Istenem… Miért?

Henri Grouès francia katolikus pap, a szegényeket és menekülteket támogató Emmaüs szervezet alapítója 1912-ben született Lyonban és 2007-ben hunyt el. Mélyen vallásos családban nevelkedett, már 16 évesen ferences szerzetes szeretett volna lenni. Később belépett a kapucinusok közé, ahol a Philippe nevet kapta. 1938-ban szentelték pappá. 

Élete mozgalmasan telt, volt független képviselő is, majd figyelme a koldusok és nyomorban élők felé fordult. 1949-ben alapította meg az elsősorban hajléktalanokat támogató, világi Emmaüs közhasznú egyesületet. A mára már az egész világot behálózó Emmaüs közösségek újrahasznosításból származó anyagok és tárgyak eladásából, valamint lakásépítésből tartják fenn magukat.

Pierre abbé 1954 hideg telén rendkívüli hírnévre tett szert, amikor hajléktalanok százait fenyegette fagyhalál. A fiatal pap február 1-jén a „jóakarat fellázadására” szólította fel honfitársait a Radio-Luxembourg (RTL) adón: „Barátaim! Segítség...! Egy nő ma éjjel 3-kor megfagyott a Sébastopol körút járdáján, kezében szorongatva a papírt, mellyel tegnapelőtt kilakoltatták...” Felrázó beszédében 500.000 takaró, 300 nagy sátor, 200 katalitikus kályha összegyűjtését sürgette. A felhívásra 500.000 francia frank adomány gyűlt össze. Az Istenem... Miért? című könyve a mai könyvszerda témája. Ez az egyik legismertebb munkája, amelyben körvonalazódik előttünk az atya személyisége.

Az istenkapcsolatról, az Istenre találásról elmélkedik a következőkben, és kifejti, hogy minden ember ösztönös vágy a Jó, amely egyúttal az istenszeretethez is elvezet. „Minél többet elmélkedem a Szeretet-Isten misztériumán, annál inkább meggyőződésem: lehetetlen, hogy ha egy személy – angyal vagy emberi lény – teljes világosságban szemlélheti az Istent, képes legyen szabadon elutasítani őt. Elméletileg egyedül önmagunk bálványozása képes visszautasítani Isten szeretetét azért, hogy ne függjön senkitől. Ez lehet a pokol. De a gyakorlatban képtelen vagyok felfogni, hogy egy lény szabadsága teljes birtokában, teljes világosságban ott állva a Jó és a Rossz előtt, a Rosszat válassza.” Pierre atya úgy véli, hogy aki a rosszat választja, azt bizonyára valamilyen negatív élmény érte a múltban. Ha azonban sikerül megszabadulnia ezektől a rossz élményektől, képesség válik a Jó befogadására.

Számos napjainkban érdeklődésre számot tartó kérdésre is válaszol az atya. Megosztja véleményét az olvasóval többek között a házasság és papi hivatás kérdésében is. „Ami engem illet, házas emberként vagy szerelmi viszonyban élve sosem tehettem volna azt, amit tettem. Ez a hivatás teljes elkötelezettséget követelt. Egyébként meggyőződésem, hogy az Egyházban szükségszerűen lenniük kell nős papoknak és nőtleneknek is... Jézus elhívott nős apostolokat – mint Péter –, és nőtleneket is, akik minden bizonnyal azok is maradtak – mint János.” Foglalkozik a vágy fogalmával és azzal, hogy miként kell megbirkóznunk vele. „Amikor az ember tudja, hogy ami után vágyik, elérhetetlen, akkor el kell hárítania azt. Nem szabad engedni, hogy a vágy meggyökerezzen. Az önként elfogadott szolgaságról beszélek. Mindez semmivel sem csökkenti a vágy erejét, és velem is előfordult, hogy egy időre engedtem neki, de sosem volt rendszeres kapcsolatom, mivel nem engedtem, hogy a vágy meggyökerezzen bennem. ”

Miért éljünk? – teszi fel a szerző a kérdést az atyának, aki erre a szeretet és a boldogság fogalmával felel. Szerinte a szeretet azt jelenti, hogy boldoggá tesz bennünket a másik ember öröme. Ha pedig szenvedni látjuk, az nekünk is fáj. „Az élet nem más, mint egy kis idő, ami szabad lényeknek adatik arra, hogyha úgy tetszik, megtanuljanak szeretni, azzal a bizonyossággal, hogy a gonosz ellen kell küzdenünk. A teremtés értelme, hogy a szeretet válaszoljon a szeretetre. Ha nem létezne ez a csúcspont, ahol egyszer csak két szabad lény egymásnak adhatja magát és szeretheti egymást, az egész teremtés abszurd lenne.”

A szeretet és boldogság további kapcsolatát kutatva kifejti, hogy fontos megkülönböztetni egymástól a két érzelmet, s a hangsúlyt a szeretetre fordítani, hiszen a szeretet hozhat igazi boldogságot az ember életébe. „Természetesen minden ember arra törekszik, hogy boldog legyen. De a hiteles keresztény élet nem azt jelenti, hogy mindenáron keressük a boldogságot. Hanem azt, hogy megtanuljunk szeretni, bármekkora árat is kelljen fizetnünk érte.”

A szerző hangsúlyozza, az élet természetes velejárója a szenvedés is „szenvedünk testileg, erkölcsileg, lelkileg. Szenvedünk, mivel ez vagy az nem lehet a miénk, azután szenvedünk, mert elveszítjük.” Ez viszont az élet természetes velejárója, mindannyiunk osztályrésze. „Az élet értelme így egyfajta aszkézis lesz, és egy szigorú erkölcsiség, amely minden szenvedés alapvető okának, a vágynak kiküszöbölésére irányul.”

Pierre atya  határozottan megfogalmazza véleményét a papok nőtlensége és házasodása, a homoszexuális párok házasságkötése és gyermekvállalása, a nők pappá szentelése, valamint a bálvány, az eredeti bűn, az Eucharisztia fogalmai, továbbá a Szentháromság, a pokol és a szabadság kapcsán. Pierre atya könyvében nyíltan fogalmaz, véleménye a nem hívők körében is érdeklődésre számot tartó kérdésekben gyakran katolikus körökben is megosztó.

Csuti-Mátyás Zsófia

Bővebb információt a kiadvány címére kattintva kaphat:

• Abbé Pierre: Istenem... miért? (1.900 Ft)