A két Teréz

A ködös novemberi estéken egyre korábban húzódunk be a lakásba. Ki ezzel, ki azzal üti el a hosszúra nyúló estéket. A két szent Teréz (Lisieux-i Kis Szent Teréz és Avilai Nagy Szent Teréz) gondolatai is meghatározhatják ezen estéink hangulatát. Ezúttal egy önéletrajzot és egy leginkább breviáriumhoz hasonlítható kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe. 

Lisieux-i Szent Teréz még kisgyermek korában elveszítette édesanyját. Az édesanyától való elbúcsúzásra a következőképpen emlékszik vissza Önéletrajzában: „Az utolsó kenet megható szertartása is lelkembe védődött, ma is látom még s helyemet ott, Céline mellett, születési rang szerint sorakoztunk mind az öten, és szegény Édesapánk is ott volt, zokogott… Mama halálának a napján vagy másodnapján karjára vett és így szólt: Gyere, és csókold meg még utoljára szegény kis Anyádat! S én szó nélkül érintettem meg ajkammal drága Anyám homlokát… Nem emlékszem arra, hogy sokat sírtam volna, senkinek sem beszéltem azokról a mélységes érzésekről, amelyek eltöltöttek…”

Lisieux-i Terézt Kis Szent Terézként emlegetik. A kis út mindenki számára azt jelenti, hogy saját körülményeit és adottságait felhasználva kell az életszentségre eljutni. Ez az út mindenkinek a saját útja. „Ez az út a kicsi gyermek ráhagyatkozása, aki félelem nélkül alszik el Atyjának karjaiban.” Teréz mégis szeretett volna valami nagyot, különlegeset véghezvinni. Erről a következőképpen vall: „Egy Keresztes Vitéz, egy Pápai Zuáv bátorságát érzem a lelkemben, csatatéren szeretnék meghalni az Egyház védelmében… Érzem magamban a Papi hivatást, ó, Jézus, micsoda szeretettel vennélek kezembe, mikor hívó szavamra leszállnál az égből… Ó, Jézus! (…) Hogyan lehetne eggyé ötvözni ezeket az ellentéteket? Hogyan lehetne megvalósítani az én szegény kis lelkem vágyait? Ó kicsinységem dacára is éppen úgy meg szeretném világosítani a lelkeket, mint a próféták, a Doktorok… ”

Teréz a szeretetről is tanít: „Ó, most értem, hogy a tökéletes szeretet mások hibáinak elviselésében áll, abban, hogy cseppet sem csodálkozunk gyöngéiken, hogy épülünk a legcsekélyebb erényen, melyet szemünk láttára gyakorolnak, (…) a szeretet nem maradhat a szív mélyén elzárva.”

Az Egyház liturgikus időszakaihoz (advent, karácsony, nagyböjt, húsvét, főünnepek és egyes szentek ünnepei) igazodik a karmelita nővérek válogatása, melyben ezúttal Avilai Szent Teréz mindennapokban segítségünkre siető, bátorító gondolatait idézik.

November 14. Kármelita mindenszentek

A nővérek becsülete nőttön-nőtt a lakosság szemében. nagyon megszerették őket, s nézetem szerint erre volt is okuk. Hiszen máson sesem járt az eszük, mint azon, hogy miképpen tudna mindegyik napról napra tökéletesebben szolgálni a mi Urunknak… Az Úr pedig elkezdett egyeseket meghívni arra, hogy belépjenek hozzánk, s akkora kegyelmekkel árasztotta el őket, hogy nem tudtam hová lenni a csodálkozástól. Áldott legyen érte mindörökké! Ámen. Hiszen igazán úgy látszik, csak azt várja, hogy szeressük Őt, s mindjárt szívébe zár bennünket.

November 21. Szűz Mária bemutatása a templomban

Egyik napon imádság közben úgy éreztem, a lelkem annyira benne van Istenben, mintha nem is létezne a világ, teljesen el van merülve Teremtőjében. Ez alkalommal annyira megértettem a Magnificat e sorát: És ujjongott a lelkem, hogy azt sohasem tudnám elfelejteni.

Feljegyezték róla, hogy személyiségének, szellemességének és lényének varázsa már gyermekkorában megmutatkozott, és ezt a művészetet, hogy „embereket megvidámítson, és nevetésre indítson”, haláláig megőrizte. Egész életében a tökéletességre törekedett. A kármelita életet a maga eredeti szigorában akarta megélni. A Szent Terézzel napról napra című könyv válogatásai és gondolatai közelebb viszik az olvasót e szellemiséghez.

Csuti-Mátyás Zsófia