A
keresztelés sokak számára inkább egy kedves családi ünnepség hangulatát
idézi fel, középpontjában az újszülött csecsemővel. A neves angol
domonkos, Timothy Radcliffe könyve viszont feltárja olvasói előtt a
keresztségben kibontakozó csodálatos világot, az Isten életében való
részesedés végtelen gazdagságát. Nagyon reálisan és kritikusan tekinti
át az átlagos keresztény élet szürkeségét és töredékességét, rámutat
viszont arra a lehetőségre, amit a keresztség és a bérmálás szentsége
nyit meg előttünk. Humoros stílusával, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató
meglátásaival meghívja az olvasót: legyen bátorsága arra, hogy „vesse
bele magát” az igazi keresztény élet kalandjába, ahogyan az első
keresztényeket alámerítették a keresztelő medencében, élje át minél
teljesebben a keresztség és a bérmálás kegyelmét.
„Napjainkban
a keresztség általában nem jelent többet, mint hogy kis vizet öntenek a
fejünkre. Egy negyedik századi előírás szerint azonban amikor a püspök
belépett a keresztelőkápolnába, ezt az utasítást adta: »Vesd le
ruháidat!«. Őseinket azután belemerítették a keresztelőmedencébe. A
férfiakat és a nőket többnyire elkülönítették… A belemerítés erőteljes
szimbóluma a keresztség jelentésének… Bár legtöbbünket a szó szoros
értelmében nem vetkőztetnek le, és nem merítenek be, mégis hatásos
kifejezése ez annak, mit jelent megkeresztelt emberként élni. Először is
az Úr szeme előtt mezítelenek vagyunk. Az Úr előtt szégyenkezés nélkül
állhatunk mezítelenül.”
Sokan
úgy gondolják, ez is csak egy szép ceremónia, mint a templomi esküvő,
amelyre össze lehet hívni a családot, és az ünnepség középpontjában nem a
szertartás és annak valódi jelentése, jelentősége áll, hanem az azt
követő eszem-iszom, családi összejövetel. A szerző természetesen egészen
másképp vélekedik erről: „A
keresztség bevezet a kereszténység misztériumába, Isten szeretetébe
irántunk, és a mi szeretetünkbe Isten, embertársaink és önmagunk iránt.
Ahogy egyre közelebb jutunk a keresztelés drámájának legfontosabb
pillanatához, a vízzel megmosáshoz és a Szentháromság segítségül
hívásához, fokozatosan megvilágosodik, hogy ez a szeretet gyönyörűbb és
többet is kíván tőlünk, mint amit valaha is el tudtunk képzelni. (...) A
megkeresztelendő számára szükséges, hogy megszabaduljon a nem-áteredő
bűn kötelékeiből, hogy Krisztussal új életet kezdhessen”
–, hiszen az újszülött nem „tabula rasa”, vagyis szülei átörökítették
számára az eredendő bűnt, írja a szerző. A Lateráni-bazilikában
olvasható egy ötödik századi felirat, amely ide kapcsolódik: „A
víz befogadja a régi embert, és új emelkedik ki a helyében. Ártatlan
akarsz lenni, tisztítsd meg magad ebben a fürdőben, bármilyen teher
nyomaszt, Ádám bűne vagy a sajátod.” Krisztusban megújulunk, első
alkalommal leszünk igazán fiatalok, még ha felnőttek vagyunk is. A
Szentlélek erősít meg és alakít minket Isten szeretetére és
bölcsességére.
A
keresztelés nemcsak a szűk családot érinti, hanem általa a gyermek egy
még nagyobb család, a keresztény közösség részévé is válik. A szülők –
amennyiben helyesen élik meg hitüket – szeretetből odaadják gyermeküket
az Egyháznak, amely valamiképpen az egész emberiséget jelenti. Amikor
keresztelőre megyünk, nemcsak a látványosságot keressük. „A
pap azt mondja: »Nagy örömmel fogad téged a keresztény közösség.« Ez az
elengedés a keresztszülők kiválasztásával a szülői felelősség
megosztásával kezdődik. A keresztszülők a gyermek rokonai lesznek,
szülei Istenben.”
A
megkereszteltnek Krisztust kell választania a sátán helyett. A könyv a
keresztelés kapcsán ezzel a témakörrel is foglalkozik: az ember
eredendően bűnös, s a keresztség az, ami ettől megtisztít bennünket. „A
megkereszteltnek most ünnepélyesen Krisztust kell választania a sátán
helyett. Az elköteleződés pillanata ez. A sátán visszautasításával
kezdjük: Ellene mondasz-e a bűnnek, hogy Isten gyermekeinek
szabadságában élhess? Ellene mondasz a gonoszság csábításának, hogy a
bűn uralma alá ne kerülj? Ellene mondasz a sátánnak, aki a bűn szerzője
és fejedelme?”
Végül
a bérmálás kegyelmével növekszünk, és leszünk Krisztusé. Ez az a
szeretet, amely Isten erős gyermekeivé alakít minket, akikre rábízta a
jövőt. Ez emberségünk drámáját is érinti, megáldja születésünket és
halálunkat, szerelmünket, kudarcaink perceit, azt a küzdelmet, hogy
megértsük életünk értelmét, és lassú érlelődésünket. Részt kapnak ebben a
kozmosz elemei, amelyben élünk, és amelyből származunk: az olaj, a víz
és a tűz. Lehet, hogy rövid és egyszerű, gyakran szinte észrevehetetlen
szertartás ez, mégis a Krisztusban teljes élet drámája. Ha megértjük
ennek az egyszerű szentségnek a szépségét, akkor az Egyház virágozni
fog, és hatékonyan hirdeti a jó hírt a világnak, amely bár öntudatlanul,
éhezik a szeretetre – zárja gondolatait a szerző.
Csuti-Mátyás Zsófia
• • •
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
A sorozat további tagjai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése