Bár a könyv alcíme, Családi hittankönyv
arra utal, mégsem hagyományos tankönyvet tart kezében az olvasó. Ebben a
kiadványban benne van minden, ami ahhoz kell, hogy félig komoly, félig
pedig játékos formában, családtagjainkkal közösen még jobban
elmélyedjünk a hitben.
A
szerző, Szabó József László több korosztály igényeit is figyelembe véve
állította össze könyvét, így könnyed, olvasmányos stílusú történeteket,
énekeket, leveleket, magyarázó részeket, a II. Vatikáni Zsinatról szóló
mellékletet, rövid, tömör definíciókat a katekizmusból, az egyházi év
felépítését, a szentségek bemutatását és segédanyagként szolgáló,
elgondolkodtató kérdéseket is találunk benne.
Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szól az alábbi történet, melyet elolvasva a közösségi létről gondolkodhatunk. „Egy
jó király nem értette, hogy miért nem boldogul népe. Hiszen volt munka,
a föld gazdagon termett, nem támadott az ellenség. A király jól
kormányzott, nem sújtotta nehéz adókkal népét. Támadt egy gondolata.
Nagy lakomát szervezett, ahová országa minden polgárát meghívta. A
hírnökök országszerte hirdették a nagy eseményt. Azt is közzétették,
hogy a király minden jóval ellátja az embereket a lakomán, de a maga
borát mindenki maga hozza. Ha megérkezett, öntse egy hatalmas hordóba,
és majd onnan osztják szét a lakoma vendégeinek. Meg is érkezett az
ország teljes népessége. Hozták magukkal tömlőikben a bort, és
beleöntötték a királyi udvaron felállított hatalmas hordóba. A lakoma
elkezdődött, de amikor megízlelték az ezüst serlegekbe töltött közös
bort, mindenkinek elkomorodott az arca. Legfőképpen a királynak. A
serlegekben egyszerű folyóvíz volt. Mindenki úgy gondolkodott, hogy
mivel a többiek bizonyára finom bort hoznak, ő akár vizet is tölthet a
hordóba. Így aztán senki sem hozott bort. A király pedig ünnepi beszéd
helyett csak ennyit mondott: Én már értem, hogy miért nem boldogultok.
Ti is rájöttetek?”
Korunkban
egyre gyakrabban bomlanak fel az ember számára nélkülözhetetlen
közösségek – állapítja meg a szerző –, ebben a helyzetben pedig az
Egyháznak adnia kell azt, ami egyébként is a lényege: közösséget
Istennel és közösséget az embereknek egymással. A könyv egy másik
fejezetében egy ide kapcsolódó gondolatot olvashatunk a kiemelt
keretben: „Az
Egyház vallja, az ember természete szerint közösségi lény, és feladata
annak a közösségnek az ápolása és gondozása, amely segíti és fenntartja
őt.”
A
szerző – egy másik fejezetben – az elsőáldozással kapcsolatos elméleti
és gyakorlati információk mellett közöl egy levelet, amely a szülőknek
íródott. Ebben hangsúlyozza, hogy az elsőáldozás abban az életkorban
történik, amikor a kisgyermek már elég idős ahhoz, hogy megértse,
tetteinek súlya és következménye van. Korábban életkorából kifolyólag
nem követhetett el súlyos bűnöket, elegendő volt a szülők és nagyszülők
oltalmazó imádsága. Az első szentgyónással és szentáldozással azonban új
fejezet kezdődik a gyermek hitéletében. „A
gyermek megérti, hogy az elsőáldozással szorosabbra és még
személyesebbre kell fűznie kapcsolatát Jézussal, aki az ő személyes
üdvözítője... Hamarosan erőteljes döntési helyzetekbe kerül. Bűn vagy
erény? A megkülönböztetés képességének kiművelésén túl az erény
értelmét, a belőle fakadó jót is be kell mutatnunk. Az Egyház azt
szorgalmazza, hogy az elsőáldozásra még a család készítse fel a
gyermeket.” Ennek három lehetséges módja, hogy a szülő tanulja
együtt a hittant gyermekével, jelezzék felé, hogy ezt ők is fontosnak
tartják. Örömmel várják az elsőáldozás napját, hiszen ez nagy ünnep, ami
viszont csak akkor válik igazán ünnepivé, ha megfelelő hangsúlyt kap
annak központi eseménye, a szentmise.
Mi
az imádság? – teszi fel a kérdést a szerző egy következő fejezetben,
majd rögtön válaszol is rá, miszerint az imádság Isten és ember
személyes találkozása, lélektől lélekig. A Szabó József László úgy
gondolja, imáról akkor beszélhetünk, ha annak hatásai látszanak. Az
imádkozó ember mélyebb ismeretre jut, és elérnek hozzá az isteni
üzenetek.
„Bizonyos élethelyzetekben egészen világossá válik, hogy ki az imádság
embere, és ki nem az (pl. egy temetés kapcsán). Az imádság mintegy
áttisztít bennünket. A lelkünket és a szellemünket rendkívüli módon
szennyező külvilág hatását távol tartja tőlünk. Az imádság embere
elszakad a bűntől” – véli a szerző, valamint hozzáteszi, hogy az
imádság lelkületének kialakulásához elengedhetetlen feltétel a
szentgyónás. Szabó József László megkülönbözteti a száj és az értelem
imáját. A száj imáját jelenti az, amikor az egyházi iskolában a
gyermekek a tanítás elején és végén automatikusan felállnak és közösen
imádkoznak. De hasonlóan imádkozik a szentmisén az is, aki csak testben
van igazán jelen. Az imádság egy emelkedettebb formája az, amikor valaki
az egész teremtést átöleli, és hála tölti el a szívét Istenre gondolva.
Azonban az imádság mindkét módja egyaránt értékes. Ezeken kívül a
szerző különbséget tesz elmélkedés (amikor nem a szavakat keressük, hanem a dolgok belső értékelésére vágyódunk), szemlélődő ima (amely során a szemlélődés és az elmélkedés elmélyültebb formája, a hangsúly és a figyelem teljesen a lélekre tevődik át), de létezik röpima, hálaadó, dicsérő, engesztelő és kérő ima is.
Az
imádság bármely formáját választhatjuk adott élethelyzetünktől és a
szituációtól függően. A szerző kiemeli a közös családi imádság
jelentőségét. Hasznosnak találja, ha a családtagok minden este
összegyűlnek, és ki-ki a saját szavaival foglalja össze a nap
eseményeit, tanulságait, értékes pillanatait. A szerző a következő
hasznos tanácsokkal szolgál a közös esti imádságot illetően: „Az
imára lehetőleg énekkel hívogassunk. A kiskamasz szívesen veszi, ha ő
hívogatja össze hangszerével a családot. Az imának mindig fix helye és
időpontja legyen. Sohasem igazodjon a televízió műsoraihoz, (hiszen akkor)
elveszti ünnepi jellegét. A kicsi gyermeknek az ének után olvassunk
vagy mondjunk el egy történetet, a nagyobbaknak pedig egy szentírási
részletet. A kicsiknél a történet után mindenki mondjon el egy eseményt,
ami aznap történt vele, és amiért nagyon hálás a mennyei Atyának.
Tanítani kell a gyermeket, hogy értékkereső, értékfelismerő és
értékrögzítő legyen. A nap értékmegjelöléssel záruljon!”
A
családi hittankönyv tehát kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól. A
szerző figyelembe veszi a mai emberek hitproblémáit, sérüléseit és a
körülöttünk rohamosan változó világ kérdésfelvetéseit. Egy kicsit a
gyermek, egy kicsit pedig a felnőtt szemével reflektál egy-egy
problémára, ezzel segítve a generációk különböző gondolkodásmódjának
összehangolását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése