Szülői praktikák kézikönyve

– Úgy érzem, elveszítettem a feleségemet...
– Hogy érti ezt?
– A kisbabánk elvette tőlem a feleségemet.
– Mondja el, hogyan történt!
– Három éve voltunk házasok. Valóban jó kapcsolat volt köztünk. Szerettünk volna babát vállalni, és egyetértettünk, hogy eljött az ideje. Ha tudtam volna, hogy a kicsi tönkreteszi a kapcsolatunkat, soha, de soha nem egyeztem volna bele!
– Mit ért azalatt, hogy tönkretette a kapcsolatukat?
– Úgy érzem magam, mintha nem is élnék házasságban. Feleségem egész élete a baba köré szerveződik, s végső soron az enyém is. Olyan, mintha mi ketten nem léteznénk többé. Szülőkké váltunk, a házasságunk azonban csődbe jutott.

Ezzel az elgondolkodtató dialógussal kezdi a Segítség, szülők lettünk! című könyvét Gary Chapman. Szülővé válni az élet egyik legnehezebb feladata, ugyanakkor a legtermészetesebb eseménye is egyben. A szerző könyvében tanít a házasság prioritásáról, a hatékony időbeosztásról, az optimális családi költségvetésről, a nevelési módszerekről és az intimitásról.

Mit is jelent, a házasság mint prioritás? „Mindenekelőtt tudatosítjuk, hol tartunk jelenleg a kapcsolatban, milyen a házasságunk minősége. Ezt követően el kell köteleződnünk – egyrészt gyermekeink, másrészt saját magunk érdekében – egymás mellett, továbbá kifejezésre kell juttatnunk, hogy házasságunk mindkettőnk számára egyaránt fontos. Végezetül egyetértésre kell jutnunk partnerünkkel azzal kapcsolatban, hogy Isten segítségével megpróbáljuk megerősíteni bensőséges kötelékeinket. Amennyiben a házasságot prioritásként kezeljük, felelősséget vállalunk a dolgok megjavításáért.”

A szerző úgy véli, a szülők életének kell, hogy legyen egy olyan része, amely független a gyerekektől, ez pedig a házasságuk. A házasságnak az a rendeltetése, hogy a házaspár időt szakítson egymásra, örömüket leljék egymás társaságában. A köztük lévő szeretetteljes, odaadó kapcsolat segíti őket abban, hogy betölthessék szülői hivatásukat. „A házasság frissességének, életerejének megőrzése az egyik legfontosabb dolog, amit a szülők gyerekeik egészsége érdekében tehetnek (...) A házasságnak éppen úgy, mint a gyerekek körüli teendőknek prioritást kell szentelnünk. A kettő közötti kérdés pedig nem vagy-vagy kérdése. Bármelyik elhanyagolása meghatározó lesz a másikra nézve.”

Önismereti gyakorlatokkal találkozik az olvasó egy-egy fejezet végén. Íme az idevágó:

• Vajon egyetértenek-e partnerével abban, hogy házasságuk prioritást élvez? Motivációjuk gyermekeik, saját maguk és Isten szempontjából is lényeges. Ám motivációjuktól függetlenül, amint prioritásként kezelik házasságukat, elindultak a megfelelő irányba.

A megfelelő időbeosztás

A szerző úgy véli, a család rugalmas napirendjében jelentős szerepet kap a gyerekek idejének megfelelő beosztása. Érti ezalatt a reggeli felkelés és az esti lefekvés időpontjának pontos meghatározását, valamint a közös tevékenységekre, az önálló játékra vagy a mesehallgatásra szánt időt. „Jómagam csodálkozva tapasztalom, hogy este tízkor négyévesforma gyerekeket látok a bevásárlóközpontokban. Nem csoda, ha a szülők arról panaszkodnak, hogy nem marad idejük egymásra. Egy négyéves gyereknek este tízkor már rég ágyban volna a helye. Arról, hogy mit tartunk reálisnak, önmagunk döntünk. Jómagam azonban úgy vélem, nyolcéves korig egy gyereknek este hétkor ágyban a helye.”

A gyerekek teljes napját meg lehet pontosan tervezni – hangsúlyozza a szerző. Az iskoláskor előtt meg lehet tervezni a készségfejlesztő foglalkozások, a mesehallgatás, a szülőknek való segítés (asztalterítés, saját ruhák összehajtogatása), az önálló játék és a délutáni alvás vagy pihenés időpontját. Érdemes a közelben lakó nagyszülőkkel is megosztani a napi rutint, hogy alkalom adtán ők is bele tudjanak kapcsolódni a család életritmusába. Persze a gyerekek rutinja mellett fontos szempont a szülők egymás közötti feladatmegosztása is. Megfelelő embert a megfelelő helyre – ösztönöz a szerző. „A hatékony időbeosztáshoz vezető első lépés, hogy listát készítünk a napi, illetve a heti feladatokról. Ezt követően a házaspár megbeszélheti, hogy az egyes feladatokat a jövőben melyikőjük vállalja.” Chapman szerint ezzel egy időben az is szükséges, hogy megszabaduljunk a szükségtelen feladatoktól, hiszen azok kiiktatása időt szabadít fel, amit a házasság gazdagabbá tételére fordíthatunk.

Az ide vonatkozó önismereti gyakorlatok a következők:

• Határozza meg, mi volna az első lépés a gyerek(ek) napirendjének kialakításához! Ha már idősebbek, ellenállásra kell számítania. Határozott, kedves szülői fellépés mellett azonban várhatóan el tudják fogadni a programot.
• Milyen változtatásra lenne szükség ahhoz, hogy tudjon némi időt egyedül is tölteni? Hogyan tudná ezt megszervezni?

A szerző a nevelési módszerek vizsgálatánál kiemeli a gyerekek szeretetigényét is, és hangsúlyozza, hogy a szeretet kifejezésének öt alapvető módja van. Az első az elismerő szavak: a dicséret és a megerősítés. Példa: „Nagyon tetszik a rajzod. A színek, amiket választottál, izgalmasság teszik az összhatást.” A második szeretetnyelvet Chapman szívességeknek nevezi. „Azt jelenti, hogy olyasmit teszünk, ami a gyerekeknek örömet szerez: megfoltozzuk a babaruhát, megjavítjuk a kerékpárt, felpumpáljuk a futball-labdát.” A harmadik szeretetnyelv az ajándékozás. Ennek kapcsán azonban hangsúlyozza a szerző, hogy nem kell a gyerekek minden vágyát teljesíteni, s nem szükségesek a drága ajándékok, hiszen a gesztus a fontos. A minőségi idő szintén nagy jelentőséggel bír. A szülő ekkor minden figyelmét a gyermeknek szenteli. „A lényeg, hogy a gyerek szülei osztatlan figyelmében részesüljön. Ne nézze közben a televíziót, ne telefonáljon, sőt még a ceruzájával se babráljon. Forduljon gyermekei felé teljes valójával.” Az ötödik szeretetnyelv a testi érintés. „Az ölelések, puszik, simogatások, barátságos birkózások a padlón a szeretet egyértelmű kifejezési formái.”

Önismereti gyakorlat:

• Készítsen listát a gyerekükre nézve kötelező érvényű szabályokról! Társát is kérje meg erre.
• Gyermeke milyen módon fejezi ki leggyakrabban mások felé a szeretetét? Az előbbi öt közül melyikkel kapcsolatban hallja leggyakrabban panaszkodni?

Az intimitással kapcsolatban a szerző hangsúlyozza, hogy a legtöbb pár egyszerűen nincs tudatában annak, hogy a szeretetet gondozni szükséges. Az intimitás nem egy statikus állapot, hangsúlyozza a szerző, majd hozzáteszi, hogy nem lehet megszerezni, hogy aztán egy egész életen át kitartson. „A kapcsolat bensőségessége időről időre változik attól függően, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz.”

A gyerekvállalás drámai változást jelent a házasságban – mutat rá az amerikai szerző könyvében. A kórházi „örömcsomag” érkezése előtt a pár csak egymásnak él. Évek telnek el, míg egyszer csak tudatosul bennük: immár a gyerekeknek szentelik minden idejüket és energiájukat. Azon, hogy házasságuk sikeres legyen és boldog maradjon, folyamatosan dolgozni kell mindkét félnek. Gyakorlati tanácsaival ebben segít a népszerű szerző könyve is.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Gary Chapman: Segítség, szülők lettünk! (2.200 Ft)

Üresítsd ki magad az Úrnak!

Azokra a pillanatokra ajánljuk mai könyvünket, amikor módja van pár órát csendben tölteni. Baj-e, ha ilyen alkalmakkor nem gondolunk semmire, csak szemlélődünk, kiüresítjük magunkat, s ennek ellenére mégis érezzük, hogy feltöltődünk? Thomas Merton is gyakorta vonult el a saját csendjébe, ahol aztán mindig rátalált Istenre. Gondolatait olvasva talán mi is máshogy tekintünk majd ezekre a pillanatokra.

Thomas Merton amerikai trappista szerzetes 1915-ben, Franciaországban született művész szülők gyermekeként, akiktől az anglikán vallást kapta. A család az első világháború elől Amerikába menekült és telepedett le. Thomas Merton csak évekkel később, a Columbia Egyetemen folytatott tanulmányai alatt találkozott a katolikus hittel. Lelkiségi és egyháztörténelmi művek tanulmányozása mellett Hippói Szent Ágoston „Vallomások”, valamint Kempis Tamás „Krisztus követése” című műve nagy hatást gyakorolt gondolatvilágára, sőt később lelkiségi íróként az ő tollából is több mint 60 munka született. Szívügyének tekintette a vallások közötti párbeszéd elősegítését, továbbá arra törekedett, hogy változtasson a világon és minél közelebb kerüljön Istenhez.

Hosszú út vezetett azonban számára idáig. Szent Ignáchoz hasonlóan ő is kicsapongó életet élt, szerette a hölgyek társaságát, a kemény italokat, a dzsesszt és a cigarettát, egy nap mégis hátat fordított mindennek. 1940-ben rövid időt töltött ferences szerzetesjelöltként, majd 1941. december 10-én trappista szerzetesjelöltként bevonult a kentucky-i Miasszonyunkról Nevezett Getszemani Apátság puritán falai közé. Ettől kezdve az egyik legszigorúbb szerzetesrend tagja lett. A rendre jellemző böjtölés, aszkézis, önmegtagadás, a csendes magány és az imádkozó élet hozadékaként az egyik legtermékenyebb katolikus szerzővé vált. A belső csendről a következőt vallotta: „Nagyobb vigasztalás rejlik a csend méhében, mint egy kérdésre adott válaszban. Az örökkévalóság itt van a jelenben. Az örökkévalóság itt van a tenyerünkben.”

1947-ben tett ünnepélyes örökfogadalmat, két évvel később szentelték pappá. Az apátságban a spirituális teológia tanárává nevezték ki. 1968-ban, Bangkokban elektromos baleset következtében halt meg.

Művészi hajlamát szüleitől örökölte, képességeiről a Párbeszédek a Csönddel című könyvéből is megbizonyosodhatunk. Maga a könyv több részből épül fel. Az első fejezetekben rövidebb elmélkedéseket olvashatunk a szeretetről, az őszinteségről, a reményről és a belső magányról.

„Ez lesz a magányom, hogy annyira elszakadok magamtól, hogy képes leszek egyedül Téged szeretni, annyira szeretni Téged, hogy már észre sem veszem, hogy egyáltalán szeretek. Mert ha odafigyelek rá, akkor tudatára ébredek önmagamnak, aki elszakadt Tőled. Nem akarok többé önmagam lenni, hanem, Beléd átváltozni, hogy már ne legyen »én«, hanem csak Te. Vagyis amikor olyanná leszek, amilyennek öröktől fogva alkotni akartál: nem én, hanem Szeretet.”

A könyv rajzai és imái Mertonnak a csönddel folytatott párbeszédéből született alkotások. Egybegyűjtve ebben a könyvben egymással összecsengve mutatják meg vágyát arra, hogy „visszatérjen az Atyához, a Mérhetetlenhez, a Mindenekelőtt valóhoz, az Ismeretlenhez, ahhoz, aki szeret, a Csöndeshez, a Szenthez, az Irgalmashoz, ahhoz, aki Minden.” Ezek a rajzok csupán emlékei Merton szemlélődésének, nem pedig maga az ő szemlélődő élete. Egymás mellé helyezve virtuálisan bevonhatnak minket e csönd valóságos jelenlétébe, abba a várakozásba-vágyakozásba, amely bizonyára jellemezte Merton titkos, kimondatlan, feltáratlan párbeszédeit Istenével.

A könyv második része a mindennapjaiba bepillantást engedő napló, amelyből feltárul az olvasó előtt, hogy a szerző hogyan élte meg Istennel való közösségét. A harmadik részben az elsőhöz hasonlóan szintén elmélkedések olvashatók olyan témákról, mint szabadság, lemondás, engedelmesség és megértés.

„Istenem, zárj be a te Akaratodba, ejts foglyul a te Szeretetedben és Bölcsességedben, és vonj magadhoz. Sohasem fogok tenni semmit, ha a mellette szóló legerősebb érv csak az én megelégedésem. Akaratodra és Szeretetedre sóvárgok. Terád bízom magam.”

•     •     •

„Mit is mondhatok arról az ürességről és szabadságról, amelynek ajtaján beléptem arra a fél percre, s amely egy életre elegendő, hiszen egészen új élet. Semmihez sem hasonlítható. Nevezhetném semmivoltnak, de valójában végtelenül gyümölcsöző szabadság, hogy eltűnt minden és eltűnt a saját énem is ennek a boldogságnak friss levegőjében, amely a létezés minden módja fölött valónak látszik. Ne engedd, hogy újra falakat építsek köréje, nehogy kizárjam magam belőle.”

•     •     •

„Taníts meg arra, hogy elég legyen nekem a te kegyelmed, amely a sötétben jön hozzám, és amely olyanokat művel, amiket nem látok. Taníts meg örülni annak, hogy tőled függhetek.”  

•     •     •

„Nincs olyan falevél, amelynek ne viselnéd gondját. Nincs kiáltás, amelyet meg ne hallgattál volna, még mielőtt elhangzott. Nincs olyan víz a talaj rétegeiben, amelyet nem a te bölcsességed halmozott fel ott. Nincs olyan rejtett forrás, amelyet nem te rejtettél el.”

Hányszor előfordul életünk során, hogy elveszünk a mindennapok apró-cseprő, vélt vagy valós konfliktusai között, amelyek időnként felőrlik lelkünket. Thomas Merton erre is felhívja az olvasó figyelmét: „A megpróbáltatás elszakít bennünket azoktól a semmiségektől, amelyekben szétszórjuk magunkat és meghalunk. A megpróbáltatás ezért életet ad, és szeretjük, nem mert a halált szeretjük, hanem mert az életet.”

A Párbeszédek a Csönddel arra hívja az olvasót, hogy lépjen be a szemlélődés szent birodalmába, és csöndben figyelve várakozzon arra, hogy Isten megjelenjék az életében. Itt az üresség összekapcsolja a külső és a belső világot, a sötétség pedig világossággá válik – ez az a hely, ahol Isten szava megnyilatkozik.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Thomas Merton: Párbeszédek a Csönddel - Imák és rajzok (2.900 Ft)

Lelkünk életet adó forrásai

Hogyan tudjuk csökkenteni terhelésünket és felszabadítani azokat az erőket, amelyek segíthetnek újra megtalálni élet- és munkakedvünket? – többek között ezekre a kérdésekre ad választ a népszerű szerző, Anselm Grün a Hogyan kerüljük el a kiégést? című könyvében.

Egyre több ember tapasztalja meg a burnout, vagyis kiégés élményét, érzi magát túlterheltnek, akadályozottnak és kiégettnek. Ilyenkor nem áramlik az energia. Tovább dolgozunk ugyan, de munkánk rutinná válik. Nyomás alatt érezzük magunkat, egyik időpontról rohanunk a másikra, nem lelünk örömet abban, amit teszünk és nem utolsósorban semminek sem látjuk értelmét.
 
A szerző végigveszi a kiégés öt legfőbb okát. Ezek közül az első a perfekcionizmus és a saját magunk által gyakorolt nyomás. Anselm Grün szerint a kiégéstől szenvedők általában túlterheltségről panaszkodnak. Ennek egyik oka lehet például a munkában való minél maximálisabb teljesítés. Sokan nem saját maguk előtt akarnak megfelelni, hanem folyton azt vizsgálják, hogyan értékelik munkájukat a környezetükben lévők. Vagyis folyton hátrafelé tekintenek, miközben előre próbálnak haladni. A Bibliából idézi a szerző: „»Aki az eke szarvára teszi a kezét és hátrafele néz, nem alkalmas az Isten országára.« Aki szánt, előre néz. Egészen és teljes odafigyeléssel jelen van a munkájában. Bízik belső érzéseiben, hogy egyenes barázdákat húz. Aki állandóan visszanéz, hogy a barázdákat ellenőrizze, valóban egyenesek-e, fölöslegesen pazarolja energiáját. Végeredményben a rettegő ego uralkodik benne, és nem az önmagán túlmutató, szabadító szemlélet.”

Aki kifelé él, beteg lesz, hangsúlyozza a szerző. Ha hagyjuk, hogy mások határozzanak meg bennünket, ha abban, amit teszünk, kifelé irányultak vagyunk, és nem saját képünket éljük meg – amely szabaddá és függetlenné tesz –, akkor betegek leszünk. Nem szabad követnünk mások által rólunk kialakított példákat, mert az annak való megfelelés felesleges energiákat emészt fel. „Ha engedjük, hogy az elvárások eluralkodjanak rajtunk, akkor kisajtoltakká és kifacsartakká válunk. Válaszoljunk az elvárásokra, de nem kell feltétlenül teljesítenünk azokat. Úgy végezzük a munkánkat, ahogy saját belső lényegünknek megfelel.” Van, aki úgy látja, „hogy minden oldalról különböző elvárások zúdulnak rá, és nem tudja, hogyan feleljen meg nekik. Ez megbénítja, s egyben bűntudatot kelt, amely aztán még több energiát rabol tőle.”

A látszat kiépítése szintén sok energiát rabol. Gyakran félünk megmutatni magunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk. Elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, amelyeknek megpróbálunk megfelelni, s nem azt nézzük, értékeljük, ami valójában mi magunk vagyunk, hanem hiányérzetként éljük meg azt, ami elvárásaink szerint hiányzik belőlünk – hívja fel az olvasó figyelmét Anselm Grün. „Luise Reddemann terapeuta ebben az összefüggésben beszél hiányidentitásról. Arra tekintünk, amit nem birtoklunk, és ami nem vagyunk, ahelyett, hogy azt néznénk, milyen önmagunkban rejlő saját tartalékokkal és pozitív lehetőségekkel rendelkezünk. Arra figyelünk, ami látszólag hiányzik, és ezáltal egy (vélt) hiányhoz igazodunk. Ez oda vezet, hogy látszatvalóságot építünk fel, amelynek mély benyomást kell tennie másokra.”

Veszélyesen él, aki átlép saját fáradtságán – mondja a szerző, felhívva figyelmünket arra, hogy figyelnünk kell saját magunkra, belső energiáinkra, forrásainkra, s azok kiapadására ahhoz, hogy időben változtatni tudjunk. Be kell vallani, ha fáradtak vagyunk, s nyugodt szívvel azt mondani: „Istenért és az emberekért dolgoztam, és nem sajnálom magamtól a pihenést. A fáradtság most meghívás, hogy kipihenjem magam, s hogy pótoljam, amire szükségem van: a pihenést, az alvást, a beszélgetést, a zenét vagy a kirándulást. Most nem kell semmit tennem. Most élvezem a semmittevést. Nem mindig teljesítményem által határozom meg magam. Mára eleget dolgoztam. Most jó így. Most elengedek minden teljesítést.” Az természetes, hogy egy megbeszélés előtt kávéval frissítjük fel magunkat, ám, ha ez rendszeressé válik, s már akkor is kávé után nyúlunk, amikor a pihenés is szóba jöhetne, az már egy más eset. Olyankor átlépjük saját ritmusunkat, és saját magunk ellen cselekszünk. A figyelmen kívül hagyott fáradtság krónikus fáradtsághoz, majd kiégéshez vezet – figyelmeztet a szerző. A kiégés ötödik okaként Anzelm Grün a rendszerben rejlő hibákat említi. Ebben a pontban elsősorban a munkahelyi feszültségekre, igazságtalanságokra gondol. Néhányan negatív képpel mennek be munkahelyükre: félnek a rájuk váró kellemetlenségektől, s ez megpecsételi napjukat, elveszi energiájukat.

Gyakorlat:

Amikor hazatérsz munkából, feküdj le 15 percre az ágyadra! Állítsd be az ébresztőórát, hogy zavartalanul tiéd lehessen az a 15 perc! Engedd el a munkát, engedd el az elvárásokat, amelyeket az emberek fogalmaznak meg feléd. Élvezd az időt, amely most egyedül a tiéd. Érezd a súlyt, amely fáradtságodból ered! Hordozva érzed magad. S elképzeled: Most semmit sem kell tennem. Egyszerűen csak itt vagyok. Aztán érezd önmagad. Most nem kell fittnek lenned. Élvezheted fáradtságodat. Amikor aztán az ébresztőóra csörög, kinyújtózkodhatsz, és – remélhetőleg – felfrissülve újra felkelhetsz. Ekkor már van kedved megtenni, ami még otthon vár rád: odafordulni gyermekeid vagy házastársad felé, vagy elvégezni a házastárs adta feladatokat.

Belső erőforrásaink megvédenek minket a kimerüléstől és a kiégéstől. De hogyan is találunk rá ezekre az éltető forrásokra? Anselm Grün ebben is segíti az olvasót: öt utat ajánl, amely elvezet hozzá. Elsőként a természet rejtett életerejét említi. Szerinte az egész természetet átjárja a vitalitás, Isten Lelke. Leginkább tavasszal, a növények újjáéledésekor tapasztalhatjuk meg azt, hogy milyen megnyugtató is egy séta a természetben. „Az élet, amelyet magunk körül látunk, bennünk is mozdul. A természet nem értékel, ott szabad egyszerűen olyannak lennem, amilyen vagyok.” A zenének is feloldó hatalma van. A szerző Szent Ágostont (a zene lelkünk legbenső házába vezet, a belső alapba) és Avilai Szent Terézt (lelki várkastélyunk legbelső szobája) idézi. A zenehallgatásnál „még jobb, ha magam zenélek, amikor hangszeren játszom vagy énekelek. Sokan el tudják feledni belső gondjaikat zongorázás vagy csellózás közben. Egészen átadják magukat a zenének. Így a zene hangja feloldja mindazt, ami megkeményedett lelkükben.” A csend jótékony erejére is támaszkodhatunk – biztat a szerző. „A csend szó (Stille) az állni, megállni (stellen,  stehen) szóból ered. A csend adott bennünk. Belemerülünk a csend terébe. Egy templom lehet az épített csend helye. A természet is csendes. Amikor csend ölel körül bennünket, azt gyógyítónak éljük meg. Mintegy szükségünk van a hallgatás fürdőjére, hogy belsőleg felfrissüljünk: A halott szavak pora rád tapad, fürdesd meg lelked a hallgatásban.” Az ünnep és az ünneplés a lét igenlését jelenti. „Összeköt minket másokkal. Életörömet ajándékoz. Megmutatja, hogy életünk értékes és értelmes. Az ünnep alkalmával máshogy,  ünnepélyesen közeledünk egymáshoz. Tiszteljük egymást. Nem értékelünk, örülünk egymásnak.” A beszélgetésnek úgyszintén gyógyító erőt tulajdonít Anselm Grün: Jó hatással van lelkünkre az, amikor „a másik figyelmesen meghallgat, anélkül, hogy értékelné, amit mondok. Kérdez és érdeklődik irántam. Nem ijed meg attól, amit mondok. Számára az teljesen normális. S így számomra is veszít ijesztő voltából. Ez mentesít a lelkifurdalás és az önvád alól.”  

Zárásként a szerző megállapítja, hogy a képek, amelyeket önmagunkban hordozunk és aktiválunk, fontos segítséget jelentenek abban, hogy a bennünk rejlő energia áradjon. Ám épp annyira szükségünk van a csend időszakaira is. Amikor minden elcsendesedik bennünk, szembe kerülünk saját valóságunkkal. Nyugalom és mozgás: mindkettő fontos az életünkben, erre tanít bennünket Anselm Grün, majd hozzáteszi: „Azt kívánom Önnek, hogy mindent, amit tesz, és amit megél, belső könnyedséggel és örömmel tegye, hogy bele tudjon merülni a munkába és az életbe. Áradjon gazdag áldás Önből, és éltesse a környezetében élő embereket!”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Anselm Grün: Hogyan kerüljük el a kiégést? - Lelkünk életet adó forrásai (1.950 Ft)

Hogy a napja szebb és egy kicsit vidámabb legyen!

Erről szólnak Bruno Ferrero atya történetei. A szerző neve katolikus körökben fogalom. Történeteit mindenki ismeri, nem kell hozzá különösebb magyarázatot fűzni. Olvasni kell.

„Néha a hétköznapi megbántódásokból, a sértésekből, a csendből, a megoldatlan kérdésekből és a dacból falat építünk szívünk köré. A legfontosabb feladatunk az, hogy megakadályozzuk, hogy fölépüljenek ezek a falak. Főképpen pedig az, hogy ne legyünk kövek a többiek falában.”

Bruno Ferrero szalézi szerzetes pap, termékeny író, pedagógus és lélekbúvár, számos kiadvány szerzője, nagy mesemondó és nagyszerű előadó, műveiben kiválóan tolmácsolja Jézus üzenetének élő mivoltát a hétköznapokban is. Elgondolkodtató történetei több kiadásban láttak napvilágot magyar nyelven is. Történetei hosszú ideje töretlen népszerűségnek örvendenek. Bizonyítja ezt az is, hogy újra és újra kiadják írásait. A kiadványok külső formája is igazodik a mai igényekhez és a tartalomhoz. Az élet mindened, amid van című könyv 34 lélekemelő történetet tartalmaz versekkel, idézetekkel és tanulságokkal. A kötetből A jel című történetet választottuk.

Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húszéves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg, tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:

– Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé.

Áradt a szó belőle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett, mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben. És azt is tudta, hogy túl tudattalannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki. Mivel választ nem kapott, nem írt nekik többet.

Szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik. Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt haladt el… Ott, ahol felnevelkedett és ahol még most is élnek szülei. Szüleinek megírta, hogy ha megbocsátanak, egy jelet kér tőlük. Olyant, melyet jól lát az autóbuszból… Ha még visszafogadnák őt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha nem látja ezt a jelet, nem száll le az autóbuszról, és örökre eltávozik életükből.

Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert kinézni az ablakon. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot. Útitársa végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:

– Cseréljünk helyet! Majd én figyelek az ablakból.

Alig néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta az almafát. Könnyeivel küszködve kedvesen megérintette a fiatalember vállát:

– Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.

Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.

•     •     •

A kiadványokat színes szövegrészekkel és nagyméretű, színes képekkel igyekeznek még hívogatóbbá tenni. A modern képeken mai emberek – szülők, nagyszülők, gyerekek –, állatok, növények, természeti képek és tájképek láthatók. A csillagokat éjjel látod című könyv szintén egy új kiadás, 37 története közül az Egy krajcárt választottuk.

A város közepén büszkén állt a hatalmas katedrális. Tetején harangtorony magasodott. A mű azonban befejezetlen volt, a néma toronyban nem volt harang.

A püspök elhatározta, hogy méltó haranggal látja el a tornyot, és az egész városban közzé tétette, hogy gyűjtsenek össze minden ezüstöt, és így mindenki járuljon hozzá egy ezüstharang öntéséhez.

Az emberek elkezdték összehordani az ezüsttárgyakat és pénzérméket. Egy napon a gyűjtéssel megbízott prelátushoz egy szegény özvegyasszony érkezett. Alázatosan átadott egy ezüstkrajcárt, ami az összes vagyona volt. A prelátus lekicsinylő pillantással fogadta a pénzt, és alighogy az asszony kilépett az ajtón, kihajította a pénzdarabot a kertbe.

– Ez jó lesz a koldusoknak! Mit ér ez egy akkora munkánál, mint a miénk?

A gyűjtés sikeres volt, a felhalmozott ezüstből csodálatos harangot öntöttek, amelynek a hozzáértők szerint nem akadt párja a világon.

Húsvét napján megáldották és felhúzták a pompás harangot. Odalépett a püspök, hogy elsőként ő csendítse meg. A harang azonban csak tompán kondult egyet, majd teljesen elhallgatott.

Szerelők és szakértők vizsgálták, de senki sem tudott rájönni a zaj okára. Az ezüstharang konokul hallgatott.

A püspök Istenhez fohászkodott, hogy mutassa meg, mi az oka a kudarcnak. Álmában fel is kereste őt egy angyal, aki elmondta neki, hogy mit tett a megbízottja a szegény özvegy krajcárjával.

A püspök rögtön hívatta a prelátust és magyarázatot kért tőle. Azután mindketten kimentek a kertbe és négykézlábra ereszkedve addig kutattak, míg meg nem találták az eldobott pénzdarabot.

A püspök újraöntette a harangot, de most már benne volt az özvegyasszony krajcárja is. Amikor néhány héttel később megkondították, a legszebb harangszó áradt belőle, amit valaha is hallottak.

Bruno Ferrero gondolataira és történetei tanulságaira reflektálva záró gondolatként érdemes elgondolkodni a következő idézet üzenetén: „Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a lenti hivatkozásra kattintva kaphat:

• Bruno Ferrero könyvek

A bárány

François Mauriac (1885–1970) Nobel-díjas francia katolikus író hőseire jellemző, hogy tudatosan rosszindulatúak, gonoszak, gyűlölködők, hitetlenek, s körülöttük gyakran csak pusztulás van. A hívőket igyekeznek letéríteni útjukról, ármánykodnak, végül lelki gyötrődések után, bűneiktől megtisztulva, a kegyelem révén mégis eljutnak a krisztusi szeretet közelébe.

Egy papnak készülő fiatalember, Xavier Dartigelongue és a hitetlen Jean de Mirbelle véletlen találkozásával indul a történet, amelynek cselekménye mindössze néhány napig tart, mégis számtalan drámát magában hordoz. Xavier épp a papi szemináriumba igyekszik, amikor a vonaton beszélgetésbe elegyednek Jeannal. Azonnal kiderül, hogy másképp gondolkodnak az életről. Amíg Jean igyekszik eltéríteni hivatásától Xaviert, addig a fiú Jean válságba került házasságát próbálja megmenteni.

– Holnap este bevonulok a karmeliták szemináriumába.
– Maga karmelita lesz? – A férfi mintha zavarba jött volna.
– Nem, nem, a katolikus intézet szemináriumába, a Vaugirard utcában…

Rögvest hozzátette:
– Még semmi sem dőlt el, a hivatásomban fogok elmélyülni. Még nem köteleztem el magam.

Az ismeretlen felugrott, majd megint leült, egyik lábát maga alá húzva előrehajolt, mintha közelebbről akarná szemügyre venni Xaviert. Vér tolult az arcába, élettel telítette, hirtelen igen fiatal színt kölcsönzött neki.

– Ez nem lehet. Ugye nem teszi meg? – kérdezte, majd parancsoló hangon hozzáfűzte:
– Még van idő, maga ártatlan fiú, ezeknek a gyilkosoknak a markába pottyant, jól ismerem őket, ha tudni akarja! Segíteni fogok, hogy megszabaduljon tőlük, ki fogom tépni a karmaik közül, majd meglátja!  

A hitetlen Jean – hogy megakadályozza a fiatalembert a szemináriumba vonulásban – alkut ajánl Xaviernak, miszerint nem hagyja el a feleségét, Michelet, amennyiben Xavier vele tart az otthonába. Xavier egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a látókörébe került emberek leküzdhetetlen érdeklődést keltenek benne, belép a történetükbe, így Jean és Michele életébe is. Xavier minden erejével arra törekedik, hogy Krisztust szolgálja: „Senkié se lenni, hogy mindenkié legyünk. Teljes mivoltunkban másoknak adni magunkat, s ezzel nem árulni el senkit” – vallja, s belemegy a játékba. Lemond papi tanulmányairól, hogy kövesse újonnan szerzett „barátját” annak otthonába, és kibékítse feleségével. Házigazdái azonban gonosz játékot űznek vele: azon munkálkodnak, hogy eltérítsék a papi pályától, s megöljék őszinte hitét.

Xavier környezetében mindenki csak a látszat alapján ítélkezik, negatív, életunt, pesszimista személyiségek szinte mindannyian. Saját szülei sem lelkesedéssel beszélnek fiuk döntéséről, miszerint szeminarista szeretne lenni: „Vállukat vonogatták, színlelték, hogy nem veszik komolyan, biztosak voltak benne, hogy három hónapig sem bírja ki a szemináriumban. »Főleg ne beszélj róla senkinek! Nevetségessé teszed magad, amikor otthagyod. Mintha eddig bármiben is kitartó lettél volna! Belefogtál a jogba, aztán bölcsész lettél. Ismerlek, soha nem fogsz semmit végigcsinálni, és nem is fogsz elérni semmit.«” Kemény szavaik ellenére szülei vallásosnak mondták magukat, hiszen ünnepnapokon áldoztak, valójában azonban vasárnapi keresztények voltak.

Xaviert különböző hatások érik Larjuzonban. Beleszeret Dominiquebe, a fiatal tanítónőbe, szerelmük azonban nem bontakozik ki, mivel Jean idős mostohaanyja, Brigitte – aki Xavier édesanyjának is barátnője – közbeavatkozik. A tanárnő az idős asszony titkárnője, s mielőtt történhetne valami a fiatalok között, Brigitte elutazik a lánnyal. A nyolcvanéves nő úgy gondolja, „ahhoz, hogy imádkozzunk, nem kell hinnünk. Azért kell imádkozunk, hogy higgyünk.” Ő épp ellentéte Jeannak, aki szentfazéknak nevezi őt.

Ám nemcsak a szerelem lobban fel Xavier szívében, hanem a féltő gondoskodás is, mégpedig vendéglátói mostohagyermeke, Roland iránt. A fiút ugyanis szülei elhanyagolják, miután rájöttek, hogy egy gyermeket nemcsak babusgatni kell, hanem számtalan tennivaló, megoldásra váró probléma is adódik körülötte. Vissza akarják vinni az árvaházba, ám újdonsült barátjuk ezt megakadályozza.

Nemcsak vendéglátói sorsa nyugtalanította Xaviert, hanem a buzancai plébánosé is, aki már évek óta elvesztette igazi hitét, s csak megszokásból végzi papi teendőit. Számára lelkipásztornak lenni már nem hivatást jelent. Kiábrándult, pesszimista ember, aki így jellemzi magát: „Egyébként meg az vagyok, akit jó papnak neveznek. Soha semmi botrány. Soha semmi felróható... Semmi!” A hívőkről is rossz véleménnyel van, aminek hangot is ad. Nemtörődömséggel és passzivitással vádolja őket. „Kár azt hinni, hogy falvaink népe többet kíván, minthogy megkereszteljék, összeadják és eltemessék. De engem szeretnek.” Azt mondja Xaviernek: „Mondjon bárki bármit, nem is olyan rossz mesterség ez: megvan az élelem, hol egy szárnyas, hol egy nyúl, nem beszélve a zöldségről meg a gyümölcsről. Az egyházközségben nem vágnak le úgy disznót, hogy ne kapnék kóstolót belőle. Végül is valahogy él az ember. De hosszú évek agóniájába került, hogy eljutottam a béke, mondhatnám, a lelki nyugalom e fokára.”

A plébános hite hanyatlóban van: „Szerethetünk valakit, aki kétezer éve halott, ez igaz. Én vagyok az élő bizonyíték rá, én és mások. Becsapott engem, becsapott minket, évszázadokon át!... Mennyit imádkoztam, mennyit könyörögtem! A maga korában kérdéseket gyártunk, meg válaszokat, és azt hisszük, Isten beszél. Nem tudjuk, hogy nincs senki.” Xavier döbbenten képzeli el, hogy ez a pap tanítja-neveli keresztény hitre a gyerekeket, a következő generáció keresztényeit. Noha nem ért egyet vele, nem ítélkezik felette, hanem barátilag felajánlja segítségét: „Azért jöttem, hogy segítsek vinni a keresztjét… vagy talán hogy ön helyett vigyem... ön az életemben van. Nem téphetem ki az életemből. Senkinek nincs a hatalmában elhagyni senkit.”

Jean és Michele házassága Xavier önzetlen közbenjárásának köszönhetően időközben rendeződik, ők mégis hálátlanok, s továbbra is azon mesterkednek, hogy letérítsék a fiút a krisztusi útról. Végül odáig fajul a helyzet, hogy Jean Xavier halálát okozza. Ez a dráma szembesíti a hitetlen házaspárt addigi elhibázott életükkel, s indítja el őket – Xavier önfeláldozásának köszönhetően – a hit útján. Xavier a címben szereplő bárány, aki áldozatosan magára veszi mások keresztjét lelkük megmentése érdekében. Jean rádöbben Xavier önfeláldozására és rendkívüli emberszeretetére, s így vall róla: „számára csak egy lény létezett testestül-lelkestül, aztán egy másik mellett kötött ki, mintha keresné, kiért halhat meg… Egész valónkkal mindenkié lenni, egyszer s mind minden egyes emberé: először a tied, aztán az enyém, aztán mindenkié, akit csak Larjuzonban talál (...)”  A szerző azt sugallja, hogy a megtérés egy életen át tartó küzdelemmel teli folyamat, amelyre a házaspár is rádöbbent, így a regény végül – Xavier halála ellenére is – pozitív végkifejlettel zárul. „Létezik a szeretet e világban, de ezért őt keresztre feszítették, és vele együtt minket is.”

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Francois Mauriac: A bárány (2.500 Ft)

A belső zarándoklat imakönyve

Modern kivitel, sok-sok mai, színes (néhol egész oldalas) kép, közvetlen stílus, kérdés-válaszok, imádságok, versek, idézetek, elmélkedések. Ezek jellemzik a mai ajánlóban bemutatandó könyvet, melynek címe: Ugye lángolt a szívünk...?

A modern élet pergő ritmusa nem hagy időt arra, hogy megpihenjünk Isten közelében, pedig mindenkinek szüksége van az ő szeretetének megtapasztalására. A belső ima annak megismerési folyamata, hogyan lehet Isten szerető jelenlétében megpihenni és felfrissülni. Ez a lelki zarándoklatról szóló könyv megismerteti velünk a belső ima lényegét. Ezt az imaformát mindenki megkaphatja a Szentlélektől, aki vágyakozik utána. Rajtunk múlik, hogy ezt az ajándékot elfogadjuk-e. Jézus magához hívja az embert: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítelek titeket”. (Mt 11,28)

A pihenés ideje – minőség és mennyiség

Sokaknak talán az okoz nehézséget, hogy napjuk mely szakában és mennyi időt szenteljenek az imádságra. A szerző a következőt tanácsolja: „Az imaidővel ne stresszeld magad. Tartsd szem előtt, hogy az imaidő egyben a pihenés és a felüdülés ideje is. Az imában a Szentlélek a testet, a szellemet és lelket gyógyító egyensúlyba hozza. Minden munkát és elfoglaltságot hagyj magad mögött. Engedd el magad, légy, aki vagy. Rakd le Isten elé az élet terheivel teli hátizsákodat, és fürödj meg szeretete napsugarában. Az imaidő az az idő, amikor tudatosan begyakorlod Isten jelenlétének érzékelését, és elidőzöl benne. Minden nap minőségi időt szánj az Istennel töltendő randevúdra, ne légy fukar, ami a mennyiséget illeti, ajándékozz neki egy finom darabot, mintha idő-süteményedből adnál. Kezdd 20–30 perccel!”

Hordozható remetelak

Az imádságnak mindig megfelelő helyet kell keresni, ahol nyugalomban lehetünk és csak Istennek szentelhetjük perceinket. Gyakran adódik azonban olyan élethelyzet, amikor nincs alkalmunk a templomban vagy szobánk csendes zugában leülni. Képzeljük el, hogy a szupermarket kasszája előtt kígyózó sorban állunk, s látjuk, hogy még jó néhány percet várakozással kell töltenünk. Ilyenkor a mindig hordozható remetelakunkba bújhatunk vissza. „Isten zseniálisan teremtett. Legbelül, bensődben van hely, ahol ő maga lakik benned. Vonulj vissza szívedbe, és lehetőleg ne hagyd el többé. Ott mindig elidőzhetsz, anélkül, hogy attól kéne tartanod, hogy elidegenedsz az emberek örömeitől, bajaitól.”

A szerző egy-két tippet is ad ahhoz, hogy nyugalom árasszon el bennünket. Szerinte érdemes kikapcsolni a telefonunkat vagy kiírni ajtónkra, hogy ne zavarjanak bennünket. Már imádság előtt érdemes kiírni egy cetlire a ránk váró teendőket, hogy az elvégzendő feladatok közben ne motoszkáljanak a fejünkben.

Példa egy imarituáléra – nyitó ima

Kezdjük az imát nyugodt meghajlással – buzdít a szerző –, majd imádkozzuk: „Istenem, itt vagy. Látsz és szeretsz engem. Köszönöm.” Ezután hívjuk a Szentlelket a következő imával: „Jöjj, Szentlélek, töltsd el a szívem! Gyújtsd fel bennem és minden emberben szereteted tüzét!”

Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, töltsd be gondolataim, hogy csak rád gondoljak. Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, légy az ajkaimon, hogy mindig téged dicsérjelek. Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, költözz a szívembe, hogy mindenkor szeresselek.

A keresztvetés után a következőt imádkozhatjuk: „Uram, óvj meg a bűntől, és ajándékozd neved dicsőítéséhez a szüntelen ima kegyelmét: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

Testtartás és az imaidő lezárása

A szerző azt javasolja, hogy az imára készülő olyan testtartást vegyen fel, amely segít teljesen jelen lennie. Csukjuk be szemünket, érezzük testünket és köszönjük meg Istennek, hogy a jelenlétében lehetünk és örülünk a vele töltött időnek. Az imaidőt rövid hálaadással (hálaadó, kérő, dicsőítő) zárjuk, majd kinyitjuk szemünket és keresztet vetünk.

A könyv több imaformulát is közöl, majd gyakorlati tanácsokkal, konkrét formulákkal, idézetekkel és versekkel kifejti azokat.

1. gyakorlat: Isten jelenlétébe helyezkedni
2. gyakorlat: Tárd Isten elé az életed
3. gyakorlat: Időzés Istennél
4. gyakorlat: Szomjazni Istenre

A könyvben számos elgondolkodtató idézettel, gondolattal találkozik az olvasó. Ezek közül Avilai Szent Teréz gondolatait idézzük elsőként: „Imádkozni nem más, mint elidőzni egy olyan barátunknál, akivel magányunkban szívesen találkozunk, hogy elbeszélgessünk, vagy egyszerűen csak azért, mert biztosak vagyunk benne, hogy szeret minket (...) Egyetlen ember sem olyan nagy, hogy ne lenne rá szüksége, hogy néha gyerekként csüggjön anyja keblén (...) Felszabadító, hogy Jézus közelségében átélhetjük a titkot: milyen érzés egészen kicsinek lenni.”

S hogy kik lehetnek útitársaink a lelki zarándoklatok során? A szerző erre a kérdésre is választ ad. Így ír Ábrahámról: „Ő volt az igazi zarándok, követte Isten szavát, hitte a hihetetlent és minden hívők atyja lett. A Szűzanya szintén nem kételkedett, hanem hitte a hihetetlent: »Történjék velem szavaid szerint.«” A szerző ajánlott olvasmányként, ráhangolódásként a Teremtés könyvének, a Kereszt könyvének és a Könyvek könyvének egyes részleteit kínálja.

„Az ima hazalátogatást jelent Istenhez, találkozást vele, aki téged mindig is szeretett, és aki azt mondta magáról: »Én vagyok«, azaz érted vagyok. Mindig veled volt, veled van, és veled is marad. Ez az Isten az, aki az örökkévalóságtól akart és szeretett téged.” Ide vágnak Avilai Szent Teréz következő gondolatai: „Ne keress engem a végtelen távolban, hisz mindig a közeledben vagyok. Nekem elég vágyakozó hívásod és már meg is találsz. Sehol máshol ne keress, csak Benned.”

Végül pillantsunk bele a lelki nyugalom 10 pontjába, melyet XXIII. János pápa fogalmazott meg:

1. Csak a mával foglalkozom, a napot megélem anélkül, hogy életem nagy problémáit egyszerre akarnám megoldani.
2. Csak a mai napon, a legnagyobb gondot fordítom a másokkal való kapcsolatomra és viselkedésemre. Senkit sem kritizálok. Nem arra törekszem, hogy másokon javítsak, hanem magamra figyelek, hogy jobb legyek.
3. Csak ma boldog leszek a bizonyosságban, hogy a boldogságra teremtettem, nemcsak a túlvilági, hanem az evilági boldogságra is.
4. Csak ma alkalmazkodom a körülményekhez, és nem várom el, hogy a körülmények igazodjanak hozzám.
5. Csak ma tíz percet fordítok egy jó olvasmányra, mert ahogy e testnek is szüksége van jó táplálékra, úgy a jó olvasmány élteti a lelket.
6. Csak ma véghez viszek egy jócselekedetet, és senkinek sem mesélem el.
7. Csak ma tenni fogok valamit, amihez semmi kedvem sincs, még ha gondolataim háborognának is ellene, és ügyelek rá, hogy senki ne vegye észre.
8. Csak ma egy pontos tervet állítok fel. Lehet, hogy nem tartom majd magam hozzá, de azért felállítom, és óvakodom majd beleesni a kapkodás vagy a határozatlanság hibájába.
9. Csak ma szilárdan hiszek abban, hogy Isten jóságos gondoskodása vesz körül, úgy, mintha rajtam kívül senki más nem volna a világon.
10. Csak ma nem fogok félni, hanem örülni mindennek, ami szép és jó, és hinni fogok a jóságban. Rendelkezek 12 órával, hogy jótettekkel töltsem meg, de ha arra gondolnék, hogy egész életemben így kellene élnem, elbátortalanítana.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Urban Camenzid-Herzog: Ugye lángolt a szívünk...? (1.500 Ft)

Pápák szentté avatására készülünk

Elsősorban gyerekeknek, de nemcsak nekik szólnak a Tiszták, hősök, szentek sorozat kötetei, amelyekből immár napvilágot látott a 7. és a 8. rész is. A könyvek idő közben arculatot is váltottak, mivel az utóbbi két kötetet már Sváb József illusztrációi színesítik. A sorozattal már találkozó olvasók tudják, hogy minden kötet – kivéve a Szent Márton történetét bemutatót – öt szent életét ismerteti meg a gyerekekkel.

Minden szent más-más utat jár be. Valaki a betegek ápolásában, valaki kolostorok alapításában, valaki a böjtölésben, mások pedig a szegények megsegítésében vagy életük feláldozásával érdemlik ki, hogy szentként tiszteljük őket. Közös bennük, hogy mindannyian teljes odaadással és feltétel nélkül szolgálják Istent. A 7. kötet Szent Cecília, Szent Miklós, Páduai Szent Antal, Avilai Nagy Szent Teréz és Limai Szent Róza történetével foglalkozik. A könyvből kiderül, hogy kitől ered a december 6-i ajándékozás hagyománya, ki alapította a legtöbb női és férfikolostort, és az is, hogy ki az, aki férjét és sógorát is a katolikus hitre térítette.

Tudod-e, hogy kik Szent Péter utódai, és mi a feladatuk a Katolikus Egyházban? Hallottad-e már azt a szót, hogy zsinat, nuncius, egyháztanító vagy pápai jelmondat? – érdeklődhetnénk a gyerekektől mi, felnőttek, de akár ők is intézhetnének hozzánk hasonló kérdéseket. Mit is válaszoljunk nekik, hogy kielégítsük információéhségüket? Ebben segít a sorozat 8. kötete.

„Szent Péter utódai a pápák. A pápa a Vatikánban él, amely egy miniállam Olaszországban. Ő a Katolikus Egyház feje és Róma püspöke. Hatalma és ítélete megkérdőjelezhetetlen. Legfőbb feladata a világon élő katolikusok szolgálata, ezért is hívják őt úgy, hogy az „Egyház szolgáinak szolgája”. A pápai cím betöltéséről a konklávé dönt, amely a bíborosokból áll. A Szentlélek segítségével ők választják meg maguk közül Szent Péter következő utódát. A Szentatyára saját testőrsége, a díszes ruhába öltözött Svájci Gárda vigyáz.”

S hogy miért éppen a pápák élettörténetét kínáljuk a legfiatalabb olvasóknak? Azért, mert közeleg az Isteni Irgalmasság vasárnapja, április 27-e, amikor is az Egyház nagy ünnepre készül: Boldog II. János Pál és XXIII. János pápák szentté avatására. A Tiszták, hősök, szentek sorozat 8. kötetében az ő élettörténetük mellett Nagy Szent Gergellyel, Nagy Szent Leóval és Szent X. Piusszal is megismerkedhetnek kicsik és nagyok egyaránt. A könyvszerdában ezúttal a két „legfiatalabb”, április 27-én szentté avatásra váró pápák életébe olvashat bele. Elsőként XXIII. János pápa életéről olvashat el részleteket:

„Angelo Giuseppe Roncalli néven született 1881-ben, Olaszországban, egy tízgyermekes parasztcsalád harmadik gyermekeként. Papi tanulmányait Bergamóban kezdte, majd Rómában tanult tovább, ahol teológiai doktor lett.

1904-ben szentelték pappá. Lelkesen végezte lelkipásztori teendőit, és sokat foglalkozott a szemináriumban tanuló fiatalokkal. Pár évvel később a Lateráni Egyetemen is tanított. Az első világháború idején kórházlelkésznek nevezték ki, és a betegek lelki gondozásával bízták meg. A háború után a harcmezőkről visszatérő kispapok lelki vezetője lett…

Bár csak rövid ideig, mindössze öt évig volt Péter apostol utóda, nevét mégis megjegyezte az utókor. Ő hívta össze és nyitotta meg a II. Vatikáni Zsinatot 1962-ben a római Szent Péter-bazilikában. A zsinat, vagyis egyházi gyűlés három éven át tartott. Körülbelül 2500 püspök vett részt rajta, hogy döntsenek az Egyházat érintő fontos kérdésekről és új rendelkezéseket hozzanak.

XXIII. János pápa a zsinat egyik céljául tűzte ki az Egyház belső életének megújítását. Megújították a szerzetesi életet és a papképzést. Fontosnak tartották az elszakadt keresztény testvérek visszahívását az Egyházba, az ökumenizmust és az Egyház más vallásúakkal való kapcsolatának rendezését is. A modern világgal folytatott jó párbeszéd miatt a hírközlő eszközök használatáról is rendelkeztek. XXIII. János volt az első Szentatya, aki kamerát engedett be a pápai lakosztályba.”

•     •     •

Minden idők legnépszerűbb pápája minden bizonnyal II. János Pál volt. Az ő élettörténetéből is szemezgethet:

„Karol Józef Wojtyła néven született 1920-ban a lengyelországi Wadowicé-ben. Hívő katolikus családból származott. Édesapja, Karol Józef Wojtyła katonatiszt volt az Osztrák–Magyar Monarchiában, édesanyja, Emilia Kaczorowska pedig tanítónő. A kis Karol korán, kilencéves korában elveszítette édesanyját, majd 1932-ben meghalt a bátyja, Edmund. Huszonegy éves volt, amikor édesapját is elveszítette.

Fiatal korában színjátszó iskolába járt, szabadidejében pedig szívesen síelt, kajakozott, úszott, focizott és túrázott. 1938-ban beiratkozott a krakkói Jagelló Egyetemre. Tanulmányait a háború miatt egy időre meg kellett szakítania, majd egy kőfejtőben és egy vegyi gyárban is dolgozott.

1946-ban szentelték pappá Krakkóban, nem sokkal később pedig Rómába küldték tanulni…

Pio atya megjósolta neki, hogy egy napon övé lesz »a legmagasabb tisztség az Egyházban«, ami így is történt. I. János Pál halála után, 1978-ban ugyanis őt választották pápává. Elődje iránti tiszteletből a II. János Pál nevet választotta. Október 22-én a Szent Péter-bazilika előtti téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét. II. János Pál pápa Szent Péter 263. utóda lett. Ő volt a harmadik leghosszabb ideig, 27 évig hivatalban lévő pápa. Jelmondata a következő volt: Totus tuus, ami azt jelenti: »Egészen a tiéd.« Ez Máriának való odaadottságára utal.”

Akik komolyabban érdeklődnek a szentté avatás témája iránt, a fent említett életrajzokon kívül utánajárhatnak az eljárás pontos menetének, s akár erről is beszélgethetnek közösen a gyerekkel, unokákkal.

Csuti-Mátyás Zsófia

•     •     •

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Tiszták, hősök, szentek 7. - Szent Cecília, Szent Miklós, Páduai Szent Antal, Avilai Nagy Szent Teréz, Limai Szent Róza (750 Ft)
• Tiszták, hősök, szentek 8. - Nagy Szent Gergely pápa, Nagy Szent Leó pápa, Szent X. Piusz pápa, Szent XXIII. János pápa, Szent II. János Pál pápa (750 Ft)