Kalandra és felfedezésre hívnak mai magazinunk könyvei. Hat-tizenkét éves gyerekek eredhetnek a legendák és rég elfeledett történetek nyomába. A magyar történelem filmkockái elevenednek meg, különböző korok különböző embereit és csatározásait ismerhetik meg a kalandvágyó vagy történelemkedvelő kis olvasók.
A legszebb magyar történelmi elbeszéléseket sorakoztatja fel Kindelmann Győző a „Rákóczi harangja, Hunyadi kardja” című könyvében (40 történet). A magyar nép mondakincse elevenedik meg a könyv lapjain. Olyan történetek, amelyek sokáig csak szájhagyomány útján terjedtek, majd legnevesebb íróink – Jókai, Mikszáth, Móra, Krúdy és Benedek Elek – papírra vetették őket, megőrizve e kincset az utókornak is. A honfoglalástól egészen az 1848–49-es szabadságharcig kísérhetjük figyelemmel őseink csatározásait, hősies küzdelmeit, s a könyv illusztrációi segítségével egyes korok harci felszereléseit is tanulmányozhatják a gyerekek. Várak, lovasok, gyalogos vitézek, címerek, zászlók, fegyverek és harci viseletek kötik le a könyvet lapozgatók figyelmét.
Megismerkedhetnek Nimróddal, Hunorral és Magyarral, Árpád vezérrel s a vele együtt harcoló ősmagyar lovas íjászokkal (megnézhetik fegyvereiket, viseletüket). Kiderül, mi a vérszerződés, kik kötötték, és mi lett a magyarok sorsa Árpád halála után. A könyv lapjain megelevenednek az ősi magyar kultúra elemei. Az olvasók megismerkedhetnek Botond vitézzel, aki „köpcös, tagbaszakadt ember, a legkisebb vitéz a magyarok között” mégis puszta kézzel győzi le görög ellenfelét. Vajon hallottak-e már a gyerekek a bujdosó hercegről? Róla Benedek Elek a következőket írja: „Szent Istvánnak, a magyarok első királyának volt az öccse a bujdosó herceg, Béla, s ámbátor a király kedvelte a vitéz herceget, mégsem volt maradása a magyar hazában...” Vajon mi történt vele?
A könyvet lapozgatva olvashatunk az egerek mezejéről, láthatjuk a Csicsóvárat, a mongol lovasokat, a nagy magyar nemzetségek zászlóit és címereit, együtt harcolhatunk a janicsárok ellen, megcsodálhatjuk a török könnyűlovasok felszerelését, küzdhetünk a szabadságért Rákóczi oldalán, és megismerkedhetünk a márciusi ifjakkal is. A címnél időzve Móra Ferenc segítségével rögtön kiderítjük, mit lehet tudni Hunyadi kardjáról.
A gyulafehérvári nagytemplom homályos boltozata alatt régi idők óta mutogatnak egy nagy márványkő koporsót. Oldalaiba törököket kergető magyar vitézek vannak vésve, tetején páncélos, sisakos dalia kőből kifaragva. A koporsó rég elfeketedett, márványa összevissza repedezett, a szobornak keze-lába törve, mégis térdet kell ezek előtt a törött, kopott kődarabok előtt hajtani minden magyar embernek.
Mert ez a koporsó Hunyadi János koporsója, ez a kőből faragott levente Hunyadi János képmása, a törökverő hősé, Mátyás király apjáé.
Valamikor több volt ezen a síremléken a drágakő, mint a márvány, de biz’ az mind elkallódott a régi, zavaros világban. Amit a török meghagyott, elvitte a tatár, amit a tatár ottfelejtett, elhordta a német. Levakarták még a kacskaringósra faragott, nagy, furcsa betűk aranyozását is. Nem maradt ott egyéb egy hosszú, kétélű acélpengénél, amely a szobor lábához volt támasztva. Az nem kellett senkinek, mert nem volt rajta semmi ékesség. Meg nehéz is volt, hogy két kézzel alig lehetett megemelni. Az volt Hunyadi kardja. Egyszer aztán ennek is akadt gazdája. Valami gyülevész csapat fosztogatta ki a várost. A vezérük valami Privoda kapitány volt. Ez a Privoda volt az, aki fölkapta a halott hősnek annyi csatában diadalmas fegyverét.
– Minek lesz az neked, Privoda? – incselkedtek vele a cimborái. – Elhúzza azt a káposztatorzsából faragott kardodat.
– Ne tanítsátok ti Privodát – vigyorgott a kapitány –, megér ez nekem egy szakajtó aranyat. Annyit bizonyára nem sajnál érte Kamuti Ferenc uram.
Kamuti Ferenc volt akkor Magyarország legerősebb embere. Derék, jó vitéz, becsületes magyar, Esztergom város kapitánya. Neki szánta a kardot Privoda, el is vitte hozzá.
– Vitéz nagyuram, elhoztam neked Gyulafehérvárról Hunyadi kardját. Nem illet az mást most nagy Magyarországon, egyedül csak téged. Tudom, nem sokallsz érte száz aranyat meg egy csótáros paripát meg a hozzá való ékes vitézi gúnyát.
Kamuti kezébe vette Hunyadi kardját, forgatta, nézegette, amíg ki nem buggyant a könnye.
– Jaj, mire jutottál, szegény Magyarország! – sóhajtott keserű szívvel, s indult kifelé a fegyveres teremből.
De Privoda ijedten állotta útját.
– Ohó, vitéz uram, hát az én jutalmam hol van?
– Az ám, majd’ elfelejtettem! – mordult rá haragosan Kamuti, s bekiáltott az őrszobába: – Hé, hajdúk, ugorjatok csak ide!
Négy szál legény tisztelegve várta a parancsolatot.
– Szaggassátok le a vitézi gúnyát erről a semmiháziról – mutatott rá a reszkető Privodára –, mert nem illet az ilyen gonosztevőt. Öltöztessétek darócba, aztán kergessétek ki a várból!
Ő maga pedig kiment a bástyafokra, amely a Duna fölött meredezik, megcsókolta Hunyadi kardját, megcsillogtatta a napfényben, s nagyot lendítve a karján belehajította a Dunába.
– Sohase lesz többet emberi kéz, amelyik méltó volna Hunyadi János kardját forgatni.
Hunyadi kardja azóta lent fekszik a Duna fenekén. De mikor a magyart bántják, mindig megmozdul, mintha rég elporlott gazdáját keresné, s olyankor hány a Duna haragos hullámokat.
• • •
S ha már a törökverő Hunyadi János szóba került, nem feledkezhetünk meg fiáról, a nagy uralkodóról, akihez talán a legtöbb legenda és mese kötődik, Mátyás királyról sem. Pósa bácsi öt tanító meséje –Mátyás király, Venetur lencséje, Köszöntet a török császár, A furfangos csizmadia, Hollós Mátyás – rímekbe szedve elevenítik fel az igazságosként emlegetett uralkodó erényeit és kalandos történeteit.
A kiadványt nagy felületű, színes képek díszítik, így az olvasni még nem tudó gyerekek is érdeklődéssel lapozgathatják.
Köszöntet a török császár
Mátyás király a törökök
Várát ostromolja…
Török császár követet küld
A magyar táborba.
Megyen Mátyás király elé
A császár követje,
Mikor épp a török várat
Legjobban lövette.
Maga Mátyás egy nagy ágyút
Épp akkor sütött el...
Válaszul egy láncos golyó
Mellette süvölt el.
Török várból török válasz,
Meg is felel rája,
Dörgedelmes magyar szóval
Magyarok királya.
Szól az ágyú…
száll a golyó,
Süvölt innen-onnan...
Szegény követ úgy megijedt,
Azt se tudja, hol van.
„Köszöntet a török császár…”
Mondókája ennyi.„
Köszöntet a török császár...”
Újra elől kezdi.
„Köszöntet a török császár...”
Egyre csak ezt hajtja.
Mátyás király jóízűen
Nagyot nevet rajta.
„Köszöntet a török császár...”
Mondja szegény mégis.
„Eredj haza! – szól a király –
Köszöntetem én is!”
A legtöbb gyermek iskolakezdéskor örömmel lapozza fel új tankönyveit, köztük talán az olvasókönyvet is, amely egész tanév során a társa lesz, s minden napra tartogat számára egy-egy új történetet vagy mesét. A mai két könyv olyan történeteket kínál a gyerekeknek, amelyek nagy részével az iskolában nem találkoznak. A történetek színes skáláját felvonultató híres magyar szerzőink igazi példaképeket állítanak a gyerekek elé, és hazaszeretetre, hűségre nevelnek. Sőt olvasás közben a diákok visszacsöppennek a mesék világába, bővíthetik történelmi ismereteiket és a régies szavak felelevenítésével szókincsüket is gyarapíthatják.
Csuti-Mátyás Zsófia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése