusz nemcsak pápasága ideje alatt, hanem már a korábbi években is elhatárolódott a hitleri eszméktől, az adott kor lehetőségeihez mérten küzdött ellenük és igyekezett szem előtt tartani az ártatlan és kiszolgáltatott emberek sorsát. Michael Hesemann könyve átfogó képet nyújt a szentatyáról, a könyv bibliográfiája számos forrást feltüntet, valamint képeken is végigkísérheti az olvasó az eseményeket.

•     •     •

További információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Michael Hesemann: A pápa, aki szembeszállt Hitlerrel - XII. Piuszról - ferdítések nélkül (3.300 Ft)