A Martinus Könyvesboltba betérő anyukák és nagymamák gyakran keresik Fésűs Éva Az ezüst hegedű
című mesekönyvét. A könyv lapozgatása közben pedig örömmel emlékeznek
vissza saját gyermekkorukra, amikor nekik meséltek vagy ők olvastak a
kiadványból. Most pedig csemetéikkel szeretnék felfedeztetni az írónő
különleges mesevilágának hangulatát.
Lássuk,
mit is tudhatunk Fésűs Éváról, akinek a könyve mind a mai napig ilyen
népszerű? Egy interjúban elmondta magáról: „Sosem voltam »hivatalosan«
író. A háború után osztályidegen lettem, ráadásul keresztény is voltam,
így esélyem sem volt, hogy felvegyenek az egyetemre. Hát gyors- és
gépíró lettem. Egész életemben ez volt a munkám.” Fésűs Éva 1926-ban
született, négy gyermeke, 12 unokája és 12 dédunokája van. Nevéhez
rádiós és televíziós munkák fűződnek, számos mesét írt, de
színdarabjaival is találkozhatunk. Magáénak tudhatja többek között a
Magyar Rádió Nívódíját, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét
(polgári), továbbá Életműdíjjal is kitüntették a Gyermekkönyvek
Nemzetközi Tanácsa részéről.
A népszerű írónő évek óta rendkívül közkedvelt, Az ezüst hegedű
című mesekönyve 65 kis történetet tartalmaz, 3–8 éves gyerekek számára.
A szívet melengető, vicces és megható mesék hősei a kicsik szívéhez
közel álló állatok: a mókus, a tücsök, a nyúl, a róka, a medve és az
erdő többi lakója. Fésűs Éva tanulságos történetei észrevétlenül nevelik
az olvasót. A meséket hallgatva a természetbe csöppenünk:
megfigyelhetjük a napszakokat, az évszakokat, a hazánkban előforduló
növényeket, állatokat (szokásaikat) és a természeti jelenségeket. Az
írónő érdekes neveket talál ki szereplőinek, melyek gyakran jellemzik
gazdájukat.
Könnyed
természetességgel ír olyan hétköznapi dolgokról, amelyeket a legtöbben
már megfigyelhettünk, így rendkívül szemléletesen jelenik meg lelki
szemeink előtt a következő jelenet: „Vasárnap
éjjel macska járt a kertben. Ott maradtak a nyomai, mintha valaki
kerítéstől kerítésig hosszú gyöngysort ejtett volna a hóba.”
A humort sem nélkülözik Fésűs Éva írásai, gyakran megmosolyogtat gyereket és felnőttet egyaránt: „Kajlatapsi olyan lusta volt, mint az útszéli kő. Az sem mozdult, csak ha valaki odébb lökte.”
• • •
„(…)
ugyan ki veszi észre a mézillatú, madárfüttyös, tarkán kavargó tavaszi
sokadalomban, hogy egy ibolyát baleset ért az erdőszélen?”
• • •
„– Ó, nagyon jó szemem van! Ha akarod, megmondom, hogy száz lépésnyire innen otthon van-e a csigabiga!”
Észrevétlenül tanít – sok más mellett – a virágokról, azok színeiről, és a megszemélyesítés irodalmi eszközével a hangokról is: „Pirosat kacagtak az út menti pipacsok, kéket mosolyogtak az árokszéli szarkalábak.”
A
tavasz egyik legkedveltebb vadvirága a pitypang vagy kutyatej – ki hogy
ismeri. A sárga virág városban és falun egyaránt megtalálható, s miután
lenyílt, a gyerekek előszeretettel fújják egymásra a vattára
emlékeztető virágzatát. Fésűs Éva így mesél a pitypangról:
A pitypang bóbitája
Tücsök
úrfi a hegedűjét hangolta, és körülnézett a réten, hogy melyik virágnak
muzsikáljon. Megakadt a szeme a pitypangon. Igazán bájos volt, amint
sárga szoknyáját lobogtatta, libegtette, játszi szélben teregette,
pipiskedve hajladozott, bogárkáknak bólogatott.
A
hőscincér kipödörte hosszú bajuszát, ha arra sétált, de még a harcias
szarvasbogár megszédült a közelében. A pitypang remegett a boldogságtól:
–
Ó, de szép lehetek! Mindenkinél szebb!... Mosolyog rám a nap,
körültáncolnak a lepkék, és örül a harmatcsepp, amely a szoknyámra hull!
Milyen jó élni!
A
tücsök naphosszat erről hegedült, és a hiú pitypang öntelten hallgatta.
Egyszer aztán még gyönyörűbb akart lenni. Elhatározta, hogy felteszi
hófehér bóbitáját, hadd ámuljanak–bámuljanak ezek a botladozó bogarak,
és hadd irigykedjék a többi virág, hogy neki ilyen is van!
Vigyázva
ringatta pelyhes fejecskéjét, és jó magasra emelte, hogy mindenki
lássa. Éppen akkor szaladt arra egy pajkos szellő. Belekapott a fehér
bóbitába, megcibálta, és huss! – magával sodorta. Repültek a pici
bolyhok szanaszét, szem nem követhette őket. A pitypang ott állt kopasz
fejecskéjével a rét közepén, és sikoltozva hajladozott a szél után:
– Add vissza! Hozd vissza! Gonosz szellő, fújd vissza!
De hol járt már akkor az a szél!...
A pitypang gyökérlábaival mérgesen rugdalta a földet:
– A bóbitámat akarom! Hozzátok vissza a bóbitámat!
Könnye hullott, mint a záporeső, úgy szégyellte magát dísztelenségében. A tücsök nagyon megsajnálta és így szólt:
– Ne búsulj kis virág, majd én megkeresem azt a bóbitát.
Azzal
mindjárt útnak is eredt. A pitypang pironkodva mélyre hajlott, hogy
elrejtse magát a kíváncsiak elől, és türelmetlenül számolgatta a
fűszálak zizzenését, amíg a tücsök vissza nem jött. Igen ám, de üres
kézzel!
– Ó te ügyefogyott! Hát mégsem találtad meg? – zokogott keservesen a pitypang.
– De bizony megleltem – felelte vígan a tücsök –, csakhogy azt már soha többé nem teheted a fejedre!
– Még hogy én kopasz maradjak? – kiabált a pitypang. – Mi történt a bóbitámmal?
–
Minden pelyhén egy-egy magocska vitorlázott, és már valamennyien
beleültek a tóparti, puha földbe. Jövő tavaszra kikelnek, és szakasztott
olyanok lesznek, mint te.
– Mint én?
– Ugyanúgy teregetik szirom-szoknyácskájukat, örülnek a nyárnak, az éltető napsugárnak. Hát nem csodálatos?
– Hiszen akkor azok az én virág-gyermekeim!
–
Úgy bizony. És talán közöttük is akad majd olyan, aki csak szép és
büszke akar lenni, semmi több – amíg a bóbitáját el nem viszi a szél.
A
réti virágok összenéztek. A pitypang nem tudott válaszolni, mert valami
meleg nedvecske hirtelen a torkára szaladt. Azután a füvek halkan
lábujjhegyre álltak, úgy hallgatták a tücsköt, aki újra hegedülni
kezdett. És mindenki megértette, hogy miért éppen most hegedüli a
legszebbik dalát, amikor az már minden szépségét elhullatta.
S aki megismertetné gyermekét Mókus Péterrel, Kajlatapsival, Cinege Mikivel vagy Mackó bácsival, bátran vegye kézbe Az ezüst hegedűt!
A kis mesehősök mindennapjain keresztül a gyerekek észrevétlenül
tanulják a világot, felsejlik előttük a mindennapok apróságainak
egyszerűsége, szépsége és az emberi élet értékei. Megállhatnak,
elidőzhetnek a mesebeli réten, ahol megcsodálhatják a természet száz
virágát, közben pedig nyomon követhetik a mesehősök mozgalmas életét.
Csuti-Mátyás Zsófia
• • •
Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése