2015. szeptember 16., szerda

Moha bácsi mesél

A nyári vakáció után szülőnek és gyereknek egyaránt nehéz visszarázódni az iskolába. A gyerekekben szeptemberben még élénken élnek a nyári vakáció élményei. A Leszkai András tollából született Moha bácsi nagy mesekönyvei azonban egy-egy iskola utáni délutánon jó szórakozást, felüdülést és hasznos időtöltést kínálnak a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt.


Ugribugri hazudik


„Egy őszi délutánon, miközben a szobánkban tanultunk, Gyopár – anélkül, hogy fölnézett volna a könyvéből – csöndesen így szólt:
– Jó lenne egy kis naspolya. Van bátorságod hozzá?
Nem feleltem azonnal, de dolgoztatni kezdtem a fejem. Úgy akartam válaszolni, hogy ne tarthasson gyávának, másrészt ne is kelljen részt vennem abban. Amit tervez.


Ijedtemben azonban, hogy mégis részt kell vennem a dézsmálásban, ez a hebehurgya felelet csúszott ki a számon:
– Hátha idén megengedi, hogy együnk. Próbáljuk meg, kérjünk tőle.


– Beszélhetnél egyenesebben is, Moha: Nincs bátorságom hozzá, gyáva vagyok.
 
Kisfiú voltam még, és gyanútlan: elhittem Gyopárnak, hogy szégyellni való az idegenkedésem a csenéstől, ijedten tiltakoztam tehát:
Nem igaz, nem vagyok gyáva, és nagyon szívesen megyek veled! Csak azért mondtam, hogy kérjünk tőle, mert nagyon nehéz bejutni Borbála néni kertjébe…”

Néhány évtizeddel korábban a rádióban lehetett hallgatni Moha bácsi tanulságos történeteit, így a szülők vagy nagyszülők számára is ismerősen csenghetnek e mesék. Az író, Leszkai András nagy hangsúlyt helyez arra, hogy mi jó és mi rossz, miért jó jót cselekedni s miért érdemes kerülni a rosszat. Mindezt szereplői szájába adva, játékosan, gyereknyelven osztja meg a legifjabb generáció tagjaival. A történetek szereplői Moha, Gyopár, Urgibugri és Hetykepötyke. Hogy kik ők? Hát törpék, akik épp ezért Törpeházán laknak, a Börzsöny hegyei közt, Magyarkút mellett. E pöttöm gyerkőcökkel mindig történik valami érdekes vagy elgondolkodtató az iskolában, a játszóréten vagy éppen odahaza.

Csuti-Mátyás Zsófia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése